Állam és Igazgatás, 1960. július-december (10. évfolyam, 7-12. szám)
1960-07-01 / 7. szám
DR. TÍMÁR ISTVÁN lélet a Szovjetunió egyes jogintézményeinek gyakran mechanikus átvételére vezetett, ahelyett, hogy azok tartalmának lényegét kíséreltük volna meg hazai adottságaink közé átültetni. Más oldalról viszont visszatükröződött jogszabályainkon — ha kevésbé világosan felismerhető módon — a revizionista nézeteknek 1953-tól az ellenforradalomig egyre inkább érezhető hatása is. 2. Egész jogrendszerünk fejlődésében kiemelkedő jelentősége volt az Alkotmánynak. Ez természetszerűen magával hozta a tervszerű kodifikáció megkezdését. Túlnyomó részben ma is hatályosak azok a komoly színvonalról tanúskodó, átfogó jellegű jogszabályok, amelyek az 1949 utáni években keletkeztek. Elég, ha közülük a családjogi kódexre, a büntető és polgári eljárási törvényekre, a büntetőtörvénykönyv általános részére stb. utalok. Viszont ebben a szakaszban jelentkeztek egyre fokozódó mértékben a már említett voluntarista hibák is, így pl. az eljárási kódexekben megmutatkozott az eljárási garanciák jelentőségének lebecsülése, az első Munka Törvénykönyvére pedig — a munkásosztály által elért hatalmas eredmények rögzítése mellett — rányomta bélyegét az adminisztratív módszerek túlzott alkalmazása is. Az 1953. júniusi párthatározat helyesen ismerte fel a szocialista építés korábbi időszakában elkövetett szektás hibákat és megjelölte a hibák kijavításának útját. A határozat egyik legfontosabb célkitűzése a törvényesség megszilárdítása volt, aminek természetesen nemcsak az igazságszolgáltatásban, hanem a jogalkotásban is meg kellett nyilvánulnia. A határozat helyes célkitűzései azonban az elvtelen személyi harcok és az egymást váltogató revizionista nézetek, illetőleg szektás túlzások miatt nem érvényesülhettek kellőképpen, így a jogalkotásnak az előző években megindult lendülete megtört, a politikai vezetés bizonytalansága a kodifikációra is visszahatott. Jellemző példa erre a kisipari kérdések rendezése. Az 1953. évi szabályozást 1954-ben már érdemben meg kellett változtatni. Ezt a szabályozást pedig 1955-ben újabb jogszabály váltotta fel bizonyos szigorításokkal, amíg 1956-ra a revizionista eszmék terjedése folytán felütötte fejét az „iparszabadság” és a „szabad verseny” kapitalista jellegű jelszavainak hangoztatása is. Erre a nem csekély ingadozást mutató „jogfejlődésre” csak az ellenforradalmat követő kodifikáció tett pontot, megjelölvén a kisiparosság megbecsült, de nem túlbecsült helyét a szocializmust építő társadalomban, a dolgozók szükségleteinek indokolt mértékű kielégítésében. Az ellenforradalom leverése után megnyílt a lehetőség a nyugodt, tervszerű kodifikációs munkára. Az azóta eltelt évek jogalkotására elég röviden utalnom. Ide tartozik a Polgári Törvénykönyv, hogy a legfontosabbal kezdjem, de emellett az államigazgatási eljárás szabályozása, az eljárásjogi reformok, az ügyészség és ügyvédség szervezeti törvényei, a sajtójogszabályok stb. Az ellenforradalom óta eltelt évek kodifikációs munkáját vizsgálva nemcsak azt állapíthatjuk meg, hogy számos területen sikerült a hosszú évek óta húzódó kodifikációs munkát befejezni, hanem vannak ennek az időszaknak ezenkívül is olyan eredményei, amelyek a kodifikáció következetes, bár még csak kezdeti színvonalbeli javulására mutatnak. Ennek jele az, hogy a törvényerejű rendelettel történő szabályozás területe egyre gyarapszik az alacsonyabb jogforrásokkal történő jogalkotás rovására. Sajnos még nem mondhatjuk el ugyanezt a törvényekre, de bízunk abban, hogy a VII. kongresszus határozatainak megfelelően az Országgyűlés munkája is szélesedik majd a 402