Az Ujság, 1908. május (6. évfolyam, 119-131. szám)

1908-05-22 / 123. szám

Péntek, május 22. AZ ÚJSÁG­ ­ — Napszúrás májusban. Salzburgból jelen­tik, hogy az ottani helyőrséget tegnapelőtt reggel öt órakor hirtelen felriasztották. A helyőrség kivonult gyakorlatra, a­mely reggel hat órától este nyolc­ óráig tartott. A csapatok ötven kilométer utat tettek meg , az egész idő alatt nem volt pihe­nés és egészen estig ennivalót sem kaptak. A kato­nákat egyszerre arra vezényelték, hogy egy vesze­delmes szakadékon keresztülugorjanak; ekkor állítólag a tisztek és a katonák megtagadták a menetelést. Hir szerint háromszáz tartalékos meg­betegedett és a rendes­­csapatok közül is kétszáznál többen lettek szolgálatra képtelenek. A tartaléko­sok közül hatan napszúrást kaptak. — Kirabolt gőzös. Pétervárról távirják . A Dnyeper személyforgalmát közvetítő »III. Sándor ezár« nevű gőzöst Kiev közelében rablók meg­támadták, a­kik a gőzös kapitányát megsebesí­tették, kirabolták a gőzös pénztárát és azután csónakokon a partra menekültek. — Sikkasztó könyvelő. A Schönaug és Brü­nn borkereskedő c­ég, a­melynek a Szerecsen-utcza harminc­hetedik száma alatt van az üzlete, fel­jelentette Hirn Emil huszonhét éves könyvelőjét. A c­ég azzal vádolja Hirnt, hogy negyvenezer ko­ronát elsikkasztott tőle. Április végén leplezték le a könyvelőt, a­mikor ezerkétszáz koronát kellett volna befizetnie a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankba, a­hol a c­égnek folyó számlája van. Hirn azonban a pénzt magának tartotta meg. Hirn könyörgött a czég főnökének, hogy ne tegyenek fel­jelentést ellene. A czég nem is akarta üldözni a könyvelőt, azonban gyanakodó lett s átvizsgálta a könyveket. Ekkor kiderült, hogy Hirn hosszú időn át lopta a c­éget. Hamisan vezette a könyve­ket, hamis mérleget készített és igy sikerült hosszú időn keresztül elpalástolni a sikkasztást. Hirn a sikkasztóknak nem azon fajtájához tartozott, a mely elkölti a pénzt. Ő a sikkasztott pénzzel vál­lalatot alapított. A Szűz­ utcza 5—7. száma alatt Talisman Flór néven szivarszipka- és czigaretta­­hüvely gyárat rendezett be s hamarosan szép for­galmat csinált. A­mikor a sikkasztásait felfedezték, Hirn levelet irt főnökeihez, töredelmesen beismeri a sikkasztást és ígéri, hogy a kárt megtéríti. A c­ég azonban nem elégedett meg ezzel és megtette a feljelentést. A rendőrség ma beidézte Hirn Emilt és kihallgatta. Hirn tagadja a sikkasztást. Csupán annyit ismer be, hogy szabálytalanul végezte a könyvelést. A sikkasztást beismerő levélre vonat­kozólag azt mondja, hogy kényszerhelyzetben írta a levelet. Kéli, hogy feljelentik és el akart kerülni minden botrányt és meghurczoltatást. Igaz, hogy nagyobb összegeket visszatartott, de ehhez joga volt, mert províziót kapott a czégtől s igy elszá­molási viszonyban állott. A rendőrség e vallomás után több tanút hallgatott ki, azután a könyve­ket vizsgálja át, Hirnt addig őrizetben tartja a rendőrség. — Egy játékkirály halála. J. W. Allen, New­­york hírhedt kártyakirálya meghalt. A vén bűnös a rendőrség szeme láttára egész nyíltan tartott játékbarlangokat s ötszázszor tartóztatták le, de sohasem büntették meg, mert a korrupczióval kibélelt Tammany-pártnál lévő nagy befolyása miatt minden rendőrbiró rettegett tőle. Állítólag tíz millió koronára rugó vagyont hagyott