Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 52. (2001)
2001 / 6. szám - SZEMLE - Borbély Szilárd: Az inverz Petőfi (Margócsy István: Petőfi Sándor)
szemle Az inverz Petőfi MARGÓCSY ISTVÁN: PETŐFI SÁNDOR Azt írja Margócsy István Petőfi kultuszával kapcsolatban: „[A]z óvodában vagy az általános iskola első osztályaiban pedig már jóval azelőtt megtanulják és megszokják a gyerekek Petőfi figurájának és nevének kivételességét és a vele kapcsolatos tiszteletadási kötelezettséget, mintsemhogy [!] verseivel vagy akár életrajzával (azaz „erkölcsi példájával”) találkozhattak volna...” (14.1.) Egy nagyon rövid személyes megjegyzés erejéig - és talán egy korosztály közös ismeretanyagát felidézve - csak arra szeretnék utalni, hogy jómagam, körülbelül épp a ’73-as Petőfi centenárium idején az akkoriban számomra adott „kortárs csoporttól" informálódtam a Petőfi-kultusz ügyeit illetően. Mindez épp akkor történt, amint a könyv is megállapítja, amikor az évforduló kapcsán „az irodalomtörténet vezető és mértékadó tudósai majd mindnyájan megpróbálták [...] valamelyest körvonalazni koncepciójukat Petőfit illetően” (135. 1.), magam pedig a középiskolába kerülve már az ekkor kialakított is népszerűsített „képet” kaptam. De az az esemény, amelyre utalni szeretnék, még azelőtt történt, hogy olvasni tudtam volna, vagy ha már tudtam is, semmiképp sem verseket. Legfeljebb mesét, de azt is inkább úgy szerettem, ha felolvassák nekem. Következésképp maga az esemény közvetítette — irodalmi alkotásnak vajmi kevéssé tekinthető „szöveg” a szájhagyomány útján terjedve érkezett el hozzám egy versike formájában: „Petőfi Sándor haptákba / Bele.... a nadrágba / Felesége bugyiba / Így mennek a moziba.” Gondolom, sokak számára ismerős. Bizony, bár kínos ciki (olyannyira, hogy a második sor, kipontozva hagyott, székelésre utaló igéjét nem is mertem kiírni), ez volt első találkozásom a nagy költő nevével. Mert úgy rémlik - már amennyire ezt így utólag meg tudom ítélni - azt, hogy Petőfi költő, már akkor is tudtam. Bár az is igaz, hogy mindebből leginkább azt értettem, hogy Petőfi. Olvasva Margócsy István könyvét, az az érzésem, hogy az irodalomtörténet írás is, mintha már egy ideje hasonló helyzetben lenne: sok mindent tud Petőfről, ám keveset a költőről. Kimerítő életrajzok, közlemények születtek, szinte már-már egy (dokumentum)film-forgatókönyv részletességét megközelítő pontossággal. Ami az irodalomtörténetre vonatkoztatva azt jelenti, hogy az idő „felbontása” az életrajz tekintetében már a napnyi egységen belülre ért, néhány ideológiai, illetve politikai tekintetben preferált eseménnyel kapcsolatban az órányi egység bontására is kísérletet tett, ami azért mindenképp jelentős teljesítmény. Mindeközben az a különös helyzet állt elő, hogy van igen kiváló és kemény Petőfi-filológia, ám nincs Petőfi-monográfia már régóta. Margócsy István könyve sem az, tiltakozik is serényen a bevezetőben, bizonyos műfaji szabályokat azonban ő sem tudott kikerülni, hisz