Alkotmány, 1898. május (3. évfolyam, 104-129. szám)
1898-05-01 / 104. szám
* 2, meg nem a harmadik hasonló botrány, talán a legnagyobb valamennyi között. Mert az előbbi két alkalommal csak magánlevél és egy hivatali okmány került a kormánypolitika salakos árja közé. Míg a tegnapi visszaélés, mely a miniszterelnöki szekrőt követtetett el, oly tekinteteket sértek meg, melyek eléggé érezhetőleg annyira magasan állanak, hogy a politikai küzdelmekben még közvetve sem érinthetők s eddig, a sérthetlen tiszteletnek tárgyát képezték-Már engedelmet kérünk, de semmiféle keresztény önfeledtség követett ily megbotránkoztató sérelmet. Nem is tz a műveltség-hiány és tudatlanságépezi ennek a magyarázatát, melyben a mostani miniszterelnök jeleskedik. Ikihez több kell : szükséges az a megbotránkoztató lelkiismeretlenség és a keresztény erkölcsnek az a teljes pusztulása, mely a börze hatalmának és sikereinek nyitját képezi. Nem látjátok azt a dioszmózist és oszmózist, mely a mi politikai fejlődésünk törvénrét szabja meg ? A mérges folyadék átszivárog a nemzet meggyengített literein keresztül az egész szervezetbe. A nem keresztény választási ,,rendezők“, segélyével meghamisított választóélek vezérjei a közönséges csalás és okmányhamisítás vádja alá kerülnek, ugyanakkor, mikor a képviselőháznak az a bírálóbizottsága, mely Rosztvál Istvánt igazolta, ítéletének indokolásában azt mondja ki, hogy a választási jegyzőkönyveket és szavazási lajtromokat .semmiféle magántanusítványokkal is megtámadni nem lehet. Bát annyit jelent, hogy tessék csak hamis közokmányokat bátran szerkeszteni, azok ellen sem bizonyíték, sem panasz el nem fogadtatik, mert azok mindig hitelesebbek, mint emezek. Az így megvédett hamis okmányok után pedig lehetetlen, hogy ne következzék más téren is a hamisítás és csalás. És lehetetlen, hogy ez a lelkiismeret és erkölcs nélküli korrupció át ne hassa az egész közéletet és meg ne ingassa az egész társadalomnak is keresztény alapjait. Ez a második reformációnak eredménye Magyarország területén. Az elsőtől még megmaradt kereszténynek. A második a kereszténység erénye és erkölcse fölött biztosítja a nem-keresztény politikának a diadalt. zott költői is csaknem mind bankhivatalnokok. E bámulatra méltó irodalmi tájékozottságról tanúskodó érvre lehetetlen volt nem kapitulálunk s mikor az öreg úr kijelentette, hogy ha poétánk visszatér hozatalába, hajlandó beleegyezni, hogy leányát eljegyezze s mire könyvelőségig viszi, hogy feleségül vegye, elbúcsúztunk s diadalmasan robogtunk vissza Pestre. — Oh én szerencsétlen! — sóhajtott föl Kalonday, mire küldetésünk eredményéről beszámoltunk. — Tudjátok-e, hogy ez udvarias,de határozott kosár ? Tudjátok, hogy nem riadnék vissza semmi áldozattól Fenenám kedvéért. De ezt ! Három-négy évig gyasornokoskodni, ugyanannyi ideig a számok szivet lelket sorvasztó tengerében vergődni, mig segédkönyvelőségig viszem s ezután ismét örökkön-örökké való rovancsolás közben a szerencsét lesni, hogy könyvelő legyek- őh megkopaszodva, megőszülten, dehogy is volna lelkem bálványomat oltár elé vezetni ! — Gondolkozzál előbb, — akasztotta, meg e keserves áradozást Romkövy. — Vacsoránál aztán tanácskozunk ! * Rendes szokásunk ellenére az nap is, összejöttünk este a poéta kedvéért. Kalonday halott halványan ült helyén. Szemében