Amerikai Magyar Népszava, 1958. szeptember (60. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-02 / 206. szám
MR OLDAL Second class mail privileges authorized at Cleveland, Ohio Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS ,Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre (one year) $25.00; félévre (half year) $13.00. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Alliance, O., 766 E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N. Y., P. O. Box 152 Niagara Square Station Chicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J., 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Philadelphia, Pa., 122 W. Loudon St. Trenton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. 271 College St., Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 TERROR PARISBAN Az algíri terroristák Franciaországiba tették át székhelyüket és sorozatos bombamerényletekkel, gyújtogatásokkal, szabotálásokkal próbálják megfélemlíteni a francia népet és kormányát. Az eredmény persze ennek éppen az ellenkezője lesz. A franciák majd kitessékelik az országban dolgozó és kenyeret kereső arabokat. Nemzedékek óta élnek Franciaországban algíriaik, közöttük olyanok is, akik Párisban, Marseilleben születtek és sohasem látták Algírt. A többségük jó franciának vallja magát. De a tulzók, fanatikusok és a politikai stréberek most földönfutókat csinálnak belőlük. Ezek a franciaországi araboik már nehezen tudnak beilleszkedni az afrikai keretekbe. De Gaulle tábornok őszintén és becsületesen nyújtott békejobbot az afrikai araboknak, de a szélsőséges nacionalisták és a kullancsként beléjük kapaszkodó kommunisták szakítást akarnak, nem bélkiét. Az algíri nép nagy többsége szintén békét szeretne. A terroristák éppen olyan irgalmatlanul bánnak el saját fajtájukból lekkel, mint a franciákkal, ha valaki ellenkezik követeléseikkel, így aztán De Gaulle számára nem marad más hátra, mint a harc folytatása. A franciaországi merényleteket nemcsak, hogy nem tagadták, de még dicsekedtek is vele a nacionalisták, akik mögött persze Nasser áll. Míg Nasser lépteit a Kremlin irányítja. EGY JÓZAN HANG Ha rakéta kérdésekre kerül a sor, az utóbbi időben divatos a vészmadár szerepét játszani. Mindenki sötét jóslatokat tesz, hogy milyen “szakadék” van a szovjet rakiátiafejlődés és a sajátunk között és hogy 1960 után ez a szakadék még szélesebb lesz. Saltenstall szenátor vállalta a szerepet,hogy kissé józanabb és optimistább hangot üssön meg azokkal szemben, akik azt hiszik, hogy máris másodrangú szerepet játszunk a szovjettel szemben technikai téren. A szenátor rámutatott, hogy a Thor középtávú rakéta máris gyártás alatt van és az Atlas hosszútávú rakétát sikerrel próbáltuk ki.Három amerikai műbolygó kering a világűrben és noha kicsik, tudományosan jobban vannak felszerelve a szovjeténél. Légierőnk, amely midig jónéhány évig fontos szerepet fog játszani, legjobb a világon. Mi állítottuk elő a világ első atomhajtásos búvárhajóit, amelyek csak nemrég haladtak át a jég alatt az Északi Sarkon. — ítéletünkben külömbségetkell tennünk, — mondta a szenátor — ama következtetés között, hogy a szovjet mit készül tennii és ama tény között, hogy mi ténylegesen mit teszünk. Sohasem leszünk második helyen, ha erősen dolgozunk. Örülünk, hogy ez a nyilatkozat elhangzott. Mert bár sohasem tanácsos az ellenséget alábecsülni, épolyan hiba lenne túlbecsülni. ŐSZI SZELEK Augusztus utolsó napjaiban még aranysárgán tűz le ránk a napsugár és testet-lelket melegít a verőfény. De az esték már hűvösek, az éjszakák hosszabbak. Reggel olyan hideg volt, hogy az automata fűtése megindult. Első ízben tavasz óta. Az évszakok körbe-körbe játéka tehát új szakaszhoz érkezett. A