Amerikai Magyar Népszava, 1938. január (39. évfolyam, 1-31. szám)
1938-01-01 / 1. szám
( Founded in 1889 by GÉZA D. BErtkó alapította 1899-ben Amerikai MÉÉÉtf Népszava AMyqiCAM MüNOAOiAM PEOPLES VO'CE THE OLDEST HUNGARIAN DAILY NEWSPAPER Entered as Second Class Matter Post Office, New York Published daily including Sunday bv THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. Main Office: 380 2nd Avenue, corner 22nd Street, New York, N. Y. Telephone: GRamercy 5-G780. 0781, G782 Nijiht. Sundays and Holidays: STuyvesant 9-82G0 SUBSCRIPTION RATES: United States of America, Canada, Mexico, South America, Cuba—one yr. $0.00, ß mo. $3.00. Daily only. Foreign Countries and ^Tew. York City on<* year $i>.00, '•> months $4.50 Daily only| ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Az Egyesült Államokban, Canadaában, Mexicoban, Dél-Amerikában és Cubában. Egész évre $0.00. — félévre $3.00. — Külföldre és New Yorkban egész évre $9.00. félévre $4.50. Budapest Editor Dr. ANDOR KUN budapesti szerkesztő Magyarországi szerkesztőség I Office in Hungary: Budapest, I., Horthy Miklós ut, 15/B | Budapest, I., Horthy Miklós ut, BRANCH OFFICES: Astoria, N. Y. — 31-05 Grand Avenue Bethlehem, Pa. — 843 East 4th Street. Bridgeport, Conn. — 578 Bostwick Ave. Buffalo, N. Y. — 432 Dearborn Street Cleveland, Ohio — 11530 Buckeye Road Chicago, 111. ;— 3520 N. Marshfield Ave. Detroit, Mich. — 7932, W. Jefferson Ave. FIÓK Los Angeles, Cal. Newark, N. J. -Perth Amboy, N. Passaic, N. J. — Philadelphia, Pa. Pittsburgh, Pa. — So. Milwaukee, W So. Bend, Ind. — Trenton, N. J. — Orvosvédelem MINDEN NAGYOBB VÁROSBAN vannak szélhámoskodó orvoosok, illetve olyanok, akik orvosoknak adják ki magukat, betegeket kezelnek, bár soha még csak színét sem látták egy elfogadott orvosi egyetemnek. Legutóbb Chicagóban tartott nagy tisztogatást a rendőrség az Orvos Szövetség panaszára a szélhámoskodó álorvosok között. De a nagy razzia előtt Virginia Gardner, a Chicago Tribune ügyes munkatársa egész sereg ilyen szélhámost látogatott meg “rendelőjében”. Mindenütt betegnek mondotta magát és bár kitűnő egészségi állapotnak örvend, a szélhámosok mindegyike felajánlotta további szolgálatait és a legkülönbözőbb betegségeket állapították meg nála. “Dr.” William J. Elmore, aki csont és bőr specialistának adta ki magát, azzal fogadta a viruló egészségű fiatal lányt, hogy súlyos májbaja van, a betegséget azonnal konstatálta, mikor belépett az ajtón. “Dr.” E. Romanowski a kezelést “ráolvasással” és masszázsal kötötte össze, árai olcsók, egy gerinc masszázsért mindössze két dollárt kért. “Dr.” Joseph Costello, a mindentudó, mélyen a “beteg” szemébe nézett és következőket állapította meg:Balkeze reumásabb, mint a jobb, ezt a balszem kitükrözésén látta. A dignózis többi részét astrológiai alapon igyekezett megmagyarázni. “Dr.” J. E. Weidenfellernek egy olyan villanylámpája volt, mellyel nem kevesebb, mint hatszáz betegséget gyógykezelt és mindig sikeresen. Megmagyarázta az ámuló betegnek azt is, hogy az egész világon nincs még egy ilyen lámpa, mint az övé. De a napfényt imitáló lámpa ma már minden nagyobb üzletben kapható 10—15 dollárért. És így tovább, minden egyes “doktor”, akit felkeresett, betegnek mondotta, egyetlen egy sem állapította meg, hogy