Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2013 (174. évfolyam

2013 / 3. sz. - VÁRHALMI ZOLTÁN: Migránsok Magyarországon - transznacionalista szemüvegen keresztül

I. táblázat • A tíz legnagyobb kibocsátó országból származó külföldön és harmadik országban születettek száma. (Forrás: KSH, 2007) származik, ahol a magyar kisebbség száma jelentős, ezért feltételezhetően az onnan mig­rálók körében többségben vannak a határon­túli magyarok, akik nyelvükben, kultúrájuk­ban hasonlóak a magyarországi magyarokhoz, ezért integrációjuk, munkaerő-piaci részvé­telük egészen más jellegű kérdéseket vett fel, mint a kultúrájukban és akár kinézetükben a többségi társadalomtól különböző migrán­sok. Ha tehát általánosságban beszélünk magyarországi migránsokról, akkor ne a kí­naiak jussanak először az eszünkbe, hanem a környező országokban született magyarok. Származás szerint a magyarországi migrán­sok közössége a magyar identitásúak rendkí­vül magas aránya ellenére is rendkívül hete­rogén. Ezt kiválóan szemlélteti, hogy az itt élő nyolcszáz afrikai közel negyven országból érkezett. A határon túl született magyarokon kívül csak nagyon kevés, származási alapon markánsan elkülönülő közösséget ismerünk, például a kínaiakat, vietnamiakat, törököket vagy a nyelvükben és kultúrájukban nagyon hasonló muszlim hagyományú országokból érkezőket.­ A nagy befogadó országokhoz hasonlóan, Magyarországon is a migránsok elsősorban a jobb megélhetési esélyeket nyújtó, a társas helyzetek szempontjából gyümölcsözőbb nagyvárosokban, elsősorban Budapesten te­lepednek le. A harmadik országból érkezők 42 százaléka budapesti, de ugyanez az arány az egyiptomiak, a kínaiak, az irakiak vagy­ a vietnamiak esetében 80 százalék feletti. A migránsok többsége, ha ma dönthetne, akkor is Magyarországra költözne. Elenyésző köreikben azok aránya, akiknek társadalmi státusza romlott volna a migráció következ­tében. A migrációs döntés hátterében leggyak­rabban a gazdasági motiváció áll, munkale­hetőség kínálkozott, vagy vállalkozás indításá­nak céljából érkeztek Magyarországra. Nem ritka azonban a tanulmányi motiváció sem.­­ Lényegében az arab országokból, Afganisztánból és Iránból érkezetteket értem alatta. külföldön születettek harmadik országban születettek származási ország fő származási ország fő I Románia 177 138 (volt) Jugoszlávia 28 835 2 (volt) Jugoszlávia 28 835 (volt) Szovjetunió 26 897 3 (volt) Szovjetunió 26 897 Ukrajna 10 344 4 Németország 23 735 Szerbia 7 549 5 (volt) Csehszlovákia 23 370 Kína 7083 6 Ukrajna 10 344 Egyesült Államok 6444 7 Szerbia 7 549 Vietnam 2137 8 Ausztria 7 435 Kanada 1940 9 Kína 7083 Törökország 1751 10 Egyesült Államok 6444 Irán 1730

Next