Athenaeum, 1839/2. félév
1839-10-27 / 34. szám
A5? TUfiOJiÁXYOBi’ ÉS SZEPMÜVESZETEK.’ TARA. Kiadd szerkesztők schedee, von ösjmviKiz, szerkesztő társ MIjAJZsI. HARMADIKÉV. T* Pest» octolier’ 2!. 1830. 31. szám. Tartalom. Párhuzam Aristoteles és Hegel közti (Dr. Taubner Károly). — Nemzetiség és anyanyelv (39.). — Mutatványok Jósika Miklós’ regényei’ XIII. XIV. és XV. köteteiből. második félév. M* n 1' h u a a m Aristoteles és Hegel köztt. Számtalanok a’ vádak, mellyek mai nap az ellen hallhatók, hogy Németországban nemcsak egyik philosophiai rendszer váltá fel már a’ másikat, hanem majd minden illy rendszer’ körében új meg új, teljesen ellenkező, felfogásmódok is képződtek; számtalanok továbbad a’ gúnyolatok, hogy azok közti egy, a’ hegeli , magának azon tekintetet adá, mintha minden elődeinek irányát egyesítené, ’s egymaga terjesztvén csak az igazat elő, a’ philosophiát anyagilag úgy, mint alakilag befejezné ’s szilárd végpontjához juttatná; számtalanok végtére a’ csudálkozók, hogy épen ezen philosophus Hegel, ki nem leté helytelennek mind azokat, kik előtte éltek, birálgatni, a’ görögök köztt az egy Aristoteles előtt alázá meg magát, ezt minden gondolkozók’ legfőbbjének, minden philosophusok’ példányának ismeré el ’s vitatá, hogy ugyanazt előtte sem eléggé nem értették, sem illőleg nem méltánylák. Mi volna tehát, ha illy merész vitatás’ ’s annyi philosophiai mozgalmak’ következtében vágynék látni, miként aránylanak Aristoteles és Hegel egymáshoz ’s miben hasonlíthatók ők egybe? Tagadhatlan, vágyunk’ tökélyes kielégítése részletességet föltételez, melly egy két ív’ lapjain, külön ezen folyóirat’ körében elő nem terjeszthető ; azonban ki is szándékoznék mindjárt mindent részletesen előterjeszteni, ’s mivel a’ gondolat új és vonzatos, bennünket Horácz’ szavai: „Est quoddam prodire tenus, si non datur ultra“; „qui sibi fidit dux, regit examen“, és „dimidium facit, qui coepit, habet“ buzdítsanak, így habár ezennel részletes előterjesztésről, szabatos!) összeállításról le kell mondanunk, reményijük még is, hogy kérdést tevénk , melly tovább vitatva mind a’ két íróra fénysugárt vethet ’s magának a’philosophiának igen használhat. I. Aristoteles és Hegel külsőleg tekintve. A. Rendszereik’ elfogadására nézve az időkor által. Ha a’ legkitűnőbb philosophusoknak már Plato’ idejétől főkép azon vád ellen kelle küzdeniük, hogy a’ philosophia ingadozó és bizonytalan valami, mivel nemcsak egy rendszer sem daczol az időnek, hanem minden philoso- 34