Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-05 / 5. szám
Budapest, 1904. II. évfolyam. 5. szám. Előfizetési árak: Egész évre........28 k.— f. Félévre ........* ...14 » —. › Negyedévre ... „ 7 »-- › Egy hóra ........240 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. Kedd, január 5. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi út 54. sz. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi út 54. sz. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS: Tisza István megint beleütközött a házszabályokba. Milyen ügyetlen ember. A Lengyelek tizenkét hónapon tönkresilányítják a parlamentarizmust s nem ütköznek semmiféle házszabályba. Sőt mindig védik. A miniszterelnök csak egy határozati javaslat mikénti elintézésére szólal föl és puff, — megsértette a házszabályokat. És ezt nyomban észreveszi Lengyel, Rakovszky, Ugrón, Holló, akik a Házat csúffá teszik, de a szabályt szentségül óvják. Hol ennek a nyitja? A miniszterelnök semmiféle nagy dolgot nem kívánt és semmit nem ellenzett. Sem az érdeke, sem a taktikája nem látja hasznát annak, amit akart. Csupán a tisztesség kívánta meg, hogy a Kossuth határozati javaslatát ne Hollónak honorálja. S mivel tisztességes akart lenni, beleütközött a házszabályokba, így már érthető, hogy a házszabályok nyugodtan alhatnak a Hollóék ölében. Ez a vita különben épp oly reménytelenül érdekes, mint a legkörmönfontabb Hombáriáda. Olyan az eset, mint mikor valakitől ellopják az óráját, az illető elveszi a tolvajtól, ez pedig bepanaszolja lopásért. Vagy pláne rablásért, mivel a procedura erőkifejtésével is járt. Tessék a bírónak elfelejteni, hogy az ipse a tulajdon órájának jogos birtokába helyezkedett vissza és a meglopottat el fogja ítélni. Az óra: óra és jól jár akárkinek a zsebében. S a Kossuth Ferencz határozati javaslata sem lehet rosszabb, ha Holló Lajos nyújtja be. Hát mért nem szavazzák meg egyszeriben a mamelukok? — Ez az obstruálok logikája s ezzel szemben valóban el kell hallgatni minden ellenvetésnek. Tisztesség — komolyság — a szellemi tulajdonhoz való jog respektálása — micsoda badarság ! Elég, ha valami lehetséges, hogy korrektnek is tartsák. » « A bileki lázadásról különös dokumerttumok forognak közkézen. Az egyik újság kapott egy szolgáló öreg bakától levelet, melyben hírül adja övéinek a lázongó elkeseredést. Huszonnégy órával később már az összes lapoknak van hasonló levelük, olyiknak kettő is, melyben még borzasztóbb részletek főzik le az első lap elsőségét. A derék öreg bakák Bilekben és Trebinjében nyilván azt gondolták: miért ne rotyogjon minden budapesti újságban egy trebinjei kacsa? A mellett a derék öreg bakák kitűnő újságszerkesztők is. Akik az obstrukcziós újságnak írnak, azok levelében a legénység a kormány ellen van felháborodva, az obstrukczióellenes lapokhoz érkező levelekben pedig az obstrukcziót szidják a hadnagyot megkergető lázadók. Az ortográfiájuk irgalmatlan, ellenben a stílusuk olyan, hogy bátran vasárnapi tárczákat lehetne velük íratni. Sőt , ki tudja? Talán iratnak is velük! * Egy nagyhatalom nem maradhat katonák nélkül. Ez igaz. A catilinaris obstrukczió lelketlensége elkerülhetlen kényszerré tette a póttartalékosok behívását. Ez is igaz. Hogy azonban a keserves intézkedésre gonoszul rákényszerített kormánynak kötelessége a kénytelen keménységet, amennyire csak hatalmában van, emberségesen enyhíteni, az nem kevésbé szent igaz. Ma pedig egy szocialista vezérszónoklatában szóról szóra a következőket olvassuk: »Oly kíméletlenül cselekszik a kormány’, hogy az államvasutak műhelyeiben végleg elbocsátották a most behívott póttartalékosokat« Az államvasutaknak e rettenetes lépése csak egyetlenegy esetben menthető. Ha nem igaz.* Minden szoczialista gyűlésen szembetűnik, hogy a nyomorúság ellen lázongó munkástömeg vezérei nagyobbrészt zsidók. Világos cáfolata ez annak az antisemita előítéletnek, mely a zsidókat általában a kizsákmányoló gazdagok felekezetének tartja. A való igazság az, hogy a zsidóság az egész mai emberiségnek kicsi tükre. Mindent megláthatunk benne egyszerre, mégpedig szembeötlő élesen rajzolva és színezve, ami emberileg egyáltalán van. És hát mi van ? — Megdöbbentő, hajmeresztő, őrületig túlzott ellentét van szerencsések és szerencsétlenek között. Van milliárdokban és milliókban fuldokló spekuláns, van viszont munkára elszántsága mellett is munka híján éhenbőgő proletár. A rang- és valláskülönbségek immár szinte eltörpülnek a hallatlan anyagi szerencsekülönbségek