Amerikai Magyar Népszava, 1960. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-01 / 51. szám

’d. OLDAL Second class mall privileges authorised at Cleveland, Ohio Published dally, except Sunday and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 805 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter­ year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre (one year) $25.08 félévre (half year) $13.00 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Bridgeport Conn., 578 Bostwick Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ava Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Garfield, N. J , 32 Division St. Buffalo N. Y., P. O. Box 152 New Brunswick, N. J., 98 French St. TMIa^n’ra Sau’are Station PeWh Amboy N J *01 t Chicago, 111.,^ 8341 Prairie Ave. Philadelphia, Pa.: 4631 N. Rosehill St. Alliance O, 760 E. Summit Street Trenioi., in. J., oil Genesee aucci Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. 271 College St., Toronto 2-B. Ont.. Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 KIKNEK NEM SZABAD HÁZASODNIOK? A házasságok egyre rosszabbodnak Amerikában. Nemcsak a válások száma növekszik egyre jobban, de a gyilkosságok is, melyeket az egymástól szabadulni akaró házastársak követnek el. Most fognak ítélkezni dr.Fich és kedvese ügyében. A gazdag sebész meg­ölte a feleségét, hogy a titkárnő­ szeretőjét elvehesse feleségül. Az asszony elvált volna, de az orvos attól félt, hogy sok pénzébe fog kerülni a válás, így inkább megölte. Gyilkosságot követett el. Mrs. Nelle Lassiter, egy gazdag detroiti automobil-kereskedő felesége. A nő azért ölette meg a férjét bérgyilkosokkal, hogy férje volt társával zavartalanul élhesse világát. Hugo A. Bourdeau, a marylandi egyetem szocioló­gia tanára és a baltimorei házassági tanácsadó intézet vezetője a következőket nyilatkozta nemrég tartott előadásán: Négy típusú nő és férfi van, akiknek sohasem sza­badna megházasodniok. 1. A karrierista. Ezek azok a nők és férfiak, akik­nek a házasság csak akkor jelent valamit, ha az a jö­vőjüket elősegíti. A házasság a szemükben egy olyan kényszerhelyzet, melyet mindenki elvár tőlük: a fő­nök, a társadalom. Ezek az emberek sajnálják az időt, melyet a házasság elvon a munkájuktól. Ezeknek az embereknek állandó bűntudatuk van a munkájukkal és a házastársukkal szemben. 2. Az önző ember. Ezek annyira el vannak foglal­va a saját énjükkel és problémájukkal, hogy képtelenek a legközelebbi hozzátartozójuk bajával törődni. Ezek önzők és elvárják, hogy mindenki lemondjon minden­ről az ő kényelmük és hiúságuk érdekében. Érzelmi­leg is mindig magasra támaszkodnak és magukon kí­vül vannak a dühtől, ha valaki ellent mer nekik mon­dani. 3. Az örök gyermekek. Ezek vagy nem tudnak, vagy nem akarnak elszakadni a családjuktól. Még negyven éves korukban is a mama kötényébe kapasz­kodnak. Semmiféle döntést a szüleik nélkül nem hoznak és amint a legcsekélyebb bosszúság éri őket, haza­ro­hannak a szüleikhez. A családjuk nélkül semmiben sem akarnak résztvenni. Úgy érzik, hogy a szüleikhez tartoznak elsősorban és a házastárs sokkal kevésbbé fontos, mint a szülők. 