A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-06 / 23. szám
Időszámításunk előtt háromszázötvennégyben történt Szirakuza városában a tisztakezű Dión házában. Dión szerfölött erkölcsös, férfias és nagylelkű uralkodó volt, aki — mint ismeretes —, sok veszedelmet vállalt magára, hogy kiűzze országából Dionüszoszt, a türrannoszt... Plutarkhosz híres életrajzaiban pontosan leírja: Az athéni Kallipposz egyik volt Dión barátainak, akivel nem a filozófiai előadások során került közelebbi kapcsolatba, hanem azért, mert mindketten be voltak avatva a misztériumokba, és ilyformán naponta sok időt töltöttek együtt. Egy alkalommal Dión kényelmes házának egyik tágas helyiségében összegyűltek a barátai. Dión megszokott baráti köre volt ez, és miközben a vendégek kényelmesen elhelyezkedve heverésznek az ágyakon, halkan szórakoznak egymással, vagy hintáznak vagy lustán nyújtózkodnak, Dión kissé elgondolkodtató beszédet tart nekik: — Más hadvezérek a fegyverforgatást gyakorolták és háborúkat vívtak, ezzel szemben én hosszú időn át Platon Akadémiájában tanultam, mégpedig arról, hogyan győzedelmeskedjünk a mindenféle harag, irigység és hamis becsvágy fölött.. . Nem elég kedvesnek lenni a barátainkhoz, és a nemes lelkű emberekhez, hanem az ellenségeinkkel szemben is kegyesnek kell lennünk és szeretetünket azoktól sem szabad megvonnunk, akik hibáztak. Csak ezekben a tulajdonságokban rejlik az igazi győzelem. A háborúban elért sikereket sokszor a szerencsének vagy a véletlennek köszönhetjük ... Némelyek figyelmesen hallgatják, mások kendőzetlenül kinyilvánítják hogy Dión zengő hangja nem ér el a fülükig, beteltek a lakmározással és a bölcs szavak áradatával. Kallipposz is unott képet vág, ábrándos tekintetét mind gyakrabban fordítja a terem homályos része felé, ahol már jó néhányszor elővillant Areté, a tizenhárom éves rabszolgalány rugalmas teste, mely végtelenül izgatja egyébként is felajzott érzékeit. Végül is nem tudja türtőztetni magát, megfeledkezve a vendéglátó iránti kötelező tiszteletről, hangosan félbeszakítja monológját: — És mit szólnátok egy kis szórakozáshoz? Nem ártana meg egy kis kockajáték ... vagy táncosok, esetleg nők mulattathatnának bennünket ... Dión bőkezű vendéglátó, maga azonban szerény, és józan ember az étkezésben éppúgy, mint a mulatságokban, nem hódol sem az ivászatnak, sem a bacchanáliáknak, ezért szigorú pillantást vet a szomszédjára és feddőleg azt mondja: — Nyilván eltévesztetted a házat, barátom. Alighanem más szándékaid vannak a ma estével... — Neked pedig nincs érzéked a mulatsághoz és bárminemű élvezetekhez — válaszolja ingerülten Kallipposz a megivott bor hatása alatt... Újra elhalad a zsenge Areté a homályos fal mentén, az érzékszervek délibábjaként megjelennek a másodperc tört részére a férfiszemek előtt, szertefoszlatva egy pillanatra a tömény homályt, ám alakja ugyanakkor nyomban szerte is foszlik. — Nem tudom, mit óhajtasz valójában — mondja szelíd türelemmel Dión. — Levetkőztetni meztelenre azt az éretlen leányt — szólal meg hörögve Kallipposz, mintha fulladozna. — Nemcsak levetkőztetni, hanem el is játszadozni vele ... Talán örömet szerezne nekem. — Ma alkonyattájt rossz látomásom volt — jut eszébe hirtelen Dionnak, és szorongva megosztja félelemérzését a barátaival. — Az előszobában üldögéltem gondolataimba merülve. Egyszer csak az előszoba