teljesen ép és egészséges. : . A “doktor urak” most már a cellában hüsülnek, de jönnek az újabbak, és ami legnagyobb baj, a gyógyulást keresők között még mindig sokan vannak olyanok, akik előnyben részesítik a bőbeszédű, minden hájjal megkent szélhámosokat, mint a tanult, képzett, megbízható orvosokat, akik a képzelt betegnek szemébe mondják, hogy nincs semmi bajuk, az igazi beteget pedig legjobb tudásukkal igyekeznek ismét egészségessé változtatni. Elzász-Lotharingia BISMARCK HINTETTE EL az 1914—1918-as világháború magvát, amikor 1871-ben, a porosz-francia háború után Elzász- Lotharingiát Németországhoz csatolta. Ha némi túlzás is az, amikor egyes történelemtudósok így próbálják leegyszerűsíteni a világháború gyökerét, az viszont kétségtelen, hogy a német császárság megalapítójának, a vaskancellárnak köszönheti Európa, hogy a 19-ik század utolsó negyedétől fogva az évszázados francia-angol bizalmatlankodást, vetélkedést a német-francia torzsalkodás váltotta fel. Amikor MacMahon francia tábornok Sedannal letette a fegyvert és a német csapatok 1871-ban bevonultak Párizsba . Bismarck diktálta a békefeltételeket, a franciák számára a legsúlyosabb csapás volt Elzász-Lotharingia elvesztése. Hogy a poroszfrancia háború vetett véget a második francia császárságnak, — ez nem nagyon fájt a franciáknak, akik amúgy is torkig voltak III. Napóleonnal. De hogy Franciaország elveszítette egyik leggazdagabb és legtermékenyebb birtokát, Elzász-Lotharingiát, ez minden franciának a szívében tőr volt. 1871-től a világháborúig készült Franciaország a nagy revanzsra, készült arra, hogy visszavegye Németországtól Elzász- Lotharingiát. Elzász-Lotharingia volt az a bűvös szó, amivel fel lehetett tüzelni minden franciát, hogy induljon a harcvonalba. 1871-től 1914-ig Németországi lázas igyekezettel próbálta elnémetesíteni ezt a gazdag vidéket. S minden intézkedés, amit ebben az irányban tett Németország, csak újabb olajat öntött arra a tűzre, ami ott égett minden franciában. A harmadik francia köztársaság világháború előtti külpolitikájának minden mozgatója az volt, hogy Elzász-Lotharingiát visszakaphassa Franciaország. Elzász- Lotharingia lebegett a franciák szeme előtt, amikor megkötötték az antant szerződést Angliával és Oroszországgal, jóllehet a harmadik francia köztársaságot egy világ választotta el a reakciós cári Oroszországtól. Amikor a központi hatalmak 1918-ban elveszítették a világháborút, egy percig sem volt kétséges, hogy Elzász-Lotharingia lesz az első, amit Franciaország vissza fog kapni. George Clemenceau, a francia “tigris”, aki a világháború utáni békeszerződéseket diktálta, fiatalember volt az 1870—71-es háború idején, fiatal újságíró volt akkor s azt a megaláztatást, amit Franciaországnak kellett elszenvedni, Elzász-Lotharingia elvesztésével, sohasem tudta elfelejteni. A revanzs órája volt a számára, amikor bejelenthette a franciáknak, hogy Elzász-Lotharingia újra Franciaország OP 16-'* A világháborús békeszerződésekről mostanáig Elzász-Lotharingiáról sohasem tettek említést a németek. Hallgatásukkal mintegy annak a jelét adták, hogy elismerik, hogy a békeszerződéseknek Elzász-Lotharingiára vonatkozó része valóban egy régi igazságtalanságot tett jóvá. Most először tettek célzást állítólag a nácik arra, — és