Magyar Tudomány, 1994 (101. kötet = Új folyam 39. kötet)
1994 / 9. sz. - NÉMETH G. BÉLA: Nagysággal gyengeség - gyengeséggel nagyság (Kossuth és az írók)
Németh G. Béla azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy kereste a Kossuthtal való megértést. Svájci találkozásuk alkalmával, amelyről, sajnos, csak nagyon ellentmondásos tudósításaink vannak, alighanem az európai konstelláció osztrák—magyar viszonyt illető vonatkozásai álltak a középpontban. Kapcsolatuk ekkor szakadt meg végleg, s Kossuth ettől fogva még Inkább gúnnyal-haraggal nevezte Lágy Zsigának Reményt Jókaival kettősség jellemezte végig Kossuth viszonyát. Jókaiban nagyobb volt az érdeklődés a nagy emberi jelenség, a kisugárzó egyéniség, a legendává növő közszereplő, jelképpé emelkedő folklórhős iránt mint az elvek és a politika iránt így debreceni idején is, később is, nemcsak szép sorokat, bekezdéseket de kisebb karcolat-féléket is írt e sugárzás ihletében, valami mesefénnyel övezve Kossuthot Aki viszont, különösen a 6 -es események jegyében, a Hon Indulása idején reményt táplált Jókai iránt , azután is, hogy ez nem teljesült voltak elismerő, sőt rokonszenvező szavai Jókai tehetségére, munkásságára. Mi sem mutatja jobban e kettőséget, mint az, hogy Jókai vállalta Kossuth temetésén a gyászbeszédet. S emelkedett szép búcsúzót mondott, Kossuth emberi nagyságát szabadságelveihez való hűségét és igazságát dicsérve elsősorban. S aki jól megfigyeli reformkorról, szabadságharcról szóló műveit, nemcsak egy-egy hőse alakján, magatartásán, gesztusain, de gyakran szinte szavain is átsejlenek Kossuth mozdulatai, beszédei. A két nagy költőnek, Petőfinek és Aranynak személyes kapcsolódása 48-ban is vajmi kevés volt Kossuthhoz. Petőfi jakobinus republikanizmusa egészen más irányba mutatott, mint Kossuth szemléletének alakulása. Arany ugyan írt a forradalom alatt lelkesítő (egyébként az ő szintjéhez képest meglehetősen gyenge) verseket, s fegyvert is viselt a végső napokban. Igazában azonban távol állott a forradalmi jellegű változások javallatától. S ha a Nagyidal cigányok egészében aligha csak Kossuthot veszi célba, nem is marad az a célon kívül. Amit fia, László nagyszerű műve, a Délibábok hőse is mutat, s még inkább két Kossuthot illető tanulmánya, melyek elsejénél, az emigrációról szólónál kegyetlenebbet alig írtak történeti kiválóságról. Igaz, Kemény és Csengery neveltje is volt, nemcsak apjáé. De nem is kellett átvennie Csengeryék szemléletét. Nemzedéke nemzeti liberális pozitivista tanultsága jegyében, a nacionáldarwinizmustól sem érintetlenül ragaszkodtak, mint természeti-erkölcsi-történeti követelményhez és kötelességhez egyrészt a magyar vezetéshez, másrészt az iskolázás, a tudomány, a művelődés demokráciateremtő képességének meggyőződéséhez. Ez átvisz, visszavisz Madách kérdéséhez, őt Kossuth többször idézte és igen nagy véleménnyel volt a Tragédiáról. S talán tudta azt is, hogy 61-ben a határozatiakhoz állt közel. Viszont bizonyosan nem ismerte a Civilizátort, amelynek alapján, ha Kossuth komolyan gondolta a Dunai Konföderációt, s nincs okunk ezt kétségbe vonni, nehezen találtak volna egymásra. 6. A Kossuthtól való eltávolodás mindhárom fokozatánál (egyebek mellett és talán előtt is) ugyanazzal a kiváltó mozzanattal találkozunk. Kossuth elszakadt, s mind jobban elszakadt a realitásoktól. Lehetett ebben része az előbb említett magabiztosságának, kétségre kevéssé hajló alkatának, de a népszerűség ítéletrontó s nálunk oly gyakran küldetéstudatot sugalló mozzanatának is. Széchenyi kor- 1048 Magyar Tudomány 1994. 9. szám