Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1978. augusztus (20. évfolyam, 29-32. szám)

1978-08-26 / 32. szám

1978.augusztus 26. Krisna könyvelői koponyái Salzburger Nachrichten A terrorizmus nemzetkö­zi hulláma már Indiát is elérte. Érdekes módon ép­pen a távoli Ausztráliában váltak indiai diplomaták egy olyan fanatikus vallá­si-politikai szervezet cél­pontjává, amelyről Indiá­ban már régen úgy vélték, hogy sikerült véglegesen szétverni. Iqbal Szing ezredest, a Canberrai indiai nagykövet­ség katonai attaséját éjnek idején megtámadták ottho­nában. Miután a támadó — egy fiatal ausztráliai — egy késsel mellbeszúrta, rá­­kényszerítette a sebesült férfit és feleségét rájuk szegezett revolverrel, hogy az attasé autóján kivigyék őt a városból. További ter­veire nem derült fény, mert az ezredesnek sikerült egy szándékosan előidézett balesettel megszabadulnia merénylőjétől. Merész ak­ciójáért életveszélyes sérü­lésekkel fizetett, de végül gondos kórházi ápolással sikerült megmenteni. Alig néhány nappal a merénylet előtt Canberrá­ban felgyújtották az indiai nagykövetség épületét. Az Iqbal Szing ezredes ellen elkövetett kudarcba fulladt akciót követően a nagykö­vetség több levelet kapott, amelyekben az indiai dip­lomatákat és hozzátarto­zóikat „folyamatos gyilko­­lási programmal”, valamint „halállal és erőszakkal” fe­nyegették, amennyiben nem engedik szabadon az Anan­­da Mary-szekta bebörtön­zött vezetőjét, Ananda Mur­­tit, és nem adnak át a csoportnak 100 000 dollár készpénzt. (Ananda Murti életfogytiglani börtönbün­tetését tölti Indiában hat­­szori gyilkosságra való buj­­togatásért.) Sok más terrorcsoporttal szemben a magukat „uni­verzális forradalmároknak” nevező ausztráliai terroris­ták működését az össze­hangoltság teljes hiánya és amatőr ügyetlenkedések jel­lemzik. Egyébként a siker legcsekélyebb valószínűsé­ge nélkül folytatják meg­félemlítő akcióikat. Követe­léseiket az indiai kormány­zat sohasem teljesíti. (Az ausztráliai hatóságok idő­közben letartóztatták a 26 éves merénylőt.) Ugyanak­kor senki sem kételkedik abban, hogy a szekta fana­tikus buzgalmában nem riad vissza a legsúlyosabb emberáldozatoktól sem. A mozgalom megalapító­ja és szellemi atyja, a most 56 éves Prabhat Sarkar — ő adta magának később az Ananda Murti nevet — jelentéktelennek látszó „szent”. Széles arcú férfi elmosódott vonásokkal és vastag szemüveggel: a vas­utak volt könyvelője az ár­talmatlan polgár megteste­sülésének tűnik. A semmit­mondó külső mögött azon­ban még a­­furcsa szekták­ban bővelkedő Indiában is meghökkentő valóság rejtő­zött. Amikor a rendőrség 1975-ben felszámolta a moz­galom tagjainak találkozó helyeit, központjaikban pénz és fegyverek mellett rengeteg emberi koponyát is talált. Feltehető, hogy kezdet­ben a munkájával elégedet­len könyvelő csak a „belső békéje” megteremtésének útját kereste. 