A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-19 / 16. szám
BODROGKÖZ Az eszközös táncok másik csoportját az e vidéken már kevésbé ismert táncok képezik. Ezeknél az eszköz használata a virtuskodás (üveg), a játékosság (fakanál, pléhfedő, pléhtepsi), illetve a mágikusság kifejezője, megjelenítője. Az üveges tánc épebb formájával a szomszédos szlovák tájegységen találkoztunk (Parchovany), vagy délebbre az etnikum magyarországi részén. Az üvegestánc Bodrogközben virtuskodó férfitáncként élt. Az adatközlők még emlékeznek rá. Az üveget a táncos leállította a földre, és azt cifra, ugró, pároslábon ugró lépésekkel átugrálta. Alkalmazták a tükörcsárdás lépést is, ennek harmadik fázisában az elöl félmagas- vagy magastartásba lendült láb ívelten lendült át az üveg felett. A táncolás lényege: nem volt szabad feldönteni az üveget, mert kinevették azt a táncost, aki tánc közben felrúgta azt. Parchovanyban az üveges táncnak még ma is él egy olyan változata, amelyben két darab literes borosüveget egymás tetejére tesznek, és afölött, mellett táncolnak. Ez nagy ügyességet igényel. A táncos az üveget — pihenésként — tánc közben körbe-körbejárja, ilyenkor sasszé, sétáló, illetve cifra lépéseket jár vagy a földről felemelt üveget a lába alatt átdugdossa, esetleg a felemelt lába alatt — hasonlóan a botos pásztortánc figurájához — átdobja. Humoros jellegű volt, teljes egészében mókázó, szórakoztató funkcióval bírt az asszonyok, lányok fakanállal, pléhfedővel, pléhtepsivel esetleg kisebb edényekkel járt tánca. A lakodalmakban, vagy az azt megelőző nagy sütés-főzés idején járták. Formai felépítésében a karikázókat utánozta a tánc. A konyhában, a sütés-főzés, felszolgálás körül szorgoskodó asszonyok, lányok a munka befejezése, illetve a lakodalmi vacsora feltálalása után körbeálltak, énekeltek és a kezükben levő edényekkel ritmikusan doboltak, nagy zenebonát csaptak. A táncuk csak annyiban volt kötött, hogy körben álltak. Tánc közben általában cifra, dobogó cifra, a tükörcsárdás és változatai, bukós, dobbantós és csárdás lépéseket alkalmaztak. Táncuk célja, a hangulat fokozása, a fáradtság, az ellanyhulás elűzése volt. A tánc rendszerint páros tánccal, csárdással fejeződött be. E kis intermezzo után újból élénkebben folyt a lakodalom. A táncnak nem volt sajátos dallama, azt énekelték, ami éppen az eszükbe jutott. Gyakran a zenekar is bekapcsolódott kísérőnek. A táncosok közé nem keveredhetett olyan, aki „csak” vendégként vett részt a lakodalomban. A magyarázat erre, hogy a szakácsnők sokszor ilyenkor kapták meg a lakodalmakban szokásos és csak őket megillető „szakácspénzt". A kaposkelecsényi (Kapušovské Klačany) Oláh bácsi elbeszélésében és előadásában találkoztunk a mágikus erejű, ajándékozó célzatú disznópásztor baltás táncával (1958). A táncos a baltáját úgy forgatta, mintha védekezne egy láthatatlan vadkan támadásával szemben. A táncos lépései inkább elugrások, szökkenések voltak, mintsem táncos ritmikus figurák. Maga énekelte dallamra táncolt. Az ismert kanásztáncdallamot énekelte. A tánc harci része az elképzelt disznó legyőzésével ért véget. Utána a táncos a disznó teteme fölé állt és azt szökdellő ugráló motívumok kíséretében feldarabolta. Itt a tánca már ritmikus mozgás volt. A darabokat elajándékozta, a jó szellemnek, aki segítette a harcban, a barátainak, a cimboráinak, de még hűséges segítőtársának, a kutyájának is adott belőle. Az ajándék szétosztása, az ajándéknak a megajándékozotthoz vitele is táncos mozgással történt. Leginkább a sétáló, a futó, a sasszé és a kanászcifra lépéseket alkalmazta. A pásztor bemutatótáncát a többiek élénk figyelemmel kísérték, majd annak befejeztével közös tánc következett. A kanász és a disznó viaskodását ábrázoló táncról szóló feljegyzésekkel aránylag ritkán találkozhatunk. Seemayer Vilmos említett somogyi példájában (Adalékok a népi táncaink ismeretéhez. Ethn. 1935 újra közli Maácz—Kaposi, 1958) a disznót egy négykézlábra ereszkedett másik kanász jelenítette meg. Tehát „élővalóságában" is jelen volt a disznó. A feldarabolt állatot pedig csak a jelenlevők között osztotta fel a disznópásztor. A szétosztást tréfás szöveggel kísérte, kihangsúlyozva, hogy „mit ad” az illető kezébe. A szöveget nagy vidámság kísérte. A befejezés itt is közös táncolás volt. TAKÁCS ANDRÁS Fotó: Prandt Sándor TÁNCOK Szlovákiai magyar néptáncok 492 11