4. A versenytársak. Ezek versengenek egymással és a munkájukkal akarnak fölénybe kerülni. Nem együtt dolgoznak a jövő érdekében, hanem mindket­ten ugyanazért a szerepért versengenek. A nőket könnyebb felismerni, mert ezek rendszerint férfias, erőszakos, uralomra vágyó teremtések. Művész házas­ságoknál lehet a leggyakrabban látni ezt a típust. Ezeknek az embereknek a legtöbbje azért háza­sodik, mert társadalmi szokásaink szerint ezt elvárják tőlük. Nagyon sok munkaadó megköveteli, hogy az alkalmazott nős legyen. Sokan csak azért házasodnak, mert egyedül érzik magukat. Dr. Bourdeau szerint sokkal helyesebb, ha ezek az emberek agglegények maradnak és nem teszik tönkre valaki más és a saját életüket. A BALESETEKRŐL A statisztika évtizedekre visszamenőleg kimutat­ta, hogy télen sokkal több baleset történik, mint nyá­ron. Ez logikus. Télen az időjárás síkossá teszi az uta­kat, a levegő általában viharosabb. A hatóságok azon­ban állandóan figyelmeztetik a közlekedési járművek vezetőit: vegyék figyelembe az adottságokat és a kö­rülményeket és hajtsanak óvatosabban. Mindez azon­ban — a jelek szerint — nem tartja vissza az érdekel­teket attól, hogy télen is olyan sebesen vezessék autói­kat, mintha a legszebb nyári nap mosolyogna rájuk. A rendőrség új rendszabályokra készül. A gyor­saság “szerelmeseit” a jövőben az eddiginél komolyab­ban fogják megbüntetni. Komolyabb esetekben rövi­­debb-hosszabb időre elveszik licenseiket is. Ha a ticket nem elég, a példák nem elrettentőek, erélyes kézzel kell rendet teremteni ezen a területen. A gyorshajtók nemcsak a saját életüket veszélyeztetik, hanem ember­társaikét is. Az elgázolt ember családjának pedig vaj­mi kevés vigaszt nyújt az a tény, hogy hozzátartozó­jának életét nem revolvergolyó, hanem az éppen olyan veszedelmes, száguldó autó oltotta ki. amEkiüAt MAUT \H NisPSZava VENDÉG VOLTAM A FŐISKOLÁBAN Tamás István Hogy a nőket főzni tanítják, arról már hallot­tunk. Hogy külön iskolát alapítottak erre a cél­ra, azon sem csodálkozunk. A mai nő, különö­sen a nagyvárosi, egyre jobban leszokik erről a nemes hivatás­ról. Most azonban olyan isko­lák nyílnak, ahol a férfiakat ta­nítják főzni. Ezek a főző iskolák olyan tömegben nyílnak meg Amerika min­den részében, hogy az a gyanúnk, az amerikai fér­fi fellázadt a kanna nyitók és az üvegből kiöntött dolgok el­len. Gondolván, ha már pénzbe kerül ez is, az is és a feleségnek csak a különböző gyűlésekre van ideje, megta­nul főzni. Mint a mama. Mit tehetnek mást, ha szeretik a gyomrukat? Vendég voltam egy ilyen iskolában. Először azt hittem, hogy ezek a tanulók java­részt elkeseredett agglegények, akik “azért se nősülnek!” felkiáltással inkább maguk állnak a tűzhely mellé, semhogy egy hozzá nem értő fe­leség keze égesse oda a rántást. Ám az igazgató legnagyobb meglepetésemre kijelentette: — Valamennyien nős emberek! Mr. Minks — és bemutatta két gyermek boldog atyja. Azért iratkozott be, mert végre egy rendes hambur­gert akart enni. . . . Mr. Minks mosolyogva bólintott. Derekán fe­hér köténnyel, serényen, boldogan leste, mint sül a bús a forró zsírban . . . Az iskola laboratóriumszerűen tiszta, a kony­ha elegáns. A diákok mind tagábaszakadt férfiak, legtöbbje túl a harmincon. — Mr. Alexander — mutatott egy szakállas arra az igazgató — az édességek specialistája. Otthon sohasem tudta elérni, hogy a felesége egy tortát süssön. Ma ő adja a legjobb recepteket a szomszédasszony­oknak. — Bizonyítványt is kapnak a diákok? — kér­deztem. — Természetesen — felelte az igazgató — sőt el is buktatjuk azt, aki nem tanul meg főzni. Hi­szen felelősséget vállalunk a bizonyítványokért. Kérem, vannak itt született tehetségek, akik New Yorkba, a Plazába mehetnének szakácsnak, úgy belejöttek a főzés művészetébe. Mert ez iga­zán művészet, akár a költészet, ihlet kell hozzá. Hirtelen velőtrázó kiáltás hasít­ja át a levegőt. — Mit csinál Mr. Fox? Odaégeti a zsírban sült krumplit! De már késő. Mr. Fox némán szégyenkezik. Pironkodva dadogja: — Kérem, én csak egy hete vagyok itt . . . A kollégák árulkodnak: ■— Rém ügyetlen alak . . . Mindent elront . . . Irta: TAMÁS ISTVÁN De kénytelen­­megtanulni főzni, mert a felesége nem hajlandó, a vendéglő meg sokba