Aetas, 2008 (23. évfolyam)
4. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Lucian Hölscher: Új annalizmus (Történelemelméleti vázlat) Kistantal Tamás fordítása
hasonló fogalmak segítségével kontextusba helyeződnek és teleologikus folyamatként értelmeződnek.20 E szemantikai jelentésektől eltekintve, a történetírás olyan szintaktikai eszközöket is birtokol, melyek a történész számára lehetővé teszik a múltbeli események temporális rendjének kidolgozását. Olyan kifejezések segítségével, mint az „innentől", „így hát", „mivel" stb. a történész a korábbiakon keresztül „magyarázza" a későbbi eseményeket, leírva, hogyan jöttek létre; vagy éppen ellenkezőleg: a későbbiek segítségével „magyarázza" a korábbiakat, az események következményeire vagy esetleg arra világítva rá, miért nem történhetett meg valami. Mindegyiknél egy bizonyos időrend jön létre, mely - a történelmi fogalmakhoz hasonlóan - nyilvánvalóan nem a múltbeli eseményekhez tartozik, hanem ezen történéseket egy új, specifikusan történelmi rendszerbe helyezi. Másként fogalmazva: a történeti diskurzusban az események egymásra következése sosem pusztán azok kronológiáját vázolja fel, hanem egy nyelvi fogalmakon alapuló tipológiai kapcsolatot is. Adott múltbeli eseményekre utalva meg tudjuk erősíteni e kapcsolat valóságosságát, ám eközben egy alapvetően nyelvi fogalmakból létrejövő történeti észre támaszkodunk. 3. Végül, a „történeti időhöz" kapcsolódó problémák a történelmi valóság és a fikció közti összefüggésből fakadnak. Bárki is meséljen el egy, a valódi eseményekről szóló történetet, óhatatlanul egy fikcionális diskurzuson belül köti össze a tényeket, miközben azt a meggyőződést táplálja, hogy azok az elbeszélt valóságban szintén értelemmel bíróan kapcsolódnak egymáshoz. Ám a diskurzusbeli eseménysor nem esik egybe a valóságban lévő kronologikus sorozattal. Számos esemény jóval azelőtt következett be, hogy a történeti diskurzusban fontossá vált volna, mások annak ellenére kapcsolódnak szorosan össze, hogy egészen különböző időkben mentek végbe. Egy „valódi" eseményekről szóló történet elmesélése a valóságnak - vagyis az események „valóságos" kronologikus sorának - olyan fogalmát foglalja magában, mely gyakran különbözik az események történetbeli diszkurzív sorától, Így aztán egy történet azt a benyomást kelti, hogy elvileg a diskurzustól független, azon kívül létező eseményekről számol be, vagyis a történelmi elbeszélés csupán „tudósít" a történésekről. Azonban e benyomás teljes mértékben a fikció révén jön létre, mely egyaránt képes az olvasót a valósággal kapcsolatban félrevezetni és informálni.21 . ponton ki kell térnünk annak kérdésére, hogy a történelmi diskurzusban hogyan tudjuk egyáltalán a fikcionális és az igazi valóságot elkülöníteni egymástól. A „fiktív" kifejezés esetünkben a nem-valódi eseményeket, a „fikcionális" pedig a történések, esetek irodalmi leírását jelöli. Fiktív események így csak az irodalomban léteznek, a fikcionálisak azonban bizonyos körülmények között nemcsak irodalmi, hanem irodalmon kívüli létmóddal is bírhatnak. E fogalmi elkülönítés segítségével vizsgálni tudjuk a történelmi fikció és a realitás közti összetett kapcsolatot. Egyfelől a valódi események fikcionálisnak tekinthetők, mivel csakis szemiotikus reprezentációk (nyelv, képek, gesztusok) közvetítésével ismerhetjük meg őket. Másfelől azonban a (fiktívtől elkülönített) fikcionális események is valódinak tarthatók, hiszen minden fikcionális (sőt, fiktív) esemény mentális tény, vagyis legalábbis saját elménkben valódinak számít. Így aztán a valóságok fikcionális, konstruált jellege, illetve a fikciók valódi karaktere kölcsönösen összefügg egymással, és, episztemológiailag fogalmazva, tartalmazzák egymást. Az, hogy a fiktív és a valóságos eseményeket nem csupán 20 Lásd: Geschichtliche Grundbegriffe, 1972fr. 21 White, Hayden: The Tropics of Discourse. Baltimore, 1986. [Magyarul két tanulmány olvasható: A ténybeli ábrázolás fikciói. Ford.: Javorniczky István. Műhely, (1997) 4. sz. 62-68.; A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás. Ford.: Heil Tamás. In: White: A történelem terhe, 68-102. - a ford.]