Alkotmány, 1899. február (4. évfolyam, 28-51. szám)
1899-02-01 / 28. szám
Budapest 1899. IV. évfolyam. 28. szám. Szerda, február 1. Előfizetési ár: Egész évre . . 14 frt — kr. Félévre Negyedévre . , egy hónapra .3 50 20 Egyes szám helyben 4 kr., vidéken 5 kr. t megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn.MKOnUNY Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda Vill., Mária-utca II. (Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban, Budapest, Máriautca 11. és Friedl Hűberinél Bécsben, VII., Matzkindorfer- Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza Utazás a béke körül. 36SI, január 61. A postagalambok, mint az egyik félhivatalos újság elnevezte a disszidenseket, nagy türelemmel ide-oda szállanak a kormánypárt és az ellenzék közt és közvetítik a nunciumokat és renunciumokat. Széll Kálmán pedig kapacitál erre, és arra,fogadja a disszidensek három vezéremberének jelentéseit, mint a kormánynyal koordinált tényező. A béke tehát Dagy* ban készül, ha nézzük azt a nagy ipar* kodást, amit érdekében kifejtenek. És mégis, mintha nagyon mesterkélt volna mindez. A sok formula, az óvatosan megválasztott és szándékkal ruganyosan tartott kifejezések mintha nem volnak alkalmasak arra, hogy végleges megoldást, tényleges megnyugvást eredményezzenek, mintha a béke újabb háborúnak a csíráit rejtené magában. A kiegyezés és az indemnitás kérdését valahogyan el lehet intézni kompromisszumokkal ; a személyi kérdéseken is talán így vagy amúgy át lehetne esni. De ott van a bunkó, egyfelől a házszabályok revíziója, másfelől a kúriai bíráskodás és ott van az összes békepontok és a létesítendő kompromisszum hátterében a meg nem tört Tisza-frakció harcikedve, ott van a hatalomvágy, melynek örökuralom kellene s mely meg nem bocsáthatja azt, hogy neki most az ellenzékkel alkudoznia kell, hogy a parlamenti rend helyreállhasson. A kormány és a szabadelvűrpárti, harcias elemek a házszabályoknak olyan revízióját akarják, mely mindennemű technikai obstrukciót lehetetlenné tett. Ez a követelés normális időkben teljesen jogosult, egészen természetes volna. De jogosulatlan ez a követelés most, midőn ismeretes annak célja, mely nem egyéb, mint a szabadelvű párt örök uralmának házszabályszerű biztosítása. Mert hiszen a kormány és a Tisza klikk a házszabályok ilyenforma revízióját akarja anélkül, hogy egyúttal junkum a választási törvény olyan reformját ígérné vagy akarná, mely a választások tisztaságát biztosítaná. Csak olvassuk el a mai kormánypárti vezércikkeket. Mennyire örülnek azok, hogy a választási törvény revíziójából most nem lesz semmi! Mennyire iparkodnak azok bebizonyítani, hogy a magyar faj érdekeivel, a magyar faj politikai hegemóniájának követelményeivel mennyire ellenkezik a választójog kiterjesztése. Kis figyelemmel vannak arra is, hogy az általános szavazati jog a „retrográd“ irányt juttatta uralomra, pl. az ultramontanizmust, ami persze szintén nagy csapás a liberalizmus szempontjából. A „Nemzet41 mai vezércikke, melynek eszmemenetéből és irályáról Beksics Gusztávra ismerünk rá, szükségesnek tartja, hogy a választójog kiterjesztessék, de majd — később, csak most ne. Az ellenzés pedig csakugyan nem kívánja most a választójog kiterjesztését és nekünk is elvünk, hogy ezt a problémát nagyon óvatosan kell kezelni. Amiről most szó van , amiről kell, hogy szó legyen, ha azt akarjuk, hogy a házszabályok revíziója komolyan szóba kerülhessen, azaz, hogy a választások tisztasága biztosíttassák. Mert csak olyan többségnek, mely tiszta választásokból kerül ki, lehet joga követelni, hogy parlamenti uralma a házszabályok által is hatékonyan biztosíttassék. Erről pedig hallani sem akarnak a kormánypárton. Még a választások tisztaságának egyik garanciális eszközét, a kúriai bíráskodást is perhorreszkálják. A kormánypárti sajtó, mely épp most anynyira kesereg azon, hogy a Dreyfussügy a francia parlament befolyása alá kerül, mivel ez a többség esetleg revizionista, nagyon természetesnek találja, ha a választások ügye az érdekelt parlament befolyása alatt, mert ezen sajt© előtt a Dreyfuss-ügy természetesen fontosabb, mint a magyar választások tisztasága. Hogy azonban politikai gondolkodásuk sivárságát valahogyan elpalástolják, látszólag elfogadják békefeltételnek a választási ügyekben való kúriai bíráskodás megszavazását, de csak az úgynevezett „Kanzelparagraph”-fal, a Perczel-fél© 169. szakaszszal együtt. Ez a szakasz, midőn szinteg a vallási eszközökkel való izgatást akarja megakadályozni, akképen van fogalmazva, hogy a katholikus hit- és erkölcstannak a