Alföldi Iparlap, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-01-02 / 1. szám
e kedett s a legjobb közindulattal maga alá temette az ez idő szerint főleg ápolni való ipari közérdekeket. Ezen ipari közérdekeket a fővárosban a nyilvánosság terén a nevezett 4 férfiú védi és képviseli, ez idő szerint elsősorban teljes dicséretükre mondva! Mindezeknél fogva ezen férfiak iránt ha senki nem viseltetnék is elismeréssel, mi iparosok elismeréssel tartozunk irányukban viseltetni. Ez a négy férfiú ez idő szerint az országos iparegyesület élén is áll, amely egyesületnek szintén érdemteljes múltja van Magyarország iparügyi küzdelmeinek utóbbi félszázados történetében. Midőn a föntebbiekben ezen férfiak útját, föladatát s az ezzel szemben álló nehézségeket röviden, de erősen színezve levázoltuk, ezzel érdemeiknek is adózni véltünk; a midőn azon tettüket akarjuk elbírálni, amely szerint ők egy vidéki ipartestület által megindított s több vidéki ipartestület által magukévá tett ipari közérdekű törekvésnek elkésve útjába állanak. Az elbírálás nem csak alkotmányos jog, de kötelesség is. Mielőtt azonban ebbe mélyebben belebocsájtkoznánk, a fentebbiekből kifolyólag még néhány megjegyzést kell kockáztatnunk az országos iparegyesületnek mint ilyennek jelenlegi állására, illetve hivatására és szerepére nézve. Mindenekelőtt ismételnünk kell, hogy az országos iparegyesületnek mint ilyennek szintén maradandó érdemei vannak az országos iparügyek előbbre vitele körül. Azonban rögtön utána kell tennünk, hogy ezen egyesület azon nagyszerű segélyforrások mellett, amelyeknek a múltban örvendett, sokkal többet tehetett volna, s ha kebelében örökös kanapé-pörök nem dúltak volna, s ha több olyan férfiú, akikre nézve az iparos közügyekért való küzdelem csak olyan műkedvelő pálya volt, ahol föltűnni akartak, mielőtt a nagyvilág színpadára léphettek volna, ha ezen férfiak be sem avatkoznak az iparügyek országos vezérletébe, vagy ha, ami magában véve csak érdemük lett volna, beavatkoztak, legalább sorba álltak volna s ne iparkodtak volna másoknak a feje tetejére állni. De hát ez megtörtént! . . . Mind e mellett az országos iparegyesület, amig ott főleg Mudrony és Szabóky Adolf dolgozhattak, igen sok hasznos nemzeti ipari közalkotásnak volt kohója és kiinduló helye. Meg is volt erre akkor az egész megkívántató körülmények módjának és eszközeinek összege. Különben is a föloszlott ezedek után üresen maradt társadalmi köztevékenykedés terén a vidéki hasonló egyesületekkel szövetkezve, az országos iparegyesület úgyszólván törvényes köztevékenységi kötelességeket töltött be. Ma azonban a vidéki iparegyesületek föloszlófélben vannak, vagy már részben föloszlottak s helyüket a legtörvényesebb módon a testületek foglalták el, minélfogva az országos iparegyesület elesett a régi, az önmagáéval azonos természetű testületekkel való forma szerinti kölcsönösen támogató összeköttetéstől. A mai ipartestületek egészen más téren állnak, más természetű jog- és hatáskörük van, más a feladatuk, más a hivatásuk, más a rendeltetésük , de azért minde mellett mindazon komolyabb kötelességeket és teendőket, amelyeket az „egyesületek“ műkedvelő módon teljesítettek, a „testületeknek“ komoly, törvényes kötelesség szerint teljesíteni kell! A baj az egészben az, hogy többen, akik vagy soha nem is űztek, vagy ma nem űznek gyakorlati iparüzletet, az új testületi életnek nem lehetnek részesei. Ez a körülmény baj is, meg nem is! Mert valóban eljövend az idő, hogy bármely testületnek komolyan azon álláspontra kell helyezkednie, hogy saját testületi ügyeit, minden idegen elemek befolyásától menten, egészen önállólag önmaga gyakorolhassa. Valamint a prókátor és professzori testületeknek nem kellenek a más foglalkozáson levő polgárok az ő testületi ügyeik megvitatása körül s az ő testületi közéletükben, úgy nem fognak kelleni az ipartestületeknek sem senki mások, mint a képesítettséghez