Az Út, 1953. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1953-07-05 / 27. szám
2 Az úrvacsora, a gyülekezettel való közösségünk Tibikor a mi Urunk az úrvacsora szereztetési igéjében azt mondja: »Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik« — önmagát ajánlja fel minket tápláló és erősítő életközösségre. De az a mód, ahogyan ez a felszólítás előttünk áll, többes szám második személyben, érezteti velünk, hogy ez a vele való közösség és lelki egyesülés egyúttal a hívők seregének egymással való közösségét is jelenti. A hívők ugyanis mindnyájan egyenként és saját lelki javukra részesülnek a szent vendégség áldásaiban, de olyan módon, hogy a közös asztal javaiban való részvételük kifejezi az egymással való egyességüket is. Az úrvacsora tehát mindig gyülekezeti esemény: újból emlékeztet egy test voltunkra, és lelkünkre köti, hogy erről sohase felejtkezzünk el. Ez az emlékeztetés fontos azért is, hogy Krisztus testének, az egyháznak és benne a gyülekezetnek az egysége mint ajándék és feladat mindig előttünk álljon. De elengedhetetlen azért is, hogy a mindenkinek, az egész világnak szolgáló Jézus Krisztus lelke és indulata megerősödjék bennünk. Az úrvacsorában elvett lelki erők ugyanis egyszersmind sáfárságra kötelező ajándékok is. Életünkön és szolgálatunkon keresztül kell, hogy részesüljön az az osztatlan világ is Krisztus kegyelmében, melyért őt szeretetből adta Isten. (János 3:16.) A szent asztalnak Jézussal és egy** mással való közösségünket kifejező és megerősítő ajándéka anynyira szükséges és életbevágó, hogy ebben való részvételünket ő nemcsak felajánlotta, hanem meg is parancsolta ezzel a szóval: »Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!« Nem erőszakolás akar ez lenni, mert a kegyelem ebben a tekintetben is szabad. Erőtlenségünk és lanyhaságunk miatt szól így hozzánk a mi Urunk. Tudja, hogy a lélek készsége mellett megvan bennünk a testnek erőtlensége is, mely miatt még a legnagyobb jó után is olyan ernyedten nyújtjuk ki kezünket. Ezért van ez a figyelmeztetés és az is, hogy egyházunk gyakorlatában az úr asztala évenként többször megtéríttetik és hozzá a hívás templomainkban többször is megismétlődik. Már maga ez is megcáfolja azoknak a magukat azért »jó« reformátusoknak mondó atyafiaknak helytelen vélekedését, akik úgy vélik, elég ha egy esztendőben egyszer járulnak az úr asztalához. Ha ez így lenne helyes, Jézus bizonyára nem felejtette volna el ezt nekünk megmondani. Azért is jó az úrvacsorával való rendszeres élés, mert benne adva van az alapos önvizsgálat alkalma, három irányban. A szereztetési ige és a hozzá fűzött igehirdetés először is mint bűnös embereket szólít meg bennünket, tehát legjellemzőbb egyetemes emberi minőségünkben. Erre a megszólítás értelmében bűnvallással és megbánásunkkal felelünk. (Ha másképpen felelünk, nem jól felelünk!) Azután a lelkipásztor által feltett kérdések hitünk megvizsgálására, majd megváltására hívnak fel bennünket és végül a háladatosság ígéretét veszik ki tőlünk. Ennek az ígéretnek megjobbított életünk lesz majd a próbája és bizonysága. A szent jegyekkel való élés tehát a hivő szív cselekménye is. A bűnvallásnak, hitvallásnak és