Az Ujság, 1911. augusztus (9. évfolyam, 180-192. szám)
1911-08-13 / 191. szám
Vasárnap, 1911. augusztus 13. AZ ÚJSÁG úszóverseny minden tekintetben rendkívülérdekesnek ígérkezik. A meeting legszebb száma minden bizonynyal a hatvan méteres gyorsúszás lesz, amelyben Erdős Gyula, Schwendtner Pál, Eperjessy Béla és Tímár János heves finisht fognak vívni. A száz és kétszáz méteres gyorsúszásnak is fentiek a favoritjai, de Lantossy is beleszólhat a küzdelembe. A hatvan méteres mellúszásban Borovi, Agulár és Vári, a háromúszásban pedig Janda, Weiler és Marady az ellenfelek. A stafétaversenyekben a B. A. K., M. A. C., M. T. K. és T. T. C. indítanak csapatokat. A verseny délután négy órakor kezdődik. Az úszók legnagyobb része holnap, vasárnap, reggel kilenc óra öt perckor, egy másik része fél egy órakor indul a nyugati pályaudvarról. Elmaradt rekordkísérlet. Toldi Ödön, a kiváló magyar mellúszó ma délutánra rekordkísérletet jelentett be a Magyar Úszó Szövetségnek, de a rossz időjárás miatt a rekordjavítási kísérlet halasztást szenvedett. Megemlítjük, hogy egy rekordkísérletet jobb időjárás mellett sem lehetett volna megtartani, mert a millenáris pálya úszómedencéjében nem volt víz. Magyar szövetségi úszóünnepet! — A Verbandsfest Jubileuma alkalmából. — A német-magyar úszómérkőzés óta fokozott éberséggel figyeljük a hatalmas német birodalom úszósportjának fejlődését, a tömegsport nemzetének az úszás terén elért kiváló eredményeit. Nagyritkán a mieink legjobbjai is útra kelnek, hogy összemérjék erejüket a németekkel s egy-egy Németországban kivívott jelentősebb eredmény új erőt, vasakaratú energiát látszik kölcsönözni a magyar sport híveinek, propagálóinak, harszosainak. Vasárnapról-vasárnapra, sőt hétköznapokon is az úszómeetingek egész tömegéről, szenzácziószámba menő országos, sőt világrekordokról ad hírt a táviró és mi elfogulva gondolunk azokra a nagyszabású sportünnepélyekre, amelyek a németek sportjának ügyét oly nagy lépésekkel s oly rohamosan viszik előre. A német úszósport holnap, vasárnap és hétfőn ismét ünnepet ül. Az elmaradhatatlan nagy külső siker, valamint az árnyékát előrevető belső tartalom és sportérték különösen alkalmasak arra, hogy az úszóügyeinket szívükön viselő sportsmaneket gondolkozóba ejtsék , fogékonynyá tegyék a tömegképzés elvei iránt. A németek huszonötödik Verbandsfest-jüket jubilálják és a mi szövetségi ünnepélyünk még ma is csak a magyar úszósport egyes, pihenést nem ismerő s az alkotásra született, de alkotó munkájukban éppen a segítésre hivatottak által akadályozott vezető férfiak álmaként szerepel, a megvalósulás még mindig késik. A Magyar Úszó Szövetség eddigi balkezes munkálkodása után végre is el kell következnie annak a kornak és rezsimnek, amely nemcsak hivatottságot és erőt érez Magyarország úszásügyeinek felkarolására, illetve fellendítésére, de rendelkezik is azzal az erkölcsi és anyagi képességgel, amit a közérdekű és nemes ügy megkíván. A M. U. Sz. jelenlegi vezetőségét képesnek tartjuk az előző évek korhadt rendszerének gyökeres, sőt teljes megváltoztatására, rajtuk a sor, hogy az erkölcsi presztízsük kölcsönözte hatalmat méltóan, a magyar sport javára használják fel. Tűzze ki feladatául az Úszó Szövetség a fejlődés egyetlen helyes alapjának megteremtését, a tömegképzés fellendítését és a siker nem maradhat el. Rendezzen a M. U. Sz. is Verbandsfest-eket, tartson évenként az összes magyar úszóegyletek bevonásával Szövetségi ünnepélyeket és a kétségtelenül üdvös hatás mihamarább jelentkezni fog, kik A németek huszonötödik Verbandsfest-jére Németország valamennyi klasszis úszója benevezett. Nyolcvan német egylet képviselteti magát az év legnagyobb úszóünnepélyén, amelyen négy német bajnokság is eldöntésre kerül Természetesen ezek a kétnapos meeting legjelentősebb és legértékesebb számai s így itt együtt találjuk a legjobb német úszók neveit. A száz méteres, úgynevezett rövid távú bajnokságban a védő Bretting brilliáns formája és szenzácziós győzelmei sokakat elriasztottak a starttól s így a fényes klasszisa magdeburgi úszóval csak Binner (Boroszló) és Gubener (Magdeburg) veszik fel a reménytelen küzdelmet. — Az 1500 méteres — hosszú távú bajnokság győztese Schiele (Magdeburg) lesz, bár bizonyos, hogy Kunisch és Arendt is igen közel fognak hozzá, végezni. — A műugrás-bajnokságban a védő Günther (Hannover), Zürner (Hamburg) és a néhány év óta nem szerettett Joachimsthal az ismertebb nevek. — A negyedik bajnokságot a nálunk nem divó összetett versenyre írták ki, amelyben azonban csak igen jelentéktelen a konkurrencia. A bajnoki versenyeken kívül a Császár-díj (500 méteres úszás és műugrás), az elsőosztályú mell-, hát- és oldalúszás, valamint a staféták egészítik ki az ünnepély remek programmját. A Császár-díj ötszázas versenyében Schiele és Kunisch fognak elkeseredett küzdelmet vívni; a műugrásban a bajnoki szám résztvevői adnak egymásnak találkozót. A száz- és négyszáz méteres mellúszásban Bathe (Boroszló) ez idő szerint nem találhat honfitársai között legyőzőre, a száz méteres háromúszásnak az egyetlen külföldi résztvevő, az osztrák Kellner startja ad jelentőséget, ellenfelei Rostentscher (Boroszló), Schulze (Berlin), Fahr (Cannstatt) és Poppenburg (Bréma) lesznek, míg az oldalúszásban a nálunk még kissé ismeretlen hangzású, de már sok szép győzelmet aratott Parizot (Bréma) nevét fogja az eredményhirdető győztesnek jelenteni. A stafétaversenyekben (háromszor 200 méteres sprint és négyszer száz méteres vegyes úszás) a magdeburgi Helias-nak erős küzdelme lesz a hétszeres védő berlini Poseidon és aMagdeburg 1896a csapatával. A nagyszabású meetingről lapunk részletes tudósítást fog közölni. Atlétika. Az O. T. E. versenye. Az óbudai Torna-Egylet holnapi, vasárnapi atlétikai versenye váratlanul érdekes küzdelmet fog eredményezni. Az ezer méteres meghívási versenyben ugyanis Antal Jánossal ezúttal Faczinek Ferencz, a pozsonyiak jeles középtávfutója, az 1500 méteres magyar rekorder veszi fel a küzdelmet. Faczinek tudvalevőleg a két hét előtti meeting ezer méteres versenyében, ahol Antal és Bodor élet-halálharczot vívott, nem indult és így az elsőbbség kérdése nem dőlt el végleg. Holnap ugyan Bodor nem startol, de a vele teljesen egyenrangú képességű Antal indulása biztosítja, hogy végre tisztázódni fog, ki a legjobb középtávfutónk. A tizenötször négyszáz méteres stafétára, öt csapat