Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1980 (87. kötet = Új folyam 25. kötet)
1980 / 3. sz. - ACZÉL GYÖRGY: A magyar tudomány társadalmi felelősségéről
delmek honnan származnak, tehát mi a forrásuk. Az ilyen jövedelem indokolt azoknál, akik magasan kvalifikáltan, jelentős többletmunkával, becsületesen dolgozva, nagy szorgalommal, az ország javára végzett, a legtöbbször nélkülözhetetlen tevékenységgel szerzik meg. Viszont jogos a bírálat abban az esetben, ha valaki ügyeskedéssel, munkakörének és beosztásának kihasználásával, „tudományos" kufárkodással szerez többletet. A történelem objektív módon tette fel a kérdéseket, s gondolkozásunknak — és gyakorlatunknak — ehhez kell felnőnie. Tudomásul kell vennünk a megváltozott körülményekből adódó új követelményeket. A világpiaci árak emelkedését illetően pl. abból kell kiindulnunk, hogy az általunk termelt áruk versenyképessége (tehát minősége, önköltsége stb.) nagyrészt attól függ, milyen rugalmasan tudunk igazodni az új követelményekhez, mennyire tudunk gyorsan és ésszerűen válaszolni a „kihívásra", hogyan tudjuk gazdaságosan feltárni és felhasználni országunk tartalékait, miként tudunk — a tudomány segítségével — új, versenyképesebb cikkekkel kilépni a világpiacra. Versenyképességünk azonban attól is függ, mennyire vagyunk képesek az egyéni és csoportérdekek — termelőszövetkezeti érdek, üzemi, egyetemi, akadémiai, kutatóintézeti stb. érdek — hatásait a közös érdekek irányába terelni. De attól is függ, tudjuk-e berögződött, hamis presztízsérdekek helyébe a minőség presztízsét — az emberi, szocialista értékekre épülő általános és egyértelmű tekintélyt — állítani. Külgazdasági gondjaink jól rávilágítanak azokra a leginkább feszítő problémákra, melyeket a bővülő anyagi jólét elleplezhet, de melyeknek megoldatlansága gátolja előbbre haladásunkat. Hiszen a világgazdaság számunkra kedvezőtlen következményekkel járó változásai élesen megvilágították saját fogyatékosságainkat, hibáinkat is. Egyensúly és egyensúlyhiány Mostanában sok szó esik gazdaságunk egyensúlyzavarairól. Az emberek egy része úgy gondolja, mintha lenne egy elérendő, ideális egyensúly állapot, amelyet valamilyen zavaró erő folyton megbont. A társadalmi fejlődés azonban nem ilyen egyszerű, a valóság — Leninnel szólva — jóval „ravaszabb": a fejlődés útja az egyensúlyok állandó megbomlásán és kialakulásán keresztül vezet, mindig újabb egyensúlyhiányok keletkeznek, majd ezek visznek újabb egyensúlyállapotokhoz. Ideális egyensúly mint végleges állapot nem létezik. A mi fejlődésünkben eddig is találkoztunk már többféle egyensúlyhiánnyal. 1945-ben az élelmiszerigény és a termelt élelmiszer mennyisége között mutatkozott egyensúlyhiány, kevés volt az élelmiszer. 1945-ben még nem volt mai értelemben vett lakásprobléma: az embereknek egyszerűbb igényeik voltak — legyen fedél a fejük felett. Lakásproblémáink a sok újonnan épített lakás ellenére is megmaradtak, és ma azért is ilyen nagyok, mert megváltozott a családok szerkezete, és megnövekedett a családok igénye. Ez a fejlődés egyre elviselhetetlenebbé tette több generáció együttélését. Ugyanakkor a lakáshelyzet és a lakásépítés is változtatja a családszerkezetet. Azt is látjuk, hogy a növekvő lakásszükséglet kielégítésére hozott intézkedések, a tömeges lakásgyártás, a kis alapterületű lakások számának növekedése viszont nem teszik lehetővé, hogy az együtt élni akaró generációk együtt lakjanak. Más szóval: a szükségletek bizonyos szintjének kielégítése új egyensúlyhiányt szült. A háború utáni években egyensúlyzavar mutatkozott a munkaerő és a munkahelyek 1631*