hátra. — Házasságok. Ábrányi Kornél dr. magyar állam­­vasúti fogalmazó a hó 26-án déli 1 órakor vezeti oltárhoz a józsefvárosi plébánia­templomban Duna Editet, Dunkl Norbert cs. és kir. zenekiadó leányát. Fisch Mihály kántorjánosi földbirtokos e hó 10-én vette feleségül Kiár Andor nyíregyházi földbirtokos leányát, Ilont. Az esketési szertartást Kelemen Adolf dr., Fogaras vármegye főrabbija végezte. Dukesz István dr. nagyváradi ügyvéd eljegyezte Steiner Erzsikét Zom­borban. Géczy József m. kir. pénzügyminiszteri számtiszt eljegyezte. Schön Annuska veszprémi oki. tanítónőt. — Szerencsétlenség a villamoson. Winkler József miniszteri tisztviselő ma délután fel akart ugrani a Margithíd pesti oldalán a budai oldal felé haladó 422. számú villamosra. Az ugrás azonban nem sikerült, Winkler elcsúszott és oly szerencsét­lenül esett el, hogy agyrázkódást szenvedett. — Merénylő pinczérinas. Prágából jelentik, hogy a cseh metropolis Königliche Weinberge nevű külvárosának új német színháza előtt a czirkáló rendőr ma reggel letartóztatott egy tizenhat esztendős pinczérinast, a­ki éles töltésű pisztolylyal a színházi portás ablakába lőtt. A megmotozásnál még hét éles töltést találtak nála. —■ öngyilkos önkéntes. Zágrábból jelentik, hogy Brivin Viktor vadászönkéntes ott tegnap este szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Az önkéntes elaludt az őrségen és a büntetéstől való félelem kergette a halálba. — Sikkasztással vádolt ügyvéd. Valentin és Schottmann­ czég feljelentette Weisz Jenő har­­minc­négy éves ügyvédet, a­kit sikkasztás bűn­tettével vádol. Weisz Jenő ugyanis a czég meg­bízásából perelte Kuts Ádám kereskedőt s a per folyamán kutatói felvett ezernégyszáz koronát. Ebből azonban csak kétszáz koronát adott át a czégnek, ezerkétszáz koronát pedig elsikkasztott. Weisz Jenő ez év tavaszán eltűnt a fővárosból. Miután feloszlatta gyár­ utczai háztartását is, az a gyanú, hogy megszökött. A büntető törvényszék vizsgálóbírója most elfogató parancsot adott ki az ügyvéd ellen. — Földomlás. Aradról írják, hogy a Várady testvérek, deznai birtokosoknak tavozi vasbányá­jában egy uj tárnát nyitottak. A munkálatok közben egy helyen a föld beomlott s maga alá temette Tulin Antal munkást, ki azonnal meg­halt. A vizsgálat megindult. — Halálozások. Loosz Zsigmond köz- és váltó­­ü­gyvéd, Baja város volt főbírája, május hó 18-án életé­nek 78-ik évében Regőczén meghalt. Kovács (Kohn) Andor volt budapesti rabbiképezdei növendék hosszas szenvedés után 23 éves korában e hó 19- én Döröcskén meghalt. Mika Ottokárnak, a Gyulafehérvári Hírlap felelős szerkesztőjének Zoltán nevű fia e hó 17-én tizenkét éves korában meghalt. Temetése szerdán délután ment végbe Gyulafehérvárott általános részvét mellett. Kaposvárról táviratozzék, hogy Vécsey Lajos nagy­korpáti tanító 79 éves korában ma meghalt. — A veszedelmes football. Kaposvárról jelen­tik, hogy Kapotsffy Béla gimnazistát, Kapottsffy Béla árvaszéki ülnök fiát foot­ballózás közben oly szerencsétlenül lökték fel, hogy bal karját törte. — Eltűnt gyermekek. A rendőrségen ma ismét több gyermek eltűnéséről tettek feljelentést. Eltűntek: Pombai Miklós budapesti születésű 10 éves gimnáziumi tanuló (lakott: Fehérvári-írt 10—12.), Hernecski Etelka 16 éves gyári leány (Tömő-utcza 24.), Kiss József bakony­­sági születésű 14 éves asztalosinas (Nagyfuvaros-utcza 27.), Reisinger Károly budapesti születésű 14 éves lakatos­inas (üllői-úti gyermekmenhelyről), Takács István czeg­­lédi születésű 12 éves elemi iskolai tanuló (Andrássy­ út 110.), Quittner Gyula sopornyai születésű 14 éves lakatos­­tanoncz (Dohány-utcza 84.), Weinstein Sándor 15 éves szabótanoncz (Dob-utcza 36.). Az eltűnteket keresi a rendőrség.