Az Est, 1933. november (24. évfolyam, 249-272. szám)
1933-11-03 / 249. szám
Péntek /111, november 5 A SZOVJET MEGÖLTE A SZERELMET LÁTOGATÁS A MOSZKVAI ÁLLAMI BÁRHÖLGYEKNÉL ÍRTA: BÁRÓ DOBLHOFF LILY, Az Est kiküldött tudósítója /Copyright 1933 by Ax Fat. Utánnyomás kivonata an ittilot./ Este ismerősök elvisznek a moszkvai »divatos« vendéglőkbe, összesen kettő van. Miután mind a kettőt ki akarják velem tapasztaltatni, először elmegyünk az egyikbe cocktailt inni, azután a másikba vacsorázni. A két futuriszt-hiotel, a Metropol és a National éttermei mellett a külföldi kapitalista mentalitásra való tekintettel ■van egy-egy kis bár. Bárpulttal, mixer-hölggyel, egészen furcsa, valószínűtlen atmoszféra. Az államMoszkvában húsz fiatal hölgyet alkalmaz, akikre azt a fontos államszolgálatot bízzák, hogy este mulattassák az idegeneket... Ezek a fiatal hölgyek többnyire nagyon komolyan fogják fel hivatásukat, mely szerint ők is az új, tökéletes világrend felépítésén dolgoznak és nagyon csodálkoznak, ha egy elfogadott vacsora- vagy táncmeghívás után a vendéglátó külföldi úr további konzekvenciákat is szeretne levonni. Az állam gondoskodik róla, hogy ezek a hölgyek minden este európai toalettre emlékeztető estélyi ruhát öltsenek, hogy jól tudjanak táncolni, sőt még valódi krepicsinből készült fehérneműjükről is az állam gondoskodik, szegényes falusi ruhában. Szótlanul ülnek és csak sbámulnak, megbámulnak mindent és mindenkit. Megkérdezem szomszédomat, várjon miért jöttek ezek ide ! Elneveti magát: »Hogy lássák, mint táncol züllésébe a halálraítélt idegen burzsoázia«, feleli egészen természetesen. Fiatal, barnaszemfi lány jön be. Megáll ez ajtónál. Ismerőseim az asztalunkhoz hívják. Az első karcsú fiatal nő, akit látok. Minden lány és asszony inkább kissé molett itt. Valami szláv kényelemszeretet és tunyaság árad a lényükből. Ez a fiatal, barnaszemű, sápadt, sima bőrű Vera, aki a balettnek egyik sztár-balerinája, karcsú és mégsem törékenyen sovány. Egészen természetesen letelepedik és amint hallja, hogy csak most érkeztem, rögtön rám csap: — Mit hordanak maguknál?... Mi a divatszín idén? És kissé akadozva: — Eljöhetnék megnézni a ruháit... a szabást? Amikor kiveszem a nálunk általános, lapos púderdobozomat, felkiált: — Jaj, de szép... milyen furcsa, nagy... megfoghatom? Ha az ember elnézi ezt a lánytérzi vágyakozását a könnyed luxus után és látja, mint ül megtoldott kis bemberg ruhájában, olyan természetesen, graciózusan, szinte méltósággal, megérti, amit a pár éve itt állomáson lévő európai fiatalember mondott vacsora előtt: — Minden európai belebolondul az orosz nőbe és ha áthelyezik, alig tudja elfelejteni. Annyira közel van még a természethez, annyira nőies, mint sehol az egész világon. Szemérmes és szertelen egyszerre. SAPKÁS NŐK ÁLLNAK SORT PETRÓLEUMÉRT A MOSZKVAI UTCÁN ELŐADÓNŐ A MOSZKVAI MUNKÁSKLUBBAN ESTE A SZOVJET BÁRBAN Amint körülnézek ennek a »legelegánsabb« szállodának az éttermében, néhány külföldin kívül majdnem kizárólag proletár külsejű vendégeket látok az asztaloknál. Mellettünk egy öreg pár hallgat. Az ember otthon azt mondaná róluk, hogy vidéki kisgazdák. A férj hímzett, magasgallérú orosz ingben, az asszony terebélyes. ÉJFÉLI TANGÓ Nő, semmi más. Nem mérlegel, nem gondolkodik... primitív ösztönlény, akinek a lelkében öntudatlanul él Isten és művészet, függetlenül politikai irányoktól. És ez az öntudatlan Met olyan titokzatossá teszi, hogy minden európai férfi számára hosszú évek után is kiszámíthatatlan. A szembejévő asztaloknál egy csomó fiatal fiú il, sötét, többnyire szürke ingben. Ezek külföldi »specialisták«, főképpen a technikusok, akik ma este eljöttek ide »furapolni«. Az igazi oroszok nem járnak az ilyen helyekre. Párttagok számára elképzelhetetlen — talán még »veszélyes« is az ilyen nyilvános mulatozás. A zene csak éjfélkor kezdődik. Az időbeosztás teljesen elüt a mienktől. Délelőtt tizenegy előtt alig lehet valakit a hivatalban találni, ebéd négy és öt óra között van- a színházak éjfélig tartanak és aki elmegy még vacsorázni is, hajnali kettő-háromkor kerül haza. Most megszólal a jazz... amerikai jazz, melyet oroszok, oroszosan, kitűnő ritmusban játszanak. A középen kis szökőkút csobog, ekörül táncolnak Ugyanazt táncolják, mint minálunk, csak ódivatú, pár év előtti melódiákra, így például egyszerre csak felhangzik az »Ich küsse Ihre Huni, Madame«, amit, azt hiszem, nálunk már el is felejtettek. Az étteremből nyílik egy kisebb szoba, amelyet bárnak rendeztek be. Az egyik sarokban idős hollandi úr ül közömbösen hűvös, dámakülsejű szőke hölggyel. A fiatalasszony egyik kezében szalmaszálat tart, amelyet rágicsál, a másik kezét a szék támlája mögött lóbálja. A férje a moszkvai Lipótmezőn van; mielőtt bevitték, folyton járta a különböző hivatalokat és Sztálintól kezdve a kormány összes tagjaihoz, valamint a külföldi diplomatákhoz és újságírókhoz beadványokat intézett, melyekben bebizonyította, hogy a Szovjetköztársaság egyenesen a görög mitológia isteneitől ered és eszerint is kell kezelni. Parkettáncost nem látok sehol, ez a műfaj ismeretlen a mai Oroszországéban. SOK A GYERMEK Fiatal pár táncol el lassan előttünk. Beszélgetnek. Az asszony, aki olyan, mint egy húszéves lány, éppen most feleli: — Három... Hat-, öt- és kétévesek. Boldogan, mosolyog. Ugyanazzal a mosollyal, amellyel az uccán és az UTCAI KÉP MOSZKVÁBÓL: ez a leány most vett egy pár harisnyát az uccal árustól s gyorsan fel is húzza. Fején az általános kötött sapka játszótereken fiatal asszonyok a gyerekeiket nézik. Eddig ez az anyamosoly az egyetlen mosolygás, amit az orosz arcokon észrevettem. És ez ragyog ennek a foltozott, ízléstelen deömperben táncoló fiatal nőnek az arcán is. Oroszországban alig van olyan húszéves nő, akinek még ne lett volna gyereke, a parasztasszonyok pedig azt hiszik, ha nincs 10—12 gyerekük, nem is aszszonyok egészen. Az asztalunknál ülő fiatal táncosnő meséli, hogy hallotta, amint egy parasztasszony valami betegségről panaszkodott az orvosnak: ... Biztosan azért jött rám, mert csak három gyerekem volt! — mondta szomorúan. A bárból most furcsa pár táncol be az étterembe: komolyan maga elé meredő, fiatal, szőke lány, egyszerű, sima, kis kivágott fekete ruhában egy sportöltönyös idegennel, aki úgy látszik több »valódi orosz vodkát« ivott a kelleténél. Széles jókedve kerekedett, dobálta a poharakat a földre és derűre borura itatta a zenésze-