Aradi Közlöny, 1923. augusztus (38. évfolyam, 166-189. szám)
1923-08-01 / 166. szám
Arad, XXXVIII. évf. 166. szám. « Arad fel.1923. augusztus 1. Szerda Szerkesztőség Arad, Acsev-palota. Kiadóhivatal: öulv. Regele Ferdinand 7. (József főherceg-et.) (Aradi Nyomda Vállalat.) Sürgönyeim: Közlöny, Arad. Telefonszám: Szerkesztőség és kiadóhivatal 151. Közlöny POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. * Főszerkesztő: STAUBER JÓZSEF. * ELŐFIZETÉS HELYBEN ÉS VIDÉKEN. Egész évre ... . ... 482 Lei. Fél évre ........ ... 216 Lei. Negyed évre ... ... 108 Lei. Havonta . ... ... 86 Lei. Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel. Megjelenik naponta reggel. Átértékelés. A német pénzt megfyzuk a külföldi tőzsdéken s ha holnap a newyorki távirat a márka egysége előtt négy helyett ötöt vagy hatot fog írni, nem jelent már megdöbbenést senkinek, aki a német papiros körül érdektelve van. Még sokáig tartott, amíg az összeomlást a németek fél és beismertek , ma már leszámoltak és számalnak vele. Végre kezdenek hangok szólalni és keresik a bűnöst. Ki a bűnös? Inflációs gazdaságpolitikusok most a Ruhr-megszállás hetedik hónapjában, kezdenek sejteni valamit, hogy a márkát talán mégsem külső politikai erők morzsolták öszsze, hanem bibliai módon maga a birodalmi bank, egy túl folytonosan hígított levessel akarom csillapítani a tömeg étvágyát. A levesből. igy ma már mindenkinek jutott, de hig és tartalmatlan, s nem tudott jóllakni belőle senki. — A márka halálbetegsége a kuár-raeg szállással kezdődött, mikor a német kormány s a szuverén birodalmi bank hadviselésre határozták el magukat. De a hadviselésben s erre Montecuccoli előtt és óta jelentéktelen kaliberű államfér-fiak is rájöttek már — pénz kell, különösen kell egy olyan hadviseléshez, aminek nincsen más fuyvere, ágyúja, kardja, mint a pénz s a Ruhr-háborúban az ágyú és feszi lővas csak a franciák közében volt, a német ágyú csak a pénz lehetett. Tíz millió embert hét hónapon át pénzmunícióval látni el , nem kellett nagy stratégának lenni hozzá, hogy egy illetékes előremondja a csődöt. Ebben a hét hónapban a bankóprés hét új billiót öntött a már cirkuláló tizenkét billióba. A pénz értéke ötszörösen nulla alá sülyedt, az értékcikkek árai tíz és százezerszeresen felszöktek. De higyjük el, hogy ez, ha nem is gazdasági, hanem politikai programm volt, csak most, hetedik hónapban eszmélnek, nem illett volna-e párhuzamosan a pénz értéktelenedéssel módot adni a sújtottaknak, ha nem is a pénzüket, ide a munkájukat állandó értékű kontókba helyezhetni ? Most kezdik követelni, hogy a birodalmi bank aranykontót nyisson, ahol a német középosztály, a kereskedő és a munkás időről-időre megóvhatja az értéktelenedéstől a pénzét. Egy ideig erre a célra szolgáltak a tőzsde részvényei. A munkás, a kistőkés, a kereskedőrészvényt vásárolt, s a kurzusok meglehetős arányban emeltek az elzüllő pénzzel. De, eltekintve az amorális jellegétől az aktusnak, sokáig tartott, míg a részvénytulajdonosok megtudták, hogy minden nyereség csak veszteséget jelent, mentői többet keresnek, arany értékben csak kevesebbet kapnak. Ha valaki hét hónap előtt ,1000 dollár ellenértékéért a legjobb német ipari papirost vásárolta is, ha ma, szédületes számnyereségek után, eladná részvényeit s a pénzét viszszaváltaná dollárra, legföljebb 50 percentjét kapná az akkori aranyértéknek vissza. A kurzusok és árak felszökésének a pénz aránytalanabb értéktelenedése volt a föltétele. Egyik groteszk jelentősége az inflációinak a nagy pénzszűke, amiben a német ipar és kereskedelem vergődik. A 40—50 percentes pénz már olcsónak számít, de így is csak nehezen kapható. A döbbenetes márkabevételek nem melegednek meg a tulajdonosoknál, a pénz óráról-órára kevesebbet ér és a kereskedő kénytelen este eldobni, valami távoli áruelegébe fektetni napi keresetét, ha nem akarja, hogy reggelre ébredve a táviró ötvenpercentes veszteséget hirdessen neki, így mindenkinek már csak pénze van és minél több a papír, annál kevesebbé van pénze. A német állapotok ma már csak abban különböznek az orosztól, hogy a bolsevisták politikai céltudatossággal tették tönkre a pénzüket, mint a kapitalista gazdálkodás megvetett értékmérőjét , míg a német politikusok a felnövesztett papírpénz-kazallal mesterséges és erőszakos értékeszközt teremtettek, egy furcsa