Alkotmány, 1898. március (3. évfolyam, 51-77. szám)
1898-03-01 / 51. szám
ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, Febr. 28. A Ház harmadrésznyire sem telt meg, midőn Berzicsy Albert megjelent az elnöki dobogón s az ülést megnyitotta. Legelőször Mandel Pál alsó-lendvai mandátumát mutatta be a Háznak. Alig ejtette ki a Mandel nevet, a baloldal erősen felzúgott: — Mennyibe került ? Hetven vagy nyolcvanezerbe? A vita első szónoka Mócsis Antal volt. Nagyszabású beszédében a Dózsa Endre által felvetett tapintatlan és igazságtalan vádakkal foglalkozott. Dózsa képviselő beszéde aligha érdemelte volna meg, hogy azzal ily kimerítően foglalkozzék valaki, de az alkalom épen kapóra jött, hogy a felvetett kérdések a jogállam és vallásos államról végre-valahára tisztáztassanak. Mócsy Antal igen derekas munkát végzett, súlyos argumentumokkal s meg nem dönthető adatokkal mutatta ki azon vádak tarthatatlanságát, melyekkel a vallásos államot illetik s ennek üdvös hatásaival szembeállította azon eredményeket, melyeket a jogállam sokat hangoztatott suprema les-ének köszönhetünk. Frappáns hatású fejtegetéseit, melyek abban csúcsosodtak ki, hogy állami életünk intézésénél vissza kell térnünk az evangéliumi tanításokhoz, a baloldalon gyakran zajos helyeslésekkel szakították félbe. Igen talpraesetten, formásan védelmezte ezután a sajtószabadságot, azon vádat emelve, hogy épen maga a kormány a legnagyobb reakcionárius, midőn a közszabadságok s jogok ellen tör ily rendeletekkel. Lendületes beszédét hosszasan megéljenezték. Széchenyi József felszólalása után Győry Elek tartott hatalmas vádbeszédet a kormány ellen, mely a közszabadságokra tör. Lerántotta a leplet azon alakoskodásról, melylyel az önkényes miniszteri rendeleteket a a 48-iki törvényhozás kereteibe akarják beállítani s mintegy azok természetes folyományaként föltüntetni. Az ilyen kormányt más szabad országokban csakhat elsöpörné a feltámadt közvélemény viharzása, nálunk azonban ezt a közvéleményt mélyen elaltatta a szabadelvű uralom több évtizedes törvénytiprása. Györy nagyhatású beszédét álalános figyelemmel hallgatták s nagy sikerének mi annál jobban örülhetünk, mert Györy Elek e kérdésekben teljesen azon álláspontra helyezkedett, melyet a néppárt foglalt el-Utánna Emmer Kornél szólalt föl, rövid indokolás kíséretében határozati javaslatot nyújtva be, hogy a kormány terjeszszen be törvényjavaslatot a sajtótörvény végleges rendezése tárgyában. Ülés végén Kossuth Ferenc és Pichler Győző tartották meg szombatról elmaradt interpellációikat. parázs, t. i. a két összeütköző eszmekör: egyfelől a jogállam másfelől a katholikus felekezeti állam eszmeköre egyre terjed. Beszédjének további folyamán kitért arra, hogy Bocskai idejében Bocskai és társai a magyar nemzeti jogállamnak milyen hős védői voltak és a vad hajdu-rablócsordákból miként váltak szabadsághősök, a nemzeti jogállam képviselői, hősei. Ellenben a katholikus felekezeti állam képviselői voltak szerinte — egy idézet alapján, amely állítólag a vatikáni könyvtárban található, idegen ember által írva — 14 katholikus püspök, továbbá még egy rakás katholikus mágnás, akik készek voltak önérdekből a legjobb hazafiakat fejes jószágvesztésre ítélni, sőt oly gyalázatosak voltak, hogy készek voltak, nehogy a konc kiessék szájukból, elnézni a német tanácsosoknak, hogy nemcsak az ország vagyonát pusztították, hanem még az egyház vagyonára is rátegyék kezüket. Szóval a keresztény katholikus felekezeti állam hívei talpnyaló, semmire való emberek voltak. Nem tudom elképzelni, mi indíthatta t. képviselőtársamat ezek előhozatalára; mire jók az efféle idézetek; mire való évszázadok előtti múltból ilyen momentumok kiemelése, még ha valóban igazak volnának is, amelyek bennünket, különböző vallású magyarokat, egymástól még inkább eltávolíthatnak ; midőn roppant sok szomorú körülmény arra utal bennünket, hogy az érintkezési pontokat, melyek közelebb hozhatnak egymáshoz, keressük és ápoljuk. A t. képviselő úr citátuma ugyan arra jogosít fel engem, hogy példáját követve, Bocskainak meg más nem katholikus szabadságharcosnak életéből