Atlétika - Az Atlétikai Szövetség Közleményei, 1948 (2. évfolyam, 1-22. szám)
1948-01-01 / 1. szám
Németh Imre kalapácsvetése. 1—4. kép: az első forgás. 5. kép: a harmadik forgás kezdete. 6. kép: a harmadik forgás folytatása. 7—10. kép: a kidobás A kalapácsvetés — elmagyarázza Németh Imre, a kalapácsvetés magyar rekordere Karácsony. A szobában halkan duruzsol a kályha. A csillogó karácsonyfa alatt ifjabb Németh, a Miklóska játszadozik a kis villanyvasúttal. Közben Németh Imrével, a magyar kalapácsvető bajnokkal beszélgetünk. Miről is beszélhetnénk ? A kalapácsvetésről. Oly szeretettel beszél sportjáról, hogy szinte természetesnek vesszük, hogy ő az 1947. évi világranglistavezető. — A régi időkben az volt a vélemény, hogy a kalapácsvető sportot, csak nagysúlyú és óriáserejű férfiak űzhetik eredményesen. Ez a felfogás már megdőlt. Hogy magamat ne említsem, nézzük csak az egészen aprótermetű, 56 métert dobó jugoszláv Gubiant, az 53 méter körüli olasz Taddiát és nem utolsósorban a mi Petikénket. — És mi a titok? A titok, mely egyenrangúvá teszi a gyengéket az erősekkel ? — A technika. A kalapácsvető mozgásának szinte művészi fokra való kifejlesztése. Az erre való törekvésnek állandónak kell lennie. A tökéletestől még én is messze vagyok. De jól van ez így, mert úgy érzem, még van fejlődési lehetőség előttem. Itt van az angol olympiai bizottság lapjának, a World Sports-nak legutóbbi száma, mely képsorozatban közli Németh Imre angol bajnokságban győztes kalapácsvetését. — A képsorozaton nem szerepel a felállás, pedig ez is fontos. Milyen a jó felállás? A dobásiránynak háttal beállunk a körbe úgy, hogy a két lábhegyünk gyengén érintse a kör belső szélét. A két sarok egy jó lábfejhossz távolságra van egymástól. Jobbkezes dobó esetében a kalapácsot a balkézzel fogjuk és erre tesszük rá a jobb tenyerünket úgy, hogy ez csak megtámasztja, a súly a balkézen van és csak azt húzza. A fogantyú a második és a harmadik ízület hajlásánál fekszik. A kalapács fejét a megindítás előtt jobbról a sarkunk mögé helyezzük anynyira, hogy a balkezünk hasunk mellett lesimulva teljesen nyújtva legyen. Kábáink lazán állnak, térdben enyhén betörve. Következik az előlengetés. Erélyes mozdulattal elölendítjük a kalapácsot a bal vállunk irányába, utána egy nagy kör formájában visszahozzuk a fej fölött. A kör utolsó negyedében a jobbkönyök teljesen betörik és odasimul a testhez. Ezt általában kétszer csináljuk, de lehet többször és kevesebbszer is. Következik a forgás. Az előlengetés lendületébe belekapaszkodva kezdjük, a balsarkunkon fordulunk, felemelve a ballábfejet és a jobbsarkot. (1. kép.) A kalapács körbenmozgó lendületét elősegítjük a jobblábfej toló-fordító mozgásával. A karok nyújtva, a fej lazán, enyhén előreejtve. Németh Imre fejlődése A forgás félfordulat után a ballábfejen folytatódik, amikor a jobblábfej elhagyja a talajt és egy teljes körmozgás után visszakerül az elindulás helyzetébe (2., 3. és 4. kép), két lábfejjel előrehaladva a kidobási irány felé. A kalapács megtartja az előlengetésnél felvett alulról felfelé és fölülről lefelé haladó körmozgását. Ezzel elősegítjük az egyenletesen gyorsuló mozgást. A kalapácsnak a balkézen át a testre nehezedő súlyát a húzáshoz mérten „bedüléssel” egyensúlyozzuk. A második forgás nem szerepel a képen. Ugyanúgy történik, mint az első, csak egyenletesen felgyorsítva. A harmadik hasonló az elsőkhöz, ebben van a legfontosabb momentum: a kidobás. A kidobásnál (5. és 6. kép) a kalapács testünk forgása mögött elmarad kissé. Erre azért van szükség, hogy a három forgás által felfokozott lendületbe még egy utolsó felgyorsítást adhassunk. Ez a kalapács fölülről lefelé haladó mozgása közben történik. A kidobást úgy csináljuk, mintha egy óriási súlyt akarnánk felemelni. (7. kép.) A golyó felemelkedését a ballábunk kinyúlásával is elősegítjük. (8. kép.) A kidobás pillanatában mindkét kar teljesen nyújtva, a testsúly a ballábon. (9. és 10. kép.) A fogantyút még a kalapácsfej tetőpontra érése előtt engedjük ki. Az egész mozgást mindig lazán és nem erőlködve végezzük. A kezdő dobóknál a leggyakoribb hiba az egyensúly elvesztése. (Hét és egynegyed kilogrammos súllyal, amelyet megsokszoroz a lendület, két méter tizenhárom centiméter átmérőjű körben egyensúlyérzék nélkül és annak öntudatos fejlesztése nélkül egyenletesen forogni nem lehet.) A hiba forrása két dolog lehet: 1. A dobó megijedve a lendülettől, és az egyre gyorsuló forgástól, a forgás egy-egy fázisában betöri a karját. (Főleg a bal karját.) Ezáltal a súlypont mindig más helyre kerül. 2. A forgásnál és a kidobásnál nem tudja akaratát rászorítani a kalapácsra, a kalapács viszi őt és nem a dobó a kalapácsot. Mindig a könnyebbet választja, elhagyja magát és „menekül” a kalapácstól, szinte az dobja el magát tőle és nem ő a kalapácsot. — A kezdő, de a haladó dobó is az edzéseknél mindig azt tartja szem előtt, hogy a kalapácsvetés elsősorban forgásból áll. Ezt kell a legszorgalmasabban fejleszteni. Igen sokat kell gyakorolni szer nélkül is. Hogyan tudjon valaki szerrel helyesen forogni, ha szer nélkül sem tud? Jómagam még a villamosra való várakozás közben is sokszor próbálgattam a forgást. Persze, hogy ne keltsek feltűnést, csendben, zsebretett kezekkel csináltam. Lehetőség szerint mindennap gyakoroljunk. Annyit, amennyi jól esik. A kalapácsvetés a legnehezebb és a legaprólékosabb felkészülést kívánó versenyszámok egyike. Eredményt csak igen alapos, céltudatos, nemcsak testi, hanem szellemi felkészüléssel érhetünk el. Nem elég, ha csak mesteremberei vagyunk a szakmának, tudósainak, művészeinek, kutatóinak kell lennünk. Kalapácsvetőbajnokunk a szövetségi kimutatások szerint 1936 májusában indult először versenyen, 2857- et dobott diszkosszal. Az első kalapácsvető eredménye 1940 májusában született: 382 m. Aztán így alakult kalapácsvető karrierje.