Akadémiai Értesítő, 34. kötet (1923. évfolyam)

Előadások és cikkek - FERENCZI ZOLTÁN: Petőfi az ember

Petőfi az ember 19 előrelátás tudatával, mely meg van győződve róla, hogy az ő útja ki van jelölve ; ő egy égi hatalom megbízottja és esz­köze hirdetni és megvalósítani a nemzetszabadság és felsza­badítás eszméit írásban és tettben s e hit rányomja pecsétét ugy magánélete, mint közcselekvése minden tetteire. Elhagyja az iskolát ? a szülei házat ? a nyomor és szenvedés terheit veszi magára ? Mindig egy belső ihlet vezeti, hogy keresnie kell valamit és meg fogja találni. Szabadsághősök példája lebeg előtte ? katona lett ? a hazáért kell küzdenie ? a csatatéren kell meghalnia ? semmi sem természetesebb.­­ az Isten kivá­lasztottja s mindennek úgy kell történnie, mint a magasabb törvény meg nem változtathatón eldöntötte , mert a mint a test a lélek eszköze, akként a lélek Isten eszköze. Szerelmes lesz? mohó életvággyal és felgyúlt szenvedéllyel keresi a szép, művelt lánykát, ki őt, mint szellemének eszményi osztályrészese, kíséri útján, kit­ épp oly magas, felsőbb erkölcsi erők lelkesítnek ? Meg­ fogja kapni s itt e földön élni fogja a mennyei életet; mert senki sem élhet úgy, hogy legalább egy időre boldog ne legyen. Ez a felekezetiségen felülemel­kedő hit, mint aranyfonál vonul végig életén s egyik leg­nagyobb tanulság, melyet műveiből nyerhetünk. Az ő köl­tészete szószerint közvetítő Isten és saját lelke közt. Ebből megértjük, hogy őt éppen úgy a jellemszilárdság, az eszmék és elvekhez való törhetetlen hűség jellemzik, mint az érzelmek, a szív forrósága. Éppen oly nagyszerű ész, mint a mily mélyérzelmű szív. De ez a kettő is nála egybeolvad. Az ész a legtöbb emberben gyakran kompromittálja a szívet, nála sohasem. Gondolatai és eszméi éppen azért oly mélyek, mert szívén keresztül gondolkozik. Az ész maga még nem sokat ér, ha a szív középszerű vagy éppen gyarló. Ezért nem üres szólam, midőn ezt mondja, hogy vajon Isten alko­tott-e még oly szívet, mint az övé ; volt-e másban is már oly sokféle és oly forró érzelem ? Ez az ő szíve a nemesebb barátság hű tanyája, elaggott szülei lágy párnája, kert, mely­ben a szerelem legillatosabb virágai nyílnak, bánya, hol a szabadság számára kardvas terem. „És mi szép, mi jó van a kerek világon, melyet nem ölel, melyhez imádása nem hajolna le vagy nem röpülne fel? . . ." Igen, ez szó szerint igaz. íme, már itt kitűnik egyéni­ségének egy másik nemes vonása: a szívnek nemcsak forró­sága, hanem teljes tisztasága. Valóságos szűzi jellem, mely egyszersmind oly csodálatosan naiv, gyermeteg, minek csak a lángeszű művészek bírnak lenni. S különben is a leg­nagyobbra tartotta az elveihez ragaszkodás mellett a lélek-

Next