lázas tűz lobogott s arcizmai vonaglásából tisztán láttuk, hogy iszonyú lelki harc dúl belsejében. Csöndesen vacsoráltunk, egymás mellett ülve, Prombéry egymás után bontogattatta ki a boros palackokat, egyre biztatván a poétát, hogy igyák a szerelmi bánat ellen Homerois óta ez a legjobb orvosság* — ügy van ! — hagyta rá Halál doktor rikácsoló hangján s ismét koccintásra emelte poharát. Fennen átéltettük, mint mindig azóta, hogy először hallottuk hangját. — Mit határoztál hát! — sürgette a busuló szerelmest Romkövy. Az idő más későre járt s a poéta meg sem mukkant eddig. Most sem szólalt meg s Psombéry újból bort hozatott. Kalonday alig ivott vacsora közben, most sem hajtotta föl poharát, e helyett papírlapot vett elő s gyorsan jegyezgetni kezdett. Mire az utolsó idegen is eltávozott a vendéglőből, fölállott, s olvasni kezdte : Szép Fennena, bűbájos tündérem Preménységem, üdvöm, életem Lépteidet, mint árnyék kisérem Csak rólad zeng, rólad énekem. . . Ilyen s ezekhez hasonló Kalondayféle frázisokkal a heti lapok tele vannak azóta, hogy a leánynyal megismerkedett s nem vettük zokon Romkövytől, hogy az első strófát követő rövid szünet alatt nagyot ásított. Azt hittük ismét valami obligát rajongó dal kerekedik ki ebből, amelyet a lírai költők ezer féleképen tudnak variálni. Rólad szőtte szivem legszebb álmát, Biztatom te lössz a nagy tusán, Puha kacsód nyújtja majd a pálmát A kivivett győzelem után. Mégsem az lesz, suttogtuk ketten Kalamárissal : múlt időben beszélt, feszült figyelemmel hallgattuk a mind elragadóbb hévvel tovább szavaló poétát. S most az irigy végezet hatalma Körödből kajánul elragad, Mély bánatom elsírom e dalba S becsülöm — bár szivem megszakad! . . Tarczai György. JULKOTMIST. 1898. május 1 „Magyarország történelmi emlékei.“ — Az Alkotmány eredeti tácája. —• Az ezredévi magyar kiállítás eltűnt, mint egy szép álom. Pedig mintha most történt volna, oly élénken emlékszünk még a nagy tünde városra, melyben fölhalmozva voltak az ezeréves múlt emlékei és a jelenkor munkájának bizonyságai. A budapestiek e tündérvárosban éltek akkor és ide zarándokolt az egész ország, sőt a külföld is. A fény, a pompa azonban véget ért, elmúlt a szép álom, a tündérváros helyében egy nagy kietlenség jelzi az, hogy ott valami volt. I.» BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, április 30. Az országgyűlési néppárt hétfőn, e hó 2-ikán este 7 órakor saját közhelyiségeiben (József utca 10.) értekezletet tart. A képviselőház kedden, e hó 3-án déli 12 órakor tartja legközelebbi ülését, melynek napirendjére a ma elfogadott törvényjavaslatok harmadszori olvasása tűzetett ki. Egy államtitkár lemondása. Grumenstein Béla pénzügyminiszteri államtitkár ezen állásáról — úgy halljuk — lemond, mert kinevezik a diósgyőri vasgyár igazgatójává. Ez esetben oravicai képviselői mandátumáról is le kell mondania s a dupla örökségbe valószínűleg Popovics Sándor miniszteri tanácsos l£p. Uj közigazgatási bírák, ő Felsége a király Dubraviczlai Elek kincstári jószágigazgatót és Csipkay Károly országgyűlési képviselőt a közigazgatási bírósághoz ítélő bírókká nevezte ki. A kiegyezés ügyével foglalkozozott ma az O. M. G. E. közgazdasági szakosztálya. Az előadó Léderer Andor volt, aki hosszabb bevezetés után röviden méltatja és ismerteti a képviselőház elé