kerül. A főzőis­kolának ritka tehetséges alakjai is akadnak. Egy bankhivatalnok valóságos szakács­­fenomén. Csak ránéz, csak beleszagol egy ételbe és megmondja, hogy mi hiányzik belőle. A taná­roknak ő a kedvence. A falon egy tábla lóg: “Nőknek tilos a bemenet”. — Csak nem nőgyülölő? — kérdezem az igaz­gatót. — Nem, de nem szeretjük a női látogatóikat. Mindent kritizálnak és minden lébe beleütik az orrukat. Az iskola nemcsak gyakorlati, de elméleti okta­tásban részesíti a vén “diákokat”. — A hús spékelése úgy történik — magyaráz­za a tanár. De erre az egyik stréber már feltart­ja az ujját. A tanár leinti és egy másikat szólít fel. — Nos, Mr. Baumgarten? Mr. Baumgarten lassan feltápászko­dik: — "Vesszük a húst . . . megsózzuk . . . És akadozva elmondja a spékelést. A mellette ülő cipőkereskedő lázasan súg neki. Ha nem lát­nám a borostás állakat, gondoktól barázdás arco­kat és őszbecsavarodó fürtöket, azt hinném, hogy még mindig a negyedik bében vagyok és druk­kolnék a Baumgartennek, nehogy beszekundáz­­zon. PÁRISI KIS TÜKÖR A tavaszi divatbemutatók elhalványítják a po­litikai divatbemutatók szenzációját . . . Ez idén egy-egy híres szalon annyiféle vonalat, szint, anyagot mutatott be, mint azelőtt az összes tervezők együttvéve. Szellemesen kiak­názták a régi divatot. Nincsen új ötlet, csak új arcok vannak. Fejbúbra tűzött konty, mag­as­­ra fésült haj, paróka, körülraj­zolt szemek — idegenszerű ar­cot kölcsönöznek a nőknek. Francia gésáknak nevezem őket. Major Ilonka A paróka olyan divatos, hogy valódi hajamat is annak nézik. Megszületett egy új, romantikus bútordarab, a parókaszekrényke. Lajos királyok szép asszonyai is megirigyelték volna. Az ő rizsporos parókáik egy párkányon kalaptartóikra voltak helyezve. Né­melyik egy méter magas volt. Mária Antoinette királynőnek kedvenc hamishaj viselete a rizspo­ros parókára tűzött kis vitorláshajó volt. . . Régi tradíció szerint az amerikaiaknak terve­zik a párisi modelleket és az amerikai újságolva­sóink a bemutatók napján már tudják, hogy mi a divat . . . Napóleon az angolokkal is háborúskodott. A vi­szály idején a francia hajók számára tengerzár­latot rendeltek el. De azokat az óceán járó francia gőzösöket, amelyek Amerikába selyemtunikákat, divatbábokat, parókákat és parfümöt szállítottak , udvariasan továbbengedték. A divat tüzijáté­­­kából csak annyit idézünk, hogy a ruhák rövidek, térden alul érnek. Újra a Dior-féle A-vonal diva­tos. Szűk vállak, domború mell, lefelé bővülő szoknya. A csípőig érő kosztümkabátok ujja szűk, kimonószabású, rakott szoknyát viselnek hozzá. A sima szövetruhákhoz elegánsak a fregoli kétszínű bolerók, háromnegyedes vagy a ruha hosszáig érő szövetgallérok . . A cocktail és es­télyi ruhák nagyrésze virágos taftbó­l, színes mousselineból készül. Dusán húzott, testhez si­muló, csípőig érő felsőzésből, hullámzik a szok­nya. Sok fodor, plisszé a divat . . . Dior bemutatóján először jelentek meg moszk­vai divattervező elvtársak. Igencsak elámultak a kapitalista nők pazar ruhatárán és sóhajtva panaszolták, nem tudunk vásárolni, nincs hite­lünk! Egy kis türelem, Effremova és Koulitchev elvtársak, ha Kruscsev megkapja a béke Nobeldi­­ját, akkor nincsen messze az az idő, amikor Dior modeljeit ti fogjátok a legjobban megfizetni! . . . A Dior cég pazar szőrmeosztályának vezetője, Ma­ria Schouvalova hercegnő, nemcsak bemutatta Effremova elvtársnőnek és Koulitschev továris­­nak a szőrmemodelleket, hanem tolmácsul is szol­gált. Az idők vétóznak . . . A patinás szalonok titkaiból elárulunk néhá­nyat. Barbara Hutton szezononként több mint száz ruhát vásárol. Ő az egyetlen divatdáma, aki ba­rátnői számára legalább húsz