méghozzá egy francia államférfi előtt — hogy Németország újra be fogja jelenteni igényét Elzász-Lotharingiára, ha Franciaország nem teljesíti Németország három más irányú követelését. A német hivatalos sajtóügynökség sietett megcáfolni a hírt. A németek tisztában vannak azzal, hogy ha nem cáfolnak, ezt a hírt háborús fenyegetésnek fogná fel a francia közvélemény. Mert ahhoz nem férhet kétség, hogy Franciaország az utolsó csepp véréig is Elzász védelmére kelne. IRODÁK: — 724 S. Arizona Ave. — 17 Williams Street, Maplewood, N. J. J. — 307 Maple Street - 157 Jefferson Street — 537 Morse Street — 312 Johnston Avenue isc. 1105 N. Chicago A. 1712 So. Kembel Street - 900 So. Broad Street m TED HEALY ismert nevű komikus volt, valami 3000 dollárt fizettek neki hetenkint a filmvállalatok. Karácsony előtt pár nappal Mrs. Healy-nek kisgyereke született. Szóval a Healy családnak boldog karácsonyra volt kilátása. DE HEALY karácsonykor már nem élt. Valamelyik éjszaka sorra járta az éjszakai mulatókat, részeg volt s valami három verekedést bonyolított le ezen az éjszakán, örömében, hogy kisfia ízületett. Kórházba vitték, pár óra múlva meghalt. Mondják, szívbajos volt, mondják, megrögzött alkoholista volt. Mindenesetre rendes körülmények között “body guard”-dal járt. Nem tudni, hogy a body guard mitől őrizte, verekedésektől-e, vagy italtól, de néha, mint ezen a végzetes éjszakán is, sikerült megszöknie a testőrtől. A TÖRTÉNETNEK nincs még vége. A tragikus vég ez: az aszszony egy cent nélkül maradt. Még biztosítása se volt Healynek, vagyona se, sőt utolsó heti fizetése se volt meg, mert Healy heti párezer dollár jövedelmét minden héten elköltötte. Most az egyik stúdióban gyűjtenek Mrs. Healy és gyerekei részére. Gyűjtenek és talán 5 centes adományt is elfogadnak olyan alkalmazottól, aki heti 50 dollárt keres, hogy megmentsék az éhségtől azt az asszonyt, akinek férje heti 3000 dollárt keresett. Ilyenek közelről azok a karrierek, amelyeket a szegények és a névtelenek irigyelnek. VALAMELYIK amerikai újsg írja, hogy Magyarországban, Decs községben az a szokás, hogy az anyós a fiatal házaspár házához költözik s elvégzi a háztartás minden munkáját, azért, hogy a fiatalok hadd mulassanak és éljék világukat. A híradás szerint, a fiatal feleségnek addig ki sem kell mennie a konyhába, amíg az anyós él. Az Isten tudja, honnan kerülnek ilyen hírek a világsajtóba, különösen Magyarországról, ahol legnépszerűbbek az anyóst kárhoztató gúnyoló viccek. Bizonyos, hogy se Decs, se másmilyen községben ilyen ősrégi szokás nincsen, s nemigen akad anyós, aki a menye minden munkáját elvégezze, csak azért, hogy a fiatalok mulassanak és szórakozzanak. Bár az ötlet nem rossz. Fiatal feleségek szívesen behoznák ezt a szokást, de nem valósínű, hogy az anyósok is helyeselnék, mert valószínűleg azt mondanák, hogy: dolgoztam a saját háztartásomban eledet, dolgozzon most a menyem a saját házában. A munka a fiatalságnak való, az öregség jogos ajándéka a pihenés. És ez egyszer az anyósnak volna igaza. LOS ANGELESNEK fényes karácsonya volt, ha a mozicsillagok ajándékait vesszük figyelembe, de szomorú karácsonya volt, ha a rendőrségi adatokat figyeljük. Karácsony napján autóbaleset folytán meghalt 5 ember, 2 haldoklik, megsebesültek kétszázan és száz