Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1987 (94. kötet = Új folyam 32. kötet)

1987 / 7-8. sz. - TANULMÁNYOK - HERMAN JÓZSEF - IMRE SAMU: Nyelvi változás - nyelvi tervezés Magyarországon

zetéről, sorsáról, jövőjéről alkotott véleményrendszer áttételesen jelzi az adott közösséggel nyelvközösséggel kapcsolatos véleményeket, érzelmeket is. Mindebből következik, hogy az anyanyelv érzelmekkel erőteljesen átitatott vélekedések, viszonyulások tárgya, s ezt természetesnek is kell tartanunk. Az anyanyelvhez való ilyen erőteljesen affektív viszony, az anyanyelv közösség­azonosító és közösségszimbolizáló szerepének erőteljes és elsődleges értékelése különösen szembetűnő bizonyos népeknél, nemzeteknél. Egy nemrég megjelent kiváló tanulmányt figyelembe véve is állíthatjuk, hogy Kelet- és Közép-Európában, ahol az egyes nemzetek politikai identitásáért és függetlenségéért, sőt egyszerű létéért folytatott küzdelem gyakran a nyelvi és kulturális identitás zászlaja alatt folyt, az anyanyelvhez való érzelmi kapcsolódásnak kiemelke­dően fontos tudati szerepe volt, és - tegyük hozzá — van ma is. Annak elle­nére, hogy ma a pusztán nyelvi-kulturális identitásra alapuló nemzet- és nem­zeti folytonosságtudat sok tekintetben csak részlegesen tükrözi a közösséget ténylegesen összeolvasztó tényezőket, a nyelvész számára ez a tény minden­képpen figyelembe veendő. Hozzátehetjük: a nyelv és a nyelvtől hordozott kultúra elsődleges, érzelmi vonatkozásban is erősen középpontba állított szerepe minden bizonnyal tartósan is a magyar nemzettudat és nemzeteszmény egyik állandó eleme fog maradni, nem kis mértékben népünk nyelvi elszige­teltsége következtében is; hozzátehetjük, hogy ez a nyelvi-kulturális identitá­son alapuló nemzeteszmény kellő tudatosítás és mélyebb intellektuális feldol­gozás alapján más közösségek nyelvi-kulturális identitásának tiszteletét is szükségszerűen magában foglalja, s így tulajdonképpen magasrendű humanista eszménnyé is képes nemesülni. Ugyanakkor történetileg is magasabb rendű, haladóbb, és a valóságos tényeknek is jobban megfelel, mint a származásra, genetikai azonosságra alapuló nemzeti-népi azonosságtudat. Ennek az összetett problémának a részletesebb kifejtése azonban előadásunk kereteit meghaladja. Ezek után hadd térjünk rá a magyar nyelv külső történetének jelenlegi sza­kaszával kapcsolatos kérdésekre, valamint a magyar nyelv belső történetének, állapotának áttekintésére. A második kérdéscsoporttal kezdjük, amely az első­nél megszokottabb, ismertebb. II. 1. A következőkben a magyar nyelv változatai közül elsősorban a köznyelv­re, ennek is inkább a beszélt változatára kívánunk koncentrálni. Kétségtelen ugyan, hogy a nyelv beszélt és írott változata szinte elválaszthatatlanul össze­függ, és kapcsolatuk, egymásra hatásuk igen szövevényes, mégis, írásban általában erősebb a köznyelvi norma figyelembevételére való törekvés. Ezért úgy látjuk, hogy ma az „anyanyelvi beszédkultúra" szintjének emelése az „anyanyelvi íráskultúra" szintjének emelésénél is fontosabb feladat. Ezt tükrö­zi össztársadalmi jelentőségük összevetése is: egyes felmérések ugyanis arra mutatnak, hogy a felnőtt lakosság tekintélyes részének nyelvi tevékenységében a beszélt nyelv mellett az írott nyelvnek csak jelentéktelen szerepe van. S a beszélt nyelv súlyát növeli az is, hogy a nyelvi változások tekintélyes része itt kezd jelentkezni, s egy részük el sem jut az írásbeliség szintjéig. Éppen ezért a nyelvi tervezésnek , a nyelvhasználat befolyásolását, irányítását célzó tevékenységnek is igen nagy mértékben kellene irányulnia a beszélt nyelvre. A beszélt nyelv előtérbe helyezésében azonban egyfajta szaktudományi cél is vezetett bennünket. A szinkrón magyar nyelvre vonatkozó grammatikai

Next