Alkotmány, 1899. július (4. évfolyam, 157-182. szám)
1899-07-01 / 157. szám
ALKOTMÁNY. 157. szám. 4 sen prokamálta végül a szociáldemokraták szövetségét a liberálisokkal. Brüsszel, június 30. A helyzet mind válságosabb lesz. A mozgalom határozottan köztársasági jelleget ölt. A királynak szemére vetik, hogy még mindig a «klerikálisokkal» tart. Brüsszel, jun. 30. Képviselőház. Demet szocialista tiltakozik a jobboldal indítványa ellen, hogy a képviselőházi szabályzatot úgy módosítsák, hogy a rendzavaró képviselőket ki lehessen utasítani. Lantshere, aki a jobboldal nevében beszél, hevesen megtámadja a szocialistákat, miközben gyakran félbeszakítják. Fournemont a választási javaslatot teszi felelőssé a brüsszeli véres eseményekért és kijelenti, hogy a tiltakozó mozgalom egész Belgiumot magával fogja ragadni (?) Van der Peereboon azt válaszolja, hogy oly indító okokat tulajdonítanak a kormánynak, melyek tőle távol állanak. Továbbá kijelenti a miniszterelnök, hogy sem egy miniszter, sem a tartományok valamelyik kormányzója nem rekvirált csendőrséget. Denis (szocialista) leírja a kórházi termet, melyben az elnyomatás áldozatai fekszenek és kijelenti, hogy semmi sem igazolhatja az elkövetett rémtetteket. Kérdi hogy ki viseli ezekért a felelősséget. A miniszterelnök kijelenti: Én intézkedtem a csendőrség tényleges állományának szaporítása iránt. A fegyveres beavatkozást megelőzőleg a tüntetőkhöz a törvény által rendelt felszólításokat intézték. A szocialista képviselők heves sértésekkel illetik a miniszterelnököt és azt kiáltják oda neki: «Gyilkos.» Denis szintén a miniszterek és jobboldal humanizáálusára hivatkozik. Theodor (független brüsszeli képviselő) a választási javaslat ellen beszél és csatlakozik Fourmemont és Denis békülékeny nyilatkozataihoz. A miniszterelnök a kormány nevében kijelenti, hogy a legélénkebben óhajtják a megbékülést és azt, hogy a kijelölt útra léphessenek és kibékítő intézkedéseket keressenek. (Tetszés a jobboldalon, igen helyes a baloldalon.) Az elnök az ülést általános tetszés közt bezárja. A legközelebbi ülés kedden lesz. Brüsszel, jún. 30. A kamara ülése után a baloldali pártok egybegyűltek és jegyzőkönyvet fogalmaztak, melyben kijelentik, hogy tekintettel a közvélemény által épp most kivívott első győzelemre, mindnyájan egyetértenek abban a meggyőződésben, hogy az összes ellenzéki erőknek az ellenállásban való egyesítése továbbra is szükséges. A baloldal pártjai ragaszkodnak ahhoz, hogy a javaslat elnapolását követelik és ez irányban folytatják a propagandát, de hogy a megnyugvás eszméjének kifejezést adjanak, azt az óhajtást nyilvánítják, hogy a tüntetéseket a legnagyobb nyugodtsággal folytassák. Brüsszel, jan. 30. A képviselőház ülésének berekesztése után a szocialista képviselők csoportokban távoztak a képviselőházból. Van der Velde szocialista képviselő a rendőrség engedelmével a tömeghez fordult és közölte, hogy a megoldás nemsokára bekövetkezik, rendre intette a tömeget és kifejezte azt a reményét, hogy Brüsszelben a nyugalom ismét helyreáll. Meghívta a tömeget a Maison du peuple-ben tartandó népgyűlésre. A «Soir» szerint a múlt éjjel két ember téglákkal bezúzta a miniszterelnök Rue Anderlecht utcai lakásának ablakait. A kapus, aki ágyban feküdt, jelentéktelen sérülést szenvedett. A hágai békekonferencia eredménytelenségéről mind jobban kezd meggyőződni a közvélemény. A tegnapi tanácskozáson nagyon harcias volt a hangulat. A leszerelésről szóló orosz indítványt tárgyaló bizottságban Schwarczhof ezredes német delegátus meglepő nyíltsággal kijelentette, hogy a békeállomány leszállítása nem ugyanegy a hadierő megfelelő leszállításával, mert a békeállomány állandó maradhat s az ország védőereje mégis növekszik. A katonai szolgálat ideje, a vasutak, a mozgósítás gyorsasága és a gazdasági feltételek ama tényezők, amelyek az ország katonai erejét kiteszik. Ezzel az indítványnyal tehát, mely a problémának csak egy részét ragadja ki, nem volt szükséges, sőt abszurd