Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1984. augusztus (26. évfolyam, 29-32. szám)

1984-08-04 / 29. szám

1984. augusztus 4.____________________________AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET__________________________________ [3., oldal NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE Első témánk közel-keleti vonatkozású: az izraeli választások kapcsán a megszállt területek jövőjéről, illetve a pártok erőviszonyairól lesz szó. A brit lapok sorában a FINANCIAL TIMES cikkírója arra mutat rá, hogy három héttel a választások előtt a politikai pártokat a megszállt területek jövője foglalkoztatja. Idetartozik a két év óta izraeli megszállás alatt lévő Dél-Libanon, illetve a 17 esztendővel ezelőtt elfoglalt területek, vagyis a nyugati Jordán-partvidék, a Gázai-övezet és a Golán-magaslatok. Valamennyi megszállt terület közül Dél- Libanon az, ahol legvalószínűbbnek látszik, hogy a választások után valami mozgásba jön. Mind a két legfontosabb párt jelezte, hogy onnan ki akarja vonni a hadsereg alakulatait és a nyitott kérdés nem annyira maga a csapatkivonás, hanem inkább annak időpontja. A kormányzó Likud-blokk, amelynek számlájára a dél-libanoni akciót írják, kiutat keres a jelenlegi helyzetből választási propagandája érdekében. Ez lényegileg olyan garanciákat jelent, amelyek biztosítják, hogy a Palesztinai Felszabadítási Szervezet nem tér vissza Dél-Libanonba, hogy onnan támadásokat intézzen Izrael ellen. Libanonban az effajta garanciák nehezen megvalósíthatók. A Likud-kormány ugyan egy helyi polgárőrség megszervezésének lehetőségében reménykedik, de a dél-libanoni helyzet ismerői ezt teljesíthetetlen kívánságnak minősítik. Az ellenzéki munkáspárt abban az előnyös helyzetben van, hiszen nem neki kell igazolnia a Libanon inváziójára vonatkozó döntést, így kedvezőbb pozícióból törekedhet a lehető legjobb rendezés elérésére. Peres, a munkáspárt vezetője többször kijelentette, hogy nézete szerint az izraeli csapatok fél éven belül elhagyhatják Dél-Libanont. Ennek a megoldásnak a kulcsa egy olyan Szíriával, vagy az ENSZ-en, vagy Washingtonon keresztül kötendő megállapodás lenne, amely szerint az Izrael által kiürítendő területeket nem foglalják el Libanonban állomásozó szíriai erők. A kormány és az ellenzék egy pontban hasonló álláspontot foglal el, mert fenn akarja tartani Izrael jogát arra, hogy saját biztonságának megőrzése érdekében bármikor visszatérhet Dél-Libanonba. Ami a többi, hosszú idő óta megszállt terület ügyét illeti, az sokkal nehezebben megoldható. Az 1977-ben hatalomra került Begin miniszterelnök politikájának végcélja az­ volt, hogy lehetetlenné tegye a nyugati Jordán-part visszavételét Izraeltől. Ennek érdekében a kormány sok millió dollárt fordított zsidó települések létesítésére a nyugati Jordán-part valamennyi részében. A Likus-blok persze nem volt az első izraeli kormány, amely új településeket létesített a megszállt területeken. Az 1967-es háborút követő 10 esztendő folyamán az akkor kormányzó munkáspárt tucatjával hozott létre zsidó településeket a megszállt területeken. Míg azonban a Gázai-övezet és a Golan-magaslatok tekintetében a kormány és az ellenzék felfogása alig tér el egymástól, a nyugati Jordán-part ügyét mindegyik másképp látja. A munkáspárt nem akar háromnegyedmillió palesztinait beolvasztani Izraelbe, és ezért a településeket a Jordán-folyó mentén létesítette, amelyet az ország természetes védelmi határának tekint. A nyugati partvidék középső részén, ahol a palesztinaiak zöme lakik, nem hozott létre új településeket. A munkáspárt így nyitva akarta tartani egy alku lehetőségét, amely szerint a nyugati Jordán-part arabok lakta részét ajánlaná fel cserébe egy Jordániával, vagy a palesztinaiak­­kal kötendő békeszerződésért. Ennek a lehetőségnek a meghiúsítását célozta a munkáspártot leváltó Begin-kormány telepítési politikája, amelynek eredményeként hét év alatt a nyugati Jordán-partvidék valamennyi részében új izraeli falvakat hoznak létre. Bárki tehát, aki gyors, vagy drámai fejleményekre számít, az izraeli megszállás végét illetően, valószínűleg csalódni fog a választásokat követő időben. Hasonló gondolatmenetek találhatók a WASHINGTON POST cikkében, amely különösen Jordánia szerepét vizsgálja. Husszein király a cikk szerzői szerint figyelmeztetett arra, hogy Jordánia