Az Ujság, 1915. december (13. évfolyam, 334-363. szám)
1915-12-01 / 334. szám
a Munkában. A harczi zaj közepette ma újra munkára gyülekezett a magyar parlament. Könnyebb szívvel, repesebb lélekkel, mint legutóbb tavaszszal, amikor a muszka áradat zúdult kárpáti bérczeinknek, s kozáklovak tapostak vérrel szentelt hazai földünkön. A tavaszi napfény akkor nem tudta a gond és aggodalom felhőit eloszlatni, amelyek lelkünket megölték ; most pedig az idő zordsága, a tél borúja és hidege sem tudja elenyészteni a meleget, melylyel a világraszóló események, a nagyszerű sikerek s a biztató kitátások szíveinket eltöltik. Azok a szavak, melyek ma a parlamentben elhangzottak, az enuncziácziók, amelyek az elnöki székből létettek, egybefoglalják az egész magyar nemzet érzését és gondolkodását mindama vonatkozások tekintetében, amelyeket a háború hazánkra nézve teremtett. A királyhűségben, a hősiességében csodálatos hadseregünk iránt való rajongásban, a szövetségeseink iránt táplált szeretetben és elismerésben egyek vagyunk mindnyájan, s a magyar törvényhozás soha sűvebben és igazabban nem tükrözte az egész magyar nemzetet,mint amikor ma egyhangúlag és lelkesedéssel tette magáévá a formában és tartalomban egyaránt a pillanathoz méltó elnöki előterjesztéseket. Már maga az a tény, hogy a magyar parlament ez idő szerűnt fókusza a monarchia politikai életnyilvánulásának, fokozott jelentőséget ad a ma megnyílt ülésszaknak. A magyar politika és a magyar politikusok legnemesebb tradíciói jutnak kifejezésre abban, hogy a háború kitörése pillanatában az alkotmány szervei, a legmagasabbrendű felelősségérzettől áthatva, s hivatásuk mélységesen komoly tudatában, megőrizték működőképességüket , elevenen tartották azokat az energiákat, amelyekkel az alkotmány őket felruházta. S a háború folyamán egyre fokozódó elégtétellel tapasztalhattuk ennek hatását. Magyarország éppen politikai szerveinek zavartalan és eleven működése következtében az európai politika és az európai események góczpontjába került ; magára vonta nemcsak Európa, de az egész világ figyelmét és érdeklődését, s ezzel szinte önkéntelenül megszerezte magának azt, amire évtizedeken át csak igen kevés sikerrel iparkodott : a maga jelentősége és hivatása iránt igazabb megismerésre és megfelelőbb méltatásra bírni a külföldet. E rövid tizenhat hónap alatt, amelyben világszerte visszhangja kell a magyar katona páratlan hősiességének, a magyar nemzet tántoríthatatlan királyhűségének és áldozatkészségének, s a magyar parlament messzehangzó enuucziáczióinak, előbbre, messzebbre és magasabbra jutottunk Európa és a nagyvilág szemében, mint a legutóbbi félszázad alatt. Meg kell rögzítenünk ezt a momentumot, ha le akarjuk vonni mindazokat a tanulságokat és konzekvencziákat, amelyek a tényből kínálkoznak. Elsősorban azt a tanulságot, hogy vannak magasabbrendű tekintetek és érdekek, mint amiket pártok és csoportok programmjai és jelszavai ölelnek fel, s azt a konzekvenciát, hogy az alkotmányos élet folytonossága, a parlamenti működés zavartalansága mindenekfölött való érdeke Magyarországnak. A parlament Magyarország szíve, egész szervezetének éltetője és táplálója, melyet soha, semmi körülmény közt megbénítani, vagy munkájában megállítani nem szabad. Küzdjön, verekedjen ott minden párt, minden csoport a maga igazáért, iparkodjék magának minden alkotmányos eszközzel érvényt szerezni, de sohase emelje kezét e legnagyobb kincsünk ellen. Csak egy pillanatra képzeljük el, mit jelentett volna, ha a magyar parlament is épp úgy némaságra lett volna kárhoztatva, mint az osztrák, s akkor abból a pozitívumból, amelyet javunkra írhatunk, felmérhetjük a veszteséget, melyet a negatívum folytán szenvedtünk volna. A bőséges munkaanyag mellett, amelyet a ma beterjesztett javaslatok nyújtanak, bizonyára lesz alkalma és módja a parlamentnek az aktuális és mindnyájunk lelkén átviharzó kérdésekről is nyilatkozni. A képviselők bölcsesége és hazafias belátása bizonyára megszabja a határt, ameddig e kérdések nyilvános pertraktálásában menni lehet. Senki sem fogja szem elől téveszteni, hogy ma már egész Európa figyel ránk és lesi a magyar törvényhozás szavait és határozatait. S még kevésbé tévesztheti szem elől azt, hogy amit e háború eredményeiből hazánk tekintélyének és súlyának növelése, jövendő fejlődésének új iránya és szélesebb alapja tekintetében valamennyien óhajtunk és várunk, szorosan és szervesen összefügg azzal a szereppel, melyet a magyar parlament ma a monarchiában és az európai viszonylatokkal szemben önmagának megszab. A parlament kezében van ma, az ország jövője. Bölcseségével, higgadtságával és munkájának komoly elvégzésével kell bizonyítékát szolgáltatnia, hogy valóban megérti az idők szavát s teljesen átérzi a nagy alakulatok e végzetszerü pillanatában igazi hivatását. AZ ÚJSÁG Szerda. 1915. deczember 1. A háború mai képe. A S»ogArok Prkrsndbei fiatals mFsufc 3©0® foglyot és & zsákmányának. — PievSteffe*é vetettől«. vSsssa a m©3*ten@gc,eSa&a$. — ©aliwISs és Kövess «sspataa 1200 afSeftSak. — Az @§«ass©k változatlan hevességgel fiámaslt Ifo álásatokat- Nikita kiáltványt intézett a montenegrói hadsereghez, melyben a szövetségesek elleni küzdelemre bátorítja a csapatokat, de kizeng a kiáltvány szavaiból az az előérzet, hogy Montenegró sorsa hamarosan Szerbiáéhoz fog hasonlítani. Nikita is tart attól, hogy csapataink nem fognak megelégedni az eddigi sikerrel, hanem Montenegrót is éppen úgy le fogják verni, mint Szerbiát, és Nikita is készülődik már arra, hogy el kell hagynia Gretinjét, mint ő mondja »ha szükséges, székhelyünket egyik helyről a másikra fogjuk áthelyezni«. Szinte kötelességszerűen teszi hozzá, hogy addig folytatják a harczot, amíg az entente fegyverei a végső diadalt ki nem vívják. A helyzet azonban egyelőre még nagyon kilátástalan balkáni ellenfeleinkre nézve, mert az entente ugyan hangoztatja, hogy nemsokára megindul a nagyszabású segítőakció, de még ezideig semmi kézzelfogható dolog nem történt. Sarrail tábornok hadseregének helyzete is igen válságos, onnan Segélyre Nikita nem számíthat. Az olaszok segítsége pedig aligha fog másra kiterjedni, mint arra,, hogy Dél- Albániába küld még csapatokat, hogy Valona környékét a görög aspirációkkal szemben megoltalmazza; az oroszok sem ojdulnak meg. Minden jel arra mutat, hogy az entente-csapatok csak akkorra érkeznek meg a Balkánra, amikor a szerb és montenegrói hadsereg már megszűnt létezni és a szövetséges hadseregek teljes erővel fordulhatnak a segítő csapatok ellen. Kövess tábornoknak Pribojtól délnyugatra Plevlje felé előnyomuló hadoszlopa a montenegróiakat megverte és Plevlje felé vetette vissza. Ugyancsak Plevlje felé tart az a csoportunk is, mely a tengapi jelentés szerbira. Mcsalka nyergen verte meg a montenegrói csapatokat. Ugyancsak Kövess hadseregének részei értek el sikereket Rudniknál. Itt a montenegrói határon visszavetették a szerb utóvédeket és eközben 210 foglyot ejtetek. Gallwitz tábornoknak Gjakova felé üldöző csapatai a szerbeket tovább szorítják az albán hegyek közé és üldözés közben 1000 szerbet fogtak el. A bolgár hadsereg részei 28-án elfoglalták Közép-Szerbiának utolsó számottevő városát, Prizrendet, úgy hogy most már Szerbiának elenyésző csekély részében vannak még szerb csapatok, de ezeknek helyzete nem valami kedvező a Monasztir felé támadó bolgárok Gú&sv \U'30 ~~ t, yy f0C3 ÍT0&' kSokol iWW.,TM I.. .jyfm /W-y -L .. . / Cmria-MA ó_ * »*ff* Ma itea d/e6$MtírordC tffVS-p'JC \ \o ■S£er/ca - «r -vtözac *2, Suha-ijon^, &>. ....... Dre* Pazar fö/ss/o Jtjfleff/ie (Tctti/er/ca r > , ßi “ // síd&ú /$ rm 'v Top//cáz Pb ír~rr— l M *PÍ HÉ /rm | vumt. ^%piten/ew 3050M /// J/ /i'alfand/íen\ 'pS’i