fogadástételnek érvénye természetesen nemcsak a templomi óra áhítatára terjed ki, hanem kísér és kötelez bennünket életünk következő időszakában mindaddig, amíg érettünk meghalt és feltámadott Urunkat szemtől-szembe nem láthatjuk az ő mennyei dicsőségében. Deme László A közös tanulás útján Gyülekezetünkben már évekkel ezelőtt szólott az igehirdetés arról, hogy Isten sohasem szűnik meg munkálni eleve elhatározott akaratát. Erősen felfigyelt erre a szóra a gyülekezet. Beszélgetések indultak meg, s ezekből még többet lehetett tanulni. Ezekből a beszélgetésekből kiderült, hogy a gyülekezet jó része milyen komolyan magáévá tette, s milyen széles területre alkalmazta az igét: »az én Atyám szüntelen munkálkodik«. E beszélgetések mélyen átérzett megállapításait így lehetne csokorba kötni: Isten nemcsak megteremtette a mindenséget, nemcsak messziről viseli gondját, hanem szüntelen benne van és állandóan cselekszik, minden az ő tervét viszi a beteljesülés felé. Isten cselekszik ma a keresztyén egyházak ökumenikus szolgálatában éppúgy, mint az egész világot átölelő, naponként kiteljesedő békemozgalomban, amely magába öleli az emberiség legjobbjait fajra, felekezetre, nemre, korra való tekintet nélkül. Ebben a két hatalmas arányú megmozdulásban közvetve vagy közvetlenül Istennek ugyanaz a Szentlelke munkálkodik, cselekszik, mint az első pünkösdkor vagy a reformáció idejében. Kelet- Ázsia vagy a föld más helyein élő népek nyomorúsága, szenvedése mindenütt az égre kiált szabadulásért, emberséges szabad életért. Isten hallja ezt a kiáltást és cselekszik az érdekükben. Készíti és küldi szabadítását. Úgy az ökumenében, mint a békemozgalomban ezért állanak egymás mellett az emberiség legjobbjai, hogy Istennek ezt az elhatározott szabadítását előkészítsék. Legyünk bizonyosak abban, hogy Isten jól felhasználja a békemozgalmat is és annyi sok más eseményt ezen a földön, hogy az emberiséget mesterségesen megosztó akadályokat megszüntesse. Isten akarata a szeretet, amely nem zárkózik el, hanem kitárulkozik minden ember felé segíteni, szolgálni akar, hogy emberi, boldog, békés élet épüljön és teljesedhessen ki. Az egész emberi világot kész ma is kegyelmesen szeretetébe fogadni. Fiát, Jézus Krisztust ma is, ezekben a kérdésekben is úgy állítja elénk, mint aki az Út, az Igazság és az Élet. Isten nem akarja a bűnös ember halálát, hanem hogy a bűnös megtérjen hozzá és éljen. Isten az egész világért adta oda egyetlen Fiát, akiben véghez viszi eleve elhatározott döntését, az egész világ megszabadítását. Mindnyájan lehetünk munkatársai, eszközei ebben a munkában. Isten felkínálja minden embernek ezt a legdrágább megbízatást. Boldog az az ember, aki ezt megérti, engedelmesen elfogadja és hűségesen munkába áll. (Debrecen) Madarász József Istentiszteleti rend július 5-én BUDAPEST Baross-tér (Dózsa György út 3/c.): 9 és fél 11 Szőkó Imre, 5 Csighy Sándor. — Buda (Szilágyi Dezső-tér): 10 Haypál Béla, 6 Alföldy-Boruss Dezső. — Krisztina körút 45.: 10 Somogyi Pál. — Budahegyvidék (Böszörményi út 28): tér 9, 10 és 6. — Csaba utca 3.: 8, 9, fél II és 7. — Diana-út 17.: 10 és II Mirtse Árpád. — Németvölgyi-út 138.: fél 11 és fél 12 Fekete