kertben már sárga faleveleik hullanak a zöld pázsitra. Ezek az első fecskék. Nemsokára annyi lesz majd a sárguló levelek halma, hogy a kertvárosok házigazdái nem győzik a seprést, gereblyézést. Az őszi magvetés kezdetét vette. Kanada felől köd hömpölyög át az Erie tavon. A táviródrótokon varjak kárognak és a tücskök esténkint mintha idegesebben cirpelnének. A fák üstökét hideg szeleik cibálják. A képeslapokmár az őszi divatot hirdetik, az autógyárak az uj modellekkel hivalkodnak. A gyerekek készen állanak az iskolák inváziójára. Ökörnyál úszik a levegőben és a tükörbe néző férfiak és nők reggelenkint ősz hajszálakat fedeznek fel a fejükön. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA A RÉGI JÓ IDŐK Dr. Szánthó József Nagy fába vágtam most a fejszémet, amikor elhatároztam, hogy a zenérár írok. Nagy mezőt szándékozom learatni, lehet, hogy hamarább elkészülök az élettel, mint az aratással. Sajnálnám mind a kettőt. Az életet is, amelynek annyi a gyönyörűsége a maga szegény egyszerűségében, talánmég jobban azt a dús mezőt, hogy úgy hervadjon el minden szála a maga tövén,, hogy esetleg ne akadjon még olyan valaki sem, aki imakönyvében lepréselje annak néhány tarka levelét, egy-egy csodálatosan szép virágát, ha másért nem, azért a sok színes emlékért, amik azokhoz fűződnek. Virágos ez a mező. Nem volt, nem is lesz olyan zsenije az alkotó művészetnek, aki palettáján ki tudná keverni minden színét annak a virágos mezőnek. Munka lesz azt még learatni is. Lehet, hogymire az aratással végzek, nyeléig csonkra kopik a kasza és odakerül gazdájával együtt az ócska lomok közé, lészen nyeléből legjobb esetben tüzrevaló . . . res fata trabunt ... a vele való munka eredetileg is arra van szánva, hogy tüzet gerjesszen, hogy melegítsen. Virágos az a mező . . . nóták . . . sok-sok gyök,önyörű magyar nóta . . . egy-egy virágszál . . . tündérkert azok összessége. Nem vagyok sem túlságosan soviniszta, sem elfogult akkor, amikor csak a magyar nótákat említem itt meg, amikor nem állítom itt glédába az úgynevezett klasszikus zenei alkotásokat, a más népek, nemzetek nótáit sem. Valamikor majd sor kerül ennek megokolására is. Ennek a sorozatnak keretében nem srok a nótákról, még a magyar nótákról sem részletesen. Itt csak zenéről lesz szó, igaz, hogy annak parádés része a magyar zene, a magyar muzsika, de annak a sok ezer gyönyörű magyar nótának a szövege egy test, egy lélek annak muzsikájával, a kettőt szétválasztani nem lehet, egyiket a másik nélkül megérteni, méltatni sem. Akár egyiket, akár másikat hanyagoljuk el, olyan volna az, mintha valaki a tündér királynéról leráncigálná a szivárványszínű palástot, az észvesztő álomtestet és nem hagyna azon egyebet, mint a csontvázat. Majd írok én azokról is, de nem ennek a sorozatnak a keretében. Az élvezet, gyönyörűség lesz, — ez itt csak munka. Elnagyolni se akarom azt a másikat ennek a mostaninak kedvéért. * Azokban a régi jó időkben a családfő gondoskodott arról, hogy a karácsonyfa alatt minden családtag megtalálja a maga karácsonyi ajándékát, bőségesen, sokszor még az anyagi erőkön túlmenő mértékben is. Nagy öröm volt az ajándékokat kapni, — de talán még nagyobb öröm volt, aminthogy mindig a legnagyobb öröm — adni. Maga az ajándékozó is megtalálja a karácsonyfa alatt a maga ajándékát, ha fiatalabb volt, néhány nyakkendőt, ha öregebb, a minden évben kijáró ebugát posztó-papucsot, melyre szerető kezek figurákat, virágokat filmeztek tarka berliner pamutból. Ha én a nótákat, a magyar nótákat ennek a cikksorozatnak keretében akarnám kurtán-furcsán elintézni, olyan volnék, mint azok a családtagok, akik azzal a szerény hímzett papuccsal kényelmesen, fejtörés nélkül intézték el az öreget. Hiszen