Amerikai Magyar Népszava, 1929. március (30. évfolyam, 60-89. szám)
1929-03-01 / 60. szám
________________ Gabriel Wells 2,300 dollárért vette meg Lincoln aranytollát felszabadítás! írták alá a proklamációt tollal .,, A new yorki Anderson Galieriesben 2,300 dollárért adtak el a mostani árverésen egy aranytollat, melylyel állítólag a nagynevű Lincoln elnök a felszabadítási kiáltványt aláírta. Az aranytollhoz “affidavit” volt csatolva, mely tanúsítja azt atörténelmi tényt, hogy a tollat Lincoln a kiáltvány aláírása után Louis Burgdorf, Fehér Házi küldöncnek ajándékozta. A tollat Burgdorf unokája, W. B. Tucknerbocsátotta áruba. A vevő Gabriel Wells, az is- Öngyilkosságot követett el egy közismert magyar Sági Horváth Lajos, közismert detroiti magyar ember, a W. C. W. 189-ik osztályának agilis tagja, Waterman Aenu en levő lakásán felakasztotta magát. S . Horváth Lajos Vasmegye, Liske községéből vándorolt ki Amerikába, nőtlen, szorgalmas, józan életű ember volt és legutóbb unokaöccse Kolonics József házánál lakott. Senki sem tudja, hogy mikésztette végzetes tettére, ."mert bár hátrahagyott barátaiszámára egy pár bucsusort, nem tett említést levelében öngyilkossága okáról. - " A magyarság általános részvéte mellett helyezték öröknyugalomra és temetésére aW. O. W. 189-ik osztályának tagsága testületileg és zászlójaalatt vonult ki. Unokaöccsén kívül Amerikában közelebbi rokonai nem voltak, de az óhazában egytestvéröccse gyászolja. Az öngyilkos magyar mindössze 45 évet élt, halálával az amerikai ■magyar élettragédiák ismét megszaporodak eggyel. HIRDETÉS Mi Okozza az Erő és az Erélyesség Elvesztését Ideg- és izomgyengeség betegséget idéz elő: emésztési zavarokat, rossz étvágyat, vége- és alyögbántalmaákat, székrekedést, fejfájást, szédülést rohamokat, nyugtalan alvást, vizenyős vért, állandó fáradtságot és kimerültséget Az idegek és izmok erősödése által ezek a bajok megszűnnek és visszatér a jó egészség. Mr. Orvis Nadeau, Whitnesville, Mass.ból Írja, hogy NUGA-TONE visszaadta az egészségét 5 évi szenvedés után. A következőket írja: “Nuga-Tone sok jót tett nekem, öt évig eredménytelenül kisérle,'I£ztem mindenféle orvossággal, míg Nuga-Toneban rátaláltam az igazi szerre. Most már jól alszom és jó az étvágyam. Köszönöm a sok jót, melyet a Nuga-Tone nékem tett.” Ha a fent elsorolt bajok valamelyikében, szenved vagy kimerültnekérzi magát. Önmagának tartozik azzal, hogy megpróbálja NGA-TONE-t. Mindenütt kapható, ahol gyógyszereket árusítanak és ha netán nem volna raktáron, kérje, hogy rendelék meg a részére a nagybani árusítótól A MEGSÉRÜLT HAJÓ TOVÁBB FOLYTATJA AZ ÚTJÁT Az American Export hajótársulat, melynek a tulajdonában levő Extavia nevű hajó sziklába ütközött és egy tegnapi hír szerint sülyedő állapotban volt, kijelentette, hogy az Extaviának sikerült a veszélyből megmenekülni. Az Extaviát a Fekete tengeren érte a szerencsétlenség s ma már Románia Konstanta nevű kikötőjében van, ahol javításokat eszközölnek rajta. Amert magyar származású műgyűjtő. Néhány nappal ezelőtt Mrs. Stuart Pritchard battle creeki (Mich.) asszony tiltakozott az ellen, hogy a tollat, mint Lincoln-ereklyét, árverésre kitűzzék, mert amint állítja, csak az a toll eredeti, amely az ő birtokában van és történelmi tények szerint Lincoln az ő tulajdonában lévő tollal írta alá a proklamációt. Mrs. Pitchard azt állítja, hogy Mrs. Lincoln adta a tollat nagyapjának. Egy harmadik aranytollról is tudnak a régiséggyűjtők, mely állítólag szintén Lincolntól származik. Ezt a tollat — amely a felszabadítási nyilatkozatot Lincoln