­­ Hat koronáért tíz évi börtön, Budweisből táviratozzák lapunknak. Az esküdtbiróság ma Fink Ferencz 23 esztendős kérest, a­ki február 10-én Höritz mellett megtámadott egy asszonyt s 6 koronát elrabolt tőle, tiz évi börtönbüntetésre ítélte. A védő a szigorú ítélet ellen felebbezett. — Életuntak. Az újpesti temetőben tegnap este egy 40—45 éves, munkásosztályhoz tartozó férfi mellbe lőtte magát. Eszméletlen állapotban a gróf Károlyi-kór­házba vitték. — Az éjszaka a Margitsziget felső részén egy 20— 25 évesnek látszó férfi főbe lőtte magát. Nyomban meghalt. Az öngyilkos nyomorék volt. A jobb karja és ballába csonka volt. Egy Kiss János nyomdászsegéd névre kiállított munkakönyvet találtak nála. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. — Haut János 34 éves magyar államvasuti munkás ma reggel a keleti pályaudvar műszaki kocsiműhelyében felakasztotta magát. Mire észrevették, meghalt. — Rendőri hír. Tolvaj viczeházmester. A rendőrség nyomozza Kopeczki Ágoston pozsonyi születésű har­­mincznyolcz éves rovott múltú viczeházmestert, a­ki Elischer Vilmos dr. ügyvédtől négyszáztiz koronát ellopott. — Angol zelk­ ingek, divatharisnyák, dús válasz­tékát ajánlja Sigmund József Bpest, IV., Váczi­ u. 28. — Szépnek lenni méltó ambicziója a hölgyeknek. Ezt az ambicziót a legbiztosabban a Hoppá angol teint regulatorral érhetjük el, amely fölöslegessé teszi mindenféle arczkenőcsnek, krémnek, pondernek használatát. Ára 2 kor. 50 fillér­. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Postán küldi Kosmos laboratórium, Győr. — Mindenki tudja, hogy a legfájdalmasabb meg­­hűlési bántalmaknál, fog- és szájápolásnál, az emész­tés elősegítésére és mint étvágygerjesztő kizárólag a Diana-sósborszesz használható. Csak akkor valódi, ha a külső sárgaburkolatú papiroson látható e két szó: »Diana-sósborszesz«. (40 filléres, 1 és 2 koronás üvegekben az egész világon kapható.) — A mai húzáson a 60.000 koronás főnyereményt a Kunett-frankház, Szabadka t. vevői nyerték a 12931. számú »/• oszt­álysorsj­egy­gyel. Jellemző, hogy mily sze­rencsés e bankház, mert a legutóbbi játékban a 600.000 koronás főnyereményt szintén a Kunett-bankház vevői nyerték. BÚGYITKATÚ A SÉRV? E kérdéssel foglalkozó tanulmány most hagyta el »sajtót. Bárkinek UV «d­ib­laiinil'Wi zárt borítékban megküldi POLLITZER SÉRVAPIIBULATORIUM . Specilális orvosi rendelő-intézet 1770 Budapest, Kossuth Lajos­ utcza 8. félemelet. IST Égése nap orvosi ingyenes rendelés. SZÍNHÁZ, zene. * A 100 év múlva bemutató előadása. Martos Ferencz »100 év múlva« czímű nagy látványos revüjének a bemutató előadása holnap, pénteken este lesz. Az előadás, melyre a május 16-iki dátum­mal ellátott jegyek érvényesek, este 8 órakor kezdődik. * A berliniek első előadása holnap, pénteken, lesz a Vígszínházban, a­hol a Deutsches Theater társulata tíz estén át fog vendégszerepelni. Első elő­adásul a Velenczei kalmárt játszszák Reinhardt Miksa rendezésében. Ez alkalommal