minden okaik és joguk megvolt arra. Félrerakosgatott fillérekből teremtődött meg a szerény ajándék, lemondást jelentette annak megteremtése, hogy ne lett volna kedves a maga egyszerű szerénységében. De már jómagam nem rázhatom lenyakamról a nótákat, a magyar nótákat ilyen alázatos szerénységgel. Egész életemben szedegettem, gyűjtögettem én azokat a szines, gyönyörű virágokat arról a nagy mezőről, gondosan őrzöm azokat, — az illatos virággarmada kötelezettséget is jelent; — nekem jogom, de kötelességem is azok prófétájának lenni s az azokban hívők előtt bizonyságot tenni arról, ami azokban a magyar nótákban lakozik, írásomban több embernek mondhatom el, mint amennyinek a fülébe muzsikálhatom. * Térjünk vissza még egyszer arra az ajándék papucsra. Fiaménak fellegvára a Tersato. Háromszázhatvanöt kőbe vágott lépcső vezet fel a szerény magaslatra, amennyi napja van az esztendőnek. Szerény templomocska van a tetején, a csodatevő Mária temploma. Az ájtatos hívek azt tartják, hogy az a templom Szűz Mária háza volt Bethlehemben, Mária menybemenetele után az angyalok hozták ide a Tersato-ra. Ki miben hisz, abban üdvözül. Egyik nagy egyházi atyánál olvastam, hogy az az emberevő maori, amelyik színes füvekből alkotott kosárkában őrzi és imádja a maga fétisét, hisz benne, mint a legfőbb valakiben, aki őt magát s az egész világot teremtette, megtartja és igazgatja ,hiszi, hogy attól származik minden jó, amit életével együtt kapott és a jövőben kaphat, — az a vad ember ünvözül, — még ha az a fétis nem is egyéb, mint egy valahonnan odakerült rozsdás dugóhúzó. Hogy még másik három templomocska is van a világon, amelyikhez ugyanez a monda fűződik, külömbséget nem tesz. Nem fontos az sem, hogy igaz-e a monda, vagy sem. A hit, az, ami üdvözít, a minden megokolás nélkül való, erős hit . . . credo, quia absurdum, így mondta ezt a nagy egyházatya ... Amikor a tengerész útra akar kelni, felgyalogol Fiuméban ,a csodatévő Mária-templomba, imádkozik útja szerencséjéért. Ha pedig valahol, akár tengeren, akár szárazon valaki nagy bajba kerül, fogadalmat tesz a tersatói Máriának, hogy ha megszabadítja, azt az egész veszedelmes helyzetet, amiben volt, megfesteti és a képet odafüggeszti a templomocska falára. Mi írja: DR. SZÁNTHŐ JÓZSEF nél fogva a templomocska falán egész sereg borzalmasnál borzalmasabb képes ábrázolat lóg, sokszor mosolyogtam én ott nem annyira azokon a képeken, mint inkább az emberi gyönge, esendő természeten, amelyik képes becsapni magát a kegyes pátronust is. Ott a veszedelemben az az esendő, de akkor kétségbeesett valaki bizonyára nem ilyen festményt ígért, beígérte volna az akkor, ha élne, magát Michel Angelót is, de amikor kiszabadult a veszedelemből, revideálta a művész személyét illetőleg való elgondolását, s a kivitelnél megelégedett valamelyik jámbor szobafestővel is. * Hát ezt az ajándék-papucs kedvéért meséltem itt el. Hiszen sem ez, sem maga a papucs szorosan véve a zenéhez nem tartoznak, de el nem hallgattam volna ezeket egy vak lóért. Öreg ember szeret sokat fecsegni, az író meg a maga elfogultságában azt hiszi, hogy talán lesz olyan valaki is, akit ezek érdekelnek. Odahaza egyszer valamikor, azokban a régi jó időkben egyik öreg barátom dicsekedve mutogatott nekem egy pár ilyen karácsonyi ajándékpapucsot, mondván ... az anyósomtól kaptam. Ha nem mondta volna meg, ki volt az ajándékozó, akkor is rájöttem volna akkor, amikor a papucsot alaposan megnézegettem. A két darab papucs felső részére egy-egy sárgarigó volt hímezve. Hogy azok madarak, azt a megajándékozott eskü alatt állította, hogy pedig, ha madarak, akkor sárgarigók, azt már én magam vágtam bele a köztudatba, azon az alapon, hogy a piros poszton a hímzésnek