nevezett. A győztes minden valószínűség szerint a M. A. C. csapata lesz. A négyszer száz méteres footballisták stafétájának favoritja az F. T. C. A handicapszámok mindegyikére nagyszámú nevezés érkezett. A futószámokra nevezők közül külön megemlítendők: Kovács, Palotai, Thienschmidt, Weinberger (F. T. C.), Kósa, Radóczy, Lovas, Bán, Czuppon (M. A. C.), Kiss (B. A. K.), az ugrószámoknál : Kovács (F. T. C.), Kása (M. A. C.), György (B. A. K.), végül a dobószámoknál: Oderszky, Gobonya (III. T. V. E.,), Fleck, Nyilassy (B. T. O.), Lux, Payer (F. T. O.), Kéry, Gregus (M. A. C.). Megemlítjük még, hogy a verseny preczíz és gyors lebonyolítása érdekében a rendező egyesület minden lehetőt megtett. Tömpe Benő a czélbirói, Zuber Ferencz és Lázár J. pedig az időmérői tisztséget elvállalták, ami biztosítékul szolgál a verseny kitűnő rendezésére. A verseny vasárnap délután 3 órakor kezdődik az O. T. E. vörösvári úti sporttelepén, míg a nagystafétának startja 6 órakor lesz a Bécsi-úton, pár száz méterre a vámon túl. Közlekedés a közúti villamos 7. és 9. számú kocsijaival. A Postások gyaloglóversenye. A Budapesti Posta- és Távirdatisztviselők Sport-Egyesülete augusztus 20-ikán, délelőtt, a gödöllői országúton húsz kilométeres gyaloglóversenyt rendez. A győztes díszített ezüstérmet, a második ezüstérmet, a harmadik pedig bronzérmet kap. Mindazon versenyzők, akik két óra tíz percz időn belül érkeznek a czélhoz, időérmet nyernek. Nevezések Tömpe Benő czímére (főposta III, em., 11. sz.) augusztus tizennegyedikéig küldendők. A Silberer- és a Mühlhauser-vándordíj. A Wiener Athletiksport Club őszi nemzetközi atlétikai viadalát szeptember tizedikén rendezi meg. A verseny programmján többek között a Silberer-vándordíj (száz yardos síkfutás, védő Rácz Vilmos) és a Mühlhauser tizes klubközi vándordíj szerepel, amely utóbbinak a Magyar Athletikai Club a védője. A Budapesti (Budai) Tornaegylet országos atlétikai versenye. A B. E. T. E. szeptember 18-ára tervezett országos atlétikai versenyét október tizenötödikére halasztotta el. Az elhalasztásnak oka a váratlanul felmerült technikai nehézségek mellett az a körülmény volt, hogy az egyesület valószínűleg a M. O. T. E. Sz. megbízásából az idén is megrendezi a Zsingor-vándordíjat. Ugyancsak az elhalasztás mellett szólt az is, hogy aznap rendezi két nagyobb fővárosi egyesület országos versenyét és ugyanaznap tartják Kolozsvárott a pályaavató versenyt is. A nagyszabásúra tervezett és tiszteletdíjakkal jutalmazott országos verseny, amelyen atlétikai és tornászati versenyszámokon kívül ifjúsági versenyek is lesznek, két napra fog terjedni, október hó 14-ére és 15-ére. Atlétikai háziverseny. A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete múlt vasárnapon jól sikerült háziversenyt rendezett footballistái száméra soroksári úti sporttelepén. Részletes eredmények: Hatvan méteres síkfutás (4 előfutam után a döntőben) : 1. Strausz 8 mp, 2. Preiser. Súlydobás : 1. Hofbauer 8.50 m, 2. Braun 8.25 m. Távolugrás: 1. Mihalicza J. 5.58 m. 2. Hofbauer 5.44 m. Négyszáz méteres sikfutás-handicap: 1. Hofbauer (40 m. el.) 64 mp. 2. Stankovics. Magasugrás: 1. Stankovics 1.53 m. 2. Nemes. Ezer méteres sikfutás: 