Az Est, 1919. december (10. évfolyam, 123-147. szám)
1919-12-02 / 123. szám
Kedd, 1919. december 2. Újabb nyomozás indult meg Tisza gyilkosainak ügyében A Tisza-család az értelmi szerzők felkutatását követeli — Az Est tudósítójától . Néhány napig úgy látszott, hogy Tisza István meggyilkolása ügyében a nyomozást abbahagyták. Nagy Károly detektívfőnök, aki a nyomozást irányította, mint beteg szabadságra ment, a vizsgálat másik vezetőjét, Doming Henriket pedig jutalomképpen degradálták de a bűnügyi osztály vezetője helyett csupán helyettes vezető lett. Ezek a körülmények különféle sugdolódzásra adtak alkalmat és a legképtelenebb hírek terjedtek el. A helyzet most megváltozott, Nagy Károly detektívfőnök ma újra elfoglalja hivatalát és teljes erővel ismét hozzálát a nyomozás vezetéséhez. Megindult már abban az irányban is az akció, hogy bármilyen változás történt is a bűnügyi osztály vezetésében, a Tisza-ügyet nem szabad kivenni Doming kezéből, neki továbbra is a detektívfőnökkel együtt kell dolgoznia ebben az ügyben. Ez azért is fontos, mert a Tisza-család jól tudja, hogy Nagy Károly a meggyilkolt miniszterelnöknek egyik legnagyobb tisztelője volt és Tisza bukásakor vele együtt kellett távoznia állásából. A nyomozás teljes erővel az értelmi szerzők után folyik és ezen a ponton nem lehet megalkuvás. Az ország közvéleménye azt követeli, hogy ezt a kérdést minden politikától mentesen oldják meg és a bűnösök, bárkik is, elvegyék méltó büntetésüket. Volt-e fegyelmi a detektívfőnök ellen ? A főkapitányságon arról beszéltek, hogy mindazok ellen, akik a nyomozásba befolytak és munkájuk eredménnyel járt, különös módon fegyelmit indítottak, így azt beszélték, hogy Nagy Károlyt a betegágyán hallgatta ki a fegyelmi osztály egyik tisztviselője, továbbá jegyzőkönyvet vettek fel Angyal detektívfőfelügyelő vallomásáról és állítólag Dorningot is kikérdezték. Természetesen ez az eljárás a legnagyobb titokban folyt, a szereplők nem beszélhetnek, annyi azonban bizonyos, hogy kihallgatások voltak, bárhogyan is akarják majd elferdíteni a hivatalos híradások a tényállást. Más oldalról eredő információ szerint a Tisza-család baráti köre beszéli, hogy egészen helytelen irányban indult meg a detektívfőnök ellen az eljárás, mert bár igaz, hogy minden mellékkörülményt félretéve kutat a gyilkosok után, ide az a vád, hogy egy vezető politikust kompromittálni akarna, egyáltalában nem igaz. A család nem a rendőrség révén szerzett tudomást arról, hogy kinek az érdeke a nyomozás megállítása, hanem egy ember, akinek nevét és állását (természetesen nem árulják el, útközben beszélt az egyik vádlottal és az ő kijelentéseit rögtön tudatta a családdal. Azután azt már nem volt nehéz kinyomozni, hogy az egyik vádlott a kérdéses ipádat a rendőrségen is megismételte. A család egy másik bizalma- jelen volt többek kihallgatásán és ezek a vallomások megerősítették gyanújukat. Egy jegyzőkönyv mint védelem Tisza István gróf bűnöseinek kinyomozását nem gátolhatja meg a politika, mindig akad egy-két ember, a ki a Tisza-családot bizalmasan értesíti, így az érdekelt politikai személyiség egy jegyzőkönyvvel akart védekezni, amelyet nagy tekintélye tudott irányítani. E szerint az egyik vádlott a vele való szembesítéskor nem ismerte fel, sőt egy más ember nevét mondotta a feladott kérdésre. Mindenki tisztában van azzal, hogy mit jelent az, amikor hosszú kihallgatás után egyszerre egy embert odaállítanak a vádlott elé. De ez az epizód nem fontos, mert az emlegetett politikus nevét annak idejében minden forradalmár jól ismerte. A gyilkos alkalmasint jól tudta, hogy kivel tanácskozik a borzalmas tett kivitele ügyében. Sokat, beszélnek a rendőrségen egy detektívről, aki ebben az ügyben igen előkelő helyen járt és fontos leleplezéseket tett. Laehne Hugó mint vádló jelentkezik Laehne Hugó szerepét is tisztázni kell ebben az ügyben. Olyan hírek terjedtek el, hogy Laehne osztotta volna ki a pénzt a gyilkosok között. Laehne