Az Út, 1948. szeptember-december (1. évfolyam, 9-25. szám)
1948-09-05 / 9. szám
2 iiflSQRDQPi mwm Valamikor, nem is olyan régen, még úgy látszott, hogy a magyar református egyház nagy tömegei életében lényegtelen, hogy mi történik Kelet-Csanádban. S hogy egyáltalán történik-e ott valami. Csendes volt ez a táj. Néma. Nem sokat kérdezgettük. Nem is nagyon lett volna felelnivalója. Távoli zuga az országnak. Názáretből támadhat-e valami jó? — vetették fel, ha szóba került. De nem sok szó esett róla. Kevert népű, kevert vallású táj ez. Református falu ritka, mint a fehér holló. A sokezres falvakban 2—300 református. Kevesen vannak s azokat se nagyon dédelgetik. Még az, hogy református elviselhető. De azok közt is elharapózott a szektáskodás. Éhes ember előbb eszik sokszor, aztán nézi meg az ennivalót. Itt meg nagyon éhesek voltak a reformátusok. Mi meg hagytuk, hogy egyenek. Más tálából. Sok mindennek kellett történnie egyházunkkal s mi magunkkal is, hogy végül is eszünkbe jussanak. S most, mikor eszünkbe jutottak, veszszük észre, hogy az Úristen nem ejtette ki emlékezetéből a keletcsanádi reformátusokat sem. Csak várt, hogy átérezhessük magunk mulasztásait. Motoros pap. Úgy kezdette el az Úr a harcot, ahogy ő szokta: Igéjével! Az egyházkerület missziós lelkészt küldött Medgyesegyháza központra. No, hiszen, mit is kezdhet itt Török Ede tiszteletes atyánkfia, tanácstalanul, fiatalon, gyakorlat nélkül. Méghozzá ilyen szörnyű nagy területen. Csakhogy nem egyedül érkezett ám ő. Volt akire rábízza saját magát is, meg minden gondját. Nem bibliai citátumokból memóriavizsgát tenni jött, hanem az élő Krisztus néki mondott örök Evangéliumát jött tovább adni. Nem is hagyta el őt az Úr! Alig, hogy elröppent egy kurta esztendőcske s ma már a porfelhőről ismerik fel az atyafiak messziről. Mert a motorkerékpár, amelyen alig győzi beszaladni a területét, jó hírvivő is. Előre jelzi, hogy itt lesz hamarosan a lelkész. Bizony szükség is van erre a masinára.. Máskép dehogy is győzné a pásztorolás mellett azt a sok-sok tanyai iskolát, ahová 2—3 gyermek kedvéért is betoppan pontos időben. Segédcsapatok. Isten másik arcvonala Makóról, Mezőhegyesről, Csanádpalotáról s a többi környező helyről indult ki, ahol Isten egyszerre csak feladta a nagy leckét a bethániás atyafiaknak, hogy ki lesz a felelős az itt elveszettekért? A tiszta és elegyítetlen Evangéliumnak ezt a kétoldali pergőtűzét nem sokáig verhették vissza. Ahol Isten harcba kezd, ott az embernek meg kell adnia magát. Szaporodtak az evangelizáló órák s egy-egy őrén sűrűbbek lettek a sorok, könyörgésekké fonódtak a sóhajok s az aszszonyi szó felett áthangzott a férfiének. Itt is ott is kezdtek kiütközni az ébredés jelei. Hív a torony. Azután Isten két frontja összetalálkozott és ezen a nyáron már gyülekezeti konferencia született ebből a találkozásból. Fehérfalu torony integet hivogatólag felénk, amint a pedált tapossuk. Ez itt torony iránt, ez Magyardombegyháza. A bekötő út végén várnak bennünket a falubéliek. Nagy nap ez nekik, mert ritka falu az ilyen. Van itt templom, van három imaház is, csak lelkész nincs egy se. A kúnágotai lelkész jár át 8 kilométerről időnként. Pedig otthon is tudna mit csinálni. Meg a szél s eső, fagy se nagyon törődik azzal, hogy most indul a tiszteletes úr. S ha ő nem jön, szolgál a lévita-tanító, vasárnap este pedig Bethánia-evangelizáció van. Szükség is van mindre. Asszony a kolomppal. Isten harcának a keletcsanádiakért névtelen jó vitéze volt az az asszonytestvér, aki az első lelkészi szolgálat idejét megtudta valahogy. Szeretett volna másokat is hívni. De nincs már idő minden portát végigjárni. Ki legyen kedves most neki? Kezébe akad a kolomp s már szalad is végig a házak között hangos kolompszó hivogatásával: Emberek! Az Úr szolgája van itt! Talán akkor még ő maga sem tudta, hogy ezen a kolompszón át