Lajos. - Frangepán-utca 43.: 9, 10 és 5 Kiss Sándor. — Corkij-fasor 7.: 10 Fekete Sándor, 6 Dombrádi Nagy László. — Vörösmarty-utca 51.: 9 és 10 Éliás József. — Józsefváros (Salétrom-utca 5.): 9, fél 11 és 6. — Rákócziút 57.: 10. — Kálvin-tér: 10 Muraközy Gyula, fél 12 és 6 Kiss Károly. — Kelenföld (Schönherz Zoltán-utca 5.): 9, fél II és 5. — Klauzál-tér (Gyulai Pál-utca 9.): fél II és 7. — Kőbánya (Gergely-utca): háromnegyed 9, 10 és 6. — MÁV-telep: 9 — Pongrácz-telep: 10. — Külső-Józsefváros (Kőris-utca 13.): fél 11 és 5. — Külső-Kelenföld (Bartók Béla-út 158.): 9. fél 11 ás 6 Szabó Géza. — Külső-üllöi-út (Glőiúti város kislakások, 43. ép.): 9. fél 11 és 6. — Nagyvárad-tér (Üllöi-út 90 ): 10. 11 és fél 7 Patay Pál. — Gubacsi-út 91.: 9 és fél 11 Szabó Lajos. — Óbuda (Calvinköz 4.): 9, 10 és 7. — Pasarét (Torockótér 1): 10 és fél 7. — Pozsonyi-út 58.: 10 Kara Pál: 6 gyülekezeti összejövetel. — Rákosfalva (Kerepesi-út 69.): 9, 10 és 7. — Szabadság-tér 2.: 10 és 6. — Alkotmányutca 15.: fél 12. — Törökőr (Százados-út 4 ): 9 Balázs László. 10 Szemenyei Sándor. 6 Balázs László. — Zugló (Róna-utca 197.): tél 9, 10 és 5. — Nagy Lajos király útja 28.: 9 és 10. — Protestáns helyőrségi templom (Vas-tuca 2/c): 11 Szimonidesz Lajos. DEBRECEN Pógyor István. 6 Kovács Tibor. 7 Pógyor István. — Kistemplom: 9, 11 és 7 Pethő Lajos. — Kossuth utca: 10 Rédey József, 4 Birinyi János. — Károlyi Gáspár tér: 9 Zergi Gábor, 6 Berényi József. — Ispotály: 10 Zsíros József, 4 Barta Zoltán. — Árpádtér: 9 Bartha Tibor, 5 Magyar Bertalan. Homokkert: 10 Bácskai László, 5 Babó Mihály — Szabadság-telep: 10 Sipos Károly, 7 Kürthy Károly. — Csapó-kert: 10 és 6. Szathmáry Sándor. — Kerekes-telep: 10 Madarász József, 6 Bácskai László. - Egyetemi-templom: 9 és 11 Kovács József, 4 Nagy József. — Széchenyi-kert: 10 Papp Imre, 6 Kántor József. — Rákosi-telep: 9 Pál Antal, 4 Tamás László. — Tégláskert: 11 Barra Zoltán. — Hármashegy: I1 Molnár Gyula. — Lukaháza: 1 Molnár Gyula. — Bánkló Nagy Sándor. — Mézeshegy: 3 Nagy Sándor. — Szepes I.: 10 Erdei Mihály. — Polgári-tanya: 2 Erdei Mihály.■ Pallag: 9 Nagy József. CSENDES ÓRA VEZETI: DARÁNYI LAJOS A Márk írása szerint való evangélium Iliis I "Beront°ni ezt a kézzel csinált templomot és három nap alatt mást építek, amely nem kézzel csináltatott.« (14:53—65.) Nem pontosan idézi Jézus szavait a tanú, helyesebben a vádló. (János 2:19.) Nem azt mondta Jézus, hogy ő rontja le a templomot. Nem is a jeruzsálemi templomról, hanem a maga testéről, életéről beszélt. Arra is jó példa ez, mii fi I *B,zony közülük való vagy, mert Galilea"“L " I beli is vagy és a beszéded is hasonló.« (14:66—72.) Pétert a nyelve, a tájszólása, a beszédmódja is elárulja, hogy Jézushoz tartozik. Le akarja tagadni, de nem hisznek neki. Ilyen letörölhetetlen jele van a Krisztushoz tartozásnak. Emellett arra is emlékeztet az ige: hányszor megelégszünk azzal, hogy 7 I »Pilátus . . . elbocsátá nékik Barabbást. • Jézust pedig megostoroztatván, kezükbe adá, hogy megfeszítsék.« (15:1—15.) Barabbás az az ember, aki szabadságát és életét úgy nyerte meg, hogy Jézus meghalt helyette, anélkül, hogy ő ezt tudta volna. Minden evangéliumi feljegyzés megállapítja, hogy Barabbásra vagy tartós börtön, vagy kivégzés várt volna. Ez az ember a szabadságmozgal 0 | »Mirhás bort adnak vala neki inni, de ő idL. 0 | nem fogadá el.