Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
A betegség esetére való biztosításhoz kapcsolódott 1907 július 1-jével a kötelező baleset esetére való biztosítás. E biztosítási ág törvénybeiktatása sem tisztán a dolgozók iránti szimpátia miatt történt. A legfelsőbb bíróságunk, a m. kir. Kúria, joggyakorlata előbb felismerte az iparban dolgozók védelmének szükségességét, mint a magyar törvényhozás s csak amikor a Kúria joggyakorlata megállapította a felelősséget az alkalmazott bármely culpája esetén, vagyis amikor az üzemtulajdonos már nemcsak alkalmazottainak megválasztásáért felelt, hanem mindenkor, ha az alkalmazottja mulasztást követett el és ez a balesetre okot adott ; másrészt a bizonyítási teher megfordításával jogvélelmet állított fel az üzemtulajdonos vétkessége mellett úgy, hogy a felelősség alól csak exculpatio folytán mentesült, akkor mozdult meg a kereskedelmi kormány, hogy a különféle munkaadói érdekeltség kívánságának eleget tegyen a baleset esetére való biztosítás törvénybe iktatásával. Így jött létre az 1907. évi XIX. t.-c., amely a magyar munkásbiztosítás kódexe. E törvény alapján a magyar pénztárak minden állami hozzájárulás nélkül, a munkaadók és munkások által befizetett járulékból fejlődtek hatalmas közegészségügyi intézményekké. Az intézmény vezetése paritásos alapon munkaadókra és munkásokra volt bízva. A törvény életbe lépte után a munkaadók érdekképviseletének egy része hibáztatta, hogy a munkások paritásos alapon részt vesznek a baleseti ügyek intézésében is, holott e biztosítási ág terheit a munkaadók teljesen sajátjukból fizették, s holott külföldön e biztosítást egyedül a munkaadók intézik. A munkásoknak bevonása a baleset esetére való biztosítás ügyvitelébe részben abból az elgondolásból eredt, hogy azáltal, hogy a balesetek első 10 hetében fölmerült költségek a betegsegélyezési számlát terhelik — amely biztosítási ág terhéhez a munkások a járulék fele összegében hozzájárulnak — a munkásoknak joguk van az ügymenetben résztvenni, részben pedig, mert a balesetek kártalanításánál a munkás egészségéről a balesetelhárításnál pedig a munkás egészségének megóvásáról van szó. De nem utolsó szempont volt az önkormányzatban való részvétel megengedésénél a fejlettebb szociálpolitikai szempont sem, amit a törvényjavaslat akkori parlamenti képviselője Szterényi József — akkor államtitkár — föltétlen szükségesnek tartott, s aki szerint a munkásságnak paritásos képviselete a balesetbiztosításnál a munkásság jogos követelése volt és a magyar törvényhozás el is ismerte ezt teljes mértékben. A biztosítási alkalmazottak államosítására az szolgált indokul, hogy a magyar munkásbiztosítás a külföldi biztosítással szemben rendkívül drága. Ennek okát a javaslat abban látja, hogy a pénztárakban sok a szakképzettség nélküli tisztviselő, sok az «elvtárs és fajrokon». Kiváltotta a biztosítás államosításának gondolatát a javaslat szerint az a megállapítás is, hogy munkásbiztosító pénztárakból kerültek ki túlnyomórészt a fölforgató elemek. Az államosított kezeléssel a javaslat a kezelés pártatlanságát is akarja biztosítani. Kétségtelen, hogy a magyar munkásbiztosítás ügykezelése drága. Ezt megállapíthatjuk anélkül, hogy helytelen külföldi példákkal kellene