1. Preiser 3 p. 2. Fodor T. Labdatávrugás: 1. Weisz Béla 45.50 m. 2. Fodor Tibor 42.90 m. Négyszer száz méteres stafétafutás-handicap: 1. Ifjúsági I. csapat (Weisz, Berger, Vajdán, Müller) 10 m. el. 53 mp. 2. I. csapat (Fodor, Mihalicza, Strausz, Hofbauer) scratch. Hertzka Rezső alelnök tiszteletdíját Preiser nyerte. Magyarország tíz kilométeres gyalogló-bajnoksága. A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából holnap, vasárnap, délelőtt kilencz órakor rendezi a Ferenczvárosi Torna Club a gödöllői országúton a hat kilométeres kőtől a tizenegyes kőig és vissza Magyarország tíz kilométeres gyalogló-bajnokságát. A bajnoki versenyre a következő atléták neveztek: Mazák Károly (Postás), Paxián Péter (B. A. K.), Fekete Mihály és Fekete Lipót (E. S. C.), ifj. Ripszám Henrik és Bihari János Evezés. Evezős bravúr. A Pozsonyi Hajós Egyletnek két tagja, Emminger Nándor és Jenisch János augusztus 6. napján egy, a maga nemében páratlannak mondható sporteseménynek volt létesítője, amennyiben Pozsonyból Bécsbe és onnét visszaevezve 24 órán belül tette meg az utat. Pozsonyból augusztus 5-ikén éjjel 12 órakor indultak el kettős párevezős lábkormányos csónakon és útközben két órai pihenőt tartva Bécsben, a praterspitzi téli kikötőbe déli egy órakor érkeztek meg, vagyis az 52 kilométeres utat ár ellen 11 órai evezéssel tették meg. Bécsből három órai pihenő után hajóba szállva viszszaeveztek Pozsonyba, ahová este 9 óra után a legjobb kondíczióban érkeztek meg. Ezen sporteseménynek kellő méltatásához meg kell említenünk, hogy a felső Dunán a nagyarányú szabályozások folyamatba tétele óta az evezésre felette kedvezőtlen vízviszonyok uralkodnak, amelyek az ár ellen való evezést tetemesen nehezítik, és nagyobb kirándulásoknál az evezősök erejének teljes megfeszítését igénylik és nem kevésbé teszik próbára kitartásukat is. Tíz évvel ezelőtt a Pozsonyi Hajós Egyletnek egy négyes csapata már felevezett Bécsbe, azóta azonban ily kísérlet, éppen a kedvezőtlen vízviszonyok miatt, nem történt, a folyó évben Emminger Nándor és Jenisch János egyleti tagok egy ízben már a 42 kilométernyi távolságban lévő Fischamendbe eveztek fel, míg augusztus 6-ikán felhasználva az alacsony vízállást, Bécsbe eveztek fel. Ezen kirándulásokat a sport szempontjából különösen értékessé az teszi, hogy a fel- és leevezést 24 órán belül voltak képesek elvégezni, és e mellett munkaerejüknek helyes beosztása lehetővé tette, hogy a hatalmas fizikai munka után a kimerültség legkisebb jelét sem érezték. A német evezős-bajnokság, Németország bajnok fregatta-meetingje holnap kerül eldöntésre Gribauban. A nyolczas versenyben a hamburgi győztes Spindlersfelder Ruderverein 1878-nak a Berliner Ruderverein 1870. lesz a legveszélyesebb ellenfele, a négyest a Ludwigshafenek Ruderverein nyeri, valamint az ő színeik fognak győzedelmeskedni a Wilkerm Fickelsen-pár révén a doublóban, míg az egyes verseny favoritjai Gara (Wiking), Stahnke (Bratislavia, Breslau)és Hoffmann (Hamburg), Golf. A Tátra Club golfversenyének negyedik napján került eldöntésre az egész meeting legklasszikusabb száma, a nagy seratori-verseny, amelynek díja Pichy Géza Lipót gróf gyönyörű serlege volt. A