Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2001 (108. kötet = Új folyam 46. kötet)
2001 / 7. sz. - KÖNYVSZEMLE - BERÉNYI DÉNES: Simonyi Károly: A magyarországi fizika kultúrtörténete - XIX. század
A dokumentumok tükrözik a munkásság nagyfokú és gyors elszegényedésének folyamatát is; a reálbéreknek azt a szüntelen csökkenését, amit a jegyrendszer újrabevezetése, a normarendezések, a pénzbüntetések, a kötelező „békekölcsön"jegyzések stb. váltottak ki. Nem térhetünk ki a munkásság társadalomtörténetének sok egyéb aspektusára, annyit azonban meg kell még említenünk, hogy a kötet használhatóságát nagyban megkönnyíti az az igényes, mintegy négy ív terjedelmű bevezető tanulmány, amelyben a kötet összeállítói a munkásság korabeli szociológiai jellemzőit, „belépési mobilitását", egyes rétegeinek főbb demográfiai, jövedelmi viszonyait, gyári-üzemi munkafeltételeit elemzik; lakásviszonyait, szociális, egészségügyi helyzetének alakulását Aligha van a magyar értelmiségiek körében, aki A fizika kultúrtörténetét, a szerzőnek ezt a jó néhány kiadást megért, idegen nyelvre is lefordított művét ne ismerné. A most megjelent tanulmány előszava szerint jelen írásával régi adósságát szeretné a szerző törleszteni és „háborgó lelkiismeretét" csillapítani. „Kötelességemnek érezem ugyanis és éreztem kezdettől fogva, hogy a magyarországi fizika kultúrtörténetét is megírjam, kijelölve a magyar fizikusoknak, természettudósoknak a méltó, az őket megillető helyet - nem a világ tudóstársadalmában, hanem a mi érzelmi világunkban, értékítéletünkben, kissé patetikusabban: a szívünkben." Az Előzetes áttekintés tárgya ezután a kronológiai beosztás, azaz a magyar fizikatörténet korszakolása. Az első korszakot az államalapítástól a mohácsi vészig számítja, a másodikat 1526-tól a törökök teljes kiűzéséig (1718), a harmadikat ettől az időponttól Bolyai nem-euklideszi geometriára vonatkozó korszakalkotó felfedezésének dátumáig, 1823-ig. Ez utóbbi már valódi tudományos dátum, míg az előbbiek vázolják, végül „a munka világának személyi kötöttségeit" ismertetik - implicite leleplezve a munkásosztály vezető szerepéről fennen hirdetett korabeli demagóg szólamokat. Nem véletlen, írják befejezésül, hogy 1956-ban a munkásság szembefordult ezzel a rendszerrel, s a gyárak egész sorában az üzemek szakszerű, racionális irányítását, a munkavállalás szabadságát, nemegyszer a termelés munkásellenőrzését követelte. A kötet záró dokumentumai meggyőzően mutatják be ezeket a munkástörekvéseket. (Válogatta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Berényi Gyula és Sz. Varga Lajos. Napvilág Kiadó, Budapest, 2000. 485 o.) Mucsi Ferenc a „köztörténet" eseményei által meghatározott évszámok voltak, amint ezt a szerző is hangsúlyozza: „A fizika kultúrtörténetének nagy fordulópontjai, sarokpontjai a természet belső struktúráját kifejező alaptörvények forradalmi átalakítása. Egyetlen országot tekintve, különösen, ha az annyira viharos történelmű, mint hazánk..., a sarokpontok a nagy történelmi események." Végül a negyedik korszak a XIX. század; a kiadvány túlnyomó része ezzel foglalkozik (erre utal a mű alcíme is). Részben valószínűleg ezért is nevezi a címlapon munkáját „vázlatnak" a szerző, meg azért is, mert - mint az előszóban szerényen megjegyzi - a XIX. század esetében is „bizonyos elnagyolásokat" engedett meg magának. Mindenesetre ezen a ponton érdemes egy kicsit elgondolkozni a hazai tudományos fejlődés megkésettségén. Simonyi is megjegyzi, hogy nagyjából éppen a mohácsi vésszel, illetve a „török időkkel" egy időben zajlik a tudományban a „kopernikuszi forradalom" és egyébként is a XVI. és XVII. század a tulajdonképpeni értelemben Simonyi Károly: A MAGYARORSZÁGI FIZIKA KULTÚRTÖRTÉNETE - XIX. SZÁZAD Magyar Tudomány 2001. 7. szám