Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 57. (2006)
2006 / 3. szám - SZEMLE - Bényei Péter: A múlt feneketlen kútja (Hites Sándor: A múltnak kútja)
szemle A múlt feneketlen kútja HITES SÁNDOR: A MÚLTNAK KÚTJA Kétségtelen, hogy a történelmi regény soha nem látott reneszánszát élte az elmúlt évtized magyar irodalmában: a múlt kulturális helyének, jelentésének átalakulása a posztmodern korban, a történetelvű szövegalakítási módok visszatérte a prózába stb. mind-mind hozzájárultak a műfaj modern változatának a térhódításához. Annál fogósabb kérdés viszont, hogy miért kerültek a 19. századi történelmi regények, illetve a műfaj általános elméleti kérdései ennyire középpontba napjaink irodalomtörténet írásában, s vajon miért találkozhatunk lépten-nyomon a regény és történelem címszavakkal szaktanulmányok, folyóirat-különszámok, s doktori diszszertációk sokaságában? Hites Sándor a két folyamat szoros összefüggése, tehát a kortárs irodalom hatása mellett teszi le a voksát a történelmi regény kérdéseit taglaló kötetében, s vitathatatlan, hogy Háy, Márton, Darvasi, Láng és mások regényei „ösztönzőleg hatottak a műfaj 19. századi hagyományának vizsgálatára, hiszen nem kis részben ezzel az irodalomtörténeti vonulattal létesítettek szövegközi viszonyt.” (7.) Köztudomású az is, hogy a nálunk leginkább Hayden White nevével fémjelzett történetírás-elmélet (valamint a különböző emlékezet-felfogások — Pierre Nora, Jan Assmann stb.) megélénkülő recepciója a történészek önvizsgálata helyett az irodalomtörténeti,kritikai vizsgálódások érdeklődési körét, módszertanát, olvasásmódját befolyásolta döntő módon. Szükség volt erre a termékeny hatásra, hiszen a 19. század meghatározó prózai műfajának, a történelmi regénynek a poétikája, hatásmechanizmusa, sőt a hatástörténete sem volt megnyugtató módon tisztázva irodalomtörténet-írásunkban: jópár évvel ezelőtt magam is meglepődve szembesültem azzal a ténnyel, hogy miközben a Kemény-recepció a szerző történelmi regényeinek méltatásától hangos, addig, lényegében nincs épkézláb leírása a műfaji alakzatnak, s hiányoznak a műfaji szempontú szövegelemzések is. De ne feledkezzünk el még egy lényeges motivációról, amely a műfaj iránti érdeklődést korszakról-korszakra felszínen tartja. A történelmi regényről való beszédet anomáliák, dilemmák sokasága övezi, amely leginkább annak köszönhető, hogy a műfajhoz sorolható írások kiélezik fikció és valóság viszonyát, az irodalmi szövegek teremtett voltának és lehetséges referenciáinak a kapcsolatát. Éppen ezért minden irodalmárnak nagy tehertételt jelent a műfaj leírása, mondjuk annak eldöntése, hogy milyen kritériumok alapján ítélhető egy szöveg történelmi regénynek, vagy hogy mi is az egyáltalán: műfaj, létmód, funkció vagy olvasásalakzat? Igaz, — látszólag — a történelmi regény írója és olvasója sincs könnyebb helyzet.