Állam és Igazgatás, 1970. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
DR. EWA KOZLOWSKA teinek kielégítésében, mint inkább a létesítményeknek a tömeges szolgáltatások nyújtására állandóan alkalmas állapotban tartásában áll (például a központi fűtés, a városi közlekedés, a városi földterületek igénybevételének lehetővé tétele). A lakásgazdálkodás területén a szolgáltatások a lakásoknak visszterhes bérbeadásában és a bérlettel kapcsolatos szolgáltatások (lakóépületek folyamatos javítása, a lakóknak járó szolgáltatások, fűtés, szemét és hulladék kihordás) teljesítésében állnak. A kommunális gazdálkodás termelő és megmunkáló (gőz, mosóvíz, tisztító stb.), valamint továbbító (vízvezeték, csatorna, villanyáram, központi fűtés hálózat) berendezéseket üzemeltet. Az említett berendezések költségessége miatt azok főként (a villamos hálózati vezetékek kivételével) bizonyos számú lakos tömörülését képező helységekben jelentkeznek, ezért elsősorban a városok és települések, valamint a fejlettebb községek fogalmához kapcsolódnak. Különleges jelentőségre tett szert a kommunális gazdálkodás nálunk, mivel az ország lakosságának valamivel több mint a fele (50,1%-a) 891 városban és településen lakik. (Lengyelország lakosságát 1966. végén 31,8 millióra becsülték.) Lengyelországban az ország városiasodásának állandó növekedése figyelhető meg, aminek, következtében a kommunális gazdálkodás szerepe és terjedelme szintén nő. Egyes kommunális létesítményeket fejlettebb községekben is alapítottak. Említést érdemel az a tény, hogy a nemzeti vagyon jelentős részét alkotják a kommunális létesítmények. Lengyelországban az állóeszközök több mint 31%-a a társadalmasított gazdasági szerveknél a kommunális- és lakásgazdálkodáshoz tartozik. Ez a számítás még nem is teljes, mivel nem veszi figyelembe a társadalmasított szervek rendelkezésén kívül álló állóeszközök értékét, mint amilyenek az egyéni tulajdonban levő ingatlanok és épületek vagy a városi hálózathoz nem tartozó víz- és csatornázási berendezések. Érdemes megemlíteni, hogy a kommunális berendezések államosításának a mértéke majdnem teljes. Ennek több oka van. A visszaszerzett nyugati területeken és Lengyelország északi részét a háborús pusztítások ellenére az állam jelentősen fejlett kommunális berendezési hálózatot vett át. Az állam a régi területen is a két háború közötti időben működött területi önkormányzat birtokát képező kommunális berendezéseket átvette, valamint az államosítás alá került néhány magántulajdonban volt berendezés is. A kommunális gazdálkodás területén a háború után az állam tulajdonába mentek át a német ingatlanok (köztük lakóházak) és a régi területeken az úgynevezett elhagyott épületek, aminek következtében az ingatlanoknak körülbelül 50%-a a városokban az állam (a háború utáni első években a városi önkormányzat) rendelkezésében volt. A korlátozott lakáskiutalási lehetőségekkel szemben jelentkező óriási lakásigény miatt kötött helyiséggazdálkodást vezettek be s így korlátozták a tulajdonosoknak és a bérlőknek a lakóhelyiségekkel való szabad rendelkezését. Közben a népgazdasági tervek sorozatos megvalósítása során növekszik az állami eszközökkel történt építkezésekből, részben pedig az állam pénzügyi támogatásával folyó szövetkezeti építkezésekből jön létre. A társadalmasított gazdaság területén évente 44 500 lakást adtak használatba. Ez a szám 1950-től egyre