párisi modellt ren­del. Barbara egy énekesnőnek odaajándékozta szürke nere gallérját. A művésznő verseket sza­valt, Barbara hálából a vállára helyezte a drága szőrmét ... A milliomosnő Lanvin Castillónak legjobb vevője, Grace monacói hercegnő rendelé­sein messze túltesz . . . Mrs. Gloria Guiness húsz modellt rendel, de az a hobbyja, hogy minden színben lemásoltatja azokat. . A fiatal Mrs. Barncroft, híres textil­­gyáros felesége, a megálmodott vevő­ Jean Dessés görög származású divattervezőnél minden sze­zonban 25 kosztümöt és 25 ruhát­­rendel és Des­­s­ésre bízza, hogy milyen modelleket rajzol szá­mára. A divattervezőnek Frederika görög király­né is kliense, mégis Mrs. Brancottot tartja király­női vevőnek, mert fantáziáját, művészi elgondolá­sait, szabadon megvalósíthatja. A kész ruhákat írta: MAJOR ILONKA (Páris­) egy szabásznő repülőgépen New Yorkba szállítja. Florence Frank Jay Gould az “eredeti” ruhák­­kedvelője. Sok modellt teljesen nemes szőrméből rendel és sportruháit luxusanyagokból készítteti, estélyi ruhának is beillene. Maggy Rouff a sza­lonja. Farah Diba, a perzsa sah felesége, mindössze harminc ruhát rendelt. Amint látjuk, se király­nak, se császárnak nem kell lenni, hogy valaki ilyen fényűzést megengedhessen magának. .­­ A maharadzsáknak is van még sok ezer drága­kövük, ha kevesebb is a palotájuk. India mesés kincseinek egyik tulajdonosa a hájdera­badi ma­haradzsa, akinek Indiában ma is sok földje, palo­tája és temérdek drágakincse van. Berar her­ceg, a fia, azt meséli, hogy apjának annyi gyön­gye van, hogy­­két kilométert ki lehetne rakatni vele. A maharáni, aki ökölnyi rubinokat és sma­ragdokat visel, azért tud minden szezonban Lan­vin Castillónál több mint száz arannyal, ezüsttel, drágakővel teli szőtt öltözéket rendelni. A­­maha­ráni nem párisi divat szerint öltözködik, pazar selymeit változatos raffinériával — sári módján — viseli. A francia nők engedhetik meg maguknak leg­­kevésb­bé, hogy párisi szalonban vásároljanak. Mindössze húsz divathölgy van, aki szezononként ■tíz­ tizenöt ruhát vásárol. Egyedül de Ribéra már­­kiné költ évenkint húsz modellre, melyeket külön­böző divatházakban válogat össze ... A csillagá­szati számokhoz nem említettük, a nemes szőr­méket, ékszert, cipőt, táskát és kalapot . . A ma­gas tetejű széles karimájú kalapok divatosak, estére mousselineből készült turbánok, melyek romantikusan simulnak az archoz. A legavatot­tabb divathölgy is legszívesebben kalap nélkül, divatos hajviseletben, vagy parókában jelenik meg. Az édes, bolondos kalapdivatnak vége . . . HAZÁTLAN DOKTOROK A bécsi egyetem falai között ma doktorokat avatnak — ki tudná megmondani hányadik­ok már abban a hosszú sorban, amelyet a­­bécsi Uni­versitas az alapítása óta eltelt hat évszázad alatt kebeléről kibocsátott. A díszterem meglehetősen tágas, mégis szűk az ünnepi alkalomhoz. Már a galéria is teli, de még egyre duzódnának, ha ugyan lehetne. De többen már nem­­férnek. Telt ház van. A terem elején díszes fa-alkotmány magasodik, itt zajlik le az avatás fényes, ősi szertartása. A fiatal doktorok egy oldalajtón bevonulnak és az emelvény előtt némán felsorakoznak. A fekete és sötétkék férfiöltönyöket színes női ruhák tarkít­ják, majd egy-egy fehér bóbita ékelődik közbe: az apácák vekrana, minthogy kedves nővéreket is avatnak doktorokká. A szertartás megkezdődik. Az orgona sípjai lá­gyan fel­bugnak. Három idősebb férfi lép a te­rembe. Földig érő, színes selyem talárt viselnek, fejükön fekete föveg, nyakukban aranylánc. Ke­vésbbé díszes öltözékű férfiak kísérik őket két­oldalt. Az egyetem rektora Antoine professzor és a dékánok érkeztek, egyetemi altisztektől övez­ve, méltóságteljes