nevével szintén alászántotta — 1924-ben ezer dollárért adták el Philadelphiában. De van egy “eredeti és valódi” Lincoln-toll valahol a Nyugaton is, azt azonban a birtokló család még nem bocsátotta áruba. Az Anderson Galleries árverésén Wells Mrs. Pitchard valódisági kifogása és elhangzott tiltakozása ellenére megvette az aranytollat. Az árverés után William Smith jr., a galléria alelnöke, kijelentette, hogy ennek a tollnak az eladása nem érinti azokat a tulajdonosokat, akik szintén “egy valódi” Lincoln-tollat őriznek, többi toll is igazi lehet, ha van olyan affidavit, mely származását igazolja. GY KIRÁLY! ESKÜVŐT KÉT ORSZÁG FOG RÁDIÓN HALLGATNI S TOCKHOLM, febr. 28. — Hivatalosan *bejelentették, hogy D1 av norvég trónörökös és Mertha svéd főhercegnő esküvőjét, mely március 21-én Oslóiban lesz, mindkét ország népe rádión keresztül hallgathatja. Az esküvő délután 1 óra kor lesz. Johan Lunde püspök fogja a királyi párt összeesketni, a norvég főváros legnagyobb templomában. HUSVETRA ARI PÉNZT ül/ ii 1/ Ül hozzátartozóinak, hogy KELLEMES és ÜK HÜ! film BOLDOG húsvéti ünnepeket bírt I b nWKDLIll szerezzen nekik, forduljon RUTTKAY JENŐ BANKHÁZÁHOZ, amely gyorsan, megszbhatóan és olcsón intézi el az amerikai magyarság pénzküldési megbízásait. " RUTTKAY JENŐ BANKHÁZA 106 AVENUE “B" NEW YORK, N. Y. a Borden’s Grade A tejben becsületes ellenérték*ket tartalmaz és az ön egészségét biztosítja. Csak a Borden’s szervezet fáradhatatlan munkájának s ellenőrzésének köszönhető, hogy ilyen csodálatosan tiszta és egészséges tej termelhető. Borden’s Grade A tej az egyedüli legjobb tej a legkevesebb pénzért. Minden eljárás, amin a Borden’s Grade A tej keresztül meg ír, a tej tntilágolt és jó minőségét betonítja. Jóságát nem méri az Ara, mert annál többet ér. Rendelje meg napi Borden’s Grade A tejszüksérletét bármelyik Borden tejkihordótól, vagy a legközelebbi szállító fióknál, vagy telefonáljon egyenesen Walker 7300 számra. A Walker - Gordon Termékek és Acidophilus Tej terjesztői. BORDENS FARM PRODUCTS CO U 1IO HUDSON ST. NEW YORK CITY Három havi börtönre ítélték adócsalásért a volt viepei bíró É veken át nem töltötte ki a jövedelemadó bevallási íve N ash Rockwood ügyvédet, aki előzően tizenöt évig Saratoga Countyban bíró volt. Bondy new yorki szövetségi bíró a jövedelemadó bevallási ívnek ki nem töltése miatt négy évre visszamenő mulasztásért három hónapi börtönre és 5,000 dollár pénzbírságra ítélte. David Siegal ügyvéd, Rockwood védője, azt vitatta a biíróság előtt, hogy hasonló mulasztásért a múltban még soha nem mondtak ki börtönbüntetést és ilyen szigorral csak azokat büntették, akik az adóbevallási ívet hamisan töltötték ki és valótlan adatokra esküdtek meg. Bondy bíró a védő előterjesztését meghallgatta. A bíró megígérte azt, hogy ha az ügyvéd bizonyítja neki, hogy ilyen mulasztásért a múltban börtönbüntetést nem mondtak ki, akkor annak az alkalmazásától ő is eláll és csak pénzbírságot állapít meg Rockwood ügyében. Mintzer államügyészhelyettes szerint Siegel tévedett a precedensre vonatkozóan, mert hasonló ítéletet már a múltban is hoztak és a börtönbüntetés megáll. N Legyen biztosan , akkor biztos a tökéletes sütés ! Rockwood bevallotta mulasztását, hogy négy éven keresztül nem tölttete ki az adóbevallási íveket, de azzal védekezett, hogy akkori nagy jövedelmeiből régebbi adósságait törlesztette. Rockwood Tuttle ügyész nyilatkozata szerint 1919 óta nem töltött ki jövedelembevallási ívet, a vád pedig csakis négy évi mulasztásra terjedt ki. ’ A VOLT AFGÁN KIRÁLY HADSEREGE KÖZEL VAN A FŐVÁROSHOZ KABUL, Afganisztán, febr. 28. — Amanullah, a trónjától , megfosztott afgán király hadserege 25 mérföldnyi távolságra van a fővárostól. Csapatai elfoglalták Maidan várost és erősen támadják a Kugistán hadsereget A volt király főhadiszállása most Ghasni városában van. FELAKASZTOTTA MAGÁT EGY FIÚ, MERT ANYJA NEM ENGEDTE KI A LAKÁSBÓL PITTSBURGH, febr. 28. — Clarence E. Guy, 13 éves fiú, akit anyja nem engedett ki a szabadba játszani, mert esős idő volt, felment a padlás- szobába és felakasztotta magát. Mire anyja a dolgot észre ■ vette, már késő volt, mert a fiú meghalt. BŐSEN TERJED A BESZÉLŐ MOZGÓFÉNYKÉP CHICAGO, febr. 28. — A Western Electric Company al elnöke, O. L. Rice, nyilvánosságra hozta, hogy havonta átlag 250 beszélő készüléket szerelnek fel az Egyesült Államok mozgófénykép színházaiban. — Az Egyesült Államokban 1271, Canadában 16 és más országokban 23 készüléket szereltek fel. A vállalatnak további 1244 készülékre van rendelése AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA X-sugárral mentettek meg egy 7 esztendős leánykát Oxigénnel tartották életben • TOPEKA, Kan., febr. 28. — A Perry, Kain-ban lakó Iris Margaret Brown, akinek légcsöve eldugult és ezáltal veszélyes állapotba került, a gyógyulás útján van. A kislányt 12 napig oxigénnel tartották életben és az orvosok már le- mondtak az életéről. _ Az orvosok két napig nem tudták megállapítani a veszély okát, úgy hogy a láz elérte a legmagasabb fokot. Az utolsó pillanatokban X-sugár alkalmazásával megtalálták a légcső eldugulásának az okozóját , s annak eltávolítása után a 7 éves leányka azonnal jobban érezte magát. A kislány betegsége alatt csonttá és bőrré soványodott le s hetek fognak elmúlni, míg teljesen magához tér. A FOLYÓBAN ELMENEKÜLT EMBER HOLTTESTÉT KERESIK PATTERSON, N. J., febr. 28. — A pattersoni rendőrség ma egész délután hiába kereste a Passaic folyóban annak a jól 5 öltözött embernek a holttestét, akit délután 3 óra tájban láttak a Hillman utcai hídról a ■ folyóba ugrani. Mrs. James Flindley, aki a Hillman utca 11 szám alatt lakik, látta az embert a folyóba ugrani és azt mondja, hogy körülbelül 5 láb és 7 inch magasságú ember . Volt. 3 A SÚLYOSAN BETEG SHAWHOZ ORVOST HIVATOTT FELESÉGE LONDON, febr. 28.—George Bernard Shaw, a világhírű ír származású író és filozófus, úgy hírlik, nagyon beteg. Erre következtetnek abból a tény-ből, hogy Mrs. Shaw orvost hivatott előrehaladott korú férjének betegágyához. Ismeretes, Bernard Shaw hitetlensége az orvosokban és ezért keltett nagy feltűnést ez a hír Angliában. A német delegáció állásfoglalásai még nem egységes PARIS, febr. 28.—A járisban most ülésező jóvátételi bizottság teljes ülése elé hétfőn kerül a német jóvátételi ügy, amelyben részben a Dawes- i tervezet alapján részben a megváltozott viszonyok tekintetbe vételével a német delegáció részvételével és hozzájárulásával végleg dönteni kell, hogyan teljesítse jóvátételi kötelezettségét Németország. Mindenkit az a kérdés érdekel: mennyi? Azt kell ugyanis eldönteni, hogy évenként mennyit fizessen Németország, milyen módon és feltételek mellett teljesítse a fizetést, meddig tartson a fizetési kötelezettsége és mire fordíttassék a Németország részéről a jövőben fizetendő jóvátételi összeg. A német jóvátételi delegál ónak Dr. Hjalmar Schacht a vezetője. Senki nem tudja, mi lyen terveket forral és milyen nagy összeget fog felkínálni? Állítólag maga a német delegáció sem egységes az előterjesztendő ajánlatot illetőleg. A német delegátusok egy része politikai nézőpontból bírálja el a kérdést. Viszont