A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-11 / 1. szám

Az utolsó kintornás Pesten Frenreisz Károly át Stevanovity Dusán szerzeménye Énekelte Németh József Copyright by Zeneműkiadó Vállalat, Budapest 1. As u- til - to kin-tor­ na» 2. hn-vö-a* Irt- tok os ito-vossját, mmimMsn A. u- iM- to kin-tor- nád «- tok, av-bon. Egy­­topp maitok- As iait^o As i-iH-hn v Na-**l-tok ti* eá- bon dirt vó- ret- a IM. in. túl-' lom in. no-gyon lg. lan A C­UC*r. c­o - ni« kiM Vi- lág- bon las g. W- ló lon-ior- ndi Rm- ton, As I« - ma. -i« U- lak-has Ar. vg A c­uasr-c­o. nl- hut vi- lág-nak A» j*- vd mu-xto­tahi.A «, úgy ad-vi­xáM. Az U* no* kim U na-lak •­­mól i-­gé­ nyt Um. van.A . MiO T* / D cr Cm A ka-lap-ba Mart ta- va­­n De esi a köt­őé nyó-ma, ho hó- lól-ke­drdl (4- eo no­ól- jan a ST mm-d­on-U-a. / t / GmA lit A As Kezemben a Zdravie (Egészség) XXV. évfolyamának 1909. laugusztus 16-i száma. Lapozgatom, miközben a közegészségügy problémáit fejte­gető írásokat és az egyes számadatokat olvasgatom figyelmesen. A 14. oldalon Rakovnická samaritánka (Bekenyeújfalusi szamaritánus) cílen ismerős tájról szóló rövid Írás ragadja meg a figyelmemet. Másoknak talán semmitmondó, egyszerű tudósításnál nem több a cikk. Szerző­­je a messzi Szlovákiából — te jó ég, Prágában a hazai földrajzi távolságot Szlovákiát illető viszonylatban ma így fejezik ki — jött Mišurdová Helénáról Ír abból az alkalomból, hogy Prágában a Cseh­szlovák Vöröskereszt I. Országos kongresszusán a Florence­ Nichtingale asszony által alapított nemzetközi díjjal tüntették ki a Vöröskereszt szer­vezetében kifejtet sokéves érdemeinek elismeréséül. A Bekenyeújfaluba (Rakovnicába) vezető két bejárati út közül éppen a porosabbat és gödrösebbet sikerült, „kifognom“. Meredekebb is, mint a másik, de mi itt Gömörben már úgy szoktuk meg, hogy falvaink leg­többjében a hegymászás előzetes tanulmányozása és a gyakorlati edzés nélkülözhetetlenül szükséges. Bekenyeújfaluban, a rozsnyói járásnak ebben a pelsőci Nagyhegy lábához jó párszáz éve kutyahűséggel ragasz­kodó kis falujában éppenséggel még hasznát is vettem az említett tu­dománynak, mert Skodám ugyan birkózott az enyhének nem mondható falu­közi emelkedővel, egy helyen azonban kénytelen voltam­ megállítani. Mesterséges akadály zárta el a tovább vezető utat. Egy épülő falusi „pa­lota“ tetejének ácsolási munkálatait végezték szorgalmasan az összejött rokonok és ismerősük, miközben a figyelmes, és az ilyenkori illendősé­get nagyon is jól tudó fiatalasszony ugyancsak bőkezűen kínálgatta e fon­tos munkálatokhoz szükséges „serkentőt". Innen gyalogosan folytattam utamat, hogy eljussak Misurda, Ilonka néni házához. Fényképezőgépem láttán meg sem kérdezték a verejtékcseppe­­ket törölgető szakik, hogy mi járatban vagyok, hanem nevetve közölték, hogy Ilonka nénire várnom kell. Nem tud ő otthon ülni, mindig v­an valahová útja. Egy faluban hol ennek, hol meg annak kell elsősegélyt nyújtani. Bekenyeújfaluban pedig ki tudja jobban ellátni ezt a szolgá­latot Ilonka néninél. Hírből már ismerem, őt magát sohasem láttam. öles, férfias léptekkel szaporázó, erőteljes falusi asszonytól kérdeztem meg, nem látta-e valahol Misurda Ilonka nénit. Szám­mozgása láttán csak intett, hogy kövessem. Lihegve talpaltam utána, mígnem egy taka­ros kerti ház zöld kapujában tessékelő mozdulatokkal invitált beljebb. A házban szólalt meg először, miután fekete kötényével letörölte az elém tolt konyhai széket és hellyel kínált. Furcsa kiejtése és a normális beszédhez szokott fülnek feltűnő hangos szavak hallatán arra következ­tettem, hogy nem jól hall, vagy egyáltalán nem hall. Látta csodálkozó arckifejezésemet és szabódva, kicsit kényelmetlenül igazolta feltevése­met. Tagolt hanglejtéssel igyekeztem tudtára adni, hogy újságíró vagyok és róla szeretnék írni. Széles mozdulatokkal tessékelt a takaroson be­rendezett hűvös szobába, majd arról faggatott, meg fog­ja-e érteni mind­azt, amit mond. Sajnálkozott, hogy nem hall. Mosolyogva és tapintatosan nyugtattam meg. , Közöltem vele, mi járatban vagyok. A Florence Nichtingate-díjra vagyok kíváncsi, és arra, mivel érdemelte ki a nagy megtiszteltetést. Gondosan őrzött nagy, albumszerű csomagot vett elő. Kibontotta a pa­pírból, majd kinyitotta. Előkelő származásra valló, egyszerű polgári öl­tözetű nő szelíden gyengéd arcvonásai ragadták meg a figyelmemet először, majd fogyatékos latin ismereteim segítségével igyekeztem az album másik oldalán levő francia nyelvű szöveget kibetűzni, mely sze­rint a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság odaítéli Misurda Ilona asz­­szonynak a Florence Nichtingale-díjat. Ezt a Vöröskereszt nemzetközi konferenciáin 1912-ben és 1952-ben alapították, és azok kapják, akik különösen nagy áldozatokat hoztak. A Florence Nichtingale-díj okmánya és az érem

Next