Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-01 / 1. szám
34 és minden kár nélkül magától nehetett, későbben, mikor a hangulat már iderében úrrá lett az elmék fölött, s a konkrét politikai kérdésekből már hatalmi is pártérdekek lettek, ez a visszatérés a kiinduláshoz elháríthatatlan nehézségekbe ütközött. Khuen-Héderváry, akit a leggyűlöletesebb elfogultsággal fogadtak is a kire úgy néztek, mint a kit a kamarilla küldött ide az ellenzék eltiprására érthető módon irtózott minden olyan energikus rendszabálytól, mely a ráfogásokat csak látszólag is igazolta volna. Missziója a békés utón való kibontakozás volt, s mikor ezt lehetetlenné tették, visszalépett az ügyek éléről, nem tartván magát alkalmasnak arra, hogy erélyes rendszabályokkal szembeszálljon az obstrukzióval. Utána — az utolsó békés kísérlet után — nem következhetett más, mint az a férfiú, aki az ellenzékkel való paktumos kormányzásnak kezdetől fogva ellene volt, aki szinte a multi an obligót vállalt arra, hogy a parlamentet a minduntalan előbukkanó ellenzéki erőszakos munkamegakasztástól megóvja s egyben a nemzeti jelszavakkal szemben a földönjáró, de éppen ezért igazabb magyar nemzeti érzéstől áthatva, megadja a közös védelemnek, ami megilleti, egyben pedig az országot a frázis nélkül való nemzeti politika útján vezesse. Tisza István — a katonai kérdésektől egészen eltekintve — czélnak vallotta a kisebbségi terrorizmus megtörését, törvényes utón és eszközökkel, hiszen a törvényes állapot megteremtése törvénytelen ura és eszközökre nem is szorul. A nagy munka közepette van most, hazafias szándéka keresztültört a ráfogásokon, s az ellenzék zöme is a kapacitáczió hatása alatt tiszteletreméltó önmegtagadással várja tőle a kibontakozást. A harcz ezzel el van döntve; ami még most folyik, már nem is obstrukczió és semmiképpenem tekinthető parlamentáris ellenzék nemzeti küzdelmének. S végigtekintve hosszú esztendő sivár küzdelmein, elsősorban azt a tanulságot kell megismeznünk belőle, hogy céltudatos kormánypolitikának bármily időleges előnyök kedvéért sem szabad a kisebbség kezére tenni a döntést. Az országnak jogos nemzeti kívánságai a közös védeum szervezésénél éppenséggel nem az obstrukciótól függnek. Ellenben az obstrukció pusztán, mint az ellenzéki pártok poshadt vérkeringésének fölfrissiésére támasztatván, pusztulást hoz mndenre, a minek a jelszavával kendőzte magát: az ország közgazdaságára, milyet az ujoneztöbblettől félett s melet fejlődésében egy hosszú, drága éven át megakasztott s az ország nemzeti közs jellemére, melyet úgy tüntetett föl, mintha csak rendkívüli időben s csak palamenti forradalom útján volna fejleszthető. Ezen a lejtőn a jobbak már megállottak, a többit pedig meg kell áltani. Ahol erre vállalkozik, az legyen elkészülve a legnagyobb egyéni áldozatra, melyért nem számíthat elismerésre, csak sikerre az ország érdekében. Izéporrá zúzhatja magát a küzdelemben . De ha visszaállította a rendet, melyért az egész ország sóvárog, nyugodt önérzettel vallhatja: Engem összetörhet tele, de az ország . Gajári Ödön, megmarad * * * AZ ÚJSÁG 1904. január 1. A kiegyezési tárgyalások. Az 1902. év utolsó napjai jelentős korszaka volt a legutolsó évtizedek politikai történetének. Karácsony és újév közt folytak le Wienben a döntő tárgyalások a kiegyezés dolgában. Deczember hó utolsó három napjában a feszültségig fokozódott az érdeklődés és még deczember 31-én délután úgy