részeg autóhajtó kapott idézést. Sehol a világon nincs annyi autóbaleset, mint Los Angelesben és környékén. Egyformán okai ennek az autóhajtók és a rendőrség. A forgalmi szabályok lazák, a forgalmi rendőr kevés, az autósok és az ital sok. S ezért sok a halál és a sebesülés. Itt mindenki — illetve minden sokat kereső ember — panaszkodik a ■magas adó miatt, de úgy látszik, mégsem elég magas az adó, ha nem telik belőle külön autóutakra és forgalmi rendőrökre. WASHINGTONI jelentés szerint, hét esztendeje nem voltak olyan jók a viszonyok, mint az utolsó fél esztendőben. Ez mindenesetre örvendetes újévi hír, amikor az összehasonlításnál igen keserves, páratlanul kínos és rossz esztendőket használnak. Egy modern társadalomban a munkanélküliség tulajdonképen csak számtani hiba lesz, amit lehet és kell korrigálni. Minden munkanélküli egy elvesztett vevőt, fogyasztót jelent az iparnak és kereskedelemnek, tehát végeredményben és közvetve veszteséget jelent minden polgárnak. Amerika nagy lépéssel halad a minden munkanélküliséget, nyomort megszüntető modern és megtervezett társadalmi berendezkedéshez. Újévi jókívánságul azt kívánom, hogy ezt minél hamarabb és minél tökéletesebben elérjük. Akkor lesz igazán boldog újévünk. Olyan boldog, hogy esetleg még az elmúlt évek keservét és boldogtalanságát is el tudjuk felejteni. És meg tudjuk bocsájtani. FÜLÖP ILONA AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA? Kalászok a Minit mezejéről Ira: kemény györgy A bevándorlás és a kivándorló MI VOLT a magyar kivándorlás elsődleges és mélyenszántó oka? Erre a kérdésre csakis ez lehet a felelet: a földtáró magyar ember lelkének a magyar röghöz való ősösztönös ragaszkodása és az ebből táplálkozó földéhsége. A magyar föld egyszerű gyermekei, akik lelkükben nagyszótlanul bár, de mégis örökösen mélységes szerelmet vallottak a földnek, egyszer csak ráébredtek arra, hogy hasztalanul foltozgatják csontjaikkal a kenyérrel biztató földet, mert azon csak másoknak és másokért arathatnak. Vagy pedig, ha maguknak is arathattak volna néhanapján: az ezer esztendőn át véres folytatásán vajúdó és kegyetlenül kiuzsorázott földanya petyhüdt emlőiből nem facsarhattak ki mindnyájuknak újabb és elégséges életteret. A földért földtelenül görnyedő Jánosok már hasztalanul kotorgatták ki meglapuló lelkük rejtekéből a régi bizakodásokat és didergő reményeket, amiket csak nagyritkán vagy sose váltott valóra szűkmarkúságával az Élet és ezért a félrebillent lelkű emberekben tótágast álltak az ösztövér gondolatok és cigánykereket hánytak a megostorozott érzelmek. Nagy magaijedtükben tehát megismételték a népvándorlás idejét a földtelen Jánosok százezrei és megszeppent lélekkel bár, de mégis nekivágtak a nagyvilágnak, hogy valamikor valóra válthassák ígéretes álmukat: a kenyéradó magyar föld egy-egy falatjának meszerzési lehetőségét. És itt, a közhit szerint “aranyországnak” vélt határon, a régen penészes krajcárokat is vajmi ritkán látó szegények, az anyatej után gőgicsélő csecsemő mohóságával kaptak a nagyobb pénz után és álmaik valótlanságát is valóra igyekeztek váltani, legalább nekilendült képzeletük szárnyán. S még a hazátlanság szomorú vizeinek tükrén is felütötte fejét néhanapján: az emberi élet nagyobb szépségeit ígérgető liliom. Évek