már a bécsi lapokban célzásokat tett arra, hogy a pénzkiosztást másvalakinek az utasítására foganatosította, aki csodálatosképpen ismét egyezik azzal a politikussal, akinek érthetetlen befolyása érvényesül a Tisza-féle nyomozásban. Laehne állítólag a legközelebbi napokra ígérte megérkezését és beavatottak úgy tudják, hogy bizonyítékokat is fog magával hozni. Az egész ország érdeke, hogy teljes erővel bogozzák ki ennek a borzalmas gyilkosságnak minden részletét és sem Laehne, sem más egyéni érdeke nem játszhat szerepet. Kihallgatások a vizsgálóbírónál A vizsgálóbíró újra előveszi a letartóztatott embereket s akik még nincsenek beismerésben, azojkat kihallgatja. Dobó István még nem vallotta be bűnét, de már nagyon megtört. Kéri Pál a súlyosan terhelt vádlottak közül egyedül tagad konokul, de a vallomásokból már fonódik a hurok a nyaka körül. Annyira megy konokságában, hogy legutóbb odavágta a vizsgálóbírónak: — Én éppen annyira vagyok bűnös, mint ön. . Természetesen ezért a nem éppen szemérmes kijelentéséért megfelelő büntetést kapott. Este kilencig hallgatták ki, de állhatatosan tagad. Kihallgatták már több alkalommal Fényes Lászlót, aki erősen hangoztatja és bizonyítgatja ártatlanságát- Tanuk jelentkeztek mellette, akiknek vallomása egészen más színben tünteti fel Fényes szerepét. Hock Jánost is kihallgatják Ismeretes, hogy dr. Soóky János álamügyész indítványozta avizsgálóbíró előtt, hogy hallgassák ,ki a Tisza-féle gyilkossági ügyben Hock Jánost is tanúképpen. Hock volt az első, aki olyan tartalmú nyilatkozatot tett, hogy Tiszának a gyilkosa Pogány József volt. A vizsgálat ki akarja deríteni azokat a részleteket is, ami Hock János nyilatkozatával kapcsolatban áll. Meg akarják tudni azt, hogy honnan merítette Hock János ezt a nyilatkozatát. Tudvalevő, hogy Hock megszállott területen, Pozsonyban tartózkodik, éppen ezért a vizsgálóbíró megkeresésére két rendőrtisztviselő Pozsonyba utazik és az ottani bírói hatóság közbenjöttével hallgatják ki Hock Jánost, akit a vallomáséra rögtön meg is esketnek. 3. oldal Az újságíró miniszterek ünneplése Huszár miniszterelnök az entente rokonszenvéről — Az Est tudósítójától — Rendkívül meleg, szeretetteljes ünnepség színhelye volt az este az Otthon írók és hírlapírók köre. A hírlapok politikai munkatársai rendeztek vacsorát a kormány ama tagjainak tiszteletére, a kik újságíró-sorból jutottak mai , díszes pozícióikba és a kik, kijelentéseiknek és cselekvéseiknek tanúsága szerint, tovább is szeretettel ápolják a hírlapíráshoz fűződő lelki kapcsolataikat. Ezek a kormányférfiak: Huszár Károly miniszterelnök, Beniczky Ödön belügyminiszter, Bárczy István igazságügyminiszter, Pekár Gyula volt összekötő miniszter és Haller István közoktatásügyi miniszter, aki azonban távolmaradását kimentve, nem jelent meg a vacsorán. A miniszterelnök kíséretében voltak Bonitz Ferenc sajtófőnök, Bárczy István és Kisfaludy miniszteri tanácsosok. A vendégek a kései órákig voltak együtt volt kollégáikkal és számos tartalmas pohárköszöntőben igyekeztek megállapítani azokat a nemzeti feladatokat, melyek e válságos időkben a magyar zsurnalisztikára várnak. Más felszólalók a múltnak kedves, közös emlékeit elevenítették fel nagy hatással. Huszár Károly miniszterelnök két ízben is felszólalt, mindannyiszor vallomást téve a mély ragaszkodásról, mely a hivatott ujságírótollhoz fűzi. Beszédében, melyben Lenkey Gusztáv szerkesztő üdvözlő szavaira válaszolt, többek közt a következőket mondta: — Ebben a pillanatban felidézem Kaas Ivor báró szellemét. Nem tudok szólni pályatársaimhoz a nélkül, hogy ne emlékezném meg ő róla, aki mesterem, tanítóm volt akkor, amikor először léptem át a redakció küszöbét. Ő tanított meg tisztelni és becsülni azokat az ideálokat, azokat az eszméket, amelyeknek e pillanatban köszönhetem azt, hogy a magyar közélet oly súlyos terheket rakott vállaimra, amineket magyar államférfin még nem hordott. Tudom jól, mit köszönhetek