sárga berliner pamuk volt a matériája. A hímzés kivitelében az egyszerűség dominált. Primitív kontúrok, egy megtört függőleges szál a madár-lábszár, a végén egy-egy iksz, a karmok. Az egész remekmű megalkotása nem vett több időt igénybe háromnegyed óránál. — Nos mit szólsz hozzá — kérdezi a barátom, — ugye gyönyörű? , — Káprázatos, — feleltem, — mit mondhattam volna? Ahogy én az anyósát ismertem, attól ez is mesébe való teljesítmény volt. A barátom hitt abban a papucsban. Ezt a hitet szentségtörés lett volna megbolygatni. Érték volt számára az a pár papucs, segédeszköz, mely megédesítette az anyóssal való kényszerű együttélés keserűségeit. Ezt a barátomnak el nem mondhattam, valamint hogy nem mondhattam el azt a régi históriát sem, ami arról a papucsról eszembe jutott, mint ennek és ehez hasonló más papucsoknak természetes és törvényszerű következménye. Beállit valaki a rövidáru üzletbe, — gyászszalagot kér. — Széleset, vagy keskenyet, — kérdezi a boltos. — Az is külömbség?— Igen, — minél közelebb állott a megboldogult uraságoid szivéhez, annál szélesebb a szalag. — Úgy? Akkor adjon egy szál fekete cérnát, — az anyósom halt meg. (FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK) - IGAZSÁGOS ÍTÉLET Mi itt úgy félünk a derék közlekedési rendőröktől, mint a tűztől. Rendszerint oleánder bokornak vannak maszkírozva és csak akkor jönnöyünk rá, hogy bajban vagyunk, mikor egy oleánder bokor felhorkan és nyeritve rohan utánunk és az út szélére kényszerit, hogy szerény adatainkat felvegye és ránk sózzon öt vagy tíz dolláros büntetést. Minden oleander bokorra gyanakszom, de mégsem állhatok meg minden tíz lépésre, hogy megszagoljam őket, vagy házkutatást tartsak lombjai között, így adódott, hogy ifjúi sietségemben elnéztem egy kis európai bogárfajtát ami akkora mint egy gyermekkocsi, de olyan szemtelen mint egy piaci légy és szabálytalanul elébe kanyarodtam, miáltal egy ártatlannak látszó oleander bokor hirtelen felnyerített és mögüle egy motorkerékpáros rendőr ugrott elő. Minek következtében pár nap múlva a “traffic court’’-ban, azaz a közlekedési bíróságon találtam magam. Természetesen nem én voltam az egyetlen bűnöző. Hosszu sora a bűnözőknek vonult fel előttem az bíró elé, ami igen jó lecke volt, mert csak úgy röpködtek az “öt nap vagy 50 dollár” című ítéletek, s belém tették az úgynevezett “holy terror”-t. Ugyanakkor időnként fel is lélegzettem, mikor olyasmi volt, hogy valaki részegen belehajtott másvalaki livingroom-jába, nem adott udvarias felvilágosítást, hogy mit keres ott, ellenben szabályosan kihátrált és megpróbrál (a balga!) eliszkolni, gondolván, hogy mivel “ki haekolt”, a számtábláját nem látta meg a livingroom tulajdonosa, aki éppen egy izgalmas regényt olvasott, amúgyis. Ennek a derék embernek a pénzbírsága százasakban futott. Ehhez képest én igazán mit sem követtem el, s magamban szavaltam azt, amit védelmemre fogok előállni, amikor egy kedves, fiatal ügyvéd kíséretében, egy mérhetetlenül idős hölgy állt a bíró pulpitusa elé. Száztíznek néztem, de kiderült, hogy csak 97 éves volt. Magas, csontos asszony, kevés hófehér hajjal, szemüveg nélkül és bottal a kezében. Na, gondoltam, hogy ennek még van hajtási engedélye! Ám az ügyvéd kenetteljes szavaiból kiderült, hogy az öreg hölgyet nem hajtási, hanem gyaloglási hiba miatt citálták a törvény elé. Azzal kezdette az ügyvéd, hogy az öreg hölgy 85 éve lakosa Los Angelesnek, s miután már 97 esztendős, s agya rendszerint a múltba mereng vissza, valahogy azt képzeli, hogy Los Angeles még mindig az a kicsi “pueblo” vagyis falu, ami az ő ifjúkorában volt. Ennek tulajdonítható, hogy nem veszi tudomásul a rohanó autókat és nem törődik azzal, hogy hol kell a