beterjesztett kiegyezési javaslatokat, s azok hibáira rámutat. Nem kivonja azonban az Ausztriával való vámháborút, hanem csak a magyar érdekek megvédése alapján kivánja a szerződések megkötését. A földadó leszállítása s a börzeadó behozatala tárgyában ma ismét több kérvény érkezett a képviselőházhoz. Devecser, Gyepe és Borszörcsök lakosainak kérvényeit Mésztényi Pál, Császa község lakosainak kérvényét pedig Hajdú József terjesztették be s asokról az elnök a mai ülésen tett jelentést a Háznak. Az ez ügyben megindult mozgalom mind szélesebb mérveket ölt. Népgyűlés a papi vagyon szekularizációja érdekében. Egy kőnyomatos napilap-tudósító arról értesíti, hogy kereskedőkből és iparosokból egy bizottság alakult, mely a „papi vagyok“ szekularizációja érdekében népgyűlést készít elő. A bizottság, melynek élén hír szerint egy ismert nevű nagybirtokos áll, most egy felhíváson dolgozik, mely hangoztatja a papi vagyon fölosztásának szükségét A felhívás, amelyet a jövő hónap közepén bocsátanak ki, fejtegeti, hogy a papi vagyon milyen holt tőke, amelyet a főpapok csak saját önös céljaikra használnak fel. Úgy az állam, mint a társadalom és a közérdek, jóformán semmi hasznát sem látja az óriási papi vagyonnak s a dúsgazdag főpapság aránylag bármilyen vagyonos polgárnál sokkal kevesebbet áldoz közcélokra. Ez a maga nemében páratlan népgyűlést — az illető kőnyomatos szerint — junius hónap egyik vasárnapjára tervezik a fővárosba, s rendezői előbb tapogatózni fognak a kormánynál, hogy nincs-e kifogása ellene . Nem tudjuk, mi igaz ebből a kalandos hírből, de annyi bizonyos, hogy ilyen mozgalom nagyon rávall ama bizonyos „kereskedőkre és iparosokra“, kik az Isten tizedik parancsát kitörölték lelkiismeretükből. Akár igaz azonban a kőnyomatos hit, akár nem, mivelhogy az egyházi javak — és nem „papi“ javak ! — szekularizációjának eszméjét bizonyos társadalmi körök újabban tényleg hánytorgatják, a legkomolyabban felhívjuk a zsidó polgártársainkat, hogy az egyházi javak szekularizációja ellen teljes erejükkel küzdjenek. Mert a földosztó törekvések, ha egyszer érvényesülhetnek, nem fognak megállani az egyházi birtokoknál. A nép az ő józan gondolkozásával rá fog jönni arra, hogy a liberális földesurak és a zsidók tulajdonjoga nem szentebb, mint az egyházi vagyon. A kormánytól pedig elvárjuk, hogy határozottan jelentse ki, mikép az egyházi javakat ép olyan tulajdonjoggal bírják az illető egyházi testületek és intézetek mint amily tulajdonjoggal bírják a mágnáscsaládok az ő birtokaikat vagy bárki azt, ami az övé. Mind a hatan összerezzentünk s merően a holthalvány Kalondayra meresztettük szemünket, akinek a szemébe, mintha könyek lopóztak volna, miközben tompán tovább szólott: Oh mert van egy, ami drágább mégis Szivem téged bárhogy is szeret. S mint Petőfi, föláldozom én is Szabadságomért szerelmemet ! A tetszés moraja tört ki hat torokból, nem győztük magasztalni a poéta elhatározását, s annak poétikus formába való öntését. Prombéry újból töltött s Kalonday, aki megsemmisülten ült le ismét, most már mohón ivott. Rajtunk érthetetlen jókedv kezdett elhatalmasodni; mintha szinvünkben ismét pislogni kezdett volna a remény halovány lángja, melyet a poétát szemelvén ki troubadourjául közös bálványunk, talán nem is minden erőszak nélkül igyekeztünk volt elfojtani.