Apostagi Napló, 2001 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
2001. január________________________APOSTAGI NAPLÓ_____________________________________ Az adóügyi jegyzet, községünkben kettő is volt, az egyik a költségvetési gazdálkodást, pénztárosi könyvelést látta el, a járási főszolgabíró nevezte ki. A községi bírót, másodbírót, az elöljáróság pénztárosát, a járási főszolgabíró által levezetett falugyűlésen a lakosság választotta szóbeli, nyílt szavazással. A képviselő-testület felerészben a legtöbb adót fizető lakosokból, virilisták, felerészben választott tagokból állt össze. A képviselő-testület választotta meg a községi elöljárókat, akiket a bíró és a másodbíró irányított. Takarékpénztár és hitelszövetkezet működött. A búzafelesleget (juhokat is) a Dunán teherhajók szállították el az apostagi teherhajó állomásról (Rakodó). A helyi fakereskedő telepnek is vízi úton szállították a fűrészelt faárut. A vasút 1902-ben (októbertől) kezd üzemelni. A századfordulón már áll az új községháza. 1906-tól két jegyzőlakás is van. Posta telefonnal, gyógyszertár, orvoslakás, 3 felekezet, 3 templom+zsinagóga. Felekezeti iskolák: evangélikus, református, római katolikus. Községi könyvtár, Népkönyvtár mellett a Polgári Olvasókörnek és az Iparoskörnek is van könyvtára. Országos vásárt kétszer rendeztek évente, nyár elején és ősszel. Országosan ismertté válik községünk, amikor 1900-ban kiadják Vida János helyi költő második verskötetét, Vadvirágok címmel. (folytatjuk) Felhasznált forrásmű: Klajkó Leonóra - Valaczka András: Apostag című könyve B.P. Apostag Község Sporttelep rekonstrukciója megvalósításának támogatására Tisztelt Sportbarátok, Polgárok! Évek óta közismert az Apostag lakossága körében keletkezett elvárás, a Község Sporttelepe rekonstrukciójára, nevezetesen: közművesített öltözőépület létesítésére és a Telep bekerítésére, vagyis a mai kor színvonalának megfelelő körülmények kialakítására, a lakosság szabadidős sporttevékenysége gyakorlásához, és a Községi Sportegyesület működéséhez. Az elmúlt évtizedben keletkezett és megvalósított fejlesztési feladatok (gáz, telefon, orvosi rendelő, idősek háza, Felhívás kerékpárút, szennyvíz stb.) teljes mértékben lekötötték Önkormányzatunk erőforrásait, így a sporttelep fejlesztésére nem kerülhetett sor. Bár az Önkormányzat jelenlegi fejlesztési forrásai lehetővé teszik (saját forrás+elnyert fejlesztési támogatás) a sporttelep fejlesztéséhez szükséges főbb építési anyagok beszerzését, (ami már meg is történt), de ahhoz kevés a pénz, hogy a megvalósítást vállalkozásba adjuk. Ez idáig - önkormányzati alkalmazottak és fiatal labdarúgók közreműködésével - elkészült az öltözőépület alapozása és földfeltöltése, önkormányzati programok keretében kiépítettük a szilárd burkolatú utat, kisfeszültségű elektromos-, ivóvíz-, szennyvíz hálózatot és ez év tavaszán elkészül a földgázhálózat is. A sikeres - 2001 nyarára tervezett befejezéshez jelentős társadalmi összefogás szükséges. Kérem mindazokat, akik fontosnak tartják szeretett lakóhelyük Sporttelepének fejlesztését, és van lehetőségük - bármilyen célszerű módon - segítségnyújtásra, hogy felajánlásáról nekem nyilatkozni, vagy vállalási szándékáról engem írásban értesíteni szíveskedjen. Vállalni lehet munkát, megvalósításhoz még be nem szerzett anyag biztosítását, és pénzt (Apostagért Közalapítványon keresztül) az elkerülhetetlen költségek fedezetére! Sportbaráti üdvözlettel: Szabó József polgármester Képviselő-testületi ülés 2000. december 19-én Napirenden: 1. ) A 2000. évi költségvetés helyzete 2. ) Ivóvíz-, és csatornadíj a 2001. évre 3. ) Ivóvíz- és csatornaszolgáltatás támogatására pályázat benyújtása 1. ) A helyi iparűzési adó évi mértéke 1%-ra módosul (mint új mértékre) az adóalap 1%-a lesz. Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adóátalány naptári naponként 1000 Ft. Bérleti díjak: Napközis ebédlő: 140 Ft/fő+Áfa+közüzemi díj. Tornaterem: 420 Ft/óra+Áfa:500 Ft/óra. Művelődési Ház: nagyterem illetve a teljes épület, vacsorák, táncos rendezvények: (8-másnap 12-ig) 11.550 Ft+Áfa+ közműdíj. Lakodalom (péntek 18-vasárnap 12-ig): 23.100 Ft+Áfa. Faluházban esküvő: a) apostagi lakosnak: 8.400 Ft+áfa b) nem apostagi lakosnak: 9.240 Ft+Áfa Földterületek bérleti díja: 11.550 Ft/ha Homok eladás: 405 Ft/m3+Áfa 2. ) Napirendre előterjesztésre vonatkozó határozat: a képviselő-testület a 2001. évi ivóvíz és csatornadíjak meghatározását a Bácsvíz Rt. Igazgatóságának előterjesztése alapján elfogadja, ami a 2000. évi díjak 10,5%-os emelését jelenti. A képviselő-testület a szennyvíz befogadási díját is módosította: 277 Ft/m3+Áfa. Ehhez a napirendhez kapcsolódva, a polgármesteri előterjesztés szerint a testület egyetértő határozatot hozott a községet érintő ivóvíz- és csatornaszolgáltatás működési költségtámogatás elnyerésére irányuló pályázat benyújtására. Egyéb ügyek: Tóth Szöllős Mihály képviselő felszólalásában egy - már a Falugyűlésen is elhangzott reklamációval - foglalkozott. Nevezetesen a Széchenyi utcai közvilágítási lámpa áthelyezésével, egyik oszlopról a másikra való áthelyezéséről van szó, Pámiczki Zsombor előtt lévőt Korsósék előtti oszlopra. Ezen a szakaszon esős időben áll a víz, a lámpa áthelyezésével jobban megvilágított lenne a kritikus járdaszakasz is. Polgármester válasza: A szóban forgó lámpa-elrendezést már a felszerelést követően észlelte, vagyis azt, hogy az utca elején egymás után voltak a lámpák és két oszlopon pedig nem volt lámpa, nem kiegyensúlyozott rendben követték egymást. Ezért az egyik kettes oszlopról a Széchenyi u. 13. sz. előtti oszlopra került lámpa. Kialakult a rend: minden második oszlopon van lámpa. Polgármesterünk az áthelyezést követően este megnézte a helyszínt, (kétszer is) kiegyensúlyozott világítást tapasztalt. A lámpa a Gólya utca torkolatát is megvilágítja. Esőzések idején a járdán valóban áll a víz, azonban nem a lámpát kell ehhez igazítani, hanem a vizet kell elvezetni, ez a megoldás. Tavasszal ehhez együttműködést ajánlott az ott lakók részére.