1955 január­jában hirdette meg első ízben az Ananda Marg — Örök Gyönyörűség — taní­tását. Eszerint az ember meditációval és önmaga le­győzésével, valamint a gya­korlati szociális munkában való elmélyüléssel eljuthat a „kozmikus tudat” és ezzel „az örökös boldogság” álla­potába. A jóga, a hinduiz­mus elemeit univerzalista, szociális-reformista gondo­latokkal egy olyan elkép­zelhetetlen zagyvasággá kapcsolta össze, amely szek­­tás-fasisztaízű vonásaival hamarosan meglepő von­zást gyakorolt együgyű kö­vetőire. Ananda Murti maga is meglepődött, hogy „tanítá­sai” ily sok hívőre talál­tak, így azután önbizalma, elhivatottságtudata ugrás­szerűen megnövekedett. Úgy érezte, ő a „nagy tanító”. Rövidesen megkezdte vég­legesen kialakított „filozó­fiájának” hirdetését, amely­nek fő célja a moralisták világuralma. A „szadviprák diktatúráját” propagálta, a kiválasztottak teokratikus uralmát. A kapitalizmus és a kollektivizmus szerinte csak a gazdasági biztonság látszatát adta az emberi­ségnek, ugyanakkor kiszol­gáltatta a pszichikai neu­rózisnak és a szellemi rab­szolgaságnak. Ennek követ­kezménye „az altatószerek és a kábítószerek mostani civilizációja”. Az Ananda Mary-mozgalom ezzel szem­ben megteremti az új em­bert, az anyagi, a fizikai és a szellemi béklyókból kiszabadult embert. Figyelemre méltó szerve­zési tehetséggel fogott neki a próféta annak, hogy ütő­képes politikai, szociális és­ pénzügyi struktúrával tá­massza alá az új hitet. Alig tíz év alatt több százezer hívet szerzett Indiában, és a szervezet sejtjei aktív te­vékenységet folytattak egész sor más országban is, be­leértve az Egyesült Álla­mokat, a Német Szövetségi Köztársaságot, a Fülöp-szi­­geteket és Ausztráliát. Ananda Murti időközben kidolgozta a szervezet bel­ső hierarchiáját és sötét ri­tuáléját is. Jelképévé a Dávid-csillagot tette — ho­rogkereszttel és a felkelő nap rajzával kiegészítve. A legfontosabb kultikus tár­gyat valódi emberi kopo­nyák képezték. Ezeket a hívők állítólag — és a ha­tóságok ezt erősen kétség­be is vonják — a hinduk halottégetéseinek színhe­lyein gyűjtötték össze. Az új rend vezető kaszt­ját kiválasztott szerzetesek képezték, akiknek halálig tartó feltétlen hűséget kel­lett esküdniük vezérüknek. Az Ananda Mary propa­gandistái az iskolákban és az egyetemeken szereztek fiatalokat a szerzetesrend számára. A szülők gyakran indítottak pert emberrab­lás címén; a perek ered­ménytelenek voltak, mert a félrevezetett fiatalok nyi­latkozatban jelentették ki, hogy önként vállalták a szerzetesi életet. Nem okozott különösebb nehézségeket „az új civili­záció hírnökének” gyorsan növekvő szervezetének a költségek előteremtése sem. Híveitől két százalékos „ke­reseti adót” szedett, és „kul­turális, valamint szociális jótékonysági intézménye­ket" létesített, ami feljogo­sította a szektát adókedvez­ményekben részesülő ado­mányok elfogadására. Az Ananda Mary iskolákat, tanműhelyeket, kórházakat is nyitott, és végül neki­fogott Nyugat-Bengália dzsungeljében saját álom­városának felépítéséhez. A szekta növekvő hatal­ma és gazdagsága sokakban ellenséges érzelmeket és irigységet keltett. A közös­ség összejöveteleit megza­varták hinduk, a helyi párt­­szervezetekhez tartozók és baloldaliak egyaránt, és sokszor súlyos összetűzé­sekre került sor. Bennszü­löttek, akik féltették va­dászterületeiket és állataik legelőit az álomváros épí­tőitől, a szekta számos tag­ját megölték, és kikénysze­rítették az építési program feladását. Mindez természetesen alá­ásta az „emberszerető gu­ru” hitelét és tekintélyét, akit időközben eltöltött a szilárd meggyőződés, hogy mindenre képes és Siva, valamint Krisna isten meg­testesülése a Földön. Egy­idejűleg mind diktatoriku­­sabb, szadista, sőt perverz megnyilvánulásai