túlsó végén hirtelen megvillant valami és én egy magas női alakot pillantottam meg, aki ruházatával is meg ábrázatával is Erinnüszhöz hasonlított, amint a tragédiákban szokták őt megjeleníteni. Seprűvel a kezében takarította a házat porfelleget kavarva maga körül. Félek, hogy ez valami rosszat jelent... Valamennyien felfigyelnek izgatott elbeszélésére. Némelyek megpróbálják kedvezően magyarázni az esetet, ám semmi haszna az egésznek. Dion elvesztette nyugalmát, s csengve kéri a barátait, hogy ne hagyják magára, hogy maradjanak vele, töltsék nála az éjszakát. Mindinkább hatalmába keríti a félelem, hogy a jelenés újra megismétlődik, ha majd egyedül marad. — Én is nagyon szeretném veled megosztani aggodalmaimat — fordul most Kallipposz Dión felé. — Remélem nem utasítasz vissza egy rövid beszélgetést.. . Dión habozik, nincs kedve eltávolodni a barátaitól. Végül mégis akarata ellen dönt. A szomszédos szobában négyszemközt Kallipposz színlelt aggodalmaskodással titokzatos hangon közli vele, hogy a helyzet rendkívül feszült, hogy a katonák nyugtalanok és lázonganak, összeesküvés készül Dión ellen. — Inkább oda tartanám mellemet a gyilkos tér elé, minthogy szüntelen rettegésben éljek — mondja szomorúan és keserűen Dión. Most már Kallipposz nem habozik, a mellékbejáraton át beengedi szövetségeseit. A házat összeesküvők veszik körül, mindent a legnagyobb aprólékossággal előkészítettek. Dión barátai most valamennyien önmagukra gondolnak, arra, hogyan menthetik meg a saját életüket, senki sem talál bátorságot hozzá, hogy az ő védelmére keljen. A terem ajtaja felől zaj hallatszik, részeges kurjongatás, az élvhajhászok alighanem mégiscsak meztelenre vetkőztetik kéjvágytól felajzottan az éretlen rabszolgalányt ... Az összeesküvők rávetik magukat Dionra és megpróbálják őt saját párnájával megfojtani. Dion az iszonyattól és félelemtől kidülledt szemmel hadonász és kaparász maga körül, ám mindhiába, nem találja keze ügyében a fegyverét, ismét maga előtt látja a magas, áttetsző női alakot, amint titokzatos csöndben átsuhan a házán, kisöpörve annak minden helyiségét, s nyomban fehér por örvénylik mindenfelé. És Kallipposz, aki nem képes tétlenül nézni az ügyetlen gyilkolást, most felragadja az asztalról az ott heverő tőrt, mely voltaképpen nem is tőr, hanem egy véletlenül ott fekvő konyhakés, és megfontoltan beledöfi Dión nőiesen puha, tejfehér mellébe. — Csakhogy tudatában légy, hogy a barátod vagyok — mondja neki cinikusan mintegy búcsúképpen. Minden bevégeztetett, köröskörül csend van és moccanatlan nyugalom. Kallipposz keze fejével megtörli verejtékező homlokát és felsóhajtva azt mondja fennhangon: — Kissé szokatlan mulatság ... Dión halott. Mozdulatlanul hever a lábainál. Mintha csak a második fogás után a fáradtságtól lecsúszott volna az asztal alá, és elszenderedett volna. Csak a kés markolata ne állna ki oly hátborzongatóan a melléből!.. . A barátainkat megválasztani a művészet, mondja Platón. És Dionnak balszerencséje volt, hogy olyan embereket választott barátjául, akik pusztulást hoztak rá. Éjféltájban megjelenik Dión házában egy magas vékony halovány arcú asszony, áthalad az elhagyatott termeken, vészjóslóan mozogva a felborított heverők között, és gondosan eltünteti az esti pazarló lakmározás, a zajos mulatozás és az alattomos gyilkosság nyomait... (Kövesdi János fordítása)