A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-23 / 34. szám
utánuk fusson-e vagy sem, aztán fejcsóválva visszaereszkedett a székre, hogy mi lesz ennek a vége? Megivott egy vodkát, de az elkeseredését az sem tudta feloldani. Sokáig tekergett a városban, mint aki nem találja a helyét. Végül a Duna parti sétányon kötött ki. Langyos szél kószált a parton s a folyó felett. Megremegtette a lombokat, fodrozta a vastag víztömeg felszínét. Körülötte pezsgett az élet: idős házaspárok sétáltak, gyerekkocsit tologató kismamák fürdették arcukat a napfényben, egymásba karoló, kacarászó fiatalok suttogtak, csókolóztak, Gábor mégis magányosnak érezte magát. Hallatlanul fájt valamije. MÁSNAP estefelé, mikor hazaért a munkából, édesanyja szörnyű hírrel fogadta: Igort a Széplak utcában halálra gázolta a tizenkettes villamos. — Ilyen szerencsétlenséget... szegény fiú ... — sopánkodott Cseresné őszinte sajnálkozással, s a vörösre kisírt szemét törölgette. — Mintha megérezte volna a szerencsétlen fiú, hogy szörnyű baj fogja érni... Úgy van az, fiam, hogy a nagy veszedelmeket előre megérzik az emberek ... Gábort rettenetesen megrendítette a hit. Talán csak ő meg Judit sejtette az egész városban, hogy nem szerencsétlenség történt, hanem az, hogy Igor szándékosan lépett a villamos elé. Mintha most is fülében csengene Judit nevetése, s mintha hallaná a szavát: gyáva fickó ... ÁRVAINÉ Szabó Katalin morcosán ébredt fel pénteken reggel. Talán a kusza álmaitól. Egyebek közt azt álmodta — a többire nem emlékezett, pedig többet is álmodott, s nyilván attól a lehangoló, rossz kedve —, szóval azt álmodta, hogy Józsi, a férje, hatalmas, sötéten tátongó lyukakat fúrt minden falon a lakásban, s azokon át leskelődött. Akármerre nézett, mindenütt a férje meredt szemének a tekintetével találkozott. Úgy érezte, hogy egy százfejű szörnnyel áll szemben, akinek a vastag, szőrös mancsai minduntalan körülötte matatnak, cibálnák le róla a hálóinget, fojtogatnák, meg hogy durván ácsolt fakeresztre akarja feszíteni, akár a Krisztust. Azt is álmodta, hogy a Duna hídjáról lepottyant a vízbe, de nem merült el, úszott, mint a sellő, hogy a két lába helyén lepedőnyi uszonya nőtt. siklott a vizen szélsebesen a szembejövő hajók vészjóslóan dudáltak, kitértek előle, egy rettenetes nagy hal viszont nem tört ki, hanem ellátotta a hatalmas pofáját, ő pedig belesiklott, mint vonat az alagútba, de nem volt sötét odabenn, lobogó lángú máglyák égtek és összevissza zene szólt... Kábán, csuromvizesen ébredt fel. Borzas volt a haja, nagyokat ásított. Pillantása az éjjeliszekrényen álló vodkásüvegre tévedt. Megmarkolta, ivott belőle, majd rágyújtott, s azon tűnődött, hogy nem túl sok-e az az alkoholmennyiség, amit rendszeresen bevehel, s hogy nem válik-e teljesen a rabjává?. .. Aztán meg azon törte a fejét, hogyan kellene elütni a napot, de nemcsak a mait, hanem a holnapit, meg az utána következőket is mind, mind. Fásultság, tömény unalom vett rajta erőt, pedig lett volna munkája bőven: rendbehozni a lakást, leszedni a függönyöket, kimosni... hát a gyerek, vele törődni, őt dédelgetni... Ebbe a bezárt tétlenségbe bele fog őrülni. Semmihez sem volt kedve, még arra sem, hogy kimenjen a vécére. Húszéves. A legtöbb idős ember azt a kort kívánja vissza magának. Hát neki megvan, itt van, mégsem tud vele mit kezdeni. Szórakozásra vágyott, gondtalan csevegésre. De hogyan? Magához láncolja a gyerek meg a lakás. Meddig lehet ezt bírni? (Folytatjuk) Hallottukolvastuklattuk KÖNYV Alois Jirásek: Régi cseh mondák F. Kováts Piroska szerkesztésében és Zalabai Zsigmond előszavával jelent meg a Madách Kiadó A Cseh Irodalom Könyvtára sorozatában Alois Jirásek: Régi cseh mondák című könyve. Jirásek monda-gyűjteménye olykor több izgalmas élményt kínál, mint bármelyik regény. E mondák némelyikére még az első köztársaság idejéből, kisiskolás koromtól emlékezem. Akkor találkoztam először Jirásek: Az Óvárosháza