az Úr zörgetett személyesen a falu szívén. De abban ő is, s a hirtelencsődült többiek is egyetértettek bűnbánattal, sok könnyel és hálaadással, hogy az Igében Jézus Krisztus köszöntött be a faluba. Nincs távolság! Mint akkor, most is zsúfolásig tele a templom. Az áhítat végén zsongnak az imádságok. Rövidek, egyszerűek, szívből jövők. Tele bűnbocsánat kéréssel a templom. Pedig nem is egy falu reformátusai ezek. Kúnágotáról, Mezőkovácsházáról már régebben megérkeztek. Megjöttek az elébb az almáskamarásiak is harmincöten. Mit számít az, hogy tizenöt kilométerről indultak olyan időben, amikor többszörös munkavégzéssel lehet csak egy pillanatot is áldozni másra, mint a földre. Közben már a tizedik faluból érkezik a sok éhes, szomjas testvér. A „szórvány“-okban tán otthon sem maradt senki. Medgyesegyházáról teherautóval érkeznek. Nincs távolság a Krisztussal találkozni kívánók számára. De nincs távolság egymás között sem. Régi széthúzások, versengések, féltékenykedések helyett itt egyek a bűnbánatban, kegyelemben, hitben, szeretetben. S közöttük egy a Kereszt, Jézus Krisztus mindenre elégséges egyetlen áldozata! Ebéd főzés nélkül!? Ebédre szétkapkodnak bennünket a helybeliek. Ha panaszszót hall az ember, azért van csak, mert kevesebb vendég jut egyre-egyre, mint ahányat igényelnének. Fiatal kereskedőhöz kerülök, aki a „görög hit“-ből vett magának feleséget. Szíves készségük nem pusztán a vendégszereteté. Ezen túl a keresztyéni szeretet testvériségét érzi az ember: ami az övék, azt az enyémnek tekintik. Sáfárkodnak mindenükkel. Ott láttam kora reggeltől mindkettőjüket. Nem hagy nyugodni a kérdés, hogy milyen csoda módon tudta a pár perc alatt elővarázsolni az asszonyka a sok jó ennivalót. Megkérdem a nevet: Én szombaton főzök mindent vasárnap helyett, mint most is, hogy legyen elég időm az Ige hallgatására. Százados fák alatt A konferencia a másfél kilométerre lévő Biró-tanya árnyas évszázados fái alatt folytatódik. Megtelik a nagy teherautó s a többiek kerékpáron, gyalogosan nekiindulunk. Valaki énekelni kezd. Még egy pillanat s a szél már százak énekét viszi szét a faluban. Egy-egy sarkon még nem is látjuk egymást, de éneküket már halljuk. Mieink ... Édes dallam: Zörget Jézus, a szíved ajtaja zárva-e még? Bizony itt már nemcsak reformátusok konferenciáznak, összekeveredett itt evangélikus, római, meg tán szektás is. Nem felekezeti harcra, hanem Krisztusban békességre. „Református“ Krisztus Apró termetű bácsika igyekszik a lelkésszel lépést tartani. El nem maradna mellőle. Egyszer csak nekifohászkodik és megszólítja: — Tiszteletes Úr, csakugyan református pap tetszik lenni? Megüti a fülünket ez a bizonytalankodó „csakugyan“, amellyel mintha saját magát szeretné valamimiatt meggyőzni az atyafi. — Én igen, bátyám. Vagy tizenhat éve hordom a palástot. — Merthogy néhányan azt gondoltuk, hogy babtista tetszik lenni, hitetlenkedik, bizonytalankodik elő a bácsi. — Mondom, református pap vagyok. De miről gondolja bátyám, hogy nem vagyok „igazi“ református pap? — kérdi a lelkész. — Merthogy az Úr Jézusról tetszett mindvégig prédikálni. S mert, ha ezt hallgathatom ezután a református gyülekezetben, akkor ugye nekem is ott a helyem. Meg itt a konferencián, tetszik tudni... Érdemes, érdemes ... Elkomorul az arcunk egy pillanatra, de azután hálaadásra derül. Igen, a bácsi szektásoktól hallotta először Jézus áldozatát ■ „igazán“ megtörténtnek vallani s most már boldog, mert nem „idegenbe“ kell járnia, hanem otthon lehet a gyülekezetben Krisztussal. Megérkezünk. A hatalmas fák árnya a tűnő napban végigsimogatja az alatta ülőket. Százan és százan hallgatnak áhitatos, mély csendben. Egyik előadás után a másik. Közben a kánonok dallama nyitogatja a sziveket. Mire imára kerül a sor, itt is, ott is megerednek a könnyek. Súlyos bűnöket bánó könnyek ezek. Szeretetből a Kereszten hozott áldozatért hálás könnyek ezek. Kelet-Csanád nem elveszett területe már az Istennek. S nem az a református egyház számára sem. A tévelygés útjáról sokan térnek az Igazság Útjára. Krisztust megtaláltak boldog éneke száll innen bizonyságtevésül: Érdemes elindulni... érdemes megérkezni. Tömöri László * ———ms.w.