múltával emberekké nőttek itt a terhes hétköznapok tétován tipegő gyerkőcei és a biztatóbb emberi élet hangos trombitaszavára lassankint észbekaptak azok is, akiknek koponyáiban talán még mindig ott motoszkált a vereckei szoroson való átjuthatás gondja. A kamasz évek bizonytalansága után lehiggadt bizonyos mértékben az amerikai magyarság és rendezgetni kezdte a szerteszét szórt patyolatot lelki almáromjában. Egy ideig ugyan átdidergett még rajta rovásra ritkán vágott jövőjének örök bizonytalansága, de már szóra kapott ingadozó lelke és ébrenalvásának álmaiba belekongatta ébresztgető harangját a meztelen Valóság, hogy akarva akaró emberi életté formálja a bizonytalanságot. Évtizedek során bele kellett ugyan ágyaznia saját akarását a fogadott haza akaratába, de még mindig a magyar szülőföldre való visszatérhetés délibábja libegtette ígéretes lelki képeit Mikor azonban a történelem legnagyobb balekjének, a magyar baleknek, minden álmát elriasztotta és tönkretette a rémes világkatasztrófa: a kétségbeesés az égő toronyból lezuhanó harangok veszett kongásával rogyott az ijedt emberekre és szomorú csődbe kerültek a megbújt reménységek. A visszasíró magyart úgy lelki térden rúgta a durva valóság, hogy minden féltve ápolt vágyakozása is belesántult a rúgásba. És amikor a “múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény” népe felett mindegyre gyorsabban elszállottak az évek madarai és egyre jobban megette a koldus reménységét az idő beléhajlott kegyes emlékezéseivel a régmúlt jegenyéinek megnyúlt árnyékaiba s a letűnt időkbe kapaszkodó szeretetéből csacsogó patak lett, amelynek hüsitő vizében megmártogatta a lelki forrásából felbuggyanó szavakat. És már csak csapongó képzeletének megsuhanó szárnyán és már csak mindjobban ritkuló ünnepnapjain juthatott el a valótlanság színes világán keresztül az Ígéret földére, hogy így még a hétköznapok szürke színeiből is pompásan színes képeket formáljon visszaemlékezése. A régmúlt jegenyéinek erősen megnyúlt árnyékaiban hangolom fel lelki hegedűm húrjait azért, hogy maradék magyarok bánatos, lelki kiskertjeiben legalább néhanapján illatos rózsákat nyisson ki a visszaemlékezés melengető napsugara.) Következő írásaimban szerény tehetségemtől telhetőleg s az adottság szerint komolyabb vagy derűsebb hangon, de mindenkor a kegyeletes szív melegségével emlékszem meg a következőkről: Kerényi Frigyes, Reményi Ede, Dr. Gerster Árpád, Feleki Károly, Rudnyánszky Gyula, Loew N. Vilmos, Böhm Károly, Baracs Henrik, Kohányi Tihamér, Berkó D. Géza, Sima Ferenc, Dr. Rosenberg Emmánuel, Dr. Bárándy Oszkár, Kováts Kálmán, Szepessy Gyula, Kende Géza, Mihók Sándor, Mogyoróssy Árpád, Ludvig Ernő, Konta Sándor, Hoffmann Géza, Kováchy M. István, Kunctz Tivadar, Kováts Lajos, Nyitray Emil, Erdélyi Sz. Gusztávné, Pesty Gyula, Marczinkó József, Szepessy L. József, Perényi Béla, Papp Ferenc, Tomorszky Mihály és a régi újságterjesztők, Györgyi N. János, Zöldy Pali, Kuzma Mihály és társai, Hegedűs Pál és Heffler András, Heltai Árpád, Dobos Miklós, a három Klein, a Wohl-féle magyar asztal, Róth Gyula, Gerő “Csárli”, Komarek W. János, Jósika-Herczeg Imre. Egyelőre ezeket jegyeztem fel lelki táblámra és köszönettel venném, ha a szíves olvasó felhívná figyelmemet azokra, akiket kifeledtem