verseny elő két helyezettje kitűnő eredményt ért el, amennyiben az előírt két kört (18 szakasz) közel 100 ütéssel meg tudta tenni. Az egész versenyben mutatott forma alapján körülbelül előrelátható volt Lauber Dezső győzelme, meglepetést keltett azonban a legszebb stílusú versenyző, Csáky István gróf indiszponált játéka. A vegyes páros handicapben azonban teljes mértékben érvényesült Csáky István gróf játékereje, amit méltó módon egészített ki partnere, Dessewffy Dali grófnő, a legjobb lomniczi hölgyjátékos, úgy hogy scratchről indulva, elég könnyen nyerték a versenyt. Részletes eredmények: Scratch medálverseny (18 szakasz): 1. Lauber Dezső 96 ütés (Zichy Géza Lipót gróf serlege), 2. Klima Ernő (Bécs) 102 ütés, 3. Márffy Béla 107 ütés. Indultak még: Csáky István gróf (113), Magyar László (113), Almácsy Imre gróf (114), Stankovánszky Imre, Kékes Ferencz, Wenckheim László gróf, Prónay Gábor báró, Plener Ernő báró, Királdy György, Grundt László, csépánfalvi Teőke Béla. Vegyes páros-handicap (Matoh-verseny 9 szakasz).: 1. Dessewffy Dali grófnő és Csáky István gróf. 2. nemeskén Kiss Margit és Csáky Béla gróf. Indult 14 pár. A következő napokon a férfi páros-verseny és vigaszverseny kerül sorra. Hímzett batiszt madeira Blúzok, ruhák, pongyolák mesés választékban FALUDY-nál és *Andrássy-út 18. sz. Divatlap ingyen. Telefon 162—72 (M. T. E.). A bajnokság győztese Mazák lesz, míg Paxián, Fekete Mihály és Ripszám csak a helyekért küzdhetnek. Birkózás. Beeskow győzelme Kopenhágában. Max Beeskow, a nálunk is jól ismert kiváló német birkózó legutóbb résztvett a Kopenhágában rendezett nemzetközi birkózóversenyen, ahol a könnyűsúlyban a dán, svéd és német versenyzők ellen fölényes győzelmet aratott. Klubtársa, Hermann Gessler a nehézsúlycsoport győztese lett, míg Karl Paulini, aki ugyancsak a berlini »Heros 1903« tagja, a középsúlyban a dán Harald Christensen mögött a második helyet okkupálta. A meeting keretében eldöntésre került birkózó-matchet így a »Heros 1903« Berlin nyerte meg. A nehézsúlyban a második helyen A. Ahlgren (Malmö) végzett, a könnyűsúlyban pedig A. Andersen (Kopenhága). Beeskow és Gessler holnap, vasárnap, az ugyancsak Kopenhágában megtartandó reváns-mérkőzéseken is résztvesznek. Kerékpár: 1*1 A Horgony K. K. versenye. Vasárnap délután 14 órakor az ügetőversenypályán, Erzsébet királyné it, nagyszabású kerékpárversenyt rendez a Magyarországi Kerékpáros E. Szövetsége megbízásából a Horgony Kerékpár Kör. A verseny iránt sportköreinkben nagy az érdeklődés, mert az egy kilométeres bajnoki verseny keretében fog végleg eldőlni, hogy Spitz és Bäumler között kié az elsőbbség. Érdekesnek ígérkezik a junior- és a kezdőkversenye is, ahol egy-egy versenyben mintegy 75—80 induló vesz részt. A tandem-versenyben kilencz pár fog 19 Tenniszezők figyelmébe ig tér. Slazenger and Sons elég elsőrangú szakmunkása Kertész Tódor Kristóf-téri sportüzletben. Felkéretik a t. tenniszező közönség, hogy huroztatni vagy javíttatni szándékolt ütőit a czéghez mielőbb küldje be, mert azok a beérkezés sorrendjében vétetnek munkába. Írásbeli vagy telefon (1562) felszólításra a robotok elhozatnak. 9771 Kertész Tódor, Budapest, Kristóf-tér 1.