Dr. Schacht- ról azt mondják, hogy távol áll a politikától és mint hideg pénzügyi ember vizsgálja a kérdést. Természetesnek talál-ják, hogy az alkudozások során Németország részére az elérhető legnagyobb kedvezmény kicsikarásán fáradozik, de a francia és angol delegáció sem i m a Walsh-t felmentették a bérlista hamisítás vádja alól amilowitz bűnösségében vagy ártatlanságában nem tudott megegyezni az esküdszék A Kings County bíróságon, Brookynban, Franklin Taylor bíró előtt a brooklyni köztisztasági hivatal felügyelője, Richard F. Walsh és egyik formánsa, Max Samilowitz, állott azzal vádolva, hogy nemlétező munkások neveit vették fel az utcaseprők fizetési listájára. Walsh felügyelőt az esküdtszék ártatlannak találta, azonban Samilowitz bűnösségére vagy ártatlanságára vonatkozólag képtelenek voltak megegyezni. Az esküdtszék ítéletét hét órai tanácskozás után hozta meg. Samilowitz ügyében újabb tárgyalást rendelt el a bíróság. vegyészltal késített valódi ZJBom Csokor használata után. A bőr kisimul, megtisztul, hófehérré meg a pontos utasítással és felvilágosítással egyetemben. Vörös Korcsat Patika, 8901 Buckeye Rd., Cleveland, O. 3SS i Budapestről írja: az utconi időben több házasságközvetítő iroda nyílt meg a fővárosban és mindegyiknek jól megy az üzlete. Csak nemrégiben írt egy amerikai tudós könyvet arról, mennyire felesleges sallang a házassághoz a szerelem és bebizonyítani igyekezett, hogy “a házasságnak és a szerelemnek egymáshoz semmi köze sincs”, sőt teljesen egymással ellentétes fogalmak. Példákkal 11- ilusztrálta, hogy rendszerint azok a házasságok sikeresek és boldogok, amelyeket üzleti alapon kötöttek meg. Egy világ meghalt és egy új világ született, fogalmak átértékelődtek és ma már a házasságközvetítő nem az a vígjátéki figura, aki a harmadik felvonás végén megjelenik a színpadon ,és miközben addig arról volt szó, hogy a fiatalok epednek egymásért, ő botrányt csinál, hogy az ügynöki jutalékát még nem kapta meg. Soha olyan kereslet nem volt a fővárosban a házasságközvetítők iránt, mint ma. Ezelőtt tíz évvel fele anynyian sem fordultak házasságközvetítőhöz, mint most.ost éltek bekopogtatni az irodába a házasulandó ifjak és a párjára kívánkozó leányok. A régi szentimentálisabb generáció irtózott attól, hogy irodák útján ismerkedjék, inkább bálokra költötték el a mamák a pénzt és “véletlen”kávéházi megismerkedéseket inszcenáltak, de irodához nem fordultak. Ma egészen másképpen van. Előre kell letenni a házasságközvetítőnél a foglalót, mert mint a házasságközvetítők keservesen panaszolják, ha a jutaléknak legalább a felét nem kapják meg előre, és a fél nem tartja be a megállapodásokat, soha nem kaphatják meg a pénzüket. Voltak erre precedensek, legutóbb egy szegény ifjút dúsgazdag partihoz segítettek. A fiatalember nem fizette meg a közvetítői díjat, a házasságközvetítő pert indított és a pert elvesztette. Nagyon érdekes, amit a házasságközvetítők mondanak arról, ki a legjobb párti. A leányok, illetve a leányok mamája és papája legszívesebben orvosokat keresnek.rvos áll a rangsor élén, utána rögtön a nyugdíjas, fix fizetésű tisztviselő következik. Hangsúlyozzák a házasságközvetítők, hogy nem a magánhivatalnokok, hanem az állami, fővárosi és vármegyei tisztviselők. A magánhivatalnok rendszerint nem párti. Ezután következik a mérnök és csak végül az ügyvéd. z ügyvédek iránt nagyon kevés az érdeklődés. Négy-öt év előtt még a kereskedők voltak a favoritok. Ma a lányos mamák és papák bizalmatlanok még a jómenetelű üzletek tulajdonosaival szemben is, mert azt mondják, a kereskedő