volna. Negyven esztendő nagy darab idő és a régi mondás igazsága szerint: “A vén cigány minden nap egy nótát felejt”. Fogadják apró megemlékezéseimet az olvasók olyan szeretettel, mint amilyenekkel írom azokat és ha írásaimban itt-ott emberi fogyatkozásokat is említenék, ne vegye azokat zokon senki, mert hiszen emberekről írok, akik csakis emberi erényeik és fogyatkozásaik együttesében lehettek embernyi emberek. SŐ ÉS PAPRIKA HIRDETÉSI HASÁBOKON ritkán talál az ember olyan jelentéseket, amik a szociális haladás rubrikájába illeszthetők, de ezen a héten tanúi voltunk egy ilyen hirdetésnek is. A New York Times hasábjain, a másik hatalmas amerikai napilap, a Chicago Tribune kérkedett el egy egész oldalas hirdetésben azzal, hogy az alkalmazottjai meg vannak elégedve állásaikkal. Elkérkedik a Chicago Tribune azután azzal is, hogy alkalmazottai egymás között házépítő szövetkezetet alkottak és most már 485 családnak van kényelmes, szép saját otthona és ezek közül a házak közül 339 ki is van fizetve már. A nagyobb hitelesség kedvéért azután ügyes fényképek egész sorát is bemutatja ez a jól csoportosított hirdetés. A házak igen gusztusosak, az ember érzi, hogy mögöttük megelégedés, biztonság honol, hogy azok, akik a fizetéseikből képesek voltak ilyen szép , többnyire emeletes és némelyik esetben valóságos kis palotának beillő házat építtetni, csakugyan lelkes és odaadó alkalmazottai annak a vállalatnak, amely jólétüket enynyire a szívükön hordja. . . Lát, lám... gondoljuk magunkban, amikor átböngésszük a hirdetést. . . Milyen könnyű megtanulni, hogy így is lehet intézni a dolgokat. . . Milyen kevés revolució kell hozzá. . . És milyen könnyű és természetes és emberi az ilyen evolúció . . . Még emlékszünk reá, amikor az ilyen öndicsérő és kérkedő hirdetések azt adták hírül, hogy a vállalat milyen óriási osztalékokat fizet a részvényeseknek, akik pénzüket befektetik... Még emlékszünk, amikor az évi nyereségek hatalmas summájával kérkedett minden üzletvezetőség... Amikor a költségek leszorítása, az üzemi kiadások apasztása, a személyzeti fizetések minimumra redukálása volt az ambíciója minden üzletvezető úrnak, aki a szakmájában ki akart tűnni. . . U Ugye most már ilyesmivel mégsem lehet dicsekedni, üzletvezető urak. . . Ugye most már, — ha dicsekedni tetszenek — egy kicsit azzal is kérkednek, hogy mit, nyújtanak munkásaiknak, tisztviselőiknek?... Lássák, — tisztelt urak, — ennyi az egész. Ez az egész titok, ami a sztrájkok, zavargások, ipari konfliktusok, piketek, szervezkedések és egyéb ilyen zavaró tünetek mögött van... Csak arról van szó: egy kicsit a munkás érdekében, az ő jólétéért, kényelméért, hasznáért és biztonságáért is kegyeskedjenek érvényesíteni brilliáns üzletvezetési képességeiket. . . És higyyék el, melegítőbb, szebb, derekabb és jólesőbb lesz önöknek, — üzletvezető urak, — ha egy pár kiszáradt zsugori részvényes helyett, az overallos, vagy fehérgalléros munkásaik fognak felállani az év végén és megveregetni az önök vállát. GÁSPÁR GÉZA A MAI NAP portréja Kétségtelen, hogy a New Deal alkotások sorában elejétől fogva, a Civilian Conservation Corps volt az, amely általános megelégedést váltott ki mindenütt az országban. Szomorú kialakulás, hogy a mai “spórolós” korszakban ezt az intézményét is szűkebb