voltak, így azután még legközvet­lenebb bizalmasainak szűk köre is kezdte kétségbe vonni önzetlen boldogság­ról szóló hangzatos tanait. Miután „hűtlenség” miatt bestiális módon meggyil­koltatta szektájának hat vezető tisztségviselőjét, ez­zel betelt a pohár még fe­lesége számára is, akit a közösség „szellemi anya­ként” tisztelt. A hatóságok­hoz eljuttatott megsemmisí­tő nyilatkozatában közölte, nem tudja többé tétlenül szemlélni, hogy férje „az isten szerepében tetszeleg, és a jóra hivatkozva go­nosz gyakorlatot folytat" Kezdetben 17 gép eladá­sát tervezték. A British Airways és az Air France 2—2 gépet üzemeltetett volna — de az USA nem engedélyezte a leszállást A Concorde sugárhajtá­sú gép New York-i leszál­lási jogáért folytatott hosz­­szas és végül eredményes harca után a British Air­ways légitársaságnak a London—New York közöt­ti Concorde-összeköttetést az eredetileg tervezett hét járatról hetenként két já­ratra kellett csökkentenie. Az Air France-szal ellen­tétben ugyanis, amely na­ponta indít járatot a Pá­rizs—New York útvonalon, a brit állami légitársaság következő év februárjáig még nem rendelkezik ele­gendő Concorde-pilótával, hogy naponkénti járatot tudjon fenntartani. A Bri­tish Airwaysnak jelenleg még csak húsz kiképzett Concorde-pilótája van, az Air France-nak 42. Az angol pilóták pedig fran­cia kollégáiktól eltérően nem hajlandóak egy New York-i út után még aznap visszarepülni. A brit pilóta­hiány tovább éleződött, amikor a British Airways zöld utat kapott a Lon­don—Bahrein-i Concorde­­ntvonal Singapore-ig törté­nő meghosszabbítása szá­mára is. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Kevés a pilóta a KURIER AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET Csokonai egy kálomista pap s Csokonai A­likra tette tenyerét a pap, Kermánnak voltak jó barátai. Csak várt, csak várt, hogy jön talán a csap, Kit­oáal egysz Debrecenböl S a csap nem jött és a pap morgott, S a jó barát előtt megáll, „De mi az ördögöt csinál, S: „Ihatnám, pait*s!” így kiált föl Hol a pokolba marad az a Csokonai Vitéz Mihály. Csokonai Vitéz Mihály?” „No, ha ihatnál, hát majd ihatol, Tovább nem győzte várni a csapot, Akad még bor számodra valahol, Otthagyta a hordát (a bor kifolyt), Ha máshol nem, tehát pincémben, Fölmén a pincéből a házba, Ottan nem egy hordó bor áll." De ott fönn senkit nem talál. Szólott a pap, s leballag véle Csak késő este érkezett meg Csokonai Vitéz Mihály. Csokonai Vitéz Mihály. „Ihol ni, uccu!” fölkiált a pap, hiát a dologban ez volt az egész: Amint egy hordóból dugaszt kikap. Kereste ott fönn a csapot Vitéz, „Szaladj, csapért! ott fönn felettém; Zeg-zugot kikutat érte, Szaladj öcsém, de meg ne állj!” De csak nem jön rá, hogy hol áll, És fölrohan lóhalálában És így csapért szomszédba mégyen Csokonai Vitéz Mihály. .. Csokonai Vitéz Mihály. A szomszédban valami lakzi volt. Flébe hoztak ételt és italt. És ím az étel és bor mellett És a zenének hanginál Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály. (Pest, 1844.) CAROLINE MEGZAVART NÁSZUTJA Húszezer dollár a meztelen fényképért Alig egy hét leteltével, a fiatal Junot nászutas-pár, Caroline mo­nacói hercegnő és Philippe, csa­lódottan kellett megszakítsa mé­zesheteit, két okból: állandóan zu­hogott az eső és már torkig voltak az újságírók és fényképészek