szószékről való kötelességszerű hirdetése is e paragrafus alá vonható és igy e címen bármely ellenzéki választás megtámadható. A néppárt kezdettől fogva küzdött a „Kanzelparagrap” ellen és ha most az ellenzék bármelyik pártja elfogadná azt, a néppárt semmi szín alatt nem járulhat hozzá e paragrafus megszavazásához vagy elősegítéséhez. És ha mindamellett, tiltakozása és küzdelme dacára, tételes jog lenne ebből a paragrafusból, a néppárt AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA. Hervadás. • Az Alkotmány eredeti tárcája. —Nagy kőépület. Barátságtalan, komor falai bámula komorsággal tekintenek le az alattuk járó néptömegre, mely elsiet e ház mellett. Siet, pedig lassan is mehetne hisz e ház, bármily komor, bármennyire barátságtalan, senkinek nem árt, miért is ártana, bámul el, messzire s mintha a nagy homlokzaton a repedések mindmegannyi ránc volna, melyeket az idő vaskeze vésett oda, — szomorúan, unottan bámul, de nem lát semmit. Ott. . . ott a távolban az álmok honában van egy kis pont; azt nézi erősen, szüntelen s csoda-e, ha lassan-lassan, az idők haladtával ráncok rajzolódnak az egykor büszke homlokzatra ? . . . Sátory Boldizsár e ház ura. Egyedül lakik benne öreg hitestársával, az áldott jó Kata nénivel. Öregek, nagyon öregek már ők mindketten. Csendes magányban töltik hátralevő napjaikat, nem zavarva senkitől. Pedig de máskép volt ez valaha! Nyitva állott a Sátorruház kapuja reggeltől estig, estétől reggelig , biz bátran rozsdát foghatott volna az öreg zár, senki azt észre nem veszi. Mert az egyik vendég a másikat érte, soha azoknak hija nem volt és a cigány is csak azért hallgatott el pillanatra, hogy frissebben, vígabban az új nótába fogjon. Hja, akkor persze könnyű volt, a Kata néni akkor még nem gölt fiatlalai jockszam is volt akkor a háznak, a kicsi kökényszemű, szőkehajú, ábrándos Lidi. De most. . . Története van ennek, szép szomorú története. Sírva fakad a Kata néni, valahányszor eszébe jut e történet, zokog keservesen és az öreg Sátory Boldizsár szeme is könnyüt fog , ugyancsak harapja pipaszárát, mert biz szégyenszemre még ő is elsírja magát. Pedig nem volna szégyen, de még csak nem is csodálkoznék senki, mert szomorú, nagyon szomorú a kökényszemü, szőkehaju, ábrándos Lidi története . . * Szép volt, mint a legszebb tavaszi napsugár, karcsú, mint a legkarcsúbb liliom. Szőke volt, mint a buzakalász, s vig, mint a szerelmes gerlemadár. Két szeme, — mint a patakparti nefelejcs, s ha ajka szóra nyílott, szebb volt az, mint a csermely csobogása, mint a madár csicsergése, mint a erdő fái között rejtőzködő kápolna harangszava. Szülei bálványozták. Szeméből olvasták ki legtitkosabb óhaját s azt mindig pontosan kielégíteni volt leghőbb vágyunk. Ő pedig, a szép Lidi, kis szobájában csak dalolt, gondtalanul, vígan, mint a madár Emellett napról-napra nőtt, erősödött, szépült. Oh mily boldog volt, ki a fejlődés szemtanúja lehetett! És mindenki akart részt e boldogságból. A Sátorfy ház nem fogyott ki a vendégekből , mint búcsúra, úgy jártak ide. Mert ez a ház a boldogság tanyája volt. . . .Jött egy nap, egy ködös őszi nap, melyen a dór megcsípi az embert, a fagyos szél megpirítja az arcot, És sár van. Kellemetlen nap, csúnya nan. És azon a napon nem dalolt a szép Lidi. Csicsergése úgy hiányzott, mindenki érezte, hogy valami űr támadt szivében, — de még senki sem tudta, miért van az. A csúnya őszi nap az oka, bizonyára. Az egész ház komor. Mindenki keres valamit, s nem tudja, mit; mindenki szólni akar, s nem tudja, hogy kezdje ; a másikra néz, attól vár valamit. S a Lidi ? .."Ma nem vig , nem futkos, lassan, mint az álomlátó, céltalanul bolyong; arcát elhagyta szépszinte, oly sápadt. . . Ennek is az a csúnya őszi nap az oka ? Más, egészen más folyik az, mely odalenn, a szív mélyében van eltemetve, mely ott rág, mint a féreg ; mely, nyugtot nem ad, de üldöz egy helyről a másikra, szüntelen. Neve ? Tán nincs. A ház komor lett ! Mogorván bámulnak a falak a bámész tömegre ; enyészet, pusztulás . . . Beteg a csalogány, nagyon beteg; az előbb mulató, boldogságtól sugárzó arcok lemondást, végtelen bánatot mutatnak. És mindez oly szomorú, oly nagyon szomorú . . . Jött még egy nap. Még kegyetlenebb, még zordabb. És megkondultak a harangok, busán fájdalmasan kongtak, egy ifjú, reményteljes szív bucsudalát zengették .... A A Sátorgakkal szemközti házat fekete kárpittal vonták be, — ott a halott, egy szép barna, halvány ifjú nyugszik ravatalon. Körül virág, sok, sok illatos virág. A szép Lidi pedig nem kelt ki többet az ágyból. Zárvamaradt fái*, »««ná&fcut