« (15:16—28.) Máté méreggel elegyített ecetről ír. Lukács ecetről. A három első evangélium szerint Jézus nem fogadta el az italt. A 69. zsoltár szerint ez is Jézus megcsúfoltatásához és kínzásához tartozott,. De nézhetjük ezt Pilátus jóakaratának szempontjából is. Azért akarták elkábítani Jézust, hogy könnyebb legyen a szenvedése. Q | "Hagyjátok *1« lássuk, ha eljő-e Illyés, JNIL. 3 | hogy levegye őt.« (16:29—41.) Jézus kereszten elhangzott szavait félreértik. Azt hiszik, hogy Illyést hívja, amikor Istennel beszél. Ezekben a percekben ment végbe az, amit az apostoli hitvallás így fogalmaz meg Jézusról: »Szállá alá poklokra.« Jézusnak Istennel van ügye. Csodát, szinte mu- 111 »(József) gyolcsot vásárolván és lévévén őt, JULIUS begöngyölé a gyolcsba és elhelyezé őt egy sírboltba...« (15:42—47.) Jézus temetése azt jelenti, hogy véget ért a szenvedés és a megaláztatás. Megkezdődött az átmenet húsvét hajnalához, a megdicsőülés kezdetéhez. Tisztességesen temetik el Jézust. Tanácsbeli hivő ember kéri el holttestét. Amikor ■r.i 11 I "A Názáreti Jézust keresitek, aki megfe- JUL II I szíttetett, föltámadott.. .mc (16:1—13.) Olyan nagy, olyan hihetetlen a feltámadás az ember számára, hogy az első húsvétkor s utána is, a tanítványok sem tudtak hinni benne. Ezt a biblia szépítés nélkül jegyzi fel. A feltámadott Jézusnak újra meg újra meg kellett jelennie, feltámadását hirdetnie és hirdettetnie. Kételyek és tusakodások után erősödött meg , hogy milyen helytelenül lehet bibliát idézni és magyarázni. Isten Lelke kiigazítja ezt a helytelen idézetet. Jézust megölik ugyan, de ő életet ad. Bár meghal, de fel is támad. Előbb csak a rombolás látszik abból, amit előre megjövendölt, de ezután új élet támad. Az ótestamentumot követi az újtestamentum. Napi ószövetségi rész: Bírák 6, csak a beszédünk hasonló az ő beszédéhez, de az életünk, a tetteink, a szolgálókészségünk nem. Kegyes szavunk és kegyetlen szívünk van. Tudunk bibliai idézeteket mondani, de az életünk szegény az áldozatokban. Az életünk, a cselekedetünk legyen hasonló az övéhez. Sőt ennél is több: ő cselekedjék ezekben. Napi ószövetségi rész: Bírákamat is a maga hasznára kívánta fordítani. Ha szabadsághős lett volna, akkor Pilátus nem őt jelölte volna Jézus mellett, szabadonbocsátásra. Barabbásnak Jézus vére jelentett szabadulást, ő azonban nem törődött ezzel. Isten Lelke azt munkálja, hogy nekünk gondunk legyen erre. Napi ószövetségi rész: Birák 8. Jézus azonban sem a mérgezett ecetet, sem a fűszerezett bort nem fogadta el, mert teljesen öntudatánál akart lenni a kereszt kínjai között is. Ezeket a gyötrelmeket önként vállalta s öntudatosan szenvedte végig. Nem mindegy, hogyan s milyen megokolással vállalja valaki az áldozatot vagy a halált. A keresztyén ember öntudatosan, hitből teszi ezt. Napi ószövetségi rész: Bírák utatványt várnak tőle, azt, hogy eljön Illyés és leveszi őt a keresztről. Olyat várnak, amit Isten nem ígért, és Jézus nem mondott. Holtan veszik le őt a keresztről és eltemetik. Nem