dolog volt előállani. Kijelentette még az ezredes, hogy Németországnak gazdagsága és megelégedése folyton nő. A merész és határozott kijelentések általános konsternációt keltettek a bizottságban. KÜLFÖLD. A Balkán-kérdéshez. A Herold-nek cikke nyomán elterjedt az a hír, hogy a Balkán-kérdés miatt Ausztria-Magyarország és Oroszország között meghidegült volna a viszony. Ezt azonban, mint jeleztük is, rögtön megcáfolták, mégpedig Szent-Pétervárról. Ezt a cáfolatot, mint Bécsből jelentik, az ottani politikai körök nagy örömmel vették s annál is inkább el voltak rá készülve, mert tudják, hogy mily komolyan kell felfogni a cár őszinte békés intencióit. Ausztria-Magyarországra nézve tehát csak örömet jelenthet az, hogy a két nagyhatalom a Balkán-kérdésben is eme békeinspirációk szellemében egyöntetűen jár el. Remélhető, hogy a történtek után a Balkán-félszigeten dulakodó felek, kik a cárban látják biztosítékokat, meggondolják a dolgot s alábbhagynak elbizakodott s nagyhangú politikájukkal. Egy lap a közelmúlt történetéből. Róma, jun. 28. A milánói Osservatore a pápai zuávok hivatalos lapjából az Avant-Garde-ból átvett egy közleményt, mely különösen Olaszország mostani politikai szituációjának, de még egyáltalán a közelmúlt történelmében szerepelt egyik vezérférfiu jellemének megismerésére igen érdekes világot vet. Ez adat a 60-as évek zavaros epochájára vonatkozik s szó van benne az akkor Rómában akkreditált németalföldi miniszternek Louis du Chastel grófnak a Szent Szék érdekében tett szolgálatáról. Ez a jeles diplomata tulajdonkép belga származású, kiterjedt számú rokonsága van még ma is Belgiumban, hol emléke különösen a katholikusok között, hálának és köztiszteletnek méltó tárgya. Ez adatot tulajdonkép is saját fia, Imre gróf szolgáltatta az Avant- Gardenak. A pápai kormány helyzete óráról-órára kritikusabb lett, maga III. Napóleon is zavarba jött, részint azért, nehogy a katholikusokat magára haragítsa, abban az esetben, ha elhagyná Rómát, részint pedig, mert kezét a körülmények miatt csakugyan békákba verve érezé. Ámbár amint az állami kancelláriából Rómában kiszivárgott, közbeszéd tárgyát képezte, hogy a császár legközelebbi tanácsadói eltitkolták előtte a helyzet súlyos voltát, hogy a hivatalos sürgönyértesítések nem jutottak a császár kezéhez, hogy ő valójában nem is sejtette, hogy a Garibaldisták annyira közel legyenek Rómához s a pápai seregek annyira kimerülve volnának, s végre, hogy Napoleon maga is várt egy felsőbb impulzusra, mielőtt tenni kezdett volna. 1867. október 25-én délben történt, mikor mons. Berardi, később bibornok, azt az előterjesztést tette Louis du Chastel grófnak, a németalföldi plenipotenciariusnak, hogy rögtön meneszszen egy titkos kulcsu sürgönyt Hágába, mely a hollandi kabinet előtt leplezetlenül feltárná a tiszta igazságot s felkérné a kormányt, hogy utasítsa azonnal párisi nagykövetét Zuylen de Nyevelt grófot, ki a császárnak is személyes barátja, miszerint élőszóval tárja fel ő császári Felsége előtt a tarthatatlan szituációt, hogy igy ő Felsége egész hiteles értesítést kapjon s képes legyen magát mihez tartani a további intézkedés foganatosítására. Ez a sürgöny is már csak Nápolyon keresztül mehetett, mert felfelé a sürgönyösszeköttetés teljesen meg volt bontva s ezen az uton is ez volt az utolsó. Louis du Chastel gróf késznek nyilatkozott a kívánt szolgálattételre s egészen magára vállalta a felelősséget saját kormányával szemben eljárásáért; egyébiránt ő teljesen tájékozva volt afelől, hogy Hollandia ferde szemmel nézi a pápai államok elrablására irányuló törekvéseket. Annyira erélyes hangon volt a távirat fogalmazva, hogy a hágai holland külügyminiszter még az este továbbította a sürgönyt Párisba a németalföldi miniszternek azon utasítással, hogy Napóleonnal az éjjel okvetlenül beszéljen et coute que coute. 