állottak a tárgyalások, hogy a kiegyezés meghiúsul. Szilveszter éjjele. Újév. Szinte a legutolsó órában, miután valóságos búcsujárás volt, részint a Burgba, részint a Sacher-szállóba, ahol a magyar kormány tagjai laktak, este 9 órakor sikerült megállapodásra jutni s a még fennálló akadályokat, melyek főleg a közös államadósságok Magyarországra eső részének konvertálására vonatkoztak, elhárítani. Széll Kálmán már újév napján a nála tisztelgő pártnak bejelentette a kiegyezés perfektuálását. Minthogy azonban a kiegyezés formai befejezése mégsem történt meg, a Háznak ez évi első ülésében, január 9-én csak annyit jelenthetett be, hogy a kiegyezés, legalább a két kormány előkészítő munkájában, lényegileg befejezettnek tekinthető. Az osztrák miniszterek csak másnap, január 10-én írták alá a kiegyezési tárgyalások jegyzőkönyvét. A Ház tanácskozásai. Január közepéig a Ház a bevándorlási, majd az útlevélügyről szóló javaslatot tárgyalta, mely utóbbinál a horvát útlevelek miatt erős vita is volt, s elfogadták a 3 új csendőrkerület szervezéséről szóló javaslatot. A kiegyezés ismertetése. A január 16-iki ülésen terjesztette elő Széll Kálmán a kiegyezési megállapodásokat, azoknak minden részletét adatokkal megvilágítván. Ugyanakkor publikálták azokat az osztrák parlamentben is. A katonai javaslatok Apponyi memoranduma. Január 21-én tűzte napirendre a képviselőház a katonai javaslatok tárgyalását. E napirend fölött heves vita indult meg, miközben az ellenzék előbb a budget napirendretűzését követelte. Másnap politikai szenzáczióképpen hatott a N. Freie Presse egy hosszabb közleménye, mely felsorolja azokat az óhajokat, miket Apponyi Albert gróf, a képviselőház elnöke, a hadsereg reformjára nézve írásba foglalt s a kormánynak bizalmasan bemutatott. E miatt zárt ülés is volt s az ellenzék indiskrécziót látva az ügyben, erélyes megtorlást követelt az említett lap tudósítójával szemben, aki azonban igazolta, hogy semminemű visszaélés útján nem jutott a memorandum tartalmának ismeretéhez. A szabadelvű párt január 23-ikán tárgyalta a katonai javaslatokat s akkor Szentiványi Árpád adta elő azokat a kívánságokat, melyeket a katonai javaslatokra nézve szükségesnek vél. Fejérváry nyilatkozatai után a párt a katonai javaslatokat elfogadta. A képviselőház tehát megkezdte az újonczlétszám felemeléséről szóló javaslat tárgyalását, melynek értelmében Magyarországot a közös hadsereg ujonczjutalékában ezentúl 53.633 ujoncz terhelné. Már akkor zajosak voltak az ülések s nyilvánvaló lett, hogy az ellenzék a javaslatokat megobstruálja. A Fejérváry - Lengyel-affér. Február 17-ikén roppant puskaporos lett a levegő, amikor Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter a vitában felszólalt. S a mikor Lengyel Zoltánnak két honvédezredes meghurczolását szemére hányta s az ellenük felhozott dolgokat hazugságoknak bélyegezte, hihetetlen vihar tört ki, másnap pedig párbaj lett az ügyből, melynél Fejérváry könnyebb sebesülést kapott. Állandó viharok és tüntetések. Alig telt el nap zajos és botrányos jelenetek nélkül. Andrássy Gyula gróf, majd Tisza István is részt vettek a vitában s a szabadelvű párt álláspontját fenyegették, de az ellenzék már ekkor a legnagyobb fokú türelmetlenséget tanúsította s kapva-kapott minden ürügyön, mely az obstrukcziónak tápot adhatott. Ilyen ürügy volt a magyar-csékei állítólagos választási atroczitások szóvátétele, majd Welsersheimb osztrák honvédelmi