Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1987 (94. kötet = Új folyam 32. kötet)
1987 / 7-8. sz. - TANULMÁNYOK - HERMAN JÓZSEF - IMRE SAMU: Nyelvi változás - nyelvi tervezés Magyarországon
zetéről, sorsáról, jövőjéről alkotott véleményrendszer áttételesen jelzi az adott közösséggel nyelvközösséggel kapcsolatos véleményeket, érzelmeket is. Mindebből következik, hogy az anyanyelv érzelmekkel erőteljesen átitatott vélekedések, viszonyulások tárgya, s ezt természetesnek is kell tartanunk. Az anyanyelvhez való ilyen erőteljesen affektív viszony, az anyanyelv közösségazonosító és közösségszimbolizáló szerepének erőteljes és elsődleges értékelése különösen szembetűnő bizonyos népeknél, nemzeteknél. Egy nemrég megjelent kiváló tanulmányt figyelembe véve is állíthatjuk, hogy Kelet- és Közép-Európában, ahol az egyes nemzetek politikai identitásáért és függetlenségéért, sőt egyszerű létéért folytatott küzdelem gyakran a nyelvi és kulturális identitás zászlaja alatt folyt, az anyanyelvhez való érzelmi kapcsolódásnak kiemelkedően fontos tudati szerepe volt, és - tegyük hozzá — van ma is. Annak ellenére, hogy ma a pusztán nyelvi-kulturális identitásra alapuló nemzet- és nemzeti folytonosságtudat sok tekintetben csak részlegesen tükrözi a közösséget ténylegesen összeolvasztó tényezőket, a nyelvész számára ez a tény mindenképpen figyelembe veendő. Hozzátehetjük: a nyelv és a nyelvtől hordozott kultúra elsődleges, érzelmi vonatkozásban is erősen középpontba állított szerepe minden bizonnyal tartósan is a magyar nemzettudat és nemzeteszmény egyik állandó eleme fog maradni, nem kis mértékben népünk nyelvi elszigeteltsége következtében is; hozzátehetjük, hogy ez a nyelvi-kulturális identitáson alapuló nemzeteszmény kellő tudatosítás és mélyebb intellektuális feldolgozás alapján más közösségek nyelvi-kulturális identitásának tiszteletét is szükségszerűen magában foglalja, s így tulajdonképpen magasrendű humanista eszménnyé is képes nemesülni. Ugyanakkor történetileg is magasabb rendű, haladóbb, és a valóságos tényeknek is jobban megfelel, mint a származásra, genetikai azonosságra alapuló nemzeti-népi azonosságtudat. Ennek az összetett problémának a részletesebb kifejtése azonban előadásunk kereteit meghaladja. Ezek után hadd térjünk rá a magyar nyelv külső történetének jelenlegi szakaszával kapcsolatos kérdésekre, valamint a magyar nyelv belső történetének, állapotának áttekintésére. A második kérdéscsoporttal kezdjük, amely az elsőnél megszokottabb, ismertebb. II. 1. A következőkben a magyar nyelv változatai közül elsősorban a köznyelvre, ennek is inkább a beszélt változatára kívánunk koncentrálni. Kétségtelen ugyan, hogy a nyelv beszélt és írott változata szinte elválaszthatatlanul összefügg, és kapcsolatuk, egymásra hatásuk igen szövevényes, mégis, írásban általában erősebb a köznyelvi norma figyelembevételére való törekvés. Ezért úgy látjuk, hogy ma az „anyanyelvi beszédkultúra" szintjének emelése az „anyanyelvi íráskultúra" szintjének emelésénél is fontosabb feladat. Ezt tükrözi össztársadalmi jelentőségük összevetése is: egyes felmérések ugyanis arra mutatnak, hogy a felnőtt lakosság tekintélyes részének nyelvi tevékenységében a beszélt nyelv mellett az írott nyelvnek csak jelentéktelen szerepe van. S a beszélt nyelv súlyát növeli az is, hogy a nyelvi változások tekintélyes része itt kezd jelentkezni, s egy részük el sem jut az írásbeliség szintjéig. Éppen ezért a nyelvi tervezésnek , a nyelvhasználat befolyásolását, irányítását célzó tevékenységnek is igen nagy mértékben kellene irányulnia a beszélt nyelvre. A beszélt nyelv előtérbe helyezésében azonban egyfajta szaktudományi cél is vezetett bennünket. A szinkrón magyar nyelvre vonatkozó grammatikai