Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 63. (2012)
2012 / 4. szám - MŰVÉSZET - Fried István: Művészetköziség (Irodalom és társművészetek)
szakaszokat különíthetünk el. E két megfontolás nem amellett szavaz, miszerint Hamvas módszere a komparatisztikában feltétlenül követhető, meghonosítható, vagy — efféle párhuzamosítások indokolhatósága mellett érv volna Hamvasnak amúgy szuggesztív előadása, pusztán annak bemutatására kerítettem sort, hogy (a szellemtörténet bővelkedik ilyen típusú összeolvasásban) egy meghatározott tudománytörténeti periódusban gyakorta bukkanunk ehhez hasonló párhuzamosításra. Mindamellett nem kizárólag ilyen, a kronológiát felrúgó, szinte önkényes példák egymás mellé sorolása lehetséges: noha Baudelaire, Wagner, Dosztojevszkij kortársak, a baudelaire-i verseskötet nemigen tartalmaz a Dosztojevszkij-regényhez hasonló esztétikai-etikai-művészeti elgondolást és „módszert", jóllehet mindkettő művei erős képzőművészeti kontextusba helyezhetők, Baudelaire és Delacroix vagy Dosztojevszkij és Holbein együtt tárgyalását Baudelaire és Dosztojevszkijszövegek igénylik, miként Tolsztoj Karenina Annájának egy itáliai jelenetében a beszélgetés Krisztus, a transzcendencia megfejthetőségéről egy olyan kortársi vita folytatása, amelyben nemcsak Tolsztoj hallatta a hangját. Igaz, mind A félkegyelműben olvasható jelenet Holbein vonatkozása (esetleg az életrajzi háttérrel), mind a beszélgetés a Rómában élő orosz festő műtermében a Karenina Annában, mind (távolabbi példa) Justh Zsigmond Művészszerelem című regénye író-festő szereplőinek megannyi megnyilatkozása, vitairodalom és képzőművészet találkoztatásának 21 más-más „al”esetei közé tartoznak, inkább a személyesen megélt „élmények” vagy a kortársi irányokra reagálás vitatémaként kezelése különféle lehetőségeit példázzák, amint a képzőművészet az epikus mű cselekményalkotó részévé válik. Hamvas valójában Brueghel művészetét szeretné egészen közel hozni olvasóihoz, ezért érvel azokkal a művészekkel, akiket feltehetőleg olvasói jobban ismernek, kiemeli Brueghelt a festők, festőművészet történetének köréből, hogy a más művészetek reprezentánsai segítségével jellemezhesse: „Brueghel nem ijed meg és nem ijeszt: belenyúl, felkavar, vájkál, szaggat. Nem azt akarja, amit a többi festő: ébreszteni, feleszméltetni, inteni, — azt akarja, amit Dosztojevszkij: gyötörni - amit Baudelaire: undorítani, amit Wagner: mérgezni.” Ugyanakkor Hamvas a morális művészetet szembeállítja azzal, ami nem morális, a névsor ismét: Baudelaire, Wagner, Dosztojevszkij, Brueghel. Ami az alábbiakban következik, nem több és nem kevesebb ötletekre utalásoknál, először olyan tanulmány megidézése, amely irodalom és képzőművészet részben párhuzamos, részben egymást magyarázó elgondolásait fontos alkotások révén tudatosítja. Tóth Ákos nagyívű dolgozatának 22 címe és alcíme nem pusztán tárgymegjelölés, hanem az együttszemlélt szerzők, műalkotások elemzésének megközelítési módjáról is elárul valamit. A főcím: Picasso őrzője, az alcím meg: Az allegória Rilke Ötödik duvnoi elégiájában. Egy idézet a tanulmányból: „Miközben a megfelelések egy pillanatra sem teszik kétségessé, hogy Picasso képe jelen van a költemény mögött, a különbségek és eltérések, a tematika literális alapképlete mindig rámutat a Rilke számára még jelenlévő, egyes elemeiben általa is interiorizált, a németségben ismerős költői szerepvállaláshoz tartozó szabadságmozzanatra. Szabadság, mint a választás, a mintától eltérés bemutatása, a jelentéseknek olyan egyéni logika szerint szétszórása, ahol az újrarendezés csak a kreátori elméhez való csatlakozás révén mehet végbe.” Még egy beszédes idézet, amely a társ