toronyórája című mondájának rövidített változatával, Libuše és Premysl találkozásának legendájával olvasókönyvemben. Azóta bennem élnek ezek a történetek, éppen úgy mint a Grimm-mesék legszebb darabjai, vagy Andersen meséi, így, egy könyvbe ágyazva még nem találkoztam Jirásek mondáival, annál becsesebb tehát a számomra, hogy ilyen szépen egymásba hangolva olvashattam őket. Bár Jirásek a cseh ifjúságnak, a nemzeti öntudat erősítésére szánta ezeket az írásokat, szándéka túlnőtt a célon, mert az egész cseh nemzet, mitöbb a cseh nép szomszédainak is olvasmánya lett. Valljuk be, ezek a Jirásek-mondák annyira színesek, fordulatosak, annyi szépséggel és igazmondó kinyilatkoztatással őrzik a hagyományokban gazdag cseh nép ködbevesző évszázadait, hogy más nemzet fia is a magáénak érzi, magáévá fogadja. Zalabai írja: „A régi cseh mondák című kötetet, amely Jirásek írói sikereinek teljében, 1893-ban jelent meg először, szerzője eredetileg az ifjúságnak szánta, ám a könyv az egész cseh nemzet olvasmánya lett. Mi tette azzá? Remekművek esetében nehéz az egyértelmű válasz; sikerének egyik titka azonban alighanem abban keresendő, hogy Jirásek írásművészete csodálatosan szép egységbe fogta össze a népi képzelet poézisét, a naiv népi történelmi emlékezet megkapó költőiségét..." Akár ezért, akár másért, bizonyos, hogy ritka szép történetek indultak virágzásnak Jirásek eltöltése nyomán. Olyan mondat, mint Az Óvárosháza toronyórája nem lehet elfelejteni, végigkíséri az embert egy életen át. És Jirásek könyvében sok hasonló szépségű történet található. Bizton ajánlhatjuk e kötetet a csehszlovákiai magyar olvasók figyelmébe.dones-tosan korán elhunyt kitűnő Suki Béla ugyancsak alapos tanulmányt szentelt, még 1976-ban Heidegger filozófiájának. Ennek ellenére, mégis ismeretlen a magyar olvasók előtt Heidegger, hiszen tekintélyes, több mint negyven kötetet kitéve életművéből, néhány folyóiratban, antológiában szétszórt tanulmányon, tanulmányrészleten kívül mindössze a „Mi a fizika? című füzetnyi.brosúrája" jelent meg magyarul. Nicolai Hartmann, a Heideggernél jó tíz évvel idősebb filozófus még a „Lét és Idő" (Heidegger alapvető, 1927-ben megjelent műve közzététele előtt azt írta, hogy „Heidegger kiemelkedő kutató, aki nemrég alkotott egy egészen nagyszabású, szisztematikus művet, mely nem kevesebbet visz végbe, mint az ontológia alapvető és legvégső kérdéseinek felvetését, éspedig a fenomenológiának a görögöktől a középkoron keresztül egészen az újkorig nyúló nagy metafizikai tradícióval történő szintézisében. Egyszerűen nincs semmi hozzá fogható a kortársi irodalomban." Fehér M. István kismonográfiája, szűk terjedelme ellenére, rendkívül mélyen taglalja a korántsem könnyen érthető Heidegger-i gondolatvilágot. (cselényi) Fehér M. István: Martin Heidegger A Kossuth Kiadó gyorsan népszerűvé vált kritikai jellegű sorozata, a polgári filozófia a XX században legújabb, immár tizennegyedik kötetét Heideggernek szánta. Az 1889-ben született és 1976-ban elhunyt Martin Heidegger, a huszadik század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású egzisztencialista gondolkodója volt. Fehér M. István alapos kismonográfiája beavatottan vezeti végig a magyar olvasót a számára ismeretlen Heidegger-i életművön (noha említsük meg, hogy Heideggerről nem ez az első könyv magyar nyelven, hiszen a sajnála Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról Szűcs Jenőt nem kell különösebben bemutatni az olvasó előtt. Ismert, hogy történeti tárgyú tanulmányaival a hatvanas évektől a magyar és európai történelem legégetőbb problémáira keresi a válaszokat. Nemzet és történelem című tanulmánykötete nemrég látott újra napvilágot. Az azóta eltelt időszak kutatási eredményeinek summázata pedig egy szintén nemrég megjelent könyvében olvasható. Alig százharminc oldalas történeti munkáról van szó, mégis részletekbe menő képet nyújt az európai fejlődés több évszázados