egy részleges izraeli kivonulás ellenében nem hajlandó békét kötni. Teljes béke csak a teljes kivonulás árán valósítható meg, hangoztatta az uralkodó egy fontos tanácsadója, de a cikkírók szerint még ebben a fogalmazásban is lehet némi alkudozás. Ammanban az izraeli munkáspárt választási győzelmében reménykednek, de sem a kormányon belül, sem azon kívül senki sem hiszi, hogy ez a győzelem Izrael visszavonulását eredményezhetné az 1967-es határok mögé. Husszein király környezetében a munkáspártot tekintik komoly tárgyalópart­nernek, a Likus-pártot azonban semmiesetre sem. Egy mértékadó jordániai személyiség szerint a Likud-blokk győzelme azt jelentené, hogy a nyugati Jordán-partot beolvasztják Izraelbe, a palesztinaiakat pedig megpróbálják kiűzni. Maga Husszein király ezen túl attól tart, hogy az Egyesült Államok nem sokat tenne a Likud-blokk feltételezett kiterjesztési akciója ellen, mert minden olyan rendezés, amely nem eredményezné a palesztinaiak teljes távozását, kényes néprajzi és politikai problémákat jelentene egy olyan demokratikus állam számára, amely nem hajlandó minden lakosának teljes állampolgári jogokat adni. Jordánia számára egy ilyen tömeges megmozdulás katasztrófát jelentene. Ugyanis felborítaná az ingatag egyensúlyt, a hatalmat gyakorló hasemita kisebbség és az elvesztett háború után Jordániába menekült palesztinai lakosság között. A cikk a továbbiakban Husszein király és az Egyesült Államok viszonyát elemzi. Rámutat arra, hogy a jordániai uralkodó szemében az Egyesült Államok kudarcot vallott Libanonban és támogatása nem állta ki a próbákat Izrael vonatkozásában sem. Ezért keményedett meg a király álláspontja és azért kívánja Szíria bevonását is az esetleges tárgyalásokba, mert tudja, hogy ha Szíriát nem hívják meg, akkor Damaszkusz megtorpedózza Jordánia erőfeszítését a nyugati part ügyében. Szíriának ez a bomlasztó képessége azon alapszik, hogy óriási katonai fölényben van Jordániával szemben, miután a Szovjetunióból rendszeresen fegyverekkel látják el. Izrael katonai ereje a libanoni invázió óta az Egyesült Államok fegyverszállításaival majdnem megkettőződött és Izrael mindeddig megakadályozta, hogy Washington Jordániát is korszerű fegyverekkel lássa el. Husszein király érvelése, hogy katonailag gyenge állapota csökkenti tárgyalóképességét, eddig nem ért el megfelelő hatást Washingtonban. Ehelyett, sarokba próbálják kényszeríteni az uralkodót, aki azután kénytelen lenne elfogadni Izrael tárgyalási feltételeit. Végül lássunk egy nyugatnémet lapvéleményt, amely kifejezetten a küszöbönálló izraeli választásokkal kapcsolatos. A FRANKFURTER RUNDSCHAU Jeruzsálembe küldött tudósítója úgy látja, hogy az ellenzék győzelmét jósoló közvéleménykutatási eredmények mögött a választók tiltakozása rejlik a jelenleg kormányzó Likud-blokk hatalmon maradása ellen. Kétségtelenül csökkent a választók bizalma a két nagy párttömörülés iránt. A társadalmi fellazulás, a közélet növekvő erkölcstelensége (demoralizáltsága), a pénzügyi rendszer elsorvadása, a véget nem érő libanoni háború és a vallási kényszer fáradttá tette az izraelieket. Nem várnak csodát a baloldal győzelmétől, de elviselhetetlennek érzik a Likud tömb uralmának folytatását. A Maarac­ néven szereplő baloldali tömörülés, amelyben a szociáldemokrata munkáspárt és a szocialista Magam képviselői foglalnak helyet, kifelé nem mutat éles politikai profilt, mert az eltérő irányzatok közös nevezőt igyekeznek találni. Ezért jelent a hivatalos pártprogram is kompromisszumot az úgynevezett “galambok” és a “sólymok” álláspontja között. A­ program ellenzi zsidó települések felszámolását a megszállt területeken és biztonságot, illetve önkormányzatot kíván a telepesek számára, ha a nyugati Jordán-part egy része visszakerülne Jordánia szuverénítása alá.A pártprogram elutasítja az 1967-es határok helyreállítását is, és szembehelyezkedik egy Palesztin állam létesítésével. A baloldal számára a választási küzdelem során könnyebb a hangsúlyt a gazdasági élet talpraállítására helyzeni. A Likud tömb hétéves kormányzása alatt az infláció aránya 40 százalékról 400 százalékra emelkedett és tavaly október óta 15 százalékkal csökkent a munkavállalók reálbére. A baloldal szemében a Likud-blokk pénzromlást idézett elő, és kudarcot vallottak kísérletei az infláció Folytatás a 17.oldalon

Next