nektek, hogy sikerült ezt a nagy válságot megoldani. A sajtó támogatása nélkül a széthúzó pártokat, akik egymással gyűlölködtek, még a rövid átmeneti időre sem lehetett volna összehozni. Végtelen hálát érzek az újságírótársadalom iránt azokért a szolgálatokért, amelyeket az országnak a nemzet ügyének tettek akkor, amikor abszolút kritikus pillanatokban és napokban át tudták segíteni a válságon a magyar politikai életet. Nagy szükség volt arra, hogy a magyar sajtó jóvátegye azt, amit a sajtó a nemzet életén eddig rontott. Semmiféle kabinet nem tudja ezt az országot regenerálni, csak a magyar politikai élet valamennyi tényezőjének összefogása és mindegyiknek mélységes magába szállása, hogy egészen új morális alapokra helyezkedjék az ország, amelyet asír széléről rántottunk vissza. Kérem, támogassanak úgy, mint akkor, mikor legelőször léptem át a szerkesztőségi szobát, a parlament folyosóját és árgyét, mint akkor, amikor a gyilkosok kezéből a legsötétebb időben kiszabadítottatok. Az emberi és ujságíról szolidaritás olyan fényes példáit láttam még azok részéről is, akik politikai ellenfeleim voltak, amelyek nagyon mély nyomot hagytak életemben örökre és fordulópontot jelentenek sok tekintetben. Ez a szolidaritás, úgy éreztem akkor, a börtönök falain át is teljesíti kötelességét és én nem fogom azt elfelejteni soha. Egy magát megnevezni nem akaró emberbarát kétszázezer koronát adott, hogy fordítsam azt tetszésem szerinti jótékony célra. Ezt az összeget az újságírók özvegyei és árvái javára akarom fordítani, azoknak az újságíróknak segítésére, akik nem feledkeztek meg rólam akkor, amikor a legnagyobb veszélyben voltam. Minden egyes újságíró özvegyének és árvájának ezer koronát kíván juttatni. (Élénk tetszés.) A miniszterelnök beszéde után Iloitsy Pál, az Otthon-kör alelnöke, üdvözölte a kör nevében a megjelenteket. Majd Pekár Gyula szólott az újságíróknak arról a nagy munkájáról, amely hivatva van a külföldet tájékoztatni. Azok a külföldiek, akik Budapestre jöttek, a missziók most már "ismerik, becsülik és szeretik a magyart. De meg kell tenni a magyar újságírónak mindent, hogy az igazság megismerése által ez a szeretet az egész világon elterjedjen. Bárczy István igazságügyminiszter felköszöntője után Halász Lajos államtitkár üdvözölte a minisztereket. Bonitz Ferenc miniszteri tanácsos, a miniszterelnökségi sajtóiroda vezetője, Beniczky Ödön belügyminiszter és mások felszólalása után ismét Huszár Károly miniszterelnök emelkedett szólásra és többek közt a következőket mondta : — Végigviziteltem az összes entente-missziókat és a között, amit most mondottak és amit ezelőtt néhány héttel hallottam, olyan különbség van, mint ég és fold között. Ma például Bandholtz tábornokkal beszéltem, aki ezt mondotta : »Most kezdjük Önöket becsülni. Én most olvastam az Önök történetét, most ismertem meg a magyar nemzetet. A nemzet, amely önmagát megbecsüli, kell hogy megszerezze az egész világ becsülését. Most látjuk, hogy Önök egy mártírnemzet és Amerika rokonszenve e pillanatban Önökkel van.« Hivatkozhatom a francia, angol és olasz missziók vezetőjére, hivatkozhatom Sir George Clerkre, akik hasnlóan nyilatkoztak. Nem vagyok túlságosan optimista, de érzem, hogy azok a nyugati hatalmak, akik most még ellenségeink, a békekötés után hamarosan barátainkká válnak. A világ becsülését azonban csak úgy vívhatjuk ki, ha a külföld felé egységes nemzet képét nyújtjuk, ha a béketárgyalások során nálunk egységes elszántságot és erőt látnak. A széthúzás és bomlás képét mutató állam nem tud imponálni. Két hónap múlva talán más szemmel néz reánk a világ. A magyar nemzet igazsága érvényesülni fog. Sajtópolitikámnak kifelé az a célja, hogy a külföldet az igazsághoz híven informáljam. Bárczy István, Herczeg Géza miniszteri tanácsosok, Kovács Dénes, Kun Andor, Mandovszky Richárd, Béla Henrik, Malcsiner Emil és még számosan szólaltak fel s a társaság a legjobb hangulatban sokáig együtt maradt. .*v