Az Ujság, 1905. augusztus/1 (3. évfolyam, 212-226. szám)
1905-08-01 / 212. szám
Budapest, 1905. III. évfolyam. 212. szám. Kedd, augusztus 1. Előfizetési árak 11 Egész évre .„ „.28 k.- › Félévre ........ ...14 »-- ‹ Negyedévre ._ 7 »-- ‹ Egy hóra „ _ ... 2 » Az Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér.AZ ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi út 54. VL Telefon 56—15. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi út 54. sa. Telefon 64 01-02-01 Megjelen minden nap, fiukia és vasárnap után is. ROVÁS: A hatvanhetes pártok egyesüléséről Kossuth Ferencz véleményét még nem ismerjük. Apponyi Albert grófét már igen. És nem is vártunk mást tőle, a régi hatvanhetestül és az új negyvennyolczastól. A hatvanhetes pártok egyesülését egymás közt helyesli. Ennyiben hatvanhetes. De csak a koalíczió kebelén belül. Ennyiben meg negyvennyolczas. Ő tehát mások véleményszabadságát és egyesülési szabadságát föltétlenül tiszteletben tartja, de csak akkor, ha előbb gúzsba köthette őket. És ez ama bizonyos eszményi szabadság, amelyet ő egész életén át imádott. Persze, hogy a szabadelvű párt hajlandó-e élni ezzel a szabadsággal, az megint más kérdés, amiről Apponyi óvatosan nem nyilatkozott. Olyan ez az egész, mint amit Tolsztoj ír a tatárokról. Ezeknek az a szokásuk, hogy foglyaikat szabadon eresztik, de előbb a talpukat teleszurkálják tövisekkel. Tessék már most szabadon mozogni. A koalíczióban levő hatvanhetes töredékeknek most éppen ilyen szabadságuk van. Ezt ajánlja Apponyi a szabadelvű pártnak is. Még másról is íyilatkozott Apponyi. Arról, hogy ő Justh Gyulával egészen egyetért abban, hogy a Ház további elnapolása az exlexben törvénytelen. Tehát ha a korona szeptemberben elnapolná a Házat, azért mégis együtt maradhat. Hogyne, hiszen ő már a házfeloszlatást is törvénytelennek találta. Pia tehát a »nagyobb« törvénytelen volt, annál törvénytelenebb a »kisebb«. Szóval a renegát mindig túltesz magamagán. Justh Gyula ugyanis csak annyit mondott, hogy a hivatalos lapban megjelenő elnapolást tartaná törvénytelennek, így tehát Apponyi Justh Gyulább Justh Gyulánál. A másik pedig az, hogy Apponyi tulajdonképpen nem is képviselő. Mert ha ő a házfeloszlatást is törvénytelennek tartja, akkor az ő mandátuma is törvénytelen. És ő most csak egyszerű eberhardi földbirtokos, akit nem is lehet elnapolni. * A főkoalícziós lap már üti Bánffy Dezsőt. Fából vaskarika neki, amit Bánffy beszél? Miért? Mert neki nem kell semmi párturalom. Az ország torkig van minden párturalmi rendszerrel. Most légy okos Domokos. A régi kormányt meg kellett buktatni, mert nagy és tömör párt volt mögötte. A mai kormány törvénytelen és alkotmányellenes, mert nincs mögötte párt. Ha pedig olyan jön, amelyik mögött megint párt lesz és többség, az újra nem kell, mert torkig vagyunk a párturalommal. Mi kell hát a Sümegi—Holló —Barthakoalícziónak ? A kérdésben a felelet: a Sümegi—Holló— Bartha-koaliczió kell neki. Csak ezzel lesz boldog Magyarorsz . A dráma. írta ifj. Hegedűs Sándor. A szenvedések és benső erők leghivatottabb megvilágitója a színpad, mely eldob minden szónoki, epikai vagy lírai sallangot s csak a szereplő egyének bensőjének megvilágítására törekszik. Természetes, hogy ezen felyamat révén egy bizonyos perspektíva fog a néző elé tárulni, mely az események folyamát távlatosan, a személyek benső világához kapcsolja és az ő benső életük illusztrálására használ fel mindent, amit csak a színen mondanak vagy tesznek. A dráma tehát nem más, mint a szereplő alakok belső, hogy úgy mondjam lelki forradalma. Ez a lelki forradalom pedig nem más, mint az egyének lelkében támadó felelet a külvilágban történt eseményekre. E kettő összege ad egy teljes drámát, melynek kerete kitöltöttnek mondható. De hisz a dráma nem más, mint egy »csipet« az életből, a »keretbe« beszorítva. Rövidebben az élet tovarebbenő álomfolyamának egy rögzített része. A többi rész az tovább folyik a múló idővel és elmosódik előlünk. Élni csak az él, ami rögzítve van. Ezért a nagy vágyódás Shakespeare felé, ki annyi szenvedélyünket rögzítette, kinek műveiből alig hiányzik csak egy mozzanat is, mely ne adná teljes képét az emberélet fix pontjainak. Az író feladata tehát nem más, mint leszögezni az előtte úszkáló bizonytalan álmot egy igaz alapra, hogy tova ne röppenjen, de valósággá váljék. Az élet minden nap hoz rendes mederfolyásában az ivó ele elég anyagot és csak az ívón múlik, hogy ki tudja-e választani az igazi anyagot, vagy csak iszapot markol. Éppen ebben a művészanyag megtalálásában