zak­latásaival. „Hazajönnek Monacoba és a jachtjukon akarják kipihenni ma­gukat” — mondta a hercegi udvar­­szóvivője. „Az Év Párja” a Csendes-óceáni Moorea szigeten akart úszni és vi­­zi-sieléssel szórakozni. Marion Brando háziorvosa, Dr. Jonville, rendelkezésükre bocsáj­totta ottani villáját. De a fiatalok napokon ke­resztül nem hagyhatták el a há­zat, mert legalább két tucat „Pa­­parazzi (sajtó orv-fényképész) ült lesben a bozótok között. Egy pá­rizsi újság igazgatója megmagya­rázta: Caroline meztelen fényké­péért, vagy amelyen mindketten láthatók fürdőzés közben, a ké­­pesúj­ságok már 20 ezer dollárig menő ajánlatokat tettek. Először magánrepülőjükön, a 20 kilométerre fekvő Tupai korall-szi­­getekre menekültek. Itt a kókusz­­pálmák alatt mindössze néhány bennszülött család él. Alig helyez­kedtek el az ottani egyetlen kis hotelben, ott is felbukkantak a fényképészek, akik bérelt csónako­kon jöttek, teleobjektívekkel fel­szerelve. Nem engedték őket part­­raszállni, de a fiatalok hangulatát sikerült mégis elrontaniuk. Már a Nizzától Papeteeig tartó repülőúton is, ott ült egyik ame­rikai hetilap riporternője, fényké­pezőgéppel a kezében. Moorea szi­getén a bozótok és pálmák között, lesben ültek a riporterek. A mézeshetekből még hátrama­radt napokat Caroline és Philippe a „Kwazi” luxusjachton — Rainer herceg nászajándéka — akarják a Földközi tengeren tölteni. Az elrontott nászút költségei ed­dig mintegy 1.200.000 lírát tesznek ki. A diplomáciai szolgálat vonzó szakma, de vannak, akik csalódottan hagyják ott. Ezek közé tartozott a múlt században Franciaország barcelonai főkonzulja is, aki Lajos Fülöp bu­kása után (1848) aggodalommal várta, hogy az új köztársasági kormány hogyan fog bánni a korábbi rendszer diplomatáival. Az új külügy­miniszter Alphonse de Lamartine volt, a híres költő, aki sorra hívta a francia diplomáciai képviseletek vezetőit. Amikor távirat érkezett Párizsból, hogy azonnali hatállyal hazahívják, összecsomagolt, és elkeseredetten hazautazott. Közölték azonban vele, hogy madridi követté nevezték ki. Madridban jelentős tevékenységbe kezdett, de Párizsban újabb politikai fordulatra került sor, és madridi követté Joseph Bona­parte Napóleont nevezték ki, az új elnök, Louis Bonaparte rokonát. Neki az akkor viszonylag jelentéktelen berni követi posztot ajánlották fel, amit kénytelen volt elfogadni. DIPLOMÁCIA Ez a megbízatása sem tartott azonban sokáig, mert hazahívták, és egy nagyon jelentős római diplomáciai küldetéssel bízták meg. Maga a külügyminiszter és miniszterelnök beszélt vele elutazása előtt. Hamarosan kiderült azonban, hogy a francia kormány kettős játékot űzött, és római tárgyalásainak csak az volt a célja, hogy a francia katonai akciókról elterelje a figyel­met. Amikor ezt nem akarta elhinni és elfo­gadni, azonnali hatállyal leváltották. Ezért úgy döntött, hogy 44 éves korában leveszi a diplo­matafrakkot, és egyszer s mindenkorra elbú­csúzik a diplomáciai szolgálattól. Ez a francia diplomata nem volt más, mint Lesseps (Ferdinand), aki később a Szuezi-csa­­torna építkezéseit vezette. Kevésbé közismert azonban, hogy hasonló szerepet töltött be a Panama-csatorna építésénél is, és ő maga is belekeveredett a „panamába”. Ezért azután 5 évre ítélték, később azonban a büntetést tö­rölték. 15.oldal

Next