miniszter nyilatkozata a hadsereg közösségéről, a függetlenségi és szoczialista népgyűlések öszszeütközése, majd egy »Gotterhalte« czímű színdarab miatt, mikor a katonai egyenruhajelmezeket lefoglalták. Márczius 20-ikán már az egyetemi ifjúság nagy tüntetést rendezett, mert Kossuth Lajos halála évfordulóján nem tűzték ki a gyászlobogót. Ebből a tüntetésből összeütközés keletkezett a rendőrség és az ifjúság között, sebesülések történtek s másnap izzó volt megint a Ház levegője. Az ellenzéki pártkörök előtt ezután csaknem minden este voltak, tüntetések s az utczai botrányok tápot adtak az obstrukcziónak. E közben megindultak a vidékről a deputácziók. Nap-nap után vonultak fel zászlókkal a képviselőház elé s átnyújtották feliratukat Apponyi Albert grófnak, a képviselőház elnökének, a ki a deputácziókhoz beszédeket intézett. Csaknem egy hónapig tartott ez a deputációjárás. Kemény három napja volt a Háznak márczius vége felé, amikor, a horvátországi zavargások kitörtek s Zágrábban a magyar feliratokat leszaggatták. Napirend előtti felszólalások, interpellácziók tartották ébren állandóan az izgatott hangulatot. Nyílt obstrukczió. Végre április elején a függetlenségi és 48-as párt nyíltan elhatározta az indemnitás megobstruálását. Kapóra jött neki a pécsi kadétiskolában történt »Götterhate«-ügy s a horvát zavargások aggasztó elharapózása. A négyhavi indemnitás vége közeledvén, Széll Kálmán bejelenti a passiv resistentiát, miután már az obstrukczió technikai térre csapott át s névszerinti szavazásokkal töltötte ki az időt. Ex-lex. Május 1-én beállott az exderr, az ellenzék viharral kezdte az e napi ülést s vitát inszczenált a miniszterelnök előtept etetése fölött. Az ellenzék még mindig azon az állásponton állott, amire a katonai javaslatokkal szemben helyezkedett, hogy e javaslatok vonassanak vissza. Időközben a kvóta-ügy is malmára hajtotta a vizet az obstrukcziónak, majd szünet nélküli napirend vitákkal obstruálták tovább az indemnitást. Az obstrukczió ellen. Az obstrukczió elfajulásával szemben, mely már odáig ment, hogy agitáltak az önként fizetett adók elfogadása ellen, kezdett megmozdulni a közvélemény. Körülbelül 50 megye és város hozott határozatokat az obstrukczió ellen. Mindez azonban hatástalan maradt. A szabadelvű pártban a nemzeti párti elemek és a régibb párttagok közt már kezdtek jelentékenyebb nézeteltérések mutatkozni. Széll lemondása. Többen erélyesebb rendszabályokat s a Házszabályok szigorúbb kezelését követelték; mérvadó körökben is kezdett csökkenni a bizalom a passiv resistentia sikerében s junius 14-ikén Széll Kálmán Wienbe utazott s benyújtotta ő felségének az összkabinet lemondását, mely junius 16-ikán el is fogadtatott. Bejelentette ezt a képviselőháznak is, azzal indokolván ez elhatározását, hogy meggyőződött, miszerint az egyetértés minden tényezőben az ő politikájának módszerére és alkalmazására nézve nincs meg kellő mértékben. A képviselőház elnapolta üléseit. Ugyanaznap ő felsége kihallgatáson fogadta Fejérváry Gézát, Csáky Albint, Apponyi Albertet, Szapáry Gyulát s végül Tisza Istvánt. Ez utóbbit e kihallgatáson ő felsége megbízta a kabinetalakítással. A passiv rssistenfia. A passiv resistentia politikája nem hozta meg a kívánt eredményt. Először is a kormány kezében nem képezett hathatós fegyvert a mindinkább előrenyomuló obstrukció visszaszorítására, másrészt elkedvetlenítette magát a többséget, mely ilyenformán