Illyés, Isten támasztja fel őt. Ez a kijelentés útja. Napl ószövetségi rész: Birák 10. megkapja, bármennyire is sietnie kell a közeledő szombat miatt, gyolcsba takarja a holttestet és sziklába vájt sírboltba helyezi. Elvégeztetett a megváltás. A sírbolt száján a kő s a szombatnapi nyugalom is ezt erősíti meg. Napi ószövetségi rész: Bírák II. tanítványok hite annyira, hogy meghalni is készek voltak, annak bizonyságául, hogy Jézus valóban feltámadott. A tanítványok, amíg nem hittek, szomorúak voltak. A feltámadásba vetett hit elnyerése után oszlott el bánatuk és lettek boldogok. A halál legyőzése után kezdődik az élet. Napl ószövetségi rész: Birák 12. 1953. július 5. Ki volt Komjáti Benedek? Megemlékeztünk már arról a nagy monográfiáról, amelyet a neves irodalomtudós, Horváth János írt »A reformáció jegyében« címmel a Mohács utáni félszázad magyar irodalomtörténetéről, s amelyet nemrég az Akadémiai kiadó jelentetett meg. A könyv azonban tárgyánál fogva számunkra sokkal nagyobb érdekkel bír, sem hogy ezt egy rövid megemlékezés kielégíthetné. Vegyük például mindjárt a Mohács utáni félszázad reformációs írónemzedékének számunkra első nevezetes alakját: Komjáti Benedeket, akinek »A Szent Pál levelei magyar nyelven« című bibliafordítása az első magyar nyelvű nyomtatott könyv. Ha a huszonöt évvel ezelőtt megjelent Magyar Irodalmi Lexicon adatait nézzük meg, mindjárt ezt olvassuk róla: »Ref. lelkész és bibliafordító«. Horváth János most megjelent könyve szerint azonban nemcsak »ref. lelkész« nem volt, de egyáltalán protestáns mivoltát is tagadja. A reformáció nem egy váratlanul, viharosan bekövetkező forradalmi lépés volt, hanem a lelkek mélyén régóta lappangó, minduntalan jeleket adó, lassan megvalósuló folyamat. A magyar reformátorok a lutheri elszakadás előttük álló nagy forradalmi ténye után a maguk szerepén át újraélik a római egyháztól való elszakadás élményét: előbb bent az egyházban, szerzetes rendekben vitatják az igaz hit kérdéseit és lassan, kényszerítve szakadnak el, s fokozatosan valósítják meg az új egyház életét. Ha ez így van tehát, akkor az egyes szereplő egyéniségek, az első magyar bibliafordítók és reformátorok protestáns vagy nem protestáns mivoltát is nehéz megállapítani. Komjáti Benedek az 1533-ban Krakkóban megjelent »Az Zenth Paal leveley magyar nyelven«-t Erasmus latin szövegéből fordítja. Erasmus az akkori Európának híres, Lutherrel sokáig együtt haladó új-humanista írója. Mondhatni: az akkori európai keresztyénség nagy ökumené-harcosa volt. Komijáti azért fordítja Szent Pál leveeleit, »minthogy az oly magyarázója az »új törvénynek«, mint a próféták az ónak«. S az egyes levelekhez az Erasmus-féle magyarázatokat is le-* fordítja. De újabban megállapították, hogy a Vulgatát is figyelembe vette. »Sok szent magyarázó dokto-* rókát« olvasott, s egy-egy igét több rokoni értelmű szóval is lefordított. Ezeket »félholdak« közé (zárjelbe) tette; mintha egy modern bibliafordító eljárását követné ezzel, aki a »változatot«, vagy más értelmez*zési lehetőséget a lap-alji jegyzetekben adja. Az irodalomtörténet megállapítása szerint Komjáti nem kizárólag a saját fordítását közli, hanem, mint középkori