összefüggés-rendszeréről. Történelmi vázlat, esszészerű fogalmazás, de eredeti történeti munka Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról című, a Gyorsuló idő sorozatban megjelent könyve. Már maga a vállalkozás — egy tanulmány keretei közt számot adni az európai történelmi fejlődés három útjáról — figyelmet érdemel. E vállalkozás attól lesz jelentős, hogy a szerző a magyar történetírás éltető hagyományait választja kiindulópontul. A történelemmel szembeni elfogulatlan alapállását a könyv végén próbálja összegezni: „Ha (...) a demokratikus társadalomszerveződés történeti feltételeire irányított szemszögből tekintünk vissza a történelemre, kénytelenek vagyunk átmenetileg elvonatkoztatni a maguk helyén különben teljesen jogosult emócióktól, és kikapcsolni a maguk helyén tökéletesen értelmetlen ábrándokat, nemkülönben a történelem megértését elhomályosító öncélú moralizálást — mégha ez mindig megbotránkoztató marad is egy hagyományosan emocionális, ábrándos és moralizáló történetszemlélet ítélkezésének fórumán." Csak általánosítani tudjuk a rendi felkelések kapcsán tett kijelentését. Nem az a kérdés, hogy teli van-e szép színekkel egy nép, nemzet története és melyek ezek, hanem az, hogy „a történelem hosszú trendjén minek volt struktúrameghatározó szerepe". Ebből a szempontból vizsgálja a szerző a nyugati, a keleti és a közép-európai történelmet. A köztes régió, a közép-európai, a két szomszédos modell, a keleti és a nyugati elemzése révén nyer a hagyományostól ittott eltérő képet, izgalmas, kalandos olvasmány a könyv, kalandos, mert a szintézis igényével vezet végig egy kontinensen és a hosszú középkori századokon. Tóth Károly HANGVERSENY Nyári zenés esték Az idei nyári kulturális rendezvények tarka műsorából melyben a gitártól az orgonáig, a vívástól a filmművészetig s a toronyzenétől a vonósnégyesig ugyancsak minden képviselve volt — rögtön július első napjaiban két est programja keltett megérdemelt figyelmet Az első est színhelye a Klarisszák intim hangulatú múzeum hangversenyteremmé alakított temploma volt, ahol az apszisában elhelyezett zongorán Daniela Ruscová adta elő kiváló dramaturgiai érzékkel összeállított műsorát Ez a szinte légiesen törékeny művésznő, aki az elmúlt években végérvényesen megerősítette pozícióját a hazai pianisták élvonalában, bevezetőül nem kisebb művet szólaltatott meg, mint Schubert posztumusz DV 958-as jelzésű, súlyos mondanivalójú c-moll szonátáját majd ősbemutatóként a roppant egyéni arculatú Juraj Beneš (1940) nagy érdeklődéssel várt és tetszéssel fogadott kéttételes Negyedik szonátája következett, befejezésül pedig Szkrjabin zongoraterméből egy sor változatos hangulatú „morzsa" hangzott el. Ruscová gondosan megválasztott és rendkívül széles kifejezési skálán mozgó műsorának minden száma ihletett, stílushű tolmácsolásban hangzott el, de az est igazi koronája mégis Chopin ráadásként szuverén biztonsággal, érzelemgazdagon, eleganciával és fénnyel tolmácsolt Op. 20-as h-mol Scherzója volt. A másik est helyszíne az Óvárosház udvara volt. A Banská Bystrica-i J. G. Tajovszký színház operatársulata jó pár éve már bemutatkozott itt az aprócska színpadon, akkor Verdi Trubadúrját adták elő. Most Verdi Traviatája szerepelt műsorukon, s szinte kínálkozik a két teljesítmény összehasonlítása. Nos ami rögtön megüti az ember fülét, az a zenekar hangzásának tömörebbé, egyenletesebbé és árnyaltabbá válásának örvendetes ténye. Egy Traviátát megszólaltatni csak akkor érdemes és szabad, ha ehhez meg is van a három főszereplő. Jelen esetben Božena Fresserová szimpatikusan és szépen formálta meg Valatta alakját s a koloratúrában is gazdag kényes szólamot is dicséretesen győzte. Jó partnere volt Alfréd szerepében vendégként az ugyancsak szolid teljesítményt nyújtó Jozef Ábel. Kár, hogy Jaroslav Kosec az öreg Germont szerepében sem hangban sem játékban nem tudott az alapfeltételnek megfelelni. Varga József 15