kötött iparágak tényleges gyakorlói. Ezt parancsolja az érdekegység és az érdekkülönféleségek fönn magyarázott fogalma és folyománya. Minde mellett, minthogy az országos ipari közérdekek nem képeznek sem egyéni, sem kizárólagos osztályérdeket, s mivel ezen ügy egy nemzeti hazafias közügyet képez, az ügy szolgálatába minden más téren beléphetünk, csak azt ne követeljük, hogy a testületek beléletébe beletolakodjunk, hogy ide belenyúljunk , mert ezen törekvés szüli azután azon visszaható ellenhangos érzülete- TÁRCZA. Egy pár czipő elkészítése. Pályanyertes mű Benkóczi Antaltól. (Folyt, és vége.) Először is a kaptafát mérték szerint el kell készíteni, ha ez kész, akkor lehetőleg csinos mintát vágunk, mely a fánál se szélesebb, se keskenyebb ne legyen ; ekkor bemártjuk a bőr hozzávalókat vízbe, de csak annyi ideig hagyjuk benne, míg alkalmasak a földolgozásra; ha elázott, várni kell, mig ismét megszárad, mert vizesen nem birjuk földolgozni. Ezután a bőröket egy fadarabon (Klopfholz) kikalapáljuk jól, nehogy az akár a munkában, akár a használatban tovább ki ne nyúljon, mert ez esetben minden alakját elveszitné. Ekkor előveszszük a térddeszkát s miután ráfektetjük a talpbéllésre, s ezeket pontosan, minta után kivágjuk; a talpat is a minta után vágjuk ki, azzal a különbséggel, hogy körül a mintánál 2 mm.-rel szélesebbre hagyjuk; még a támaszbőrt s a saroknak való bőrt vágjuk meg, s készítünk egy fonalat, a melyre majd a bekötésnél lesz szükségünk ; ezek után hozzá foghatunk a fölszegeléshez. A talpbérlést ráigazitjuk a kaptafára, úgy hogy az körül egyenlően feküdjék hozzá, s ezt egypár helyen faszeggel hozzá is szegezhetjük, ezután a támaszbőrt ragasztjuk a czipőbe, de úgy, hogy ez egyenlően legyen. Legjobb, ha az ember a támaszbőrt összehajtja, a közepén megvágja s a beillesztés alkalmával e vágást a hátsó összevarráshoz teszszük, azután pedig mind a vásznat, mind a szövetet eligazítva, biztosak lehetünk benne, hogy a támaszbőr kellően be van illesztve. Ekkor a czipet úgy illeszszük a kaptafára, hogy a hátsó összevarrás éppen a közepén legyen, úgyszintén figyeljünk a szivarakra is, nehogy görbe legyen; miután a czipet fölhúztuk a kaptafára, hegyénél tartószeggel megszegeljük, s igy az oldalakat húzzuk meg ; itt vigyázva kell eljárnunk, máskülönben munkánk minden ékét elveszti, mert a fáradozás egyike a legkényesebb munkáknak, s ha ez jól ment, a czipő mindig megmarad alakjában. Ha az oldalakat pontosan behúztuk, tartószeggel megszegeltük, akkor a hegyét fölnyitjuk és a bélés s közbélés közé két kis darab vásznat alkalmazunk, ezeket megszárasztva, a szövetet ismét pontosan a kaptánkra szegezhetjük. Ezek után jön az úgynevezett bekötés, a mi abból áll, hogy a felsőrész körül a kaptán áthajlik s ezt a talpbéléshez odavarrjuk. A bekötés után a csukló alját faszeletekkel vagy bőrdarabokkal töltsük ki, úgy, hogy ez által a kívánt alakot megkapjuk; ekkor a talpat megragasztva ráillesztjük s két tartószeggel megerősítvén, a jegyzett helyen faszeggel körülszegezzük; ha készen vagyunk vele, akkor kissé lereszeljük a szegeket; most már hozzá foghatunk a sarokkészítéshez. A saroképítésnél is különös figyelemmel kell eljárnunk ; először is a keretet szegezzük föl a talpra kellő hosszúságban, s ezt jól szegezzük le, mert ez az alapja építményünknek, a leszegzett keretre még egy sarokfoltot (Fleckleder) szegezünk le jó erősen s ezáltal alapunk biztosítva lesz; a többi sarokfoltokat kettesével, hármasával szegezzük föl, vagy ha vékony foltokat használunk, többet is lehet. A sarok építésénél jól vigyázzunk szegezésünkre, mert ellenkező esetben még az is megtörténhet, hogy a sarok alakításánál találkozunk vele, ez pedig a jó munkásnak nem éppen kellemes meglepetés. A legfelső foltot apró vasszeggel szegezzük föl, s miután ezt elvégeztük, hozzáfoghatunk a sarok faragásához; ha ezen túl vagyunk, re- Alföldi iparlap, 1887. január 2.