Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 30. (1979)

1979 / 2. szám - KRITIKA - Horpácsi Sándor: Rakéta Regények (Gyurkó László: Halálugrás, Lengyel József: Fegyverhordó Ndolo naplója)

bátran szembeszegülve az „uralkodó taburendszer” avatag konvencióival, azok őszinte­séget gátló nyomásával­­ azt túlzó aggodalomnak érezhetjük, hiszen a „merész művele­tek” korántsem oly kihívóak, annyira meglepőek vagy meghökkentők, miként az írói utalásokból sejteni lehetne. Megbotránkozásra vagy akár csak fejcsóválásra okot adó részekre nemigen találhat a műben a normális értékű és ítéletű olvasó, az ókonzervatív prüdéria pedig nyilván csak nevetség tárgya lehet, mérce semmiképpen. Kolozsvári Grandpierre Emil emlékiratainak új kötetében a személyes életpélda, az egyéni életmodell ábrázolása a merőben individuális érvényűnél teljesebb jelentéstartal­mak és tanulságok közvetítését is szolgálja. Megerősít, ismétel, kiegészít és sok újat is nyújt. Az emlékezés nem érzelmes, nem lírai, nem is nosztalgikus, de szenvtelenségre sem törekvő. Hiányzik belőle az önfelnagyítási hajlam; ha kell, magát sem kíméli, ké­pes az öniróniára. Előadásmódját elegancia és könnyedség jellemzi; az esszébetétek egyáltalán nem nehezítik el az elbeszélés menetét. A hangnem több szólamú: humoros, ironikus, anekdotikus, szellemesen fabulázó, reflektáló, mérlegelő, vitázó, elemző, val­­lomásos, drámai. A Hullámtörök önéletrajzi epikája érdekes és szórakoztató, magvas és elgondolkoztató, színes és tartalmas. Nagyon jó olvasmány. (Magvető) FÜLÖP LÁSZLÓ Rakéta Regények GYURKÓ LÁSZLÓ: HALÁLUGRÁS Korai lenne néhány kötet megjelenése után mérleget vonni a Magvető Kiadó Rakéta Regénysorozatáról. De észre nem venni s nem üdvözölni ugyanilyen hiba lenne. Sikere a névadó Rakéta c. újságéval azonos, néhány nap alatt szétkapkodták(ják) ezeket a prak­tikus formátumú kis könyveket. A sznob fanyalgás már magában az újságban is talál megbírálandó tendenciákat és műveket, ám a sorozat, a regényújság korántsem a szno­boknak készül. Ha meg akarjuk valósítani a kultúra és azon belül az irodalom demok­ratizálódását, akkor tudomásul kell azt is vennünk, hogy 1. ma még igen széles rétegek egyáltalán semmit se olvasnak; 2. az olvasó tömegek ízlése korántsem homogén. Nos, ha meg akarjuk nyerni a fentebbi két réteget a klasszikusoknak, az igazi értékeknek (miután az iskolai irodalomoktatásunk nem érte el ezt a célt!), akkor ehhez megfelelő kultúrpolitikai „stratégiát” kell kialakítanunk, s ennek része maga a könyvkiadás, folyó­irat, sőt a napilap is. Sokat emlegetett, közhellyé koptatott igazságok ezek, mégsem mer­nénk állítani, hogy a gyakorlatban is elfogadott és megvalósított evidenciák. A tömeg­nek minden publikációs lehetőségünkkel, fórumunkkal esztétikailag legalábbis kielégítő, de nem olcsó, felhígított olvasmányokat kell adnunk. S ez nem feltétlenül a krimi, a bestseller vagy a rosszul megírt háborús­ partizán stb. történetek (hogy a sok fűzfapoétá­ról, „a megyei költőről” most ne is essék szó ...)! Mindezek figyelembevételével Gyurkó László kisregényéről is két „olvasat” kínálkozik. Ha a sorozaton kívül, mondjuk egy gyűjteményes Gyurkó-kötetben találkozunk vele, akkor mindenekelőtt magával Gyurkóval mérjük ezt a teljesítményt (is), elhelyezve ki­jelölve a helyét az életműben. Fikciónk szerint a sorozat olvasói nem ezzel az igénnyel veszik kezükbe ezt a könyvet. Csupán egy „storyt” és a címben ígért izgalmat keresik és várják a kisregényben. Nos, ez az olvasó­­ néhány oldal után csalódik, a hősnő „nem ugrik a halálba”. Az író játszott magával a címmel is. Ennek a regénynek az izgalma nem krimi izgalmú, noha nem is kisebb annál. Ami elriasztja a gyakorlatlanabb olvasót, s az a választott forma. Egy öregedő nő belső monológját kapjuk, aki - miután több évi kapcsolat után szakított vele a barátja-szeretője - egy Balaton melléki faluba menekül, hogy számot vessen eddigi életével. Líraian áradó ez a próza, valóban egy ültünkben kell végig olvasnunk, de kevés fogódzót ad az olvasónak.

Next