—iiinnnnmun mi n nibiiii wiii Miwiiiiii~iwiTirrmninniinnMirBMwrrwMMMnMM SZEPTEMBER Nem sok nap múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre köl tözök és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. Lukács 15:13. Elmegyek szeretőim után, akik megadják kenyeremet, vizemet, gyapjúmat és lenemet, o A R A ,‘l T olajamat és italomat. Hoseás 2:4. A tékozló fiú megunta az atyai ház fegyelmét, úgy képzelte, hogyha kivonja megát onnét, akkor tágabb életlehetőségek tárulnak fel előtte. Többre viszi távol az atyai háztól, mint otthon. A nagy lehetőségek csalfa reménye vitte el őt hazulról. Távolodó útján mindig messzebb és messzebb került az atyai háztól. Ez az ember útja. Azt képzeli, hogy sokkal bőségesebb lesz a kenyere, öltözete és itala, hogyha elmegy szeretői után. Ezt az elszakadást mindig a szívbeli elszakadás előzi meg. Az ember szíve kihűl Istennel szemben. Nem látja, vagy ha látja, nem ismeri fel Istennek a szeretetét, amely körülveszi, sőt egyenesen gátat lát benne, meg nem értést saját sorsával szemben, úgy látta, nem szeretheti őt az atyja, mert ha szeretné, akkor kívánságainak pártjára vezetné. Ezzel szemben hordoznia kellett a szülői fegyelmet. Fellázadt ellene. Annál is inkább, mert a távoli ígéretek szerelemre gyújtották a szívét. A test vágya, a világ öröme, az ördög csábja pirosló hajnalként lobogtak előtte és utána vetette magát. Az ember útja ez, aki gátnak látja az Isten törvényeit, le akarja szaggatni magáról a Magasságos bilincseit, hogy gátlás nélkül elégítse ki testi vágyait. Azt gondolja, hogy a hajnal pírja kelt fel előtte, amikor így a maga útjára indult, nem gondol reá, hogy a kárhozat tüzének rőt fénye teszi piroslóvá az eget. A tékozló fiúra, az Istentől elszakadt emberre ez az út vár, hogy amíg futkos szeretői után, eltékozolja vagyonát. Eltékozolt, kárbaveszett élet, festi szerelmed éra. A messze vidék csábja helyett tehát lásd még mennyei Atyád visszatartó szeretetének karjait. " I 1946 SZEPTEMBER 5-41. RÉGI ÉS ÚJ EGYHÁZAK A világ protestáns keresztyénségének helyzetképe — Az Út amszterdami külön tudósítójától — Az amszterdami nagygyűlés érdemi tárgyalásain — mint már megírtuk — az egyes egyházak küldöttségei nem vesznek részt teljes számban, hanemcsak a szavazati joggal felruházott hivatalos ■megbízottak. A küldöttségek többi tagjai, az ú. n. látogatók számára külön összejöveteleket szerveztek, melyeknek legfontosabb programja megismertetni egymással a találkozón megjelent több mint száz egyházat. A látogatók összejövetelein elhangzott érdekes beszámolókból ragadjuk ki az alábbi adatokat. Nem hagyják ott, mert nem ismerik az egyházat A nyugateurópai egyházakat Halfdan Hogsbro dán professzor mutatta be a sokszínű hallgatóságnak. Ezek az egyházak teljes szabadságban élnek, némelyiket az állam messzemenően támogatja, mégis Nyugat-Európában rohamosan halad előre az elvilágiasodás. Az egyháztagok többsége csak névlegesen keresztyén, a megszokás és az a hiedelem tartja őket benn, hogy az Egyház a kulturális haladás motorja. Templomba azonban alig járnak s csak keresztelő, esküvő és temetés alkalmával veszik igénybe az Egyház szolgálatait. Már nem is értik, hogy tulajdonképpen mi is az Egyház, különben otthagynák vagy egyenesen ellene fordulnának. Ezeknek az egyházaknak sürgősen fel kell számolniok eddigi életüket s meg kell találniok azt az új nyelvezetet, amelyen a modern emberrel meg lehet értetni „az evangélium kegyelmét, döntésre hívását és rettenetességét“. Vissza az igazi küldetéshez Hromadka prágai professzor a