vagyonába nem lehet betekinteni. Lehet, hogy a ma virágzó üzlet boldog tulajdonosa holnap már földönfutó lesz. Irtóznak attól, hogy tőzsdét ajánljon a közvetítő, a tőzsdés nem kell, holott néhány évvel ezelőtt a legkisebb banküzlet tőzsdediszponense is annyi pénzzel nősülhetett, amennyivel akart. A házasságközvetítő irodák az alsóbb osztályok hölgyeivel ésuraival nem foglalkoznak, mert itt a hozománylehetőségek olyan csekélyek, hogy nem éri meg a fáradozást az elérhető kis jutalék. Nem kellenek a gazdászok sem. Ez ugyan érthetetlen, de így van. Nincs irántuk bizalom. Ami a legfurcsább, negyvenhatvan év közötti férfi sokkal hamarább kaphat gazdag nőt, mint a huszonöt-harminc éves. A lányos házak kialakult férfiegyéniségeket keresnek és nincs bizalmuk a fiatalságban. Arról is sok érdekeset tudnak elbeszélni a házasságközvetítők, hogy milyen igényekkel lépnek fel a fiatalemberek és csak hetekkel később látják, hogy becsvágyuknak mennyire* le kell lohadni, ha valóban partit akarnak csinálni. Tudniillik a milliárdokról és a sokszáz holdakról szóló hírek rendszerint csak legendák, amik csak a hozományról ábrándozó fiatalemberek képzeletében születnek meg, de a valóságban nincs igy. ODA AZ ÜGYVÉD A LEGROSSZABB PARTI A német jóvátétel CSODÁS VÁLTOZÁS A PESTI HÁZASSÁGKÖZVETÍTŐKNÉL hétfőn kerül a párisi bizottsági ülés elé Nagyon sokan fordulnak a házasságközvetítőkhöz. Az orvos a férjhezadó nők kedvence MI ÚJSÁG SZÜLŐFALUNKBAN SZÉKESFEHÉRVÁR — Két és fél évi fegyházat kapott a sikkasztó községi írnok. Mostanánában tárgyalta a kir. büntetőtörvényszék Pigmond Ernő, volt pusztavámi községi írnok" bűnügyét. — Pigmond, mint ismeretes, 1189 pengő és 92 fillér hivatalos pénzt sikkasztott és azzal megszökött. A bíróság Pigmond Ernőt 2 és fél évi fegyházra ítélte. Az ítélet jogerős. A vádlottat dr. Hoós Kázmér ügyvéd védte. SZATMÁR — Veszett kutyák garázdálkodnak tudja még, hogy voltaképpen Szatmáron. Annak dacára, hogy lehet a németek ajánlata és Szatmáron hetek óta ebzárlat van, ezért maguk sem foglalhatnak j* helyi hat°ság nem tesz semmit, előre állást miként lárjanak el hogy az otean csapatosan káborgó előre avasz, műteni ,tarsanak és Nyakat kiirtsa. Veszedelmesebbé német ajánlattal szemben. tette a helyzetet, hozt most már — Időközben az albizottságok állandóan munkában vannak, hogy az egész kérdés anyagát feldolgozzák és előkészítsék a hétfői teljes ülésre. tette a helyzetet, hogy most már — mint hivatalosan megállapítottját — az utcán, káborgókutyák között sok a veszett állat. Minap este a Petőfi utcában egész caspat embert harapott meg egy kutya, amelyről megállapították, hogy veszett volt. Dr. Singer Ernőnét, özv. Flontás Zsigmondnét, Nagy Károlyt Kolozsv vtárra szállították a Pasteur-intézetbe. Másokat lakásukon figyelnek meg, akiket szintén kutya harapott meg. TORNYOSPÁLCA — . —.... . „ — A tűzhelyről kipattanó szikrától halálra égett egy tornyospálcai kisleány. Január 18-án a tornyospálcai csendőrőrs arról értesült, hogy Demeter Eszter 4 éves Borbála nevű leánya olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy a kisvárdai kórházba való szállítása után rövid idő múlva meghalt. A csendőrség megindította a nyomozást, hogy a gyermek haláláért kit terhel a felelősség s a következő tényt állapította meg: Demeter Eszter vadházasságban él Pap József tornyospálcai lakossal. Január 13-án Pap elküldte Demeter Esztert egy helyre, hogy az általa végzett munka árát megkérje. A lakásban hárman maradtak: Papp József, a 4 éves Demeter Borbála és Papp József Irén nevű 5 éves kisleánya. Papp