elődei, másol is régebbi magyar fordításból, amelyet ismerhetett. Szövegében ugyanis különböző nyelvjárások keverednek. Művének érdekes ajánlása tudatos írói és filológiai magatartást árul el. Életéről is csak annyit tudunk, amennyit ebben az ajánlásában maga beszél el. Huszt várába »bujdosott« a törökök elől, onnan hívta Perényiné Nyalábvárra János nevű fia nevelőjéül. »Nagy gondolkodást val« és önmagában való »sok meghányásval-vetésvel« fogadta el e meghívást. Nemcsak azért, mert ez nagy gondot, munkát, felelősségetd jelent. Hanem: »másért, azért, hogy még régent én azt én emmagamban eltökéltettem vala, hogy az ílő Úristen énnekem ami ajándékot adott volna, sok jámbor gyermekével, az én keresztyén atyámfiaival akarnám közleni... Harmadért azért, hogy én az Kúriát, kit mi udvarnak hívunk, soha nem szerettem és az én lelkemnek nem kellett...« — Tehát inkább a népnek kívánt szolgálni s az udvari uralkodó életet nem szerette. De nemcsak az egész népnek szolgálni akaró keresztyén öntudata szól ebből az ajánlásból, hanem kihallik belőle a szociális részvét hangja is, amikor »szegény megnyomorodott jobbágyokról«, nyomorult árvákról, özvegyekről beszél. Ő még frissen tapasztalhatta a Dózsa-forradalom leverése utáni reakció megtorló rendszabályait, a még szorosabbra fogott jobbágyi sorsot. Különösen érezhette és láthatta ezt azon a vidéken, amelyen éppen akkor élt. Amikor pártfogója biztatására arra a nagy és nehéz tudós munkára vállalkozott, hogy Szent Pál leveleit magyarra fordítja, az anyanyelvén szóló igéért, a világosságra törő gondolatért folyó szép munkájának hátterét ilyen szociális motívumok is színezik. : (—szó) Tudnivalók bibliaolvasók számára BÍRÁK KÖNYVE. Az ígéret földjének elfoglalása Józsué korával nagyjából befejezést nyert. Az ezt követő nemzedékek idejében különös közösségi életformában szerveződött a választott nép. A királyság intézményét még nem vezették be, Isten azonban állandóan gondoskodott nagy vezéregyéniségekről, kiváló hősökről, akik a választott nép életét irányították. A szent történet 14 bíráról tud. A bírák könyve a 14 közül 11-nek ideje alatt történt eseményeket mondja el. A főszereplők tehát nem az igazságszolgáltatás és ítélkezés emberei csupán, őróluk van elnevezve az ótestamentumnak ez a könyve. A könyv szerzőjét nem ismerjük. Az 1:21-ből azonban azt olvashatjuk ki, hogy a könyv mondanivalója már együtt volt, mielőtt még Dávid Jeruzsálemet elfoglalta volna a rebuzeusoktól. A bírák könyvében előadott történetek időtartama mintegy 130 esztendő, amely Józsué halála és Sámson halála között telik el. A könyv mondanivalója három nagy részre osztható. Az első két fejezet elmondja, hogyan válik Izráel hűtlenné Istenhez, s miként gondoskodik Isten, hogy a népből neki kedves vezérek, »bírák« támadjanak. A 3—16. fejezet azokról az idegen népek és ellenségek részéről fenyegető veszedelmekről beszél, amelyekből Isten egy-egy bíró támasztásával szabadítja meg Izraelt. A 17—21. fejezet a könyv függeléke, amely két eseményről szól a közvetlenül Józsué halála utáni esztendőkből, t. i. arról, hogy mint állítanak fel bálványt,^. Dánban és hogy milyen szigeeletes szörnytettet hajtanak Gibeában*