gonddal az arcukon, mint akik tisztában vannak feladatuk jelentőségével. Miből áll e feladat? Vájjon csupán annyi-e, hogy egy formás beszéd kíséretében átnyújtják a friss­ sütésű doktoroknak a vörös tokba zárt, ha­talmas függőpecséttel ellátott diplomát, aztán egy kézfogással útjukra bocsátják őket? Lénye­gében igen; a szertartás csupán ennyiből áll, meg a “Gaudeamus igitur . . .” vidám orgonaszólójá­ból, amely úgy hangzik, mintha egy amerikai film betétszáma lenne. De a formás beszéd nem for­mális, hanem olyasmit hangoztat, mint “huma­nizmus”, amely manapság minden ember és min­den emberi érték megbecsülését követeli meg és amely megvetéssel sújtja azt az egyént, aki tulaj­don ember­ méltóságát nem becsülve, képességeit a rombolás szolgálatába állítja. A szavaknak, itt a két világ határán, nyomaté­kos jelentőségük van. Az újdonsült­­biológus, psychológus, vegyész, sajtótudományi, irodalmár történész doktorok arcán megilletődöttség tük­röződik ; igen,­ ebben a szellemben akarnak mű­ködni életük további során, az a humánum fog­ja irányítani cselekedeteiket, amely nem csupán­­értelmi, hanem erkölcsi érték is egyúttal. Így válik a doktorrá­ avatás egy kis háziünnepség ke­retein, a lelkesen tapsoló szülők és menyasszo­nyok, rokonok és jóbarátok összejövetelén túl egy eljövendő világ jelképévé. Nekünk, magyaroknak a terem idegennyelvű tengerében, de mégis oly rokon embereknek sü­nijében más is megragadja figyelmünket. Az avatandók névsorában fel-felcsillan egy magyar név. Egy olyan egyszerű magyar név, mint mond­juk Nagy, vagy Kiss. S a név elhangzása után előre lép egy ünneplőbe öltözött fiatalember, át­veszi a díszes, arany, piros és kék betűkkel pin­­gált diplomát, kezet fog a rektorral és visszalép társai közé. Hátul, a közönség sorai között senki­je sincs. A sok-sok virág közül egyetlen szál sem az övé . . . Várjon tudja-e a díszterem közönsége, milyen nagy munkába, micsoda erőfeszítésbe került el­jutni idáig? Nem valószínű, hogy bárki is törné rajta a fejét, meg aztán — legyünk őszinték — miért is érdekelne valakit a dolog? Csak mi tud­juk, milyen hosszú lehetett, milyen fárasztó és írta: KLAMÁR GYULA kínzó az út, amely az osztrák határszéltől ebbe a terembe, Antoine professzor parolájáig vezetett. Mit érezhet ilyenkor a fiatal magyar? Bizonyára lehetetlen volna elmondani érzéseit, akár csak ezredrészét is visszaadni mindannak, ami most egész valóját eltölti. De nem valószínű, például, hogy azt sajnálná, miért nem Ortutay Tubussal, a budapesti, vagy Antalfi Gyurkával, a szegedi egyetem rektorával fogott az imént kezet. A pécsi egyetemen is — amely mindössze két esztendővel fiatalabb a bécsinél — a marxizmus­­leninizmus ma a legfontosabb tantárgy és a “poli­tikai érettség” messze előrébb való a szakmai tu­dásnál. Arra azonban biztosan gondol szegény hazát­lan doktor, hogy miért is kell ennek így lennie. Az avatás után miért a Schottenring áradatában kell elmerülnie és miért nem arra a csendes, idil­likus szegedi térre sétálhat le, amelyet a híres piaristáról, az “Etelka” írójáról, Dugonics And­rásról nevezték el. S tehetségét, tudását miért nem állíthatja saját népe szolgálatába, amikor ennél szebb, felemelőb­b hivatása nem lehet em­bernek . . . És az aranycirádás falak, amelyek annyi böl­csességet hallottak és szívtak magukba az elmúlt évszázadok alatt, így válaszolnak a tépelődőknek kongó szavakkal: — Eljön az idő, talán nincs is messze már, mi­kor a humánum, az európai gondolat és a szabad, független haza szolgálata mint egységes világkép bontakozik ki és valósul meg. Ti, fiatalok, ti lesz­tek ennek az uj világnak doktorai, professzorai. Ne csüggedjetek!

Next