1867. október 25-én éjjeli 11 órakor kapta kézhez Zuylen de Nyevelt gróf a hágai táviratot. Azonnal a Tuilleriákba hajtatott s kérte, hogy a császárhoz bocsássák be. De a császár már aludt. Nem tágított, neki minden áron beszélni kellett a császárral. Az előszobában Napoleon Jeromos herceget találta. Ez, mint aki teljesen ellensége volt minden Róma érdekében teendő fegyveres közbelépésnek, egyszerűen elutasította a holland követet, talán mert sejtette, hogy az az elmulaszthatlan távirati tudósítás miről szól. De végre is, mikor e diplomata kijelentette, hogy neki állása van kötve a távirat közléséhez s ő személyes felelősséget vállal e késői látogatás következményeiért, a herceg engedett. Zuglen gróf belépett a császár szobájába, a császár egy karosszékben aludt. Őt felébreszteni s a táviratot vele közölni, pillanat műve volt. III. Napóleon elálmélkodott, mikor a sürgönyt átfutotta. — Nem hittem volna, — mondta a követnek — hogy a dolog ennyire jusson. Néhány percnyi gondolkodás után folytatta: — Kerüljön bármibe, én nem hagyhatom Rómát rablók martalékává, nagyon furcsa benyomást tenne egész Európára. Dolgozószobájába lépett, asztalán táviró-készülék volt s az ott őrködő hivatalnoknak azonnal sürgönyözni kellett Gueydon admirálnak Toulonba, hogy az ott állomásozó hajóhad rögtön induljon Civitavecchiába. A flotta 26-án útnak indult, 28-án már Civitavecchiában vetett horgonyt s 30-án a francia sereg Rómában termett. A hadsereg vezérét külföldi előkelő hölgyek küldöttsége fogadta, du Chastel grófné kezét nyújta a tábornoknak: — Tábornok úr, háromszáz millió katholikus nevében köszönjük Franciaországnak, hogy eljött a pápaságot újból megmenteni. Néhány napra rá a pápai sereg a francia bataillonok segítségével Mentanánál teljesen tönkreverte a garibaldistákat. A császártól kijövet a miniszter még mindig ott találta Jeromos herceget. A herceg, amint a császár elhatározásáról értesült, bosszúsan mondta a hollandi miniszternek: — Kedves gróf! az egész dolog hiába való komédia, mely a császárnak hova tovább trónjába kérik. Ilyen félmunka nem ér semmit. — Fenség, — felelte a miniszter, — én csak egy parancsnak tettem eleget. Du Chastel grófot elszántságáért a szabadkőművesek anonym levelekkel fenyegették; mig a katholikusok magasztalták s mikor a holland követség a Szent Széknél beszüntettetett, Pius márvány mellszobrával ajándékozták meg honfiai, különösen a hollandi zuávok. Maga IX. Pius pedig azonkívül, hogy őt a Krisztus-renddel tüntette ki, még egy nagyértékű művészi tárgygyal is meglepte. Amit Jeromos herceg megjósolt, be is következett: III. Napóleonnak trónjába került a hiábavaló invázió , s ez mind a császár gyenge jellemére, ingatag erkölcseire vezethető vissza. Viktor Emánuellel 1869-ben egyezségre lépett a pápai állam sérthetetlen fentartása érdekében. Rá néhány hónapra kiütött a porosz-francia háború s a győztes Bismarcknak mi sem lehetett annyira érdekében, mint a múltával dicsekvő Franciaországot megalázni; megüzente Piemontnak, hogy menjen és foglalja el a pápai államokat : itt az idő, Napóleont trónjából kiforgatni. A diplomáciában régi elv: cherchez la femme III. Napóleon egy olasz hercegnő bájaiért adott szavát megszegte: seregeit visszahivatta Rómából s igy a pápai állam védtelenül ki volt szolgáltatva az olasz szabadkőmivesek kezének. Meglehet, hogy Bismarcknak főszándéka csak az volt, hogy boszuját Franciaországon minél jobban kitölthesse, de Olaszországnak egy olyan lökést adott, mi ellen minden jog és igazság felszólal. Olaszország egy ágyulövéssel, mely a Porta Pián rést ütött, egységes lett. Jogtalan unió s ameddig a hármasszövetség magát a statusquo fentartására kötelezi, eddig nekünk katholikusoknak a hármasszövetség ellen kell lennünk. S Róma elfoglalásával III. Napóleon fejéről is leesett a császári korona. Gyenge jellemű fejedelmeknek ez a büntetése. III. Napóleon nem is restell erkölcsi hitványságával dicsekedni. Midőn a boldogult Sándor cár őt egy alkalommal Párisban meglátogatta s a tiszteletére adott udvaribálon Páris udvarképes szépségei megjelentek, III. Napoleon kérdezte a cárt • Szombat, 1899. julius 1.