Építünk. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 4. (1953)
1953 / 1-2. szám - Boda István: Példa legyen (vers)
Mi egy külföldi küldöttség keretében elmehettünk Sztálin elvtárs ravatalához. A Szovjetek Házának már a környéke is virágokkal volt tele, a Ház meg teljesen meg volt tömve élő- és művirágokkal, mintha az egész világ összes virágát idehozták volna. Sztálin elvtárs olyan volt, mintha élne, az ismert bölcs mosoly simult az arcán. Én azt vártam, hogy egy betegség által megtört aggastyánt fogok látni, de nem, Sztálin arca éppen olyan volt, mint minden róla készült képen, erős, hatalmas és igen szép. Most már újból rendes mederben folyik az élet, és valahogy érezni lehet, hogy mindenki még jobban akar dolgozni, érzi, hogy Sztálin elvtárs halála után több munka hárul rá, egy rész abból a munkából, amit eddig Ő végzett. ölel húgod: Mária Boda István versei: Példa legyen Piros téglák, cement nagy rakásnyi s ameddig a szem be tudja látni, karcsú falak, meg betonpillérek ismerkednek, össze-összeérnek. Mint két tenyér ha próbálja egymást, milyen is az a szép összetartás-Milyen az az erő, hol az ujjak erős óvón egymásba simulnak. Így simul itt fal, a falhoz védve s támaszkodnak a betonpillérre. • És a pillér rásimul a faira, mint szerelmes kedvesét úgy tartja. És a házak magasodnak, nőnek, példái az emberi erőnek, hogy azt, amit megtervez az elme — a szív, az ész, szép, okos szerelme — valósággá váljon is az bátran az emberi munka iramában. S példa legyen, hogyha a szabadság lobogó tüzei igazgatják, életünket, mit alkot az ember tele vággyal, igaz szerelemmel. Példa legyen, tiszta, merész példa, amitől már fallá nő a tégla, amiben a mi értelmünk épít, mert lerakjuk a jövő pillérit. ”