Arc', 2001 (6. szám)
2001 / 6. szám
(5) Daniel MacMorris, „Marcel Duchamp's ‘Frankenstein’," The Art Digest (New York), vol. 12, no. 7 (January 1, 1938), p. 22. módját Dürer vezette be a 16. század derekán, a századforduló avantgarde művészei viszont elvetették. Következésképpen, a Nagy üvegben ábrázolt tér a perspektivikus és a nézetrajzokra jellemző ortogonális ábrázolás között lebeg. Nem-retinára ható műve alkotásánál mechanikus rajzeszközöket alkalmazott, a kéz közvetlenségét ki akarta iktatni, távol akarta tartani magától a művelettől. Az irónia abban áll, hogy a mű, természetesen, közvetlenül a retinán keresztül hat a perspektivikus szerkesztés rendezett térfelépítésével. A reneszánsz tudományt és művészetet egyesítő eszméje tovább él Duchamp művében, ahogy a designo (‘rajz’) fogalma a design szóban. A korábban elkülönített Zöld dobozból és más tanulmányokból a Nagy üvegre szinte változatlanul átültetett alkotóelemek, nem-kontextuális környezetben, látszólag úsznak az üveg síkján. A kétdimenziós mű elhelyezése az üvegtáblán szokatlan, nem követ hagyományos formát, nyilvánvalóvá teszi, hogy nem hagyományos értelemben vett festményről van szó. A mű anyagai lakkfesték és olaj - a festők hagyományos eszköztárából -, és ipari anyagok: ólom fólia, ólom drót, valamint az idővel véletlen közömbösséggel lerakódó por. Abban a korszakában, amikor festett, palettája anyagaként jobban kedvelte az üveget mint a fát, így ismerte, hogyan jelenik meg a firnisz és az olaj az üvegen. A Nagy üveg kompozíciós terének meghatározói a fa és acél keret valamint az üveg repedései, melyek 1927-ben egy kiállításról elszállítás közben, egy balesetben keletkeztek Brooklynban (New York), és Duchamp elfogadta a véletlennek e ‘hozzáadását’. Később, 1937-ben rendbehozta a művet. A lerakodott, majd a lakkfestékkel rögzített porban és az üveg repedéseiben egyaránt a véletlent fogadta el művészet-létrehozó erőként, mellyel egész életében kísérletezett. A véletlennel alkotás és a precíz terv, sőt, tervdokumentáció szerinti alkotás ellentmondása jellemző a Duchamp-i iróniára. A nagyon is kiszámított véletlen konceptuális folyamatait konzervált véletlennek nevezte, a tér és idő adott pillanatának ábrázolását az infra-slim (leheletvékony) birodalmában létezőnek írta le. A Nagy üvegen, fényképfelvételhez hasonlóan, egyetlen időpillanatot ábrázolt, az Agglegények vágyakozásának pillanatát a Menyasszony után. A kronofotográfikus sorozatok mechanikus előállítása a tárgy térben és időben új formációit fedte fel az egymást követő pillanatok megőrzésével. A kronofotográfikus tanulmány alanyát mechanisztikus tárgyként ábrázolja. Következésképpen Duchamp a Menyasszonyt, a soha be nem teljesülő vágy tárgyaként, az Agglegényeket pedig Szemész tanúk - alanyokként, leskelődő Hímekként mutatja be. A Nagy üveg részleges tükröződés révén, mely akkor fordul elő, ha egy ablakon keresztül egy sötét térből egy világosba nézünk, kétoldalas tükörré válik, alaphangját a leskelődő Hímek vagy férfiak adják meg. A Szemész tanúk vagy leskelődő Hímek vágya, hogy lássák a Menyasszonyt bámuló Agglegényeket, a nárcisztikus vágy kifejezője. De a vágyott kielégülés minden a Nagy üvegben ábrázolt formája a végtelenségig halasztódik, örökre elakad az üvegben. Mindig a legelérhetetlenebbnek véltből válik a vágy legforróbb tárgya. A műtárgyat nagyjából felező vízszintes keretrész, egyben osztóborda a függetlenül mozgatható panelek között, további értelmezés lehetőségét veti fel: a Nagy üveg mint ablak. Természetesen a panelok nem mozgathatók. A Nagy üveget a vízszintes keretrész nagyjából félbevágja, a felső panel címe: Menyasszony gép, az alsóé: Agglegény gép vagy készülék, ahogy azt Hamilton a Zöld doboz- Agglegény készülék - Alaprajz. Rajz és tipográfia Marcel Duchamp után, 1913. 30 cm hosszú. Bachelor Apparatus - Plan. Drawing & typography after Marcel Duchamp, 1913. 30 cm long. (In: Ibid.) Agglegény készülék - Nézetrajz. Rajz és tipográfia Marcel Duchamp után, 1913. 30 cm hosszú. Bachelor Apparatus - Elevation. Drawing & typography after Marcel Duchamp, 1913. 30cm long.