a társulatnak számos oly tagja lép fel, a­kiket közönségünk már előző vendégszereplések folyamán megkedvelt, így elsősorban Schildkraut Rudolf, a­ki Shylockot leghíresebb alakításai közé számíthatja és Heims Elza, a­ki Perzsát fogja személyesíteni. Főbb szere­peket játszanak még: Wangel Hedvig, Lórin Szidónia, Kupfer Elza, Wassmann Hans, Winter­­stein Eduard, Moissi Sándor, Arnold Viktor, Steinrück Albert, Hartan Lajos, Conradi Pál, Ébert Sándor, Grossmann Richard, Tiedtko Jakab. Holnapután, szombaton, a Szentivánéji álomra kerül a sor, a­melyet szintén a­ berliniek eredeti kiállításában hoznak színre,­­ Orosz énekesek Berlinben. A pétervári csá­szári orosz udvari opera társulata tegnap kezdte meg berlini vendégszereplését Glinka »Életünket a czárért« czímű operájával. A közönség és a kritika nagy elismeréssel fogadta a kitűnő társu­latot, főként Rusneczova asszonyt, Petrovot, Sbráva asszonyt és Bonacsicsot. Különösen kitel­tek magukért az énekkarok, melyeknek nagy szere­pük jut az operában. Nagyon megtapsolták a má­sodik felvonásbeli lengyel tánc­okat is, melyeket ügyesen rejtettek el a pétervári császári opera hallétjének tagjai. * A Városligeti Színház nagysikerű tánczos operette­jét, »A gépirókisasszony«-t, mely eddig telt házak előtt, zajos tetszés mellett került színre, vasárnap kétszer, délután fél- és este ren­des helyárakkal adják. A személyzet most Prém József »Adorján báró« czímű színművére és Feld Mátyás bohózatának, »A hús özvegy «-nek a reprizére készül. A műsort természetesen a jövő héten is »A gépirókisasszony« dominálja. FŐVÁROS. (Sándor Pál feljelentése.) Sándor Pálnak úgy a bíróság előtt, mint a közgyűlésen megismételt amaz állítása miatt, hogy egyes ügyvéd- és más bizottsági tagok bizottsági tagságukat vagyon­szerzésre használják fel, arra indította Hecht Ernőt, hogy e tárgyban a következő indítványt terjessze a közgyűlés elé: A székesfőváros törvényhatósági bizottságá­nak közgyűlése elhatározza, hogy nyilvános rágalmazás miatt bűnvádi feljelentést tesz Kan­dós­ Pál, a törvényhatósági bizottság tagja ellen, ennek a bíróságon kívül is — tehát nem­csak tanú minőségében — megtett azon állí­tásai miatt, hogy »a törvényhatósági bizott­ság egyes tagjai, nemcsak ügyvédek, hanem más polgárok is bizottsági tagságukat vagyon­szerzésre használták fel és hogy a bizottsági tagságnak felhasználása a városnál a vagyon­szerzésnek egyik szokásos módja«; továbbá azon állításai miatt, melyek Sándor Pálnak az 1908. évi május 13-iki közgyűlésen tartott és a »Fővárosi Közlöny« 39. számában leközölt beszédében foglalják, és ezennel megadja a budapesti kir. ügyészségnek a vád képviseleté­hez szükséges törvényes felhatalmazást. E hatá­rozat végrehajtásául a közgyűlés utasítja a tiszti ügyészséget, hogy a feljelentést készítse el és a jelen határozattal részér© egyidejűleg adott különös meghatalmazás alapján S nap alatt a budapesti kir. ügyészséghez adja be, az eljárás során pedig a B. P. által biztosított kisegítő hatáskörben járjon el. Beadja és mint sürgősnek közvetlen tárgyalás alá vételét kéri Hecht Ernő, a törvényhatósági bizottság tagja. Hecht Ernő dr. hozzánk intézett soraiban írja, hogy ez indítvány beadása még nem volt­bizonyos, de minden valószínűség szerint be fog következni és hogy a szövegezésén még változtatás is eshetik. 13

Next