gyalogjáróknak átmasírozni az útkereszteződésnél. Ő ott jár át, ahol neki tetszik. És neki ott tetszett, ahol a legjobban rohantak a kocsi, mert éppen a patikába igyekezett pirosítóért és mivel igen öreg, s a lábai reszketnek, nem volt kedve legyalogolni az útkereszteződésig, hanem a blokk közepén vágott át, hogy pont a patika előtt lyukadjon ki. Ez ugye, érthető, szavalta a buzgó ifjú ügyvéd. Ilyen öreg asszonytól, akinek az agya vándorol, aki a múltban él és nem a jelenben, aki reszketős és alig áll a lábán, igazán nem lehet rossznéven venni, hogy nem tudott eltántorogni az útkereszteződésig. Persze több autó az utolsó pillanatban bírt csak lefékezni és a rendőrnek, aki a ticketet adta az öreg hölgynek, igaza volt abban, hogy több szerencsétlenség is történhetett volna, ha az autók egymásba futnak a hirtelen lefékezés miatt. De a szerencsés tény az, hogybaleset nem volt, s az öreg hölgy nyugodtan átballagott a pirosítójáért, s kutyabaja nem történt, azonkívül, hogy fel van háborodva, amiért neki ticketet adtak. Mivelhogy nincs szokva ahhoz, hogy “pueblójából” világváros lett és mivelhogy a lábai erősen reszketnek, és ha valaki 97 éves az már nem mérhető normális mértékkel, a bíró legyen szíves és ne büntesse meg. Nekem nagyon tetszett az ügyvéd beszéde a pueblóval és a múltba vándorló aggyal, meg hogy 85 éve lakosa a pueblónak, ami orvul világvárossá nőtte ki magát. Hiszen ez az öregasszony, ha jól megy, még aranyat is mosott a mai Wilshire Boulevard helyén! Nem értettem tehát, hogy miért lett mérgében vérvörös a derék matróna és miért emelte botját a buzgó ifjú ügyvédre.A matrónát le kellett csillapítani és nyu otta. KECSKEMÉTI ERZSI galomra inteni s közölni vele, hogy akkor nyilatkozhat majd, ha rákerül a sor. Le akarták ültetni a bírói emelvénytől pár lépésnyire, de ő széket kért, hogy hallhassa jól a bíró válaszát, tehát oda ültették az emelvény elé. Na, gondoltam, most fog igazán felrobbanni az öreg hölgy. A bíró ugyanis rettentő szigorral nézte, s látszólag, semmi hatást nem tett rá a 85 éves rezidencia, a vándorló agy, és a jól megszokott puebló. A bíró azt mennydörögte, hogy semmi részvéte nincs az öreg hölgy iránt, s ha mindenáron municipális mártír akar lenni, azt el is fogja érni, ha még egyszer elköveti azt a haramiaságot, hogy a blokk közepén akar átvágni, tekintet nélkül a szegény autósokra, akik életüket kockáztatták azért, hogy az ő kedvéért az utolsó pillanatban lefékezzenek. Ha valaki 97 éves korában pirosítóért tud menni a patikába, arról nem lehet elhinni, hogy a múltban él és pueblónak képzeli Los Angelest. Aki pirosítót használ, az modern asszony, akárhányezer esztendős. Akinek olyan fontos a modern kozmetika, hogy autósok életét kockáztatja miatta, az semmiféle bírói elnézésre nem számíthat, mert annak tudnia kell azt is, hogy az útkereszteződéseknél a fehér vonalak azért vannak odapingálva, hogy a gyalogjárók nyugodtan és épségben áttérjenek a pirosítójukért. Balga létemre nem értettem, hogy a matróna mitől lesz egyre vidámabb, s mikor a bíró kimondotta, hogy tíz nap vagy húsz dollár s az ügyvéd esdeklésbe akart fogni, a 97 éves aszszony elragadtatva ugrott fel és ha vissza nem tartják, barackot nyom a biró fejére. Végre egy igazságos ítélet, kiabálta, végre, hogy egyenjogú embernek nézték és nem vándorló agyú relikviának! Igenis szemtelen voltam, mondotta, emberek életét kockáztattam, s ha felmentettek volna, ezt a bíróságot úgy elhanyagolta volna, mint a pinty, minden peres ügyemet máshova vittem volna. A bölcs bíró mosolygott és kezet fogott a pueblóssal. A közönség megtapsolta őket. Az ügyvéd kiiszkolt és nyilván nem számít a honoráriumára. (By the way, engem felmentettek. Kimagyaráztam magam.)