citáljak, (Halljuk !) de ezt nem teszem, dacára annak, hogy e Házban a liberális oldalról nem első ízben tüntetnek fel a múltban és a jelenben bennünket, katolikusokat úgy, mintha mi a szabadságnak és igazi hazafiságnak nem volnánk barátai, hanem talpnyalók volnánk, akik a szabadság és a haza érdekeinek elárulására volnánk képesek. Mondom, nem akarok citálni , de határozottan visszautasítom az ilyen, szerintem tapintatlan és hazafiatlan eljárást. (Élénk helyeslés a baloldalon.) nem mintha a történelem ítéletétől félnék, mert én annak a tudatában vagyok, hogy e haza katholikus polgárai úgy a múltban, mint a jelenben, a trón, a haza, a szabadság, a kultúra érdekében mindig tettek legalább is annyit, mint a mennyit a nem katholikus vallásúnak tettek és e tekintetben legalább is azok mögött nem állottak s nem állanak. Élénk helyeslés a baloldalon. Azért igen kérném a t. liberális urakat, ne hozzanak fel ilyenféle dolgokat, de ha netalán továbbra is ilyen irányban akarják folytatni, akkor ne vegyék tőlünk részvéven, ha mi hasonlóképen járunk el, bár nagyon kedvetlenül és kelletlenül és szívünkben hazafias aggodalommal az iránt, hogy hova vezet ez eljárás, de becsületbeli kötelességünk lesz hitünk és őseink iránt, hogy a keztyüt felvegyük. Nem akarok ezzel a dologgal tovább foglalkozni ; még a legközelebbbi múlt tényeire sem akarok kiterjeszkedni, amelyek bizonyítják, hogy 1848—49-ben és azután azok a meggyanúsított katholikus főpapok és mágnások, általában a katholikus vallásúak teljesítették a trón, a haza, a szabadság iránti kötelességeiket. Buzátti Ferenc : Az aradi vértanuk is mind katholikusok voltak ! MÓCSy Antal: Nem mind, hanem túlnyomólag. (ügy van.) Dózsa Endre. képviselő úr beszédében a mi álláspontunkra nézve igen érdekes nyilatkozat van. Azt mondja ugyanis, hogy: (Olvassa.) „A törvénykönyv nekünk szentebb még, mint az evangélium, mert az evangélium telve bölcs és örök igazságokkal ugyan, de iránya kozmopolita.*4 (Derültség a baloldalon.) Én ezzel beszédem későbbi folyamán foglalkozom, itt csak köszönetet mondok. képviselőtársamnak azért, hogy ebben a dologban valahára világosság támadt itt e Házban is. Goethéről mondják, hogy halála percében felkiáltott: „Mehr Licht!“ Én is sokszor gondoltam arra, hogy abban a kérdésben, váljon Magyarország keresztény alapon ill-e vagy nem, több világosság kellene, mert a t. miniszter urak minduntalan azt hangoztatják, hogy támogatják és védelmezik a keresztény vallást. Legutóbb Darányi földművelésügyi miniszter úr az általa kiadott újságból a citátumokat is olvasott fel arra nézve, hogy mennyire támogatják ők a keresztény vallásosságot. Wlassics miniszter úr is ismételten hangsúlyozta, hogy a kormány ápolja a vallásosságot, mégpedig a felekezeti vallásosságot. Azt, hogy a liberálisok a liberalizmus következtében nem így gondolkoznak, nagyon jól tudtam, ebben a Házban nem hangzottak el még világosságot derítő nyilatkozatok. Dózsa Endre képviselőtársamnak az érdeme, hogy ő kimondta világosan, hogy a liberausnak nem kell az evangélium, kimondta nyíltan, hogy a magyar nemzeti jogállamnak a törvénykönyv előbbre való a kozmopolita irányú evangéliumnál. Azzal, hogy a liberális felfogás milyen bajokat hozott Magyarországra erkölcsi és anyagi tekintetben; hogy a törvényhozásban, mióta a liberalizmus uralkodik hazánkban, az evangéliumnak következetes metszése törvénykönyvünkből mily óriási bajoknak a szülő oka, erről beszédem további folyamán fogok beszámolni. A sajtószabadság korlátozása tárgyában az igazságügyminiszter úr két ízben is felszólalt, én azonban, engedje meg a t. miniszter úr, a dolgot még mindig nem látom eléggé tisztázva. Az 1848 XVIII. tc. 30. §-ának 4. pontjában ki van mondva hogy a szétküldés idején a köteles példányokat a hatósághoz be kell küldeni. De hogy ennek a 4. pontnak van egy alpontja, erről sem a miniszter úr, sem más felszólaló említést nem tett. Ebben az alpontban az van, hogy ezen kötelezettségnek elmulasztása, t. i. a köteles példányoknak beszolgáltatása, meg nem akadályozhatja a nyomdatermékek szétküldését, legfeljebb az illetők ezért a mulasztásért 200 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetethetnek. Már most hogy áll a dolog ? A miniszter úr méltóztatik az ellen tiltakozni, mintha a rendeletben foglalt utasítás szerint a kir. ügyésznek eljárása előleges cenzúra volna, pedig valóban az, (úgy van ! ügy van a bal- és szélsőbaloldalon.) mert ime a 30. §. 