kell hogy jelentkezzék, megnyilvánulják a szem, melyet az írótól megkövetelünk s mely az irótó látnokká avatja, olyanná, ki előre siet olyan területre, melyen ember még nem igen járt s ott aztán világosságot támaszt s oda az ismeretlenbe maga után vonja lelke erejével a tömeget, arra a területre, melyet ő fedezett fel, ő teremtett meg az emberek számára, arra a területre, mely tulajdonképpen az ő lelke útján él, mely az ő birodalma; legyen ez aztán bármilyen különös föld, csak úgy legyen feltárva, hogy elfogadhatónak mondhassuk. Éppen ebben az elfogadhatóságban nyilvánul az író benső ereje, mely a meglátott anyagot művészi formába öltözteti. S igy ez a két rendes feladat nehézkedik az íróra: meglátni, fellelni a művészi anyagot s aztán művészi formába, bujtatni azt. A forma az a technikai rész. És mi az anyag? Az igazság! Mert költő csak az, ki az igazságot hirdeti , a ki nem ezt teszi, az emlékeztet arra a sípládára, melyről Catulle Mendés regélt és melymek sípjai mind hamis hangokat nyögdécseltek. Az irodalmi műfajok legmagasabb rendű megnyilatkozása a színpadi termékek ama része, melyet köznapi elnevezéssel drámának nevezünk. Vagyis az emberek bensejéből kiinduló cselekmények oly logikus sorrendben való elhajtása a néző előtt, hogy abból az élet folyásának megfelelő cselekmény szülessen meg, mely a logika kérlelhetlen törvénye szerint megsemmisítse azokat, kiknek gyengesége a megváltozott heretekben ellentétes irányú az élet folyásával. A dráma esése a logikai sorrend szoros kapcsolódásának az eredménye. Tulajdonképpen egy ellentét, hogy a pontos lélektani alapon felépülő dráma biztos esést ad. Csakhogy a dráma épülése a TrepixeTrix felé történik, amelyen túl a logikai folyamatban előkészített esés következik be. A szereplők beszélgetése egyugyanazon hangon, az, a dialóg ellenére, mégis csak leírás marad. A drámaíró kalibere ott kezdődik, amint alakjaiban több és több hang szólal meg. Talán az a különbség a lírikus, az epikus és a drámairó között, hogy a lírikusnak a lelke olyan, mint az aeol-hárfa, megrenditők az érzései s ennek ő hangot ad dal alakjában. Az elbeszélő elmondja azt, a mit látott. A drámairó pedig a külső élet behatása folytán embereket, élő alakokat formál belsejében, amelyeket aztán darabjaiba kirak, hogy azok benső tulajdonságuknak megfelelőleg járjanak, beszéljenek és cselekedjenek a színpadon. Cselekedni, ez a színpadi alak kötelessége és hogy ezt tehesse, erre kell a drámaíró ihlete, hogy cselekedtetni tudja alakjait. Mert egy szó sem él a színpadon, mely A tömörülés kérdése. Kétségtelenül erényt csinál Bánffy Dezső báró a maga baszúságából, amikor deési beszédében azt hirdeti, hogy ő már 1899-ben belátta egy nagyobb politikai átalakulás szükségét. És ezért kezdett új pártot alapítani. Ez nem egészen így volt. Bánffy egyszerűen félreállott az események útjából és hagyta az obstrukciót cselekedni. Később bátorította is. Végül pedig szövetkezett vide. Ha ő az ország politikai és gazdasági regenerálását hatvanhetes alapon látta szükségesnek, ehhez mégis csak görbe út volt a negyvennyolczasokkal, sőt azok legszélsőbb csoportjával való szövetkezés. A politikában azonban végre sem az egyéni indulatok és szenvedélyek döntenek, hanem a nemzet érdeke, amelynek szolgálatában , kell állania minden magyar pártnak. S a haragnál és boszúságnál mindenesetre termékenyebb indulat a megbocsájtani tudás. Föltéve, hogy abból haszon és jólét származik a nemzetre. És ha Bánffy a deési beszéd tengelyévé azt a tételt tette,hogy a magyar nemzeti állam kiépítésének érdeke parancsolólag követeli, hogy az eddigi közjogi harczok félretételével a meglevő alapon a komoly építés munkáját végezzük«, — Íme ebben aligha fog valaki neki ellentmondani, aki a meglevő alapot, vagyis az 1867. évi alkotmányt, Deák Ferencz nagy alkotását tiszteletben tartja. Egyet fog vele érteni mindenki abban is, hogy most mindenekelőtt az alkotmány védelmére kell mindnyájunknak sorakozni. De ez már meg is történt. A többség mellőzésével kinevezett kormány iránt a szabadelvű párt is kifejezte bizalmatlanságát. S amennyire az alkotmány védelmére van szükség, nem egyben az agresszív erőszakoskodásokra is — bízvást mondhatjuk, hogy abban a magyar képviselőház minden pártja közt egyértelműség és szolidaritás van. E részben tehát szintén nincsen megoldandó probléma. Annál kevésbé van, mivel a koronáról kifejezetten tudjuk valamenynyien, hogy ennek az imparlamentáris állapotnak minden pillanatban a legnagyobb örömmel vetne véget. Lapuul, mai száma 24 oldal.