keretekbe akarja vonni a kormány. Robert Fechner, a CCC táborok szövetségi igazgatója — akit mai portrénkon mutatunk be, — a napokban hosszabb tanácskozást folytatott a Fehér Házban Roosevelt elnökkel és ettől a tanácskozástól függ most, hogy hány CCC tábort szándékozik feloszlatni a közeljövőben a kormány. A táborok feloszlatása kínos helyzetbe fog sodorni sok ezer amerikai ifjút, akik eddig hasznos munkát végeztek az ország javára. Ezeknek a fiatal embereknek most a magániparban kell elhelyezkedést keresniök, de hogy ma, a munkanélküliség fokozódása idején, hogyan sikerülhet ez, arra sem a Fehér Ház, sem az egész New Deal nem adhat választ. ROBERT FECHNER rés z évforduló UTÓBBI NAPJAINKBAN szokatlan arányú vasúti szerencsétlenségek hírei, megrázó részletleírásai járták be a hírlapokat. De ugyane napokban mindezeknek visszatérő kísérteteként fölébe emelkedik most 20-ik évfordulójának gyászünnepével a savoyai Saint-Michel-de-Mauriennes vasúti szerencsétlenségnek emlékezete. Az a szerencsétlenség a világháború idejébe esett, de a francia cenzúra még a francia lapokban se engedte közölni. A saint-micheli katasztrófában 660 francia katona halt szörnyű halált. 1917 decemberében történt. Az olasz hadszíntéren 1100 francia katonát szabadságoltak. Ezer katonát zsúfoltak össze egy szerelvényen, hogy útnak indítsák őket hazájuk felé. A szerelvény december 12-én érkezett a modapei olasz—francia határállomásra. A mozdonyvezető először nem akarta folytatni az utat, mert a hegyvidéki pályán túl nehéznek találta a szemelvényt egyetlen mozdony számára. De nem tudtak még egy mozdonyt szerezni és így kevéssel éjfél előtt a halálvonat mégis elindult útjára. A sínek jegesek voltak és egyszerre csak kiderült a borzalmas tény, hogy a fékek felmondták a szolgálatot. A nehéz szerelvény csakhamar valósággal zuhant lefelé az Arc-völgy meredeken lejtő, fordulókkal teletűzdelt pályáján. A vonat hamarosan százkilométeres óránkénti sebességet ért el, amely végül 180 kilométeres sebességig fokozódott. A saussazi hídon a túlterhelt kocsik elszakadtak a mozdonytól. Csodálatos módon a mozdony kisiklás nélkül folytatta útját. Az utána következő kocsikat azonban kivágta a sínekből a kanyarodó. Nekicsapódtak a magas sziklafalnak, amely a pályát szegélyezte és izzó-porrá törtek. A vonaton lévő lőszer, kézigránát felrobbant,a kocsi romok kigyulladtak és a beléjük szorult katonák a lángok martalékává váltak. Alig akadt a katonák között egy is, aki sértetlenül menekült volna meg, a legtöbben nyomorultul elpusztultak. Az idei gyászünnepségre nyolcszáz francia család tagjai jelentek meg a saint-micheli emlékoszlopnál, hogy adózzanak elpusztult vagy rokkanttá vált családtagjuk szerencsétlensége emlékének. A VESZEDELMES BANKJEGYEK Eddig csak felületesen beszéltek arról, hogy a kérői-kézre járó pénzek, különösen a papírpénzek felületén sok piszok és kártékony bacillus ragad meg. Most a prágai n nemzeti bank komolyan és tudományosan is megvizsgáltatta a mindenkit érdeklő kérdést. Mindenekelőtt megmértek pontosan 1000 darab használt és 1000 darab vadonatúj bankjegyet s kiderült, hogy az 1000 használt bankjegy 70 grammal többet nyom, mint ugyanannyi használatlan. 1000 bankjegyhez tehát 70 grammnyi piszok tapadt rá a kézről-kézre járás közben.