mellett. Ugyanazon sokat szapult zsidóság, melynek egyes szerencsefiai Wertheimszekrényeik piedestálján állva kevély fejükkel már-már az eget verik, szülője egyúttal a legmegalázottabb s azért legelkeseredettebb nyomorgók százezreinek és millióinak. Az antisemitizmus kemény szive csak az elhízott szerencsefiak után ítéli meg Izraelt. Venné észre Izrael Jakabot is, meg munkás vezértársait. Ezek a szegény zsidók a szerencsefiak elbizakodása ellen több dühvel ugyan, mint bölcseséggel, de valláskülönbség nélkül lázonganak. írta: Quintus. Még a tengeren úsznak azok az amerikai újságok és levelek, amelyek a chicagói tűzkatasztrófát szélesen és alaposan leírják. Mivel az Atlanti-óceánon a leggyorsabb hajó is 6 napi utat tesz Hamburgig s ott is, itt is egy-egy napi szárazföldet is kell számítani: a decz. 30-án történt iszonyat csakis január 8-án, 9-én lehet igazán »közkincs« a mi világrészünkön is. Nem útszéli cinizmusból mondom, hogy közkincs. Az embertársainkat ért nagy szerencsétlenségek leküzdhetetlen érdeklődéssel bilincselik le figyelmünket. Sokkal nagyobb szenvedélylyel kutatjuk még egyes esetekben is annak az okát, hogy ki miképpen ment tönkre vagy lett nyomorékká, mintsem azt, hogy ez meg az miképpen kaparta össze föltűnőleg nagy vagyonát? (Igaz, hogy amazt sokkal könnyebb is megtudni, mint emezt.) De mennyivel nagyobb az érdeklődés akkor, ha tömeges emberhalálról, hajókatasztrófáról, vasúti összeütközésről és effélékről van szó. Asgeslegnagyobb pedig akkor, ha a színházégés iszonyatait beszéli el valaki. Hyenkor még a legapróbb részletek is kínos feszültségben tartják idegeinket. Még az égett emberhús szagának a leírását is gyötrelmes kéjjel olvassa mindenki, már abban a vázlatos, színtelen körvonalakban is, ahogyan azt a drága tengeralatti kábel olyan óriási messzeségből átengedi. Ez az, amit közönségesen szenzácziónak szoktak szidni az életben. Mégpedig azért, mivel kevés ember tudja, hogy tulajdonképpen mi az ? De aki háta mögé tekintett ennek is, hamar megérti, hogy ezekben a szörnyű szenzácziókban, — hacsak igazak — mint a nagy botrányokban is, a gyarlandó emberi lény keresi lázas nyugtalansággal a maga életének föntartásához szükséges igazságokat. Legvadabb pedig ez a szenzáczió-szomjúság éppen ott, ahol ugyanazok közt a viszonyok közt megy tönkre egy csomó embertársunk, amelyek közt mi magunk is mindennap megfordulunk. A nagy tűzkatasztrófáknál, mint a nyáron a Párisi Áruház égésénél is, ezért ösztönzött bennünket kimondhatatlan vagy minden egyes áldozat menekülésének, magaviseletének és elkövetett hibáinak a megtudására. És mintha folyton-folyvást egy rejtelmes hang beszélne hozzánk, amikor a szörnyűségek szörnyűségében dúslakodunk: — Mit tettél volna te ebben a helyzetben? Ugye nem fölfelé, hanem lefelé szaladtál volna ? Megtartottad volna ítélőtehetségedet. Tudtad volna, hogy a lángok fölfelé terjednek, hogy a füst fölfelé száll, hiszen ez olyan egyszerű. És ez a szerencsétlen mégis fölfelé menekült. Mi annak az oka, hogy az ember az ijedtségben éppen a visszáját teszi annak, amit tennie helyes volna ? Miért ered az futásnak, akinek a ruhája meggyulladt ? És hogyan lehet azt úgy előre megcsinálni, hogy az ember ne veszítse el a fejét az ilyen pillanatokban ? Az emberi elme örökkévaló, kutató profilaxisa, mely ősidőktől kezdve volt, évezredekkel előbb, mint ahogyan ezt a szót az orvostudomány kitalálta. »Elővigyázat «-nak lehetne lefordítani, ha oly igen sokkal többet nem jelentene. Mert nemcsak az elővigyázatosság gondolata van abban együvé préselve, hanem az ahhoz való tudás és a gyakorlati esetek végtelen sokaságának ismerése is; szóval mindaz, amivel a művelt ember lelki élete dúsabb és gazdagabb, mint egy praktikus vademberé. A műveltségben szakadatlan harcz folyik az élet veszedelmeinek szaporodása s az ellenük való védelmi eszközök és módok között. Nemcsak a durva anyagi eszközökben, hanem a gondolat, a tudás, sőt még a reflexmozgások titkos világában is. Ha a meglett emberek életükben csak pár évtizeddel is visszatekintenek, a calcium-carbyd és a »rövidzárlat« hol volt még akkor? Soknak még a széngáz és a szénoxyd is új. Pedig ezek ma nemcsak halálokok, hanem igen népszerű, sőt tömeges halálokok. A műveltség, mely annyi áldással halmoz el bennünket, a jólétet vezető vékony csövekkel és huzalokkal új halálokokat is vezet lakásunkba. A nyitva felejtett gázcsap, a megrepedt Meidinger-kályha, a kiszivárgó acetylon- Xlapunk mai száma 24 oldal.