állatot, ami önmagából táplálkozott s a saját erejét szipolyozta ki. Természetes, hogy Ugaséletföltételek mellett az emberekben egy morális kicserélődési folyamat indul el, egy folyamat, aminek első mozzanata minden értéket átértékelésre, egy új morál, amit alacosny ösztönökés a kétségbeesés juttatnak hangos szóhoz. Inflációs országokban minden harmadik ember automatikusan kalandoz — ha nem emberi, hát üzleti értelemben. A vad nyereségvágy, aminek egy elkeseredett menekülés a rugója, magával söpri a kölcsönös kímélet, a bizalom és jószándék feltételeit s egy mezte- Ftakarékos Ferenc József. (Az tekintélyesebb volt a császárnál.) Wölfling Eipót, a voltLipót Szalvátor Habsburg-főherceg a napokban adta ki érdekes memoárjait, amelyekben a Habsburg-ház egyes tagjait élénken jellemzi. Az emlékiratokból a következő érdekes részt egy jugoszláviai lap nyomán közöljük. A császár után Albrecht főherceg élvezte a legnagyobb tekintélyt az uralkodó családban. A tekintélye szinte egyenrangú volt a császáréval, sőt bizonyos tekintetben még túl is szárnyalta amazt. Egy élő Habsburg, akinek a nevéhez egy nagy ütközet győzelme fűződik ! Custozza emléke és a tábornagyi rang az összes főhercegek fölé emelte Albrechtet, aki pedig a családi lépcsőzetben akárhány mögött állott volna. Az uralkodó szemében Ő többet jelentett, mint Taaffe, Beck, az öreg Tisza, Lichtenstein Ferenc és Montenuovo együttvéve. Ha a főherceg családi gyűléseken együtt voltak, az uralkodó mindig fölkelt, az ajtóig sietett a nagy csatanyerő elé, pieg kérte, hogy foglaljon helyet és pihenjen. Mindezeken felül Albrecht a monarchia egyik leggazdagabb embere volt, ami ugyancsak megerősítette függetlenségét és kifényesítette már-már halványodó dicsőségét. Ha Bécsbe érkeztem, nála, a tábornagynál is rögtön jelentkeznem kellett. A király minden alkalommal megkérdezte, hogy voltam-e már Albrechtnél is. Nos hát ő, az öreg úr, ugyancsak rossz véleménnyel volt a Pucher-f kávéházról. Azt mesélték neki ugyanis, hogy ott csupa zsidóval barátkozom. Ezt vetette mindig a szememre. Mivel nagyon rövidlátó volt, olyan közel jött hozzám, hogy színe eltaposott. És rámförmedt: — Mit keresel te mindenféle hírhedt helyiségben ? És minek érintkezel csupa zsidóval és effélével ? Ez nem való egy főherceghez . 1890-ben anyámmal is két nővéremmel Salzburgból Pólába utaztünk és egy kis kerülőt tettünk Arcon keresztül Itt jelentkeznem kellett Albrecht főhercegnél. Igen ám, csakhogy nem volt velem csupán egy tengerészegyenruha s annak is otthon felejtettem a sapkáját. Anyám, mikor látogatóban volt Albrechtnél, elmesélte, hog milyen zavarban vagyok. A nagy hadverő megnyugtatta: Dipólnak majd adok egy sapkát az enyéim közül. Sapka nélkül nem szaladgálhat a világon . . . Kaptam tehát egy sapkát a custozzai győzőtől. Egy felül keskeny, alul széles csonkakúpot, egy lehetetlen sapkát, aminőt a tábornagyon kívül senki se viselt és senki se mert volna a fejére tenni. Olyan volt, mint Radetzky apánk testet öltött hajdani hadserege. — Még maga a király se hordott ilyen ősi formájú sapkát, már az övé is inkább hajlott a derékszöghöz, mint a hegyes szöghöz. Eljövet, már az előszobában megszabadítottam magamat a dicsőséges fejdísztől s úgy mentem sétálni Arcóban, ahogy ma is mennék : hajadonfővel. Pedig a curtozzai győző szerint lehetetlenség így szalad gálái a világon Már egészen el is feledtem volna a sapkahistóriiát, ha legközelebbi bécsi látogatásomkor, a király maga nem emlékeztetett volna rá. — Tehát a fejeden volt Albrecht sapkája ! Nagy megtiszteltetés ! .. . Schoppenhauer, aki hosszabb ideig egy előkelő szálloda fable d‘hote-ján ebédelt, naponta egyegy arany lefizetésére kötelezte magát, ha az asztal körüli ülő tiszt urak csak egyszer is nem beszélnek asszonyokról és lovakról. Persze megmaradtak az aranyai, de megmaradtak volna akkor is, ha az a lovakhoz és asszonnyokhoz egy harmadik beszédtémát is hozzáfűz: az egyenruhát. Hihetetlen, milyen, fáradhatatlanok az egyenruhás urak az egyenruha mivoltának megbeszélésében Berekik el tudtak róla csevegni. A főhercegek is katonatisztek. És Ferenc József is az volt. S neki azonfelül kitűnő érzéke és éles, vágó szeme volt az egyenruházat minden apró részlete iránt. Jobban értett az egyenruha dolgaihoz, mint egy térparancsnok. Sőt még az ezredszabónál is jobban. S-fdt torié©*.