4. pontja szerint is nem köteles az illető oly korán postára szállítani a nyomdatermékeket, hogy a kir. ügyészségnek legyen ideje, átnézni azokat a cikkeket, mert az van mondva, hogy a szétküldés idejében. Márpedig, hogy a kir. ügyészségnek közegei megfelelhessenek a miniszteri utasításoknak, bizony nem a szétküldés idejében, hanem hamarább kell odaszállítani a köteles példányokat, hogy átnézhesse a királyi ügyészség. Olvasom, hogy a Népszava legutóbbi számából négy-öt kiadás jelent meg, mert a kir. ügyészség mindig talált benne kifogásolható cikkeket, amelyek miatt a szétküldés nem történhetett meg. Bátor vagyok figyelmeztetni, hogy a t. miniszter úr és a kir. ügyészség azzal, hogy ilyen előleges cenzúrát gyakorolnak, roppant felelősséget vonnak magukra az illető lapnak tartalmáért, másrészt pedig nincsen értelme ekkor a sajtószabadságnak. Mert hiszen, ha a kir. ügyészség lefoglalja az egyes lapokat oly tartalmuk miatt, amelyek inkriminálhatók, azok nem küldhetők szót, nem terjeszthetők, tehát szerzőik a sajtóbíróság elé sem állíthatók. A szocialisták fogják ezt a helyzetet leginkább kihasználni. Az a királyi ügyészségi közeg, ugyanis aki ott van a postán, gyors munkát végez, nincs kellő ideje és nyugalma arra, hogy a lapot elejétől végig jól átnézhesse és így megtörténhetik, hogy maradhatnak abban a lapban oly dolgok, amelyeket kellő megvizsgálás után az ügyészség nem hagyhatna benne, így tehát azzal, hogy ilyen előleges cenzúra gyakoroltatik, a szétküldés után a felelősség alól fel lesznek mentve a szocialista szerkesztők, mert hiszen a királyi ügyészségnek approbációjával lesznek szétküldve az olyan közleményeket magukban foglaló lapok, amelyek különben inkriminálandók volnának. Én ebből a szempontból sem helyeslem az ilyen előzetes cenzúrát. A t. miniszter úr azt mondja, hogy az az eljárás, amelyet ő életbe léptetett rendeletileg, teljesen megfelel a 48-iki sajtótörvénynek. Már én is kimutattam azt, hogy nem felel meg, de fogadjuk el azt az álláspontot, hogy csakugyan megfelel és hogy tulajdonképen a 48. évi sajtótörvény most — mint a miniszter úr mondja — egész erejében és teljében életbe van léptetve. Akkor kérdezem, miniszter úr, hogy hogyan fogja magát e felelősség alól kimenteni, hogy ha a dolog úgy áll, amint a miniszter úr álláspontjából folyik hogy a 48-iki sajtótörvény feljogosította a szocialista izgató újságokkal szemben oly eljárásra, mint aminőt a mostani legújabb időben is tanúsított a királyi ügyészség ? Ha ez megegyezik a 48-iki sajtótörvény betűjével és szellemével, akkor miért nem tette a t. miniszter úr ezt évekkel előbb, amikor a szocialista izgatók a sajtóban megkezdték az ő áldástalan működésüket, hanem a t. miniszter úr és a királyi ügyészségek éveken át alud- A képviselőház illése. Elnök: Berinkey Albert. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső báró, Erdélyi Sándor. Elnök bemutatja az alsó-lendvai kerületben megválasztott Mandel Pál képviselő megbízó levelét. Az igazoló bizottságnak adták ki. Jelenti továbbá, hogy Peresei Dezső belügyminiszter elfoglaltsága miatt a Házban nem jelenhetvén meg, ma nem válaszolhat Molnár János interpellációjára a csacsi kath. bőr mulatságának betiltása tárgyában. Következik az igazságügyi tárca költségvetésének folytatólagos tárgyalása. MÓCSY Antal Dózsa Endre képviselő beszédére kíván reflektálni. (Halljuk.) A t. képviselő úr azzal kezdte, hogy a jelen vitában kiválóan két eszmekor domborodik ki. E két eszmekor kikerülhetetlen összeütközése ma még csak előcsatározásokban mutatkozik, de azon felszított, izzó szenvedélyek, amelyek szikrái a lefolyt választások alatt itt-ott kipattantak, melyekből egy üszök még e terembe is bedobatott, — még pedig a néppárt alakjában — mutatják, hogy a hamu alatt a ALKOTMÁNY. 1898. március 1.