József a gyermekeknek a tűzhely forró lapján burgonyát akart sütni, egy pár darabot karikára is vágott s a forró lapra tette, majd egy per percre kiment a szobából, hogy tüzelőt vigyen be. Alig ért a forgács csomóhoz, amikor lelkendezve után szaladt Irén nevű leánya s arra kérte, hogy azonnal menjen be a szobába, mert a Boriska ruhája ég. Papp nyomban beszaladt a szobába, ahol a szerencsétlen kisleányt a földön fekve találta. Az égő ruhát letépte a gyermekről, azonban oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy be kellett vinni a kisvárdai kórházba. A szerencsétlen gyermek a sérüléseibe rövidesen belehalt. A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenségért senkit sem terhel a felelősség. A tűzhely ajtaja jó. A szerencsétlenség úgy történt, hogy a kisleány le akart venni egy szelet burgonyát a tűzhelyről, közben egy szikra az ajtón keresztül meggyújtotta a ruháját. Az eljárást az ügyben megszüntették. TÓTKOMLÓS K ........... ... — Hirtelen halál a lakodalomban, ! Tragikus körülmények között hajt 11 meg egy ideősebb tótkomlósi asz-jsszony, ösv. Piris Istvánné, született J Hrdlicska Zsuzsanna. Lakodalomban volt családjával együtt. Már éppen a vacsorához készülődött a vendégsereg, mikor fél 7 tájban az idősebb asszony hirtelen rosszul lett. Környezete ágyba fektette a nagybeteg asszonyt, majd gyorsan orvosért szaladtak. Mikorra azonban az orvos megérkezett, a szerrcsétlen 53 éves asszony kínos vergő- isdés után, agyguta következtében is meghalt Bronxi Első Magyar Patika DR. ERŐS OHAZAI GYÓGYSZERÉSZ5 931 E. 163 St., New York Col. Intervale. Tel.: Dayton 6389 — TELEPHONE: DAYTON S833 — DR. N. L. KUPPERMAN FOGORVOS 1028 KELLY ST., NEW YORK CITY Nov. 16Ath Street, Bronx. Vágja ki ezt a címet, tegye el és ha szüksége van fogorvosra, jöjjön hozzám DR. WOLFE MAGYAR FOGORVOS 3 forumű rendelője az ön szomszédságában: 245 E. 59th Street (Second Ave.) 1173 Lexington Ave. (110th St.) 68 W. 117th Street (Lenox Ave.) Díjtalan vlassálat. MnnbAOrt JAt&Uok. órák: délelőtt 9-tőll este 7 óráig. Vasárnap d. e. 10-től d. u. 1-ig. ÉLETMENTŐ Ezen kiválóan érdekes és tanulságos könyv mindkét nem által akár fiatal, akár öreg—figyelem- mel olvasandó. Nagy fontossággal biz úgy házasulandók, valamint olyanokra, akik boldogtaan házasságban élnek. Részletesen fogalkozik minden férfi és női ideggyengeséggel, vér-, bér- s króni- ikus bajokkal, leírja az emlékező gyengeség okait, egyáltalán elősorol minden előforduló betegséget s annak mikénti gyógyítását. Az Eskór (Epilepsia) betegségnek valamint gyógyításának külön lap van szentelve. Ára betegekben 15 cent, ajánlva 25 cent. Kiadja az M. A. Ericius Remedy Co. 185 PEARSALL AVENUE JERSEY CITY, N. J. — Orvosi tanács és segélynyitgás — SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA, MEGLÁTLAK-E VALAHÁRA NAGY NYÍRI TÁRSASUTIZÍS Magyarországba, Erdélybe, Felvidékre, Bánátba NEW YORK—PÁRIS—WIEN — BUDAPEST — KOLOZSVÁR— BRASSÓ—POZSONY—KASSA—TEMESVÁR—ARAD— MAROSVÁSÁRHELY—SOPRON—ZÁGRÁB INDULÁS JÚNIUS HÓ 26-ÁN A Cunard legnagyobb és legkedveltebb gyorshajóján, a “BERENGARIA”-n , tanulságos és igen kellemes társasutazáson mindenkinek érdemes részt vennie, mert Párison való átutazással kapcsolatbanmegtekintik a résztvevők a történel-mezetességeket. EGY ÁRAK: New Yorktól Budaég vissza $204.50; U. 8. adó $5.00, de nem-polgároknak $8.00, Newaktól Cherbourgig $102.50; oda-Érvényes 1 évig a társaság bármely hajóján, utazási okmányait, vllamot, teljesen díjtalanul sze-A társasutazást ÚJFALUSY SÁMONCZY ISTVÁN közismert magyar mérnök szervezi és sze-