Az Ujság, 1907. június (5. évfolyam, 143-155. szám)
1907-06-16 / 143. szám
Budapest, 1907. V. évfolyam. 143. szám. Vasárnap, junius 16 Előfizetési árak: Egész évre _ 28 k. — 1. Félévre___... 14 » — » Negyedévre _ 27 * — » Egy hóra___2 » 40 » Egyes szám ára helybeli és vidéken 10 fillér. AZ UJJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telefon 64—01—02—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: A ki nem hiszi el, nézze meg a törvényt. Törvényben van kimondva, hogy képviselőnek csak nagykorú ember választható meg. Ennélfogva a képviselő urak mind nagykorúak. Ennélfogva nagykorú az a százharmincz úr is, akinek egy szép napon eszébe jutott, hogy a kis ember nem várhat a boldogságára addig, míg Kossuth Ferencznek bejelentenék indítványaikat, ennélfogva ők sem vártak. Sürgős, nagyon sürgős volt a kis ember — tegnapelőtt. Ma azonban helyeslőleg tudomásul vették, hogy az indítványok indokolása várjon a horvát obstrukció végéig, s azután is természetszerűen várhat a kis ember, míg az esetleg elfogadott indítványokat a kormány beillesztheti bokros teendői sorába. Mennyi idő, de mennyi, amíg a kis ember ráér, s ők nem várhattak huszonnégy óráig. Minek kívánja akkor a törvény, hogy a képviselő nagykorú legyen ? M Olyik ember csak akkor tudja, hogy a pofon megaláz, mikor már az arczán csattan, mások a személyes tapasztalat nélkül is tudják s nem várják azt be. A koalícziós urak csak most kezdenek dühöngeni, hogy micsoda szégyen és nevetség a folytonos horvát szó a magyar parlamentben. Fülükbe kellett csattantani azt a pofont, addig nem is sejtették. Mi konstatáltuk, miikor a nagy barátkozás mézesheteiben fölhangzott aZ első horvát »Tisztelt Ház !«, aminek elvi jelentőségét kidomborítottuk. De hát persze, erről ők nem tehetnek. De már az nem igaz, hogy semmiről sem tehetnek, mivel a horvátoknak joguk van a horvát szóhoz. Ez a joguk megvan nekik 1868 óta, s mégis csak most élnek, azaz visszaélnek vele. Egyszerű, világos tény, hogy a horvát szóáradatot azok hozták magukkal, akiket a magyar koalíczió segített mandátumhoz, s a koaliczió nemzeti szellemére egyaránt jellemző, hogy kegye csupa olyan testvér felé fordult, akik egy kukkot sem tudnak magyarul, s azok ellen, akik mindig magyarul beszéltek.* Csodálatos, hogy a bizalomteli hangulat mindig csak hétfőtől szombatig tart. Szombaton — vasárnapi eseménynek — mindig kitör belőlük a félelem. Ilyenkor a henczegek is sápítozva írnak s szidják a komiszokat, akik ellenfél létükre a koalíczió ellen mernek hangulatozni. A főfüggetlenségi ma kitűnően csügged, annyira, hogy sóhaj formájában már az igazságot is kormánya fejéhez vágja. Őszre marad minden, mi lesz őszszel, ha minden kemény diót akkorra tartogatnak ? Alkotmánybiztosítékok ? Őszszel. Kiegyezés ? Őszszel. Újonczemelés ? Őszszel. Választóreform? Őszszel. Kis ember boldogítás ? Őszszel. Úristen, így összehalmozni a nehézségeket, mik alatt össze kell roppanni. Vigasztalódjék az aggódó főfüggetlenségi. Ha arra gondolna, amire az előrelátó Wekerle, nem félne tőle. Őszszel ki fog derülni, hogy tavasz is van. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Nyeregbe jutni élvezet, De lovagolni nehezebb, Mint henczegni gyalog. Felül vasárnap a csibész, S legott bolond komédia kész A ló már oldalog. Előre — lotty és hátra — totty, Lig lóg előbb csak valahogy A komikus alak, Majd ló farán, majd ló fején, De sosem ül kellő helyén, — S forog, de nem halad. Indúl. .. ha-hó ! Megáll. .. gyűgyű ! Jaj, mily ügyetlen együgyű, Hát kellett ló neki ? S mi gonoszul nevetjük őt, Pedig utóbb szegény rüpők A nyakát szegheti. Látod szegény, a vurstliban Vidám körhinta annyi van, — Míg annál maradál: Keringtél bükkfa paripán Vitézül, mint egy kapitány, S hamar, mint a madár. De másra, többre fájt fogad : Megülni az élő lovat. Nos hát, nyeregbe’ vagy. De, ah, nagyon kétséges egy, (Mert ez a sport sehogyse’ megy,) Hogy benne is maradj. Neked a ló, ládd, nem való, De mert igen vigasztaló Bajunkban más baja, — Nézd , a hon uj fő emberi Nyeregben, — s őket is töri Hasonló nyavalya. A trón- s a nép-hegy mind oda! Nem ült nyeregben még soha Kormány ily gyatramód. Faképnél hagyja a király, S a nemzet is megérzi már A dicstelen valót. Nyeregbe hetykén szállt elébb, De elveszítve kengyelét, Már a lovas szűköl. Mint Bernát a mennykő után, Kaczagtatón kapkod csupán, S munkál a láb s ököl. Hiába az erőlködés ! S ha száz indítvány , mind kevés Meggyőzni már a hont, Hogy jól ül a nyeregben ez, Ki kézzel-lábbal úgy evez, Akár a darabont. Bár bécsi ostor rája csap, Bécsnek ez is szolgája csak, S mégcsak nem is kegyelt. A darabont nem tűrt gálád Zágrábi fricskát legalább, — Ez ilyet is lenyelt. Lehet-e ennek vége más, Mint iszonyú lezuhanás ? . . . így jó lovas nem ül! Jaj annak, a ki nem tanul S nyeregbe száll tudatlanul És tehetetlenül! Lapunk mai száma 52 oldal. Horvát obstrukczió. Itt vagy megint kis ártatlan, him fészked áll még bántatlan . . . Édes gyermekkori emlék. És mégis hogyan jajgatnak most azok, a kik az obstrukczió szent alkotmányos intézményét szerzették. Az 1898. esztendő szabadság-lovagjai. Az 1902. esztendő vezérei. Az 1903—1904. évi nagy hadjárat nemzeti hősei. A kik a kisebbség elévülhetetlen jogaira hivatkoztak és brutális erőszakkal ölték ki a magyar alkotmányból a parlamentarizmus szellemét. A kik megsemmisítették a többség elvét, mert tudták, hogy a többség telve van az alkotmány mély tiszteletével és inkább magát engedi összetiporni, mint az alkotmányt. És akik végre győztek. Nem úgy, mint az egymással törvényes fegyverekkel verekedő felek szoktak, de mint a haramia, akinek a törvényre nincs semmi gondja. És berendezték hatalmukat ugyanazokon az alapelveken, ahogyan megszerezték. A többség elve ki lévén élve, nem volt többé többségre szükségük. Pótolták azzal, amivel kezdték. Bandába állottak és azt mondották : ez a többség. Kisebbségre pedig szintén nem volt szükségük, mert az — magukról tudják — alkalmatlan. Tehát eltiporták vagy bealkudták magukhoz. Az obstrukczió mint alkotmánygyilkos elv sehol a világon nem győzedelmeskedett annyira, mint Magyar Parabellum. írta Ambrus Zoltán. Tizenhét-tizennyolcz esztendős lehettem... — beszélte Borsy — úgy emlékszem, még a gimnáziumba jártam, de lehet, hogy már műegyetemi hallgató voltam . . . szóval éppen csak hogy kinőttem a kamaszkorból. . . s a családomban még mindenki gyerekembernek tekintett... amikor egyszer Richard bátyám egy hordárt küldött hozzánk, azzal az üzenettel, hogy ebéd után azonnal menjek fel hozzá. Mikor benyitottam a dolgozószobájába, az íróasztalánál találtam, ügyirat-csomók közepett , valami hivatalos írást olvasott. Leültetett, félretette az ügyiratot, megkínált czigarettával és igy szólt hozzám : — Te fiú, a múltkor, amikor Malvin nénédnél vacsoráltunk, valami új lövőszerszámról beszéltél a gyerekeknek. Csak félfüllel hallottam , de érdekel ez a dolog. Micsoda szerszám az, amiről beszéltél ! — A parabellum —,feleltem. — És mi a csoda ez a parabellum ? — kérdezősködött tovább Richard bácsi. — A parabellum — magyaráztam — a Browning-féle revolvernek egy tökéletesített fajtája. Azt bizonyosan tudja Richard bácsi, hogy a Browning-féle revolver a legjobb. A parabellum abban különbözik a közönséges Browningtól, hogy hat vagy tizenkét lövés után nem kell újra megtölteni. A szerkezete olyan, hogy minden lövés után újra megtöltődik magától, egészen a hatvannegyedik lövésig, mert hatvannégy töltéssel lehet előre ellátni. Szóval egy jól felszerelt parabellummal hatvannégy lövést lehet tenni, anélkül, hogy újra kellene tölteni.