délkeleteurópai protestantizmus új helyzetét ismertette. Nagy esemény ,,a politikai energiákkal teli új rétegek felemelkedése, melyeket eddig kevéssé érintett és befolyásolt az Egyház és missziója“. A változások közepette a keresztyén egyház ,,megszűnt külsőséges cráda, történelmi hagyaték, klerikális intézmény vagy vallásos klub lenni, hanem visszatért igaz hivatásához: a Krisztus által megváltott és neki engedelmeskedő emberek közössége akar lenni, hogy az ő nevében szolgálja embertársait — politikai, nemzeti, műveltségi különbség nélkül“. Soha ennyi keresztyén Északamerikában! Az Amerikai Egyesült Államok és Kanada több mint ötvenmilliónyi protestánsa közel 300 önálló egyházi szervezetre tagozódik — mondják S. McCrea Cavert és G. A. Sisco lelkészek —, de ez egyúttal az elevenségnek a jele is. Még manapság is keletkeznek új szekták, a vallás tehát komoly hatóerő. Sőt, soha az amerikai történelem folyamán nem tartozott az amerikai népnek ilyen nagy százaléka valamely keresztyén egyházhoz, mint ma, mikor a lakosságnak több mint a fele keresztyénnek vallja magát. A szabad egyházi szabad állam klasszikus földjén ez nagy szó. Az északamerikai protestáns keresztyénség egyébként abban különbözik leginkább az európaitól, hogy idegenkedik az államegyházi szervezettől, sőt lehetőleg kerül minden központosítást és az egyes gyülekezetek nagy önállóságnak örvendenek, emellett aránylag csekély az elméleti teológiai érdeklődés, hittételek felett nem civakodnak, hanem a súlyt az egyéni lelki elmélyülésre és a szeretetmunkára helyezik. Csoda Délamerikában G. Baez-Camargo mexikói és S. Rizzo brazíliai református lelkészek érdekes dolgokat mondottak el az Európában alig ismert délamerikai protestánsokról. Mexikóban 250.000, Argentínában 200.000 protestáns van, ezek a számok azonban nem európai mértékkel mérendők. A milliós európai egyházakhoz képest ezek óriási egyházak. Óriásiak, mert nem névleges keresztyének, hanem nagyobbára nemrégen megtért hívők a tagjaik s erőteljes missziót végeznek, noha a római katolikus többség „ezt a vallási kisebbséget ■úgy tekinti, mint a nemzeti egység, a hazafiság és az állampolgári hűség elleni merényletet“. Számuk azonban egyre növekszik. Különösen életteljes a nagyobb szabadsággal is rendelkező brazíliai protestáns egyház, mely a maga millión felüli lélekszámával minden idők legnagyobb újlatin nemzetiségű protestáns egyháza. Tüneményes számbeli és hitbeli gyarapodása miatt erre a közösségre vár — mondja Rizzo lelkész —, hogy elvezesse Latin-Amerika többi népeit is az evangéliumhoz, melytől eddig el voltak zárva. Ez annál inkább szükséges, mert a délamerikai katolicizmus nagy tömegei ellenére nem képes a nép lelki szomjúságát kielégíteni, már papjai csekély száma miatt sem, hiszen 20.000 lélekre egyetlen pap esik csak. Az egyház a népért India és Kína keresztyénsége csepp a pogány tengerben, de számarányán jóval felül vesz részt népének politikai és kulturális életében — mondják R. B. Manikam indiai és K. T. Wu kínai lelkészek —, különösen az iskolázásban, a járványok és a babonák elleni küzdelemben, a mezőgazdasági fejlődés elősegítésében és a jótékonyságban. A nyugati gyarmatosító hatalmakkal való azonosítás egyes vidékeken még mindig kísért s ilyen helyen kérdéses a keresztyén vallásszabadság is. A háborús pusztítások súlyosan megpróbálják ezeket az amúgy is szegény egyházakat, Kínában pedig a most is folyó harcok miatt egyes területeken a misszió csak életveszély vállalásával folytatható. A keletázsiai keresztyének azonban törhetetlenül bizakodnak. Indiában azt remélik, hogy sikerül az egész népet ..Krisztus foglyává tenni és a keresztyén életelvekkel forradalmasítani“. Kínában pedig most kezdenek hozzá a hároméves evangelizációs terv megvalósításához. Minden vnxtimap Este 6 órakor tél 7 órakor 7-asac&-an 7 órakor fe A*»- d&H Evangélizáció