Autó-Motor, 1983. január-június (36. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
ligha hihető, hogy lenne olyan autógyár, amely legújabb modelljeinek típusismertetőjében ilyen figyelmeztetéssel fordulna vevőihez: „Vigyázat, ez a kocsi orrnehéz,... hajlamos a kisodródásra, szélérzékeny, télen nehezen indul... stb.”. Az adott kocsimárka ilyen tulajdonságait a legjobb esetben is a tesztelések alapján közzétett szakcikkekből vagy (és többnyire így adódik) már csak a saját tapasztalatunkból — mint a szóban forgó jármű új tulajdonosa — tudjuk felbecsülni. Egy idő után mindenesetre az autósok többsége így is otthonosan érzi magát a saját kocsijában. Szinte reflexszerűen nyúl minden kapcsolóhoz, a lábaival hajszálpontosan, rátekintés nélkül „eltalálja” a pedálokat, megismeri az autó menettulajdonságait, kanyarstabilitását, alul- vagy túlkormányzottsági hajlamát, szélérzékenységét , normális utazási körülmények között. A dolog egészen másként fest akkor, ha egy idegen, még nem megszokott kocsi volánja mögé kerülve vagy éppen először téli utazási körülmények között kell hosszabb-rövidebb túrát tennünk, és így kell kivédenünk a napfényes, száraz körülmények között esetleg semmilyen problémát nem jelentő veszélyhelyzetet. Télen még nagyobb a veszélye annak, hogy akár saját hibánkból, akár előre nem látott körülmények miatt az autó jeges, havas úton hirtelen irányát veszti, az árokba csúszik vagy felborul. Olyan tanácsot, hogy a „hideg napokon”, havas, jeges időjárás közepette ne induljunk útnak, természetesen nem lehet megfogadni. Mindenesetre, hosszabb távra tervezett út előtt a hó- és útjelentésen kívül a meteorológia előrejelzéseit is figyeljük. Az időjárás egyik napról a másikra megváltozhat. Lehet, hogy még derült időben és száraz hidegben gond nélkül eljutunk az úticélhoz, és másnap visszafelé az orkánszerű hófúvásban már az úton rekedünk. A talajt borító hótakaró „minősége” az úttartást nagyon sokféleképpen befolyásolja. Viszonylag legjobb a tapadás a keréknyomoktól simára taposott friss havon, de találkozhatunk az öszszefüggően jeges felületeket alattomosan vagy éppen hogy befedő porhóval vagy sózott homoktól buckássá gyúrt latyakkal is. Néha valóban jó szolgálatokat tehet a hajtókerekekre felszerelt hólánc, ha huzamosabb ideig mély hóban kényszerülünk autózni. A már keményre taposott hófelületen viszont — mivel nagyon rongálja a gumikat is — inkább szereljük le őket. A fagypont körüli hőmérséklet-ingadozás mindenesetre sokkal veszedelmesebb, mint a csikorgó hideg. Ez utóbbi esetben tudatosan — a megcsúszásra is mindig számítva — rendszerint előrelátóan vezetünk. Sokkal veszélyesebb azonban, ha néhány kilométernyi nedves, de jég- és hómentes szakasz után olyan útfelületre érünk, amelyet jégpáncél borít. Különösen napsütéses, fagypont körüli időben az árnyékos részeken, erdők, aluljárók, hidak, útkereszteződések körzetében, reggelenként az útkanyarulatokban — annak ellenére, hogy a többi úttestrész száraz — akkor, ha éjszaka fagyott. A. T. pHj3stíteg tnapoDan® 3