Az Ujság, 1904. június/2 (2. évfolyam, 166-180. szám)
1904-06-16 / 166. szám
Budapest, 1904. II. évfolyam. 166. szám. Előfizetési iraki Egész évre... _ „ 28 k. — » Félévre ________14 » — » Negyedévre ..... 7 » — » Egy hóra------2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. Csütörtök, junius 16. SZERKESZTŐSÉG : Budapest, Kerepesi út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Kerepesi út 54. sz. Telefon 52—73. A legjelen minden nap. Ünnep és vasárnap után is. Oroszosán. írta Andronicus. A tribolszki kormányzó azt jelentette Pétervárra, hogy a karabandzsai cserkesztörzsek a kormányzósága déli hegységeiben igen megbízhatatlanok. Az orosz uralom fentartása érdekében szükséges tehát: először, hogy ő a fészkeiddel törzsek főnökét, Karabandur herczeget, évi tízezer rubel járadékkal megvesztegethesse; másodszor, hogy a karabandzsui hegység északi lejtőire némi orosz lovasságot küldhessen megfigyelő helyőrségül. Pétervárott belátták, hogy igaza van. Tízezer rubelt rögtön bevettek a budgetbe Karabandur cserkesz herczeg évjáradéka czimén s rendes folyósítására felhatalmazták a tribolszki kormányzót. Nemkülönben arra is, hogy a kormányzósága területén fekvő ötvenegyedik huszárezred négy svadronját a karabandzsui hegység déli lejtőjére előretolhassa. A kormányzó ekkor férjhez adta a leányát Korbacsiewics herczeghez, őrnagyparancsnokához ama négy svadronnak, amely a veszélyes területre előretolandó volt. A leányának hozomány helyett évi tízezer rubel járadékot biztosított. Mire az ifjú pár áttette állandó lakását Párisba. A négy svadron pedig, a legöregebb kapitány, Csipcsakov vezérlete alatt lement a karabandzsui cserkeszek nyakára. A hegység északi lejtőjét kissé nehéz volt megtalálni, mert délfelől hiányoztak a kormányzói jelentésben említett hegyek. Hiányzott ezenfelül a törzsfőnök, Karabandur cserkesz herczeg is, akitől Csipcsakov, mint orosz bérencztől, tájékoztató szolgálatokat remélt. Cserkeszek azonban valósággal voltak a vidéken s rózsaolaj-gyártással és leánykereskedéssel a lehető legbékességesebben s nagy üzleti szellemmel foglalkoztak. A négy svadront csak roppant területre elosztva lehetett beszállásolni. Katonai központul Csipcsakon egy Dag-Dulu nevezetű cserkesz falut határozott meg. Elkeresztelte azt Csipcsakovloszk névre, hamarosan építtetett a közepére egy tiszti kaszinót s elvárta, hogy mind a négy svadron tisztjei abba járjanak esténként vele kártyázni. Egy hónap múlva Csipcsakov már elnyerte összes tisztjeinek összes folyó és jövő évi gázsiját. Azt előlegezte magának a rábízott divízió-pénztárból s inkognitóban elutazott. Monte-Carlóig meg sem állt. Helyetteseképpen Trindireff kapitány lépett minden parancsnoki jogába. Trindireff alatt a tiszturak kártyáztak Csipcsakovloszkban tovább. A melyik még sok készpénzt nyerhetett, az mind elpárolgott Európa különböző mulatságos helyeire. Akik pedig maradtak, azok játszottak arra, ami még volt. Össze-vissza elvesztették és megnyerték egymás századjainak zsoldját, élelmezését, fegyvereit és lóállományát. Utóbb már cserkeszleány szeretőiket nyerték és vesztették ide, oda. Jeléül azonban az örvendetes körülménynek, hogy a fegyelem mégsem lazult meg, a parancsnok, Trindheff kapitány egész háremet nyert össze. Igen örült neki az öreg, mert roppant csúnya kincstári feleséget hagyott biztosságban Tribolszkban. Már éppen azon gondolkozott, hogy ne adja-e el egy tekintélyesebb összegért, melyen Svájczba lehetne utazni, cserkeszleány-gyűjteményét valami gazdag, vén halmuknak, mikor lovas-staféta levelet hozott neki a tribolszki kormányzótól. A levélben az volt, hogy Pétervárott elhatározták a karabandzsui előretolt különítmény meglepetésszerű katonai felülvizsgálását. Ügyeljen tehát, mert egy napon valami nagy tábornok fog ott teremni, a hadügyminiszter képviseletében. —■“ Lakinka, gyerekek! — kiáltá Trindhreff kapitány a tiszti kaszinóban — van-e még elegendő katonátok, hogy mutathassunk valamit annak a vén szamárnak, aki ide fogja dugni a wutkitól rezes orrát? A tisztek összebújtak számítgatni. A legénység nagy része beolvadt már a cserkesz lakosságba. Földet műveit, rózsaolajat gyártott, cserkesz asszonyokkal házasodott össze, szaporította a muszka fajt és leányokkal kereskedett. Csakúgy csinálta, mint a benszülöttek. Nagy bajjal a tiszt urak mégis össze tudtak hozni a négy svadron maradványaiból egy svadront. Hanem azt azután egy hét alatt valóságos mintaszázaddá szervezték és gyakorolták. Jöhetsz már pétervári felülvizsgálat! Jött is, Krakowianka tábornok és kísérete képében. És pedig meglepetésszerűen jött. Mindjárt a karabandzsui terület határ- Lapunk mai száma 36 oldal. 2 ROVÁS. Ez a mai nap a taktika napja. Mintegy megvilágítása Apponyi Albert krisztusi egyszerűségének : én csak szegény politikus vagyok, a taktikához nem értek. Nos, ma mintha az ellenzék összes csápjai belekapaszkodtak volna Apponyinak ebbe a taktikátlanságába, rehabilitálván ezt a legjobb taktikának. Egy Apponyi-barát újság Apponyi beszédéhez fűzi a kaszinó-párt oldalfordulását Tisza ellen. Nem tény, csak óhajtás, mely számít a valószínűségre, de nem gondol a lehetetlenségre. Azt a politikát, melyet Tisza István folytat, nem tarthatja nemzetietlennek az úgynevezett kaszinó-párt, mert egy üstben főtt az ő politikájuk is. Oldalfordulásról meg pláne nem illik, nem lehet beszélni a szabadelvű párt oszlopos tagjainál, akik lehetnek elégedettek, lehetnek elégedetlenek a kormány politikájával, de nem lehetnek a Polónyi Géza szövetségesei és nem lehetnek suba alatt politizálok. De hát Polónyi, a nagy, a mindenre,, képes Polónyi! Ez ma megható őszinteséggel leplezte le az ellenzéki gondolkodást. Nincs többé szó kimerülésről, belenyugvásról, erőgyűjtésről, ezeket az emberséges föltevéseket Polónyi egyszerűen elfújta. Csak orv készülődésről, vagy hogy udvariasan beszéljünk: taktikáról. A kormányt nem támadhatják tetteiért és kijelentéseiért, tehát a lába alatt lazítják a talajt, a feje fölött gyújtogatják meg a tetőt. Úszóaknákat eregetett meg a nagyfejű Polónyi és kötelességévé tette Tiszának, hogy vezesse rájuk a kormány hajóját. Ha pedig ezt nem teszi, akkor jön az obstrukció!* A kormány gratuláljon Ferencz Ferdinándnak fia születése alkalmából. Ezen a aknán okvetetlenül robbanni kell. Gratulál: akkor dezavuálja a törvényt. Azt mondja, hogy nem gratulál, udvariatlanságot követ el a trónörökös iránt, aki esetleg sértésnek is veszi. Nagyon ravasz dolog! Czivillistát nem akar Polónyi emelni, de gratulálni, azt igen. Az ország éhínség elé megy és neki a dinasztia feje fáj. Ez ugyebár politika az ország érdekében és nem taktika a kormány ellen! Aztán rendkívül óvatos, félhomályba burkolt czélzások négyszemközti beszélgetésekre, miktől azonban óvakodni fog a jövőre. Tisza István visszavágott ugyan, ő nem fog óvakodni, mert ha kettejük között valakinek nem hisznek, úgy bizonyára az a valaki nem ő lesz! De ismerjük ezt a kipróbált módszert, melyet éppen Bánfify ellen alkalmaztak nagy sikerrel, két tanút állítván minden ember mellé, a mellé a Bánfify mellé, akihez Polónyi úr most vezekelni megy a Bimbó-utczába. Ez az akna az egyéni megbízhatóságot akarja fölrobbantani. E mellé sorakoznak a politikai fallumok: a kormány visszaszívja ígéreteit és megtagadja kötelezettségeit. Ez is sikerült egyszer, mért ne próbálnák meg másodszor is? És üdvözli Apponyit, az apostolt és mindenkit, aki akormány megbuktatására vállalkozik. Ahá, tehát már idejutottunk! Programmjuk nincs ez uraknak, de czéljuk van. A munkában, melyet a kormány programmja kínál, restek és kimerültek, de a személyi hajszára készen állanak majd. Mint a csirkék, amelyek az udvaron szanaszét szaladoznak, s egy irányba nem terelhetők, de ha egy marék kukoriczát szórnak, mind összeszaladnak egy bolyba. Ez is taktika Polónyi részéről: ő ismeri ellenzéki kollégáit és nem becsüli őket túl. Szemben velük pedig Tisza István úgy viselkedik, mint illik. Beszél objektíve és föltárja politikáját, annak belső rugóit, kimutatja végső czéljait, megelégszik azzal, hogy neki igaza van, a taktikázással pedig csak annyiban törődik, hogy nem ül föl neki. ♦ A tiszta erkölcs már megint fölkelőben van. És megint az Apponyiék háta mögött. Legalább ott olvassuk, hogy Tisza István az ország politikáját egy lejárt rendszer erkölcsi motívumaival akarja vezetni. Ugyan ? Hát mikor és hol járt le a politikai erkölcs a paktum óta? Hiszen a tiszta erkölcsnek minden hasznát és előnyeit kiélvezték a treuga dei emberei, Széll Kálmán kiüldözésétől kezdve át Khuen- Héderváry gróf megrágalmazásán, egészen az obstrukcziós hekatombákig. Az ország most is nyögi. Amikor nálunk a politikai erkölcs szólamait kezdik megereszteni, az okos ember kérdezze mindig ezt: — Qui trompe-t-on ici ? Kit akarnak becsapni itt?* Ezek a mi tiszta, tisztább és legtisztább erkölcseink különben is nagyon hasonlók az afrikai emberevők erkölcseihez, akiknek a keresztény misszionárius így magyarázta meg ad oculos az erkölcstelenséget: — Erkölcstelenség például az, ha valamelyiknek a feleségét a másik elrabolja. Két hét múlva examinálta a főnököt. — Mi az erkölcstelenség? — Az, ha valaki az én feleségemet elrabolja. — És mi az erkölcs? — Az, ha én rablom el másnak a feleségét.