Az Ujság, 1916. február (14. évfolyam, 32-60. szám)

1916-02-01 / 32. szám

2 az­­önzés kapcs&. A szent önzés ebben a bábomban nem olasz találmány. Az olasz volt csak az egyetlen ellenségünk, a­ki nem tudott palástot dobni hitszegésére és háborús kedvére, s kénytelen­­volt alá valóságát nyíltan beismerni. Hogy szentté avatta, az sem nekünk nem ártott, sem nekik nem használt. Többi ellenségeink a, hazug jelszavak egész sorozatával próbálták eleinte leplezgetni azt a tényt, hogy az önzés kapcsai fűzték szövetséggé az annyira ellen­tétes érdekű államokat. A szó szoros értelmé­ben közös rablásra indultak; a VII. Edvárd király bekerítési politikája nyílt rablópoli­tika volt. S mivel mindegyiküknek fájt a foga valamire, könnyen érthető, hogy a szép lel­kek egymásra találtak. S nagy reménységek­kel, kölcsönös nagy bizto­sokkal indult meg a rablóhadjárat. Tökéletes is volt az egyértel­műség az ellenséges szövetségesek közt, mig offenzívában voltak, vagyis a­mig bíztak abban, hogy közösen legyűrik a központi ha­talmakat s aztán mindegyikük kényelmesen kivágja magának azok testéből az előre kisze­melt zsákmányt. A támadó szövetség jelszava tudvalevőleg kezdetben Bécs, Budapest és Berlin volt. Oroszország Galicziát, Bukovinát , Felső-Magyarországot szemelte ki magának, azonfelül régi aspirációinak megvalósulását, a Konstantinápolyt és a Dardanellákat. Szerbia Boszniát és Hercegovinát akarta, tetejébe a magyar Bánátot s egy Nagy-Szer­­biáról álmodott Belgráddal mint fővárossal. Olaszország »természetes határaira« áhított, értvén ez alatt minden elrabolhatót az Adria mentén s a török­ határon. Francziaország a Rajnán túl akarta kergetni Németországot, Anglia pedig ennek egész flottáját és kereske­delmét akarta zsebrevágni, s a nagy birodal­mat apró államocskákra széttagolni. Nagy, biztos zsákmány felosztása remé­nyében állt bandába a négyesszövetség s minden szatellesze, remélvén, hogy hozzájuk csatlakoznak a semlegesek is. A mely pilla­natban azonban a kitűzött közös őzés, a közép­hatalmak összetörése, hiúnak bizonyult, s a diadalmasnak hirdetett támadó hadjárat a defenzívára volt kénytelen fordulni, a közös czélok elröppentek, s kiütközött mindegyik­nél a magánönzés. Mindnyájan a maguk ér­dekeit kezdték számbavenni, s ott, a­hol eze­ket a közös czélra hozandó áldozatok csorbít­hatták volna, az önzés maradt mindinkább felül. Azért láttuk a sok kapkodást, a tervtelen­­sséget, a huzavonát, a kölcsönös acsarkodást, sőt féltékenységet és gyűlöletet, mely a defen­zívába jutott entente-ot megfosztotta nem­csak egységétől, de a kellő erőkifejtés lehetősé­gétől is. Az olasz nyíltan megtagadta a segít­séget a Dardanelláknál, Szerbiában, Monte­negróban és Szalonikiban, s most már a gy­ő­zelmet csak abban keresi, hogy­ saját területé­nek épségét védje. Angliának Belgium és Francziaország ma csak arra jó, hogy Calaistól távol tartsa a németeket, de a mellett keleti és tengerentúli érdekeit tolja előtérbe. Bánja is, mi lesz szövetségeseivel, csak az ő birtok­­állománya és pozícziója ne szenvedjen csorbát. Oroszország cserbenhagyta védenceit a Bal­kánon és saját területeit védi, s a francziák még csak megszokottságból hangoztatják El­­szász-Lotharingia visszah­ódítását, holott leg­nagyobb gondjuk és erőfeszítésük a németek által megszállott franczia megyék visszaszer­zésére irányul. Időről-időre észbekap ugyan az entente, s előszedi a közös szél vesszőparipáját. Ilyen­kor hol itt, hol amott tanácskozásra gyűlnek miniszterek és generálisok, hogy a közös hadi­tervet, közös offenziva megkezdését állapítsák meg. Csakhogy hol az egyik, hol a másik fél nem áll kötélnek s nem veti alá magát a hatá­rozatoknak, mert attól fél, hogy a közös őzésért hozott áldozatot a maga érdekei sínylik meg. Egység, teljes erőkifejtés és az önzés aláren­­delése ma már sehol sem mutatkozik az entente oldalán, ellenben a bomlás és bizalmatlanság jelei nap-nap után szaporodnak, s szaporod­­nak ezzel a zavarok, az akadékoskodások, főleg pedig a balsikerek. Az önzés kapcsai pedig sokkal gyengébbek, semhogy az entente világfelforgató gonosz céljainak terhét el­bírják. AZ TJJSAO Kedd, 1916. február 1. A háború utal kép©* Pillanatnyi nyugalom a dereztereken. — A párisi Zeppelin- Pompák. — Orósz támadás© 1* meghiúsulás a ligánál. — Ágyúzás Séd 13 Baferrsák. A Zeppelini látogatás Páris fölött viszon­zása volt azoknak az ismételt légi támadások­nak, melyeket a francziák Freiburg ellen intéz­tek. Freiburg kívül esik a hadszint­éren, a mel­lett nyílt város, tehát valóban minden hadi­jogot megcsúfoló lelketlenség annak bombá­zása. Ellenben Páris erődjellege minden két­ségen kívül áll, s így a német Zeppelin-táma­dás éppen nem esik ugyanazon elbírálás alá, mint a francziáké Freiburg ellen. De azért persze a francziák már előszedik a régi frázi­sokat a német barbárságról s szeretnék el­hitetni a világgal, hogy­ a németek minden ok nélkül kegyetlenkednek. Holott csak jogos meg­torlással élnek. A mellett vállalkozásukban na­gyobb bátorság s hatékonyabb erő is nyilvá­nul. A részletek, a­miket a szombat éjjeli bom­bázásról jelentenek, nagy pusztítás képét nyújt­ják s érthetővé teszik a párisiak pánikját. Tizenöt ház pusztulásáról, 22 egyén haláláról s 32-nek megsebesüléséről szólnak a jelentések. A bombák nyomán több helyen tűzvész támadt s fokozta a riadalmat a vak sötétség, mely Párisra borult. Szörnyű éjjelük lehetett a pári­­siaknak. A német jelentésből azt látjuk, hogy a légi támadást megismételték. Párisi magán­­táviratok ugyancsak említést tesznek a­ vasár­nap éjjel megismételt Zeppelin-támadásról. Mint minden kudarcznál "vagy szerencsétlen­ségnél, a párisi sajtó ezúttal is bűnbakot keres. Bésmrdban, a légi flotta főnökében véli ezt megtalálni, s annak eltávolítását követeli. Mintha légi flottaparancsnok tehetne arról, hogy a Zeppelinek elérhetetlen magasságban repülnek, s hogy a német légiháború jobban és hatékonyabban van szervezve, mint a franczia. * A háború­ próféták özébe Angliában egyre szaporodik. A legújabb jóst Hullonnak hívják, mellesleg generális és népszónok Chertseyben. Ez az úr kevesli a Kitchener által jósolt három esztendőt. Túlságosan rövidnek tartja ezt a terminust, s a sorok közt elárulja, hogy­ Német­ország legyűrése még­sem megy oly könnyen, mint eleinte hitték. Kezdik az angol generális urak is már észrevenni, hogy a nagy veszte­ségek, melyeket Anglia úgy a szárazföldön, mint a tengeren szenved, a németek fölényé­ben leli magyarázatát, s mennél hosszabb ter­minusokat jósolnak, annál nyomatékosabban árulják el, hogy túlbecsülték erejüket. A­mi bizonyára fölér a német túlerő elismerésével. A Hutton generális profécziájának azonban komikus mellékszínezetet ad Kitchenernek a harctérre induló tisztekhez intézett beszéde, a­melyben régi terminusával szemben most már a világháború utolsó stádiumáról beszél. Megint a németek kimerülésében bízik s Anglia hatalmas erőfeszítésében. A legfurcsább, hogy Kitchener az angol stratégia titkát is elárulja : a havetterek szaporítását úgy tünteti fel, mint előre megtervezett eszközt a központi hatal­mak erejének szétforgácsolására. De vájjon mit ér a havezterek szaporítása, ha valamennyin az angolokat és szövetségeseiket verik? * Mikit­a apró mókái a montenegrói események fejlődését semmiképpen sem befolyásolták. Az entente kapva-kapott ugyan az ürügy­ön, hogy kiadja a jelszót a béketárgyalások megszakí­tásáról. Ámde megfeledkeznek arról, hogy a béketárgyalások még meg sem kezdődtek, tehát azok megszakítása sem történhetett; külön­ben is az egész inczidens, melyre az entente a, montenegrói biztatásokat építette, néhány szerencsétlen ezred önkéntes háborúsdija, a­melynek a stratégiai helyzetre abszolút© semmi hatása nem lehetett. Annál kevésbé, mert Mon­tenegróban a pacifikálás munkája akadály­talanul folyik, sőt befejezéséhez közeledik, s az albániai hadműveletek szintén jelentékenyen előrehaladnak. Az olaszok még mindig komo­lyan hangoztatják, hogy Valónál a végsőig védik, de a­hogy a stratégiai helyzet Albániá­ban kialakul, az olaszok offenzív hadműveletei eleve kilátástalanoknak látszanak. Az olaszok maguk is belátják az an­ti­vári—alessói és az oh­rida—beráti hadműveletek végzetes voltát, s mindegyre szaporodnak is a hangok, a­me­lyek önfentartási ösztönből az albán vállal­kozás elejtését követelik. Az olasz király láto­gatása az Isonzo-fronton — hír szerint — azért történt, hogy elvonják a figyelmet Albániától, s a nemzeti harcrtérre irányítsák. Ezért újab­ban arról beszélnek megint, hogy az olaszok új offenzívát — az ötödiket — akarják meg­kezdeni az Isonzónál. Az oslavijai súlyos vere­ségek azonban nem igen kedvező óment jelen­tenek az olaszokra nézve. *­­ A nagyobb hazettereken tegnap nem tör­tént jelentősebb esemény. Figyelemreméltó az oroszok egy támadási kísérlete Rigától nyu­gatra az Aa mellett, melyet azonban a német gyalogsági és tüzérségi tűz meghiúsított. I­ tz mi­r Koustasilia király az athéni német klubban, Géni, január 11. (Saját tudósítónk távirata.) A görög király, a királyné és a leánya kíséretében megjelent az athéni német klubban azon az ünne­pélyen, melyet ott a német császár születése napján rendeztek. Konstantin király a német tábornoki egyenruhát hordozta­. Az olsztokat előkészítik Durazzo feladására London, január 31. A Daily Telegraph milánói tudósítója jelenti, hogy a közvélemény az al­bániai helyzet miatt igen nyugtalan. A kormány­lapok elkészítették a közönséget Durazzo feladására, ezzel szemben bíznak Esszad pasa hűségében. Olaszellenes hangulat Görögországban. Zürich, január 31. A Schweizerische Te­­legraphen-I­nformation megállapítja,hogy a görög lapok ismét éles hangon írnak Olaszországról. Alkalmat rá a montenegrói események adnak. Az Embrosz, Gunaris lapja, azt írja, hogy Olaszország nemcsak hogy hasznot nem hajt szövetségeseinek, hanem folytonos kellemet­lenségeket okoz nekik. Főképpen Montenegró­ban bizonyította be Olaszország az ententó­­nak, mennyire értéktelen a segítsége. Az en­­tótéra ma már szinte közömbös, az oldalán marad-e Olaszország, vagy sem. A Görögor­szágban Olaszországgal szemben uralkodó han­gulatra jellemző, hogy még a Venizelosz-párti lapok sem beszélnek Olaszországról, ha arról van szó, hogy az entente barátságának érté­két hangsúlyozzák Görögországra nézve. Athén­ben megint igen ellenséges a hangulat­ Olasz­országgal szemben. Erre nézve azt is felhozzák bizonyságképpen, hogy egy athéni félhivatalos lap az eltávolítását követelte azoknak az olasz tiszteknek, a­kik Macedóniában csendőrségi szolgálatot vannak szervezőben. A lap azt mondja, hogy az olasz tiszteknek valójában

Next