Az Est, 1939. augusztus (30. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-06 / 178. szám

Vasárnap, 1939. augusztus 6 Еаш«диюдв1миин1 Egy magyar ember élete, aki küzdött, harcolt és meghalt a németek keletafrikai gyarmatáért Hazai földbe akarják eltemetni a hős báró Fischer Lajos tetemét Csorna,­gusztus 5 (Az Est tudósítójától. Dr. Kokas Lajos egészségügyi fő­tanácsos, az állami kórház nyugal­mazott igazgató-főorvosa a helybeli gimnázium tanári testületével kar­öltve a Hanság úri társadalmában mozgalmat kezdeményezett egy el­felejtett magyar Afrika-utazó, nagy­­szalatnyai báró Fischer Lajos holt­tetemének megkeresésére és haza­hozatalára. Fischer a közös 6. huszár­ezred főhadnagya volt. Szenvedélyes természettudós, a Rábaköz és Kapu­vár vidékének szenvedélyes termé­szetrajzi kutatója. 1890-ben indult afrikai útjára s mindkét szemevilágát elveszítve, Kelet-Afrikában Mauza néger falu közelében lelte halálát. Báró Fischer afrikai útjáról a ma­gyar földrajzirodalom jóformán sem­mit sem tud. Csak a mostani német koloniális kiállítás figyelmeztette rá az azon résztvevő csornai tanárokat, hogy Fischernek elévülhetetlen érdemei vannak Közép­-Afrika pacifikálása és a német keletafrikai gyarmat megalapítása körül. Magyar ember a német expedíció élén Báró Fischer Sándor és gróf Se­rényi Erzsébet Lajos fia 1875 feb­ruárjában született Páviában. Tanul­mányait részben Budapesten, részben Karinthiában végezte, ahol édesatyjá­­inak egyik birtoka is feküdt. Szenve­délyes vadász volt, zoológusnak ké­szült, főleg ornitológusnak. Alapos tanulmányai jelentek meg a bécsi szakfolyóiratokban, főleg a Hanság és Nyugat-Ma­­gyarország madárvilágát tanul­mányozta. A Hanság és Kapuvár környékének madárvilágáról két nagyobbszerű ta­nulmányt is írt. 1890-ben részt vett Bern alapításának hétszázadik év­fordulója alkalmából rendezett nem­zetközi földrajzi kongresszuson. Itt ismerkedett meg Lóczy Lajossal, aki Fischer halála alkalmából így emlé­kezett meg róla: »A berni nemzetközi földrajzi kon­gresszuson ismerkedtem meg Fischer báró úrral; az egész kongresszusi idő alatt együtt valünk és a berni felföldre is együtt intéztünk egy élvezetes és tanulságos kirándulást. Kölcsönös bi­zalmasságot és bensőbb baráti viszonyt fejlesztett köztünk a berni tartózkodás. Részemről nagy tiszteletet és feltétlen bizalmat támasztott Fischer úrnak úgy egyénisége iránt, mint vállalkozásának nagy eredményei reményére is, mert ritka alapossággal és körültekintéssel buzgólkodott utazásának előkészítésé­ben. Többszörösen fájlaltam tehát el­vesztét: a tudományos utazót, a honfi­társat és barátot gyászolva benne.« Fischer tehát már 1890-ben készült nagy afrikai útjára. A viszonyok azonban változtak. Engedélyért kel­lett fordulni a berlini kormányhoz s így történt, hogy az egyik hivatalos német expedí­ció vezetője lett. Ekkor történt, hogy a nagynevű né­met Afrika-utazó, Karl Petersnek a kafferekkel kötött szerződései alap­ján megalakult a Német Keletafrikai Társaság Kelet-Afrika gazdasági ki­aknázására, de a zanzibári szultán — Szejid Bargas — ezekhez a szerződé­sekhez nem járult hozzá. Ez a keleti kényúr nem törődött a Kelet-Afrika felett tulajdonképpen felségjogot gyakorló portugál kormánnyal sem, semmisnek jelentett ki minden szer­ződést, amelyet a németek az ő meg­kérdezése nélkül kötöttek és parancsot adott, hogy űzzék el a német telepeseket, ko­lóniájukat pedig gyújtsák fel. A kafferek szó szerint teljesítették a zanzibári szultán parancsát. Pár hónap leforgása alatt csak füstölgő romok jelezték Kelet-Afrikában a német akarat és szorgalom telepei­nek helyét. Báró Fischert megbízzák a lázadás leverésével A Német Keletafrikai Társaság a német telepesek élet- és vagyonbiz­tonságának védelmére a birodalmi kormány segítségét kérte és ez a se­gítség nem is maradt el, csak egy kis­sé késett. A német kormány ugyanis csak úgy volt hajlandó közbelépni, ha a társaság összes szerződéseit át­adja a kormánynak, ami meg is tör­tént. A Német Keletafrikai Társaság az elmaradt vámbevételekért évi hat­százezer márka megtérítést kapott a szerződésben, dupláját annak, ameny­­nyibe a Társaságnak a gyarmat meg­szerzése került. Míg ez a tárgyalás folyt, elpusztult az egész német Kelet- Afrika, kivéve Dar-el-Szalaam és Bagamoyo kikötővárosokat, melyek már a tárgyalás alatt is a német flot­ta ágyúinak védelme alatt állottak- Az Omba folyótól a Rovuma folyóig egyetlen német telep sem maradt meg s a kegyetlenkedésekben az arabok vetekedtek a kafferekkel. 1888 augusztusában azután a páncélos cirkálók ágyúcsövei jobb belátásra késztették a zanzibári szultánt, aki kész volt a német szerződések elisme­résére s ünnepélyesen lemondott Ke­let-Afrika német koncessziós területei felett való protektorátusáról. A zanzibári szultán lemondott, de arra már hatalma s valószínűleg szándéka sem volt, hogy Kelet-Afri­­kának a tengerparttól beljebb eső részeiben végrehajtsa a »lelki lesze­relést« s harcuk feladására bírja a fellá­zított bantu és kaffer törzseket. Ezt a pacifikálást bízták a németek báró Fischer Lajosra, aki 1891 októ­ber 20 án érkezett Dar-el-Szalaamba, hogy innen a Viktória Nyanza-tó mellékére jusson. Véres harcok árán érkezett expedíciós seregével a kö­ 9. oldal. KÉT ÚJ BUDAPESTI KATONAI ATTASÉ BALRÓL ALEXANDER PLENSNERS EZREDES, AZ ÚJ LETT KATONAI ATTASÉ, JOBBRÓL KAWABE TÁBORNOK, AZ ÚJ JAPÁN KATONAI ATTASÉ vetkező év áprilisában Ukerévébe. Innentől kezdve állandóan láz gyö­törte s az ukerévei-tóhoz érkezte előtt jobbszemére megvakult Teljes erő­vel résztvett még itt az expediciós állomás felépítésében. Innen írta Lóczy professzornak: — Sorai április 4-én értek el Táborá­ba, ahol egy egész hónapig kellett tét­lenül hevernem és a hordárhiány m­iatt Ugogóban visszahagyott expedíció-része­­met bevárnom. Útiterveim némileg meg­változtak találkozásunk óta, amennyi­ben augusztus végén Berlinbe lettem citálva, ott mint »volonter« és »nous­­chef« beléptem az expedícióba és veze­tőnk hirtelen halála következtében ve­zetője lettem a vállalatnak. Már Dar-el- Szalaamban kezdődött a baj, amennyi­ben meghűlés következtében rheumatiz­­must kaptam, úgyhogy alig bírtam mo­zogni. Vegyen hozzá még egyéb fájdal­mas akut és krónikus egészségi fogyat­kozásokat, hogy elképzelhesse, mily kínok között utaztam eleinte legalább karácsonyig. Mrogoro missziós állomáson az erős láz­roham mintha egyszerre elvette volna fájdalmaimat, legalább december 17-én már néhány órát és ezután egésznapi meneteket képes voltam gyalog meg­tenni. Mupvapában vissza kellett hagy­nom első tisztemet a terhek nagyobb részével, a többivel nagyobb bajok nél­kül megjöttem Táborába. Innen április 14-én összes karavánommal elindultam és május hó 4-én jöttem ide Bukumbiba. Báró Fischer hosszú, mindenre ki­terjedő levelében egy szóval sem em­lítette szemevilága elvesztését. Bizo­nyára nem akarta szüleit elkeserí­teni. Alig pár nappal e levél kelte után másik szemét is elvesztette és végzetesen legyengült. Kinint nem vett be, mert utálta s nem bírta el a fülzúgást, amelyet a gyógyszer előidéz. Szervezete már a táplálékot is alig bírta magához venni. Csak tejjel és gyümölccsel élt. Koporsóját német zászlókkal terítették le..* A láz június 3-áig tartott, de még néha­ fel is kelt ágyából. Június 30-án kezdődött az agónia s a halálos láz július 2-án végzett vele. Holttestét másnap temették el Mauza nevű né­ger falu közelében. Koporsóját német zászlóval terí­tették le s néger gyarmati ka­tonák adták meg neki a vég­tisztességet. Ingóságait Blatt nevű tengerész­kormányos vette magához és jut­tatta el szüleihez. Halála előtt pár nappal Fischer Lajos még levelet diktált a pozsonyi származású Höhnel Lajoshoz, a ké­sőbbi ellentengernagyhoz, aki gróf Teleki Samu kísérője volt középafri­kai útján és gratulált neki újabb af­rikai útjához. A két szemére vak és a láz delh­­i urnában vonagló magyar Af­­rika-kutató ebben az utolsó leve­lében Afrika szépségeit magasz­talta. Mint Milton az ő Elveszett Paradi­csomát. A régi hanságiak szeretettel emlé­keznek vissza báró Fischerre és azt akarják, hogy Hanság szerelmese ha­­zai földben nyugodjon. (á. t.) __•». «wrtwwmwmwwiwMMW Paris ünnepli az angol frontharcosokat Paris, augusztus 5 A British Legion harcosai a fran­cia kormány meghívására baráti lá­togatásra pénteken este a francia fővárosba érkeztek. A pályaudvaron Rivollet, a frontharcosok nemzeti egyesületének főtitkára fogadta őket. A pályaudvar előtt összegyűlt